Sokminden változott, amióta anya vagyok, rengeteg dolog van, amit teljesen máshogy látok és élek meg, mint a gyerekek előtt - gondolom ez nem meglepő. Többek között ilyen a karácsony is, illetve a várakozás és a ráhangolódás az ünnepekre. Azelőtt volt hogy napokig, sőt hetekig csinosítgattam a lakást, most viszont erre max. pár órát tudok szánni és persze alaposan át kell gondolnom, hogy mik azok a díszek, amik nem veszélyesek a gyerekekre, mit hova tegyek, hogy ne érjék el őket. Illetve azt is, hogy mik azok a díszek, amiket nem sajnálok, ha esetleg valahogy mégis a kezükbe kerülnek, ugyanakkor vannak olyan dolgok is, amik a szekrény mélyén maradnak, amíg nagyobbak nem lesznek a gyerekek.
Amiről viszont nem vagyok hajlandó lemondani, azok a finom illatok: imádom a forralt bor és a vaníliás-fahéjas sütemények illatát, valahogy ezektől lesz igazán ünnepi hangulatom, mert a karácsonyi vásárban való sétákat juttatja eszembe, illetve azt, amikor édesanyámmal már napokkal karácsony előtt elkezdtünk süteményeket sütni és mindent elárasztott az édes, kellemesen fűszeres illat.
Régebben az őszi-téli időszakban szinte minden egyes este meggyújtottam egy finom illatgyertyát, viszont ez most már elég ritka, mivel a gyertyák nem igazán "gyerekbarátak"... Bár kellően magasra téve elvileg nem lehet gond, de bennem mindig ott van a kisördög, hogy de mi van ha mondjuk Lili, vagy Vince meglöki a polcot, amin a gyertya van... bele se merek gondolni... (#paramami) A másik meg, hogy amint Lili meglát egy gyertyát, azonnal el akarja fújni - úgy tűnik, mély nyomot hagytak benne a születésnapok. :D Szóval gyertyát kb. csak akkor gyújthatok, amikor Lili már alszik.
Úgyhogy idén ősszel és télen már ezt az Air Wick Wax Melts párologtatót használom - nyilván ezt is kellő magasságban elhelyezve, de ennek legalább nincsen lángja, viszont a finom illat így is garantált. Többféle isteni illatban kaphatók a viaszrudak és az a legjobb, hogy még keverhetem is őket, hiszen ha úgy tartja kedvem, akkor két különböző illatú viaszt teszek a párologtatóba és így igazán különleges és egyedi illatélményben lehet részem. :)
Ti hogyan hangolódtok az ünnepekre?
Mi a kedvenc őszi-téli illatotok?
Szandra
*Szponzorált bejegyzés.