Izgalmasan telt a karácsonyi előtt kb. egy hét, nagyon vártuk már az első karácsonyt két gyerkőccel. A mostani vlogban lesz karácsonyi fotózás, cipősdoboz készítés, ajándékcsomagolás, karácsonyfadíszítés, meg persze adventi naptár nyitogatás is, úgyhogy ha kerestek egy kis "háttérzajt" fenyőfadíszítés, vagy kajakóma mellé, akkor nézzétek meg a vlogmas-em 2. részét IDE kattitva.
Nagyjából hat héttel ezelőtt belevágtam a Gyerünk Anyukám! hat hetes Formabontó programjába és megígértem Nektek, hogy be fogok számolni az eredményekről.
Bár már többször is írtam arról, hogy mi is az a Gyerünk Anyukám!, de röviden annyit kell tudni róla, hogy ez egy weboldal, tulajdonképpen egy virtuális edzőterem, ami valós idejű tornákat kínál leginkább anyukák számára, hiszen az órákat és az edzésprogramokat kifejezetten az ő - azaz a mi igényeinkre szabják. Vannak rövidebb fél órás, vagy akár hosszabb, egy órás tornák is, de mind egytől egyig szuperül megmozgatnak és a legfontosabb, hogy akkor tornázok, amikor nekem a legmegfelelőbb az időpont. Illetve ami nekem különösen szimpatikus, hogy az órákat tartó edzők - legalábbis akiknek eddig az óráira tornáztam - hús-vér nők, akik nem ultraszexi edzőcuccban és fullsminkben tartják az órát és nem tolják folyamatosan az arcomba az extralapos/kockahasukat. Talán furán hangzik, de engem a "szuperhas" most nagyon nem motivál, mivel szinte folyamatosan azt érzem, hogy akármit is csinálok, egyszerűen nem akarnak moccanni a kilók és ha beledöglök se lesz olyan hasam, mint egy-egy szuperszexi-szupercsini edzőnek... Félreértés ne essék, a Gyerünk Anyukám! edzői mind egytől egyig nagyon-nagyon csinosak, de nem műnők, hanem valahogy olyan "igaziak" és jobban tudok azonosulni velük és valahogy elérhetőbbnek tűnik az, amit ők képviselnek.
Node a hosszú bevezető után térjünk a tárgyra. A Formabontó program hat hete alatt minden egyes héten hatszor tornáztam, sőt az első héten kilencszer (!). Erre nagyon-nagyon büszke vagyok, még akkor is, ha ezek "csak" fél órás tornák voltak. Higgyétek el, hogy ezek a 30 perces kis "szösszenetek" is sokszor úgy megdolgoztattak, hogy patakokban folyt rólam a izzadság. Hatalmas lendületet és motivációt adott ez a program és most úgy érzem, hogy ha hat héten keresztül heti hatszor neki tudtam állni tornázni, akkor a későbbiekben gond nélkül menni fog a heti három torna hosszú távon is.
Amire viszont kevésbé vagyok büszke, az az, hogy az étkezési kihívásokat kb. 50%-ban sikerült csak tartanom. Merthogy a program részeként minden egyes héten volt valamilyen evéshez kapcsolódó kihívás is. Nem akarok mentegetőzni, meg kifogásokat keresni, de elég stresszes napjaim vannak mostanság több szempontból is... Többek között ez is az oka annak, hogy az étkezésre sajnos nem mindig sikerült odafigyelnem és őszintén szólva emiatt eléggé csalódott vagyok, de csakis magamat hibáztathatom.
Ennek ellenére a program sikeres volt, mert bár kilóban nem igazán fogytam (1-2 kiló liftezett fel-le a hat hét folyamán), de centiben azért sikerült valamennyit és azt hiszem ez az előtt-utána képeken is látható, a derekamról kb. 2, a csípőmről pedig kb. 5cm ment le.
A program végefele jártam már, amikor a Nokiatól kaptam két "okoseszközt" tesztelésre, amik egyértelműen az egészséges életmódhoz kapcsolódnak, így izgatottan próbáltam ki őket.
Az egyik a Nokia Steel, ami tulajdonképpen egy olyan okosóra, ami a Health Mate telefonos applikációval szinkronizálva méri és rögzíti a napi aktivitásainkat.
Célokat tűzhetünk ki magunknak, pl. mennyit szeretnénk mozogni egy nap és az óra mutatja folyamatosan, hogy hogyan állunk. Lentebb láthatjátok, hogy az appban be lehet állítani pl. azt is, hogy hány lépést szeretnénk megtenni egy nap. Én első körben ötezer lépést tűztem ki célul, mivel fogalmam sem volt, hogy hányat lépek egy nap, de egyik nap sikerült túlteljesíteni és ez nagyon jó érzéssel töltött el. Vezettem benne a tornáimat is, illetve megmértem a pulzusomat is a telefon és az alkalmazás segítségével - számomra ez egyébként annyira izgalmas, hogy már itt tart a technika, hogy egy okostelefonnal is megmérhetjük a pulzusunkat. Az alvásunkat is figyelhetjük vele, sőt ha szeretnénk, akkor ébresztést is beállíthatunk - az óra az alvási ciklusunk alapján a legoptimálisabb időpontban fog ébreszteni. Mondjuk nekem picit fura volt és meg kellett szoknom, hogy egyfolytában rajtam van az óra, de szerencsére kényelmes, puha a szíja. Nagyon szép darab, egyszerű és letisztult, így szinte minden stílushoz passzol.
Célokat tűzhetünk ki magunknak, pl. mennyit szeretnénk mozogni egy nap és az óra mutatja folyamatosan, hogy hogyan állunk. Lentebb láthatjátok, hogy az appban be lehet állítani pl. azt is, hogy hány lépést szeretnénk megtenni egy nap. Én első körben ötezer lépést tűztem ki célul, mivel fogalmam sem volt, hogy hányat lépek egy nap, de egyik nap sikerült túlteljesíteni és ez nagyon jó érzéssel töltött el. Vezettem benne a tornáimat is, illetve megmértem a pulzusomat is a telefon és az alkalmazás segítségével - számomra ez egyébként annyira izgalmas, hogy már itt tart a technika, hogy egy okostelefonnal is megmérhetjük a pulzusunkat. Az alvásunkat is figyelhetjük vele, sőt ha szeretnénk, akkor ébresztést is beállíthatunk - az óra az alvási ciklusunk alapján a legoptimálisabb időpontban fog ébreszteni. Mondjuk nekem picit fura volt és meg kellett szoknom, hogy egyfolytában rajtam van az óra, de szerencsére kényelmes, puha a szíja. Nagyon szép darab, egyszerű és letisztult, így szinte minden stílushoz passzol.
Kipróbálhattam ezen kívül a Nokia Body Cardio mérleget, ami nem csak egy egyszerű mérleg, mivel a súlyunkon kívül méri a testzsír - és vízszázalékot, az izmok és a csontok tömegét is, valamint kiszámolja a BMI indexünket is, így sokkal árnyaltabb képet kaphatunk a súlyunkról, mivel önmagában az, hogy hány kiló valaki, nagyon kevés információ. Sőt a mérleg pulzust is mér a talpunkon keresztül és érrendszerünk egészségi állapotáról is képet kaphatunk. Én eddig nem is tudtam, hogy a kondíciónk ettől is függ: minél rugalmasabb az érfalunk, annál jobb. Az adatokat természetesen folyamatosan rögzítit a Health Mate app, visszanézhetjük a mért adatok statisztikáit és részt vehetünk különböző programokban is a mérleg és az alkalmazás segítségével. Az applikáció egyébként tippeket is ad arra vonatkozóan, hogy hogyan és mikor érdemes mérni a súlyunkat. Sőt emlékeztetőt is beállíthatunk mérlegelésre, de akár vízivásra is - ami nekem mondjuk különösen hasznos, mert sajnos hajlamos vagyok elfeledkezni a megfelelő folyadékpótlásról.
Ez a néhány napos teszt nagyon hasznos volt, tökjó, hogy már ilyen készülékek is segítik azokat, akik az életmódváltás, illetve az egészséges mellett döntenek.
Ez a néhány napos teszt nagyon hasznos volt, tökjó, hogy már ilyen készülékek is segítik azokat, akik az életmódváltás, illetve az egészséges mellett döntenek.
Összességében sikeresnek mondhatom ezt a hat hetes programot, úgyhogy januárban belevágok egy újabb programba. Illetve most már tudom, hogy a mozgásra viszonylag könnyen ráveszem magam, de az étkezésre sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanom, már csak azért is, mert a fogyás szempontjából a megfelelő étkezés sokkal fontosabb.
Szandra
*A bejegyzés fizetett termékmegjelenítést tartalmaz.
Nagyon tetszenek és szeretem nézni a vlogmas "sorozatokat" Youtube-on, de én két gyerek, meg a sok egyéb teendő mellett képtelen lennék arra, hogy minden egyes nap videózzak, megvágjam és fel is töltsem. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is csinálok egy karácsonyra készülődős vlogot, amiben a karácsony előtti napjainat örökítem meg. Ennek az első részét láthatjátok ma, ha kíváncsiak vagytok rá, megnézhetitek IDE kattintva. Folytatás jövő héten. :)
Ezt a videót csak így lazán bedobom Nektek a szokásos szombat helyett csütörtökön. :D Nem akartam már tovább húzni, mert már jópár hete vettem fel ezt és szerintem hasznos kis "minitesztek", meg infók vannak benne számomra szokatlan, már-már "fura" kozmetikumokról. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy pontosan mikről is, megnézhetitek IDE kattintva.
