Valahogy az eheti összeállítás kicsit olyan "nyárvégi" hangulatúra sikeredett, bár maguk a képek nem azok, inkább a hozzájuk fűzött kommentárok. Ez talán azért van, mert ahogyan már a múltkor is írtam, nekem innentől kezdve már mindig rohamléptekkel halad a nyár, és mire feleszmélek, már itt is az ősz. Amit egyébként annyira nem bánok, mert a nyár után az a másik kedvenc évszakom. Szóval a lényeg, hogy örüljünk még a nyárból hátralévő napoknak, használjátok ki, amennyire tudjátok, és nézzegessétek az eheti képeket.
Kellemes inspirálódást!
Hát azt hiszem, most aztán nagyon időben vagyok a havi kedvences videómmal, sőt talán kicsit túlzottan is :D. Viszont kb. már a hónap közepén tudtam, hogy mik lesznek az ehavi kedvenceim, így nem akartam tovább húzni a dolgot. Annyi jó kis terméket használtam ebben a hónapban, hogy már alig vártam, hogy megmutathassam Nektek, remélem tetszeni fog :)! A videót megnézhetitek a Youtube csatornámon IDE, vagy a lenti videóra kattintva.
Mára egy csillogó, de mégis "friss", nyári manikűrrel készültem Nektek. A Rimmel 60 seconds 813 Round and round the garden árnyalatú lakkot már régóta szerettem volna felkenni, de kerestem a tökéletes párt ehhez a "koszosmenta" színhez. Végül megtaláltam egy utolsó darab Lovely Rio Nr.2.-es homoklakk személyében, nem hagyhattam ott az utolsó darabot, pláne hogy akciós is volt. Amikor itthon egymás mellé tettem őket, tudtam, hogy tökéletesen mutatnak majd együtt, és így is lett :). Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy mutatnak a körmökön, akkor kattintsatok tovább!
A nyár egyik sminktrendje a vibráló színekben pompázó ajkak, legyen szó piros, pink, vagy éppen korall árnyalatról. Ha Te is szívesen kipróbálnád ezt a trendet, akkor csak néhány egyszerű dologra kell figyelned, hogy minél szebb és tartósabb legyen a végeredmény. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy mik ezek, akkor kattintsatok IDE, ahol megnézhetitek az én kedven árnyalataimat is.
Ha meghallom, vagy meglátom valahol a Caola nevet, akkor valahogy retró érzés kerít hatalmába, hiszen évekkel ezelőtt sok-sok Caolás terméket lehetett kapni, és rengetegen mászkáltak ilyen szatyrokkal. De aztán valahogy ezek eltünedeztek, az én látókörömből legalábbis mindenképpen. A 180 éves cég most egy új, a CaoNatur termékcsaláddal jelentkezett, melyek fő jellemzője, hogy természetes, növényi összetevőkből állnak, és nem tartalmaznak szilikon olajat, ásványi olajat, parabént és színezéket. Örömmel mondtam igent az új termékcsalád három tagjának tesztelésére, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok rá, akkor olvassatok tovább.
Múlt héten szabadságon voltam, úgyhogy nyilván olyan gyorsan elröppent a hét, hogy szinte észre sem vettem, és nyilván a kipihentség érzése is régen elillant már. Valahogy július második felétől kezdve mindig olyan gyorsan pörögnek a napok, és egyszer csak azt fogom észrevenni, hogy már itt is az ősz. Na jó, ne szaladjunk ennyire előre, és hogy biztosan ne felejtsem el, hogy még mindig nyár van, jó kis nyárias képeket hoztam Nektek ezúttal is.
Kellemes inspirálódást :)!
Nagyon szeretem a tagvideókat nézegetni és csinálni is, és mivel ebben a nagy melegben valahogy nem volt kedvem más videóhoz, így most egy nyári verziót hoztam Nektek. Tíz rövid kérdéssel a nyárhoz kapcsolódóan smink és egyéb témakörökben is. Ha van kedvetek, töltsétek ki Ti is, remélem tetszeni fog :).
A videót megnézhetitek a Youtube csatