Hétkezdő inspirációs képek #58
Március utolsó napja van, túl vagyunk egy óraátállításon, amiről én konkrétan elfeledkeztem, ilyen még nem volt. Reggel nem értettem, hogy miért van egy óra különbség a telefonom órája, és a nappaliban lévő falióra között, és nem tudtam melyiknek higgyek, nagyon bizarr állapot. Viszont a jóhír, hogy így innentől kezdve hosszabbodnak a nappalok, egyre tovább lesz világos, aminek én nagyon-nagyon örülök, többek között azért is, mert így már nem feltétlenül csak a hétvégére korlátozódhat majd a blogra való fotózás és videók készítése :). Meg persze azért is, mert lassan jön az az igazi teraszozós, kint ücsörgős idő. Ja és továbbra is azt kérem, hogy legalább olyan gyorsan, vagy inkább dupla olyan gyorsan teljenek a napok, mint eddig.
Ezután a nem éppen idevágó bevezetés után pedig jöjjenek az eheti képek.
Kellemes inspirálódást :)!
Én kérek elnézést, hogy már megint, vagy inkább még mindig a leopárd mintával traktállak benneteket, de rendeltem egy szuper leopárd mintás, belebújós ("slipon") cipellőt az ASOS-ról, mivel sajnos a H&M-ben kaphatót sehol nem sikerült elcsípnem a méretemben. Azon gondolkodtam, hogy mi mindennel tudom majd hordani, de rájöttem, hogy gyakorlatilag bármivel. Skinny, vagy éppen boyfriend farmerrel, leggingsszel, szoknyával, vagy éppen egyberuhával, szóval azt hiszem sikerült egy igazán univerzális darabot beszereznem, remélem mihamarabb meg is érkezik.
És ha már a cipőknél tartunk, hoztam Nektek két igazán figyelemre méltó darabot is, amivel a legegyszerűbb szettet is meg lehet bolondítani. Az egyik a színével, a másik pedig a mintájával hódít és vonzza a tekintetet.
Nem értem, sokszor miért félek annyira a színektől. Manapság már tényleg semmi sem "sok" és bármit bármivel össze lehet kombinálni. És esküszöm felderülök, ahogy ránézek erre a képre, mert annyira vidám, és életteli ez a szett, és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül.
Egy klasszikus pöttyös blúz: nőies, de mégis játékos; nem túl komoly, mégis kifinomult. Kombinálható farmerrel, vagy éppen szövetnadrággal, de szoknyával, vagy akár leggingsszel is, imádom.
És nyilván nem is én lennék, ha nem hoztam volna most is egy statement nyakláncot, egyből kettőt is :D.
(Képek forrása: http://www.pinterest.com/alexandratvsb/) |
Remélem tetszett Nektek ez a röpke kis válogatás is, és találtatok közte kedvencet :)!
Szandra
12 megjegyzés
Pont ilyesmi cipőre vadászom (vagyis egyelőre még csak fejben, a boltokig nem jutottam el), kényelmesnek tűnik (mostanában ez elsődleges szempont, látszik, hogy öregszem:D)
VálaszTörlésSzerencsére most elég sok helyen vannak ilyen belebújós cipők, csak győzz választani a színek és minták kavalkádjában :)!
TörlésEzzel a leopárd mintás cipellővel most nagyon beletrafált az H&M úgy érzem :)
VálaszTörlésBele bizony :)! Kár hogy nem sikerült elcsípnem a méretemben, de remélem hamarosan megjön az ASOS rendelésem :)!
TörlésEzt a leopárdmintás gyönyörűséget még a Chiara Ferragni kollekcióból néztem ki magamnak, de elég vicces ára van, illetve csak pár országgal arrébb lehet kapni, úgyhogy egyenlőre letettem róla :)
VálaszTörlésTe pedig ne félj a színektől, nagyon mókás dolog ilyen outfit-kombókat alkotni! :D
Pusza: Reni
Tudom, hogy lehetnék bátrabb a színekkel, de ahogy közeleg a nyár, azért egyre inkább megjön a kedvem hozzá :)!
TörlésA statement nyakláncok és a pöttyös blúzos outfit a kedvenceim. :)
VálaszTörlésNekem is tetszik a leopárdos slipon, csak az vele a bajom, mint az Ikea Skurarral. Mindenkinek ilyen van már, így kezd elmenni tőle a kedvem. :D Múlt héten az Árkádban kb. 6x találkoztam vele ebből három barátnőkön volt. Komolyan, akkor kezdtem kiábrándulni belőle, amikor megláttam a három lányt ugyanolyan cipőben. :D
Anno ugyanígy voltam a Converse tornacipőkkel is, egy időben mindenki azt hordta, így teljesen megundorodtam tőle. :D
Ettől függetlenül tetszenek a leopárdos cipellők, jelenleg egy balerinám van, de az már eléggé leélt állapotú. Szerintem veszek helyette egy loafert. :) A slip on fazonból pedig már kinéztem egy pöttyöset. :P
De jó, a pöttyös is tökjó :)! Velem mondjuk annyira sokszor még nem jött szembe ez a leopárd, de azzal nyugtatom magam, hogy az enyém úgysem teljesen ugyanolyan lesz, mert az ASOS-ról rendeltem :D De őszintén szólva nem is zavar, ha egyszer valami tetszik és imádom, akkor nem érdekel, hogy hány embernek van még rajtam kívül, az a lényeg, hogy én szeretem hordani :).
Törlésjúhjj de tetszik :) én is ilyet keresek már mióta :) mennyire mérethű és ingyenes a szállítás illetve mennyire gyorsak?:) köszi a válaszért :))
VálaszTörlésMég nem érkezett meg, de amint itt lesz, írok :)! Amúgy változó a szállítás, van hogy 4 nap alatt itt van, van hogy két hét, de annál több idő még nem volt :)!
TörlésÓ jézusom, mikor az én időmben a Váci utcába kellett sorba állni az Adidaszért! :D Az akkori barátom addig piszkált, amíg nem vettem magamnak egyet. Minden osztálytársamnak volt legalább 3 Reebok-ja, így el sem hitték, hogy az enyém igazi...
VálaszTörlésAzóta se vettem. Nem rég befutottak a ezek a lapos tornacipők, de a legelső tönkre is vágta a sarkamat, hónapokig fájt, azóta nem is veszek lapos kidolgozatlan talpú cipőt se.
Ennyit a cipőkről...
Most nagy divat megint a széles bő rövid póló, csak ebből ki van az ember hasa...úgyhogy a legújabban turkált darabok alá spagetti pántosat, meg hosszú ujjú pólót vettem. Tök jó lett.
Csak turkálásnál vigyázni kell, hogy a szabás és a minta modern legyen, ne ódivatú.
Mostanában csak a legérdekesebb darabokat szoktam megvásárolni. Lehetőleg másnak ne is legyen olyan. :))
Hát igen, azért az embernek időről időre változnak az igényei, meg az elképzelései pl. az öltözködésről is. Én pl. nem tudom mikor fogok megkomolyodni, és leopárdos slip on helyett fekete magassarkúban járni :D!
TörlésKöszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.