Nagyon-nagyon vártam már ezt a közönségtalálkozót, úgyhogy talán nem meglepő, hogy külön vlogot készítettem róla. Arról, hogy hogyan készültem rá, illetve természetesen a találkozóról is, ami szerintem nagyon jól sikerült. A helyszín nagyon hangulatos volt, a lányok szupercukik voltak és szuper délután töltöttünk együtt tombolával, forralt borral és fényfestéssel. Ha kíváncsiak vagytok rá, akkor megnézhetitek IDE kattinva.
Ezt a videót teljesen hirtelen ötlettől vezérelve készítettem el, ugyanis amikor láttam, hogy az Insastoryjaim után mennyien érdeklődtök a Physicians Formula termékekről, amiket most már a dm-ben is lehet kapni, így arra gondoltam, hogy beszerzek néhány sminket a márkáról és készítek velük egy első benyomásos sminkvideót. Úgyhogy ebben a videóban készítek egy egyszerű sminket, megosztom Veletek az első tapasztalataimat a termékekről, illetve egy minivlog keretében megnézhetitek, hogy hogyan vészel át egy egész napot a sminkem. Ha kíváncsiak vagytok rá, megnézhetitek IDE kattintva.
Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy ebben az évben összesen négy adventi naptárat is kaptam különböző kozmetikai cégektől. Mondjuk a negyedikre, erre a Clinique naptárra nem számítottam, de annyira megörültem neki, hogy megkérdeztelek titeket Instagram storyban, hogy szeretnétek-e videót róla, és mivel a többség igennel szavazott, így ma ez következik. Remélem, hogy nem unjátok még az adventi naptáras videókat, de esküszöm, több már nem lesz, úgyhogy ha erre még kíváncsiak vagytok, akkor mindenképpen nézzétek meg IDE kattintva.
Sokminden változott, amióta anya vagyok, rengeteg dolog van, amit teljesen máshogy látok és élek meg, mint a gyerekek előtt - gondolom ez nem meglepő. Többek között ilyen a karácsony is, illetve a várakozás és a ráhangolódás az ünnepekre. Azelőtt volt hogy napokig, sőt hetekig csinosítgattam a lakást, most viszont erre max. pár órát tudok szánni és persze alaposan át kell gondolnom, hogy mik azok a díszek, amik nem veszélyesek a gyerekekre, mit hova tegyek, hogy ne érjék el őket. Illetve azt is, hogy mik azok a díszek, amiket nem sajnálok, ha esetleg valahogy mégis a kezükbe kerülnek, ugyanakkor vannak olyan dolgok is, amik a szekrény mélyén maradnak, amíg nagyobbak nem lesznek a gyerekek.
Amiről viszont nem vagyok hajlandó lemondani, azok a finom illatok: imádom a forralt bor és a vaníliás-fahéjas sütemények illatát, valahogy ezektől lesz igazán ünnepi hangulatom, mert a karácsonyi vásárban való sétákat juttatja eszembe, illetve azt, amikor édesanyámmal már napokkal karácsony előtt elkezdtünk süteményeket sütni és mindent elárasztott az édes, kellemesen fűszeres illat.
Régebben az őszi-téli időszakban szinte minden egyes este meggyújtottam egy finom illatgyertyát, viszont ez most már elég ritka, mivel a gyertyák nem igazán "gyerekbarátak"... Bár kellően magasra téve elvileg nem lehet gond, de bennem mindig ott van a kisördög, hogy de mi van ha mondjuk Lili, vagy Vince meglöki a polcot, amin a gyertya van... bele se merek gondolni... (#paramami) A másik meg, hogy amint Lili meglát egy gyertyát, azonnal el akarja fújni - úgy tűnik, mély nyomot hagytak benne a születésnapok. :D Szóval gyertyát kb. csak akkor gyújthatok, amikor Lili már alszik.
Úgyhogy idén ősszel és télen már ezt az Air Wick Wax Melts párologtatót használom - nyilván ezt is kellő magasságban elhelyezve, de ennek legalább nincsen lángja, viszont a finom illat így is garantált. Többféle isteni illatban kaphatók a viaszrudak és az a legjobb, hogy még keverhetem is őket, hiszen ha úgy tartja kedvem, akkor két különböző illatú viaszt teszek a párologtatóba és így igazán különleges és egyedi illatélményben lehet részem. :)
Ti hogyan hangolódtok az ünnepekre?
Mi a kedvenc őszi-téli illatotok?
Szandra
*Szponzorált bejegyzés.
Mivel nagyon szerettétek az essence adventi naptáras videómat - bár maga a naptár eléggé megosztó volt -, így arra gondoltam, hogy ebben a videóban egy újabb adventi kalendáriumot fogunk együtt kibontani, mégpedig az Yves Rocher naptárát. Igazából nekem is izgik ezek a videót és ez a mostani már csak azért is az lett, mert Vince is közreműködött benne. :D Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy hogyan, meg hogy mit rejt az Yves Rocher adventi naptár, akkor megnézhetitek IDE kattintva.
Nagyon vártam már az idei adventi időszakot is, hiszen mióta gyerekeink vannak, valahogy teljesen más az egész ünnepi készülődés és annyira izgalmas a várakozás. :) Tavaly írtam Nektek egy bejegyzést ITT Lilinek csokimentes adventi naptáráról, ami röviden annyit jelent, hogy csoki helyett apró ajándékokat és egészséges nassolnivalókat rejtettem a naptárába. És most lehet, hogy van, aki azt gondolja, hogy egy "szívtelen" anya vagyok, aki nem ad csokit a gyerekének, de az a helyzet, hogy ha a gyereked csoki nélkül is úgy pörög folyamatosan, mint a búgócsiga, akkor nem fogsz kiszúrni magaddal azzal, hogy adsz neki még csokit is, amitől aztán duplán pörög...
Úgyhogy idén sem lesz csoki az adventi naptárban, sőt egy picit továbbgondoltam a dolgot és úgy döntöttem, hogy ezúttal megpróbálok kizárólag nem ehető meglepetéseket tenni a naptárba. Illetve lehetőleg olyan apróságokat, amiknek valóban van "értelme". Hogy mire gondolok? Tavaly pl. tettem a naptárba lufikat, meg apró hűtőmágneseket, amik jópofa dolgok, de Lili ezekkel annyira nem játszott, szóval ha úgy vesszük, felesleges "kacatok" voltak. Úgyhogy idén megpróbálom ezeket is kiiktatni és helyette olyan dolgokat tenni a naptárba, amikkel valóban fog játszani.
De hogy akkor miket is pontosan?
Gyurma és hozzá tartozó kiegészítők
Lili imád gyurmázni, rendszeres esti program a közös gyurmázás a férjemmel, úgyhogy néhány doboz gyurmának és új kiszúrónak/formának biztosan örülni fog.
Pecsétszett
Az IKEA-ban találtam egy nagyon jópofa, kétfunkciós, hatdarabos pecsétszettet (ITT): a toll egyik felén pecsét van, a másik végén a kupakon pedig ugyanolyan dombornyomás, amivel mondjuk tud gyurmába is mintát nyomni. Hat különböző szín és minta, hat napot ki is pipálhatok, zseniális.
Hajcsatok és hajgumik
Egyrészt Lili imádja őket, másrészt fogyóeszköz, úgyhogy ő is, meg én is örülni fogunk néhány új darabnak.
Matricák
Ez még mindig nagy sláger Liliél, úgyhogy lehet, hogy az lesz, hogy Mikulásra kap valamilyen matricásfüzetet/könyvet és az adventi naptárba pedig belerejtem a belevaló matricákat.
(Zsír)kréta
Ennek is nagyon fog örülni Lili, hiszen imád színezni és rajzolni a maga módján, úgyhogynveszek neki 1-1 szett zsírkrétát és porkrétát is, hiszen van egy összetekerhető rajztáblája is, amit még Judittoo-tól kaptunk.
És végül a nagy kérdés, hogy mibe teszem az ajándékokat? Merthogy azt az adventi naptárat, ami tavaly volt, idén már nem fogom tudni használni, mivel túl kicsik a fiókjai, így sem a gyurma, sem a nyomdázótollak nem férnének bele. Úgyhogy most vadul keresgélek adventi naptárat, vagy valami nagyon gyorsan és egyszerűen megvalósítható DIY ötletet, de hajlok az előző felé, mert azt hiszem most nem lesz időm ezzel pepecselni. Úgyhogy ha esetleg Ti is kerestek "kész" adventi naptárat, amibe csak bele kell rakni az ajándékokat, akkor íme néhány ötlet.
1. ezt nem sikerült megtalálnom, hogy honnan is mentettem le :/, de többek között a Butlersben is láttam ilyen stílusú naptárakat 2-3. IKEA Vinter 2017 adventi kalendárium 4. Tchibo LED-es adventi naptár 5. Thibo fiókos adventi naptár 6. H&M felakasztható, zsebes adventi naptár
Ti csináltok valakinek idén adventi naptárat?
Szandra
Ezúttal a szokásosnak mondható "újdonságos" videóval készültem Nektek, amiben megmutatom, hogy milyen újdonságokkal találkozhattok mostanában többek között az AVON, a L'oréal, a Pupa és a L.O.V Cosmetics háza táján. Remélem, hogy a bemutatott termékek között találtok olyat, ami szimpatikus Nektek, vagy esetleg szuper karácsonyi ajándék lehet.
Ha kíváncsiak vagytok az újdonságokra, nézzétek meg a videót IDE kattintva.
*Szponzorált tartalom.
Kicsit sokáig váratott magára ez a poszt és talán annyira már nem is újdonság a Pupa Collection Privée limitált kollekció, de mivel úgy láttam, hogy még mindig kapható az üzletekben, így mindenképpen szerettem volna megosztani Veletek a tapasztalataimat a kollekció általam tesztelt darabjaival kapcsolatban.
Hat terméket kaptam tesztelésre a kollekcióból: két szemhéjpúdert, egy szemceruzát, egy highlightert, egy kétlépéses tartós ajakrúzst és egy körömlakkot. Azt nem mondom, hogy mindenért odavagyok, de ettől még tetszik ez a kollekció, különösen a színei, beleértve a csomagolást is: nekem nagyon bejön ez a bordós-barnás, fényes szín, igazán őszies, és ezzel a mintával az összhatás egyszerre vagány és nőies is.
Pupa Collection Privée highlighter - 001
A csomagolás 5/5, a highlighter színe 5/5, a textúra viszont... hát, talán 2-3/5 és azt is megmondom, hogy miért. Sajnos ebben a highlighterben csillámok vannak - nem azt mondom, hogy 5 km-ről ordító hatalmas csillámok, de csillámok és én sajnos nem szeretem a csillámos highlightereket, ugyanis sajnos nem teljesen egyenletes a bőröm felszíne és ezek a csillámos highligterek kiemelik a bőregyenetlenségeket... De valószínűleg akinek kevésbé egyenleten az arcbőre, azon szépen mutat. A másik gondom vele, hogy amikor elkezd lekopni, akkor egy idő után csak a csillámok maradnak az arcomon, ami megintcsak nem annyira szép látvány...
Amúgy vérzik a szívem érte, mert nézzétek meg milyen kellemes, meleg tónusú arany highlighter és ha azok a fránya csillámok nem lennének benne, akkor valószínűleg semmi gondom nem lenne vele, de sajnos így az bőrömön nem igazán mutatott szépen, úgyhogy már fájdalmas búcsút vettem tőle.
Ára 5190Ft.
Pupa Collection Privée szemfesték - 001 Luxury Copper és 003 Exclusive Burgunndy
Na ezek a szemfestékek viszont nagyon szuperek, ha megnézitek lentebb a színmintákat, érteni fogjátok miről beszélek. Annyira intenzíven pigmentáltak, hogy szinte leugranak a képernyőről.
A textúrájuk nagyon érdekes, mert olyan mintha krémes szemfestékek lennének, de mégsem, de mégis... szóval értitek. :D
Gyönyörű a színük, a fényük, szuper a textúra és gyönyörűen mutatnak a szemeken - ha igazán intenzív színhatást szeretnétek, akkor az ujjatokkkal vigyétek fel és készüljetek fel a színrobbanásra.
Három árnyalatban kapható 2890Ft-ért.Pupa Collection Privée Made To Last Lip Duo tartós ajakrúzs - 013 Opulent Red
Erről a ajaktermékről nem igazán szeretnék részletesen írni, mivel már megtettem egy másik bejegyzésben ITT amiben két másik kétlépéses, tartós ajakrúzzsal hasonlítottam össze. De annyit röviden elmondanék, hogy a színe nagyon-nagyon tetszik, de a formulával, illetve a tartóssággal voltak gondjaim.
Kapható két árnyalatban 3290Ft-ért.
Pupa Collection Privée Made To Last tartós, vízálló szemceruza - 206 Exclusive Burgundy
Nagyon szeretem ezt a szemceruzát több szempontból is: egyrészt mert tekerős, másrészt a végén van egy ici-pici hegyező, így ha nem érezzük elég hegyesnek, akkor ki tudjuk hegyezni vele. Másrészt nekem nagyon tetszik ez a bordós-barnás szín is, ugyanis azt vettem észre magamon mostanában, hogy egyre ritkábban nyúlok fekete szemceruza után, mert valahogy túl soknak és "keménynek" érzem, sokkal szívesebben használok inkább barnát.
Tökéletes a textúrája is, mert krémes, de mégsem elfolyós, nagyon intenzív színe van, nem kell egymás után ötször kihúzni vele a szememet és valóban tartós, úgyhogy nálam 5* ez a szemceruza.
Kapható két árnyalatban 2590Ft-ért.
Pupa Collection Privée Lating Color Gel gélhatású körömlakk - 181 Eclusive Burgundy
Szeretem ezeket a Pupa Lasting Color Gel lakkokat, mert jó kis széles, lapított ecsetük van, amivel villámgyorsan kilakkozom a körmeimet. Valóban nagyon szép fényes, gélhatású az elkészület manikűr és tartós is és hát egy ilyen bordós-barna szín ősszel abszolút must have - legalábbis nekem.
Kapható két árnyalatban 1590Ft-ért.
Nektek hogy tetszik ez a kollekció?
Szandra
*A bejegyzésben bemutatott termékeket tesztelésre kaptam.
Nincs is annál izgalmasabb, amikor az ember adventi naptárat bontogathat. 24 ablakocska, mögötte 24 apró meglepetés, ez szerintem nem csak a gyerekeknek, hanem nekünk felnőtteknek is nagy izgalmat jelent, legalábbis nekem biztosan. Főleg mióta egyre több kozmetikai cégdob piacra adventi naptárat. :D A mai videóban megmutatom Nektek, mit rejt az essence adventi naptár, ha kíváncsiak vagytok rá, megnézhetitek IDE kattintva.
Ezúttal egy már-már szokásosnak mondhati heti vloggal készültem Nektek az elmúlt napokról. Lesz benne bloggertalálkozó, aztán ellátogattam a DM beauty lounge-ba, ahol találkoztam néhány nézőmmel és közösen bontogattuk ki az alverde adventi naptárát, meg persze főzőcskézés és sok-sok izgi, meg kevésbé izgi, random dolog. Ha kíváncsiak vagytok rá, megnézhetitek IDE kattinva.
Amióta anyuka vagyok, ritkán festem az ajkaimat, amikor a gyerekek is velem vannak és ennek nagyon egyszerű és teljesen nyilvánvaló oka van: gyakran puszilgatom őket és nem szeretném, ha rúzsos lenne a fejecskéjük. Viszont van azért olyan szitu, amikor azért mégiscsak jó lenne valami kis szín a számra és itt jönnek képbe a tartós, csókálló ajakrúzsok. Nekem jelenleg három tartós ajakrúzsom van három különböző márkától és arra gondoltam, hogy összehasonlítom őket ebben a bejegyzésben. Úgyhogy ajánlom szeretettel ezt a mai bejegyzést mindenkinek, aki tartós ajakrúzst keres - nem csak anyukáknak. ;)
Rimmel Provocalips - 200 I'll call you
Nagyon bízom benne, hogy még kapható ez a szuper kis ajakkence, én még láttam belőle pár napja a dm-ben, de aki szeretne lecsapni rá, az iparkodjon, mivel sajnálatos módon csak limitált ideig kapható nálunk (bár halkan megsúgom, hogy azért lehet rendelni különböző webshopokból is. ;)
Erről csináltam már egy külön videót ITT, amiben 12 órán keresztül volt az ajkaimon, de mindenképpen bele akartam tenni ebbe a bejegyzésbe is és már így az elején lelövöm a poént: nekem az itt szereplő három termék közül ez jött be a legjobban. Gyönyörű a színe, remek a textúrája, szép egyenletesen el lehet oszlatni színt az ajkakon (mindkét lépésnél egyforma applikátor van), valóban csókálló, nagyon jól bírja az evést és szép egyenletesen kopik. Bár nap végére egy ici-picit szárította az ajkaimat, de nem volt vészes.
L'oreal Infallible Pro Last ajakrúzs
Semmi, de semmi infó nincs a tubuson erről a termékről, úgyhogy még az árnyalat nevét sem tudom megmondani Nektek, de egy nagyon szép, tűzpiros szín. A Rimmel Provocalipstől eltérően ennek csak az egyik fele applikátoros, ennél ugyanis a 2. lépés tulajdonképpen egy átlátszó, ajakápoló stfit.
A színe nagyon tetszik, ez is csókálló, bírja az evést és egyenletesen kopik, DE! Sajnos amikor a színt felkentem, többször is át kellett mennem az ajkaimon, mert nem tudtam szép egyenletesen felvinni, kissé foltos volt. Egyébként maga az applikátor jó, sokkal hosszabb és hegyesebb mint, a Rimmelé, így precízebben fel lehet kenni, de a textúra miatt sajnos megszenvedtem vele. Ráadásul elég sokat kell várni vele, amíg megszárad a szín és addig bizony ragad. Viszont szeretem benne, hogy ha napközben úgy érzem, hogy picit szárítja az ajkakat, akkor csak rámegyek a második lépésként használt ajakápoló stifttel és újra szuper. Úgyhogy én ezt a képzeletbeli dobogó második helyére sorolnám.
Pupa Made to last lip duo - Collection Privée LE - 014
Először is a szín az valami isteni, imádom. Viszont ennek a terméknek valahogy "szárazabb" a textúrája, mint a másik kettőnek, így ez szinte azonnal matt finisű, ahogyan felkenem az ajkakra és olvastam is, hogy sokan önmagában használják, de nekem sajnos önmagában nem mutatott szépen az ajkaimon és úgy éreztem, hogy szárítja is őket, így rákentem a második, átlátszó réteget. Na ezzel viszont kissé átestem a ló túloldalára, mert így nagyon fényes, szinte lakkhatású lett a szám és nagyon ragacsos... Egyébként az első lépésnél ugyanolyan kis applikátor van, mint a Provocalipsnél, a második lépésnél viszont ecset van.
De túlléptem a kezdeti kellemetlenségeken és nem mostam le, úgyhogy kiderült, hogy ez is csókálló és tartós is, viszont sajnos nem kopott túl szépen... Persze az is lehet, hogy csak rossz napja volt az ajkaimnak, meg igazából vérzik a szívem ezért a gyönyörű színért, de a három közül nekem ez jött be a legkevésbé. :(
Végül egy közös kép a színmintákról balról jobbra: L'oreal Infallible Pro Last ajakrúzs, Rimmel Provocalips - 200 I'll call you, Pupa Made to last lip duo - Collection Privée LE - 014
Ti használtok tartós ajakrúzst?
Próbáltátok már valamelyiket ezek közül?
Szandra
*A bejegyzésben bemutatott termékeket tesztelésre kaptam.
Mostanában elég nehéz összehoznom, hogy le tudjak ülni videózni, bár eddig mindig össze tudtam hozni valahogy. :) De tudjátok mi az, amit még ennél is nehezebb volt összehozni? Közös videót készíteni a férjemmel! :D Igazából egy kis "csellel" sikerült csak megoldanunk, ugyanis az autóban vettük fel a "Movie date tag"-et, amiben filmes kérdéseket válaszolunk meg. Ha érdekel Titeket, akkor megnézhetitek IDE kattintva.
Amióta két gyerekünk van, azóta átértékelődött számomra az "énidő" fogalma. Most már minden apró, lopott kis percnek, amit magamra tudok szánni, nagyon tudok örülni. És tényleg ne gondoljatok nagy dolgokra: ha például nyugiban megihatom a teámat, vagy a kávémat, nekem már az is nagy öröm, ha pedig sikerül este időben lefektetni mindkét gyerkőcöt és beülhetek egy kád forró, illatos vízbe, az kész kánaán.
Bár azért az hozzátartozik az igazsághoz, hogy én általában jobban preferálom a zuhanyzást, pont azért, mert gyorsabb, így ha úgy döntök, hogy beleülök a kádba, akkor annak szeretem megadni a módját és ezek a t: by tetesept habfürdők tökéletes társak ehhez.
Nyilván nem ez a legfontosabb (bár nálam ez is számít), de szerintem gyönyörű a csomagolásuk, jól mutatnak a kád szélén és az illatuk pedig egyenesen mennyei. Amikor megérkeztek hozzám és megláttam, hogy milyen illatok vannak, ránézésre arra tippeltem, hogy az Auszeit (Kapcsolj ki!) lesz a kedvencem, ugyanis imádok szinte mindent, amiben orchidea, vagy ylang-ylang van és bizony valóban ez áll hozzám a legközelebb. Ez kicsit talán parfümösebb és valahogy különlegesebb illat, mint a másik kettő, nekem kicsit amolyan spa feeling, úgyhogy ezzel tényleg igazi feltöltődés és kényeztetés a fürdés. Nagyon kellemes a habja is és egészen sokáig érezni az illatát a bőrömön.
A Sinnlichkeit (Érzékiség) és a Für Mich (Nekem) inkább gyümölcsös illatok, de ezek sem amolyan kommersz, mű gyümölcsillatok; előbbi grántálmás, utóbbi pedig fügetejes, nagyon eltalálták őket, de nekem ezek inkább talán tavaszi-nyári illatok.
Úgy vettem észre, hogy nem kell túl sokat használni belőlük, úgyhogy remélhetőleg a 420ml-es flakon viszonylag sokáig elég lesz (már csak azért is, mert heti egy alkalomnál gyakrabban nem fürdőzöm a kádban :D).
Ha kerestek valamilyen különlegesebb habfürdőt így a hidegebb hónapokra, akkor érdemes ezeket megszagolni. Az Auszeit csak a Rossmannban, a Für Mich csak a dm-ben, a Sinnlichkeit pedig a Rossmannban és a dm-ben is kapható 1499Ft-ért.
Ti próbáltatok már valamilyik habfürdőt?
Szandra
*Szponzorált bejegyzés.
Last minute sikerült felvennem és megvágnom a mai videót, de a lényeg, hogy itt van és remélem örültök neki, mert rengetegen kértétek a korábbi Pinterest szépségtipp tesztelős videók után, hogy legyen még ilyen, úgyhogy íme. :) Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy ezúttal milyen trükköket próbáltam ki, akkor nézzétek meg a videót ITT.
Mivel nagyon szeretttétek az előző "Mit ettem ma?" videót, így most megint ilyen videó jön. Ez picit más lesz, mint az előző volt, de most "kísérletezgetek", hogy mit is lehet ebből kihozni és nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy ti mit szóltok ehhez a mostani videóhoz, úgyhogy mindenképpen várom majd a visszajelzéseiteket. Ha kíváncsiak vagytok rá, megnézhetitek IDE kattintva.
Nagyon régóta szerettem volna már egy ilyen videót csinálni és azt hiszem a Rimmel Provocalips tartós ajakrúzs tökéletes "alanynak" bizonyult ehhez. Próbáltam már korábban ezt a rúzst, de valahogy mindig úgy jött ki, hogy csak kb. 2-3 órát volt rajtam, de nagyon kíváncsi voltam, hogy mennyit is bír valójában. Úgyhogy a mai videóból ez is kiderül majd, illetve ez egyben egy minivlog is, hiszen megnézhetitek, hogy mit csináltam aznap, amikor teszteltem a Rimmel Provocalipset. Sőt, két szerencsés még egy-egy Rimmel ajándékcsomagot is nyerhet. Ha kíváncsiak vagytok a videóra és szeretnétek jelentkezni a játékra, akkor kattintsatok IDE.
*A videót a Rimmel támogatta.
Szeretném előre leszögezni, hogy nehéz a Maybelline The Burgundy Bar palettáról elfogultság nélkül beszélnem és nem, nem azért, mert tesztelésre kaptam, hanem azért, mert egyszerűen odavagyok ezekért a színekért. Amikor megérkezett hozzám ez a paletta, órákon keresztül csak nézegettem, nem akartam belerondítani (bezzeg annyi eszem nem volt, hogy lefotózzam még érintetlenül :D), de aztán csak nem bírtam magammal, látni és érezni akartam, hogy milyenek a színek. Úgyhogy jöjjön a teszt, ami remélem hasznos lesz még így a Glamour napok előtt. :)
A The Burgundy Bar paletta csomagolása a nevéhez hűen bordó és pontosan ugyanolyan a csomagolás, amit a tizenkettes Maybelline palettáktól már megszokhattunk. Tükör nincs benne, ez pár éve még nem jelentett nekem problémát, de mióta szinte mindig rohanásban, állva sminkelek és szinte soha nem nyugiban, az asztalnál ülve, azóta egyre jobban hiányolom, ha egy palettában nincsen tükör. Ok, tudom, egyéni szocproblem, túl lehet élni, de azért nahh. Van viszont ebben a palettában is egy kétvégű ecsetke, amit én már el is hagytam - pontosítok: kiesett a palettából és Lili magához vette, úgyhogy azóta semmit sem tudok a tartózkodási helyéről - na nem mintha nem tudnék létezni nélküle. :D
A paletta tizenkét színt tartalmaz: mindösszesen két matt árnyalat van benne, jobb szélen egymás alatt egy világos- és egy sötétbarna. A többi szín mind fényes, vagy csillámos és bár én nem vagyok a matt szemfestékek megszállottja, most mégis azt mondom, hogy én azért mégiscsak tettem volna még egy-két matt színt ebbe a palettába - pl. egy matt bordót mindenképpen, ha már The Burgundy Bar a neve.
Ettől még a színösszeállítás nálam 5* és a pigmentáltságra sem lehet panaszom. Szerintem ez egy olyan paletta, ami kb. bármilyen szemszínhez jól passzol, bár azért a bordós árnyalatokkal nem árt vigyázni, ha az ember lánya nem akar úgy kinézni, mintha kisírta volna a szemét, vagy allergiás lenne. De ha ügyesen használjuk a színeket, akkor gyönyörűen kiemeli a szemeket.
A festékek textúrája eléggé vegyes: vannak olyan színek, amik nagyon-nagyon bársonyosak, már-már krémesek és egyáltalán nem porolnak, de vannak, amik igen. A két matt szín nekem nem az igazi, talán a képen is látszódik, hogy nem annyira egyenletes a textúrájuk, picit foltosak és nekem a satírozásnál is akadtak gondjaim, úgyhogy kell időt szánni rá, hogy valóban szépen mutassanak a szemeken. De amúgy szép kis sminkeket lehet készíteni ezzel a palettával, ha valaki szereti ezt a színvilágot. Szemhéjalappal tartósak is színek, de picit azért veszítenek a fényükből a nap során.
Összességében azt mondhatom, hogy bár nem tökéletes ez a paletta, de én szeretem, mert egyszerűen imádom ezeket a színeket. Nem rémlik, hogy lenne hasonló színösszeállítású paletta nálunk a drogériákban (de javítsatok ki, ha tévedek ;), úgyhogy aki szereti az ilyen árnyalatokat, az csapjon le rá (pláne ha valamilyen kuponnal olcsóbban juthat hozzá. ;)
Szandra
*A bejegyzésben bemutatott palettát tesztelésre kaptam.
Az elmúlt kb. fél évem nyilvánvalóan nem arról szólt, hogy egyfolytában bloggerrendezvényekre járkáltam volna, de az elmúlt napokban olyan szerencsésen alakulta a dolgok, hogy nagy örömömre négy eseményre is eljutottam és ha már így történt, akkor csináltam róla egy jó kis vlogot Nektek,. Szóval ez most kicsit más lesz, mint az előző vlogok, de remélem ez is tetszeni fog Nektek. Ha kíváncsiak vagytok rá, megnézhetitek IDE kattintva.















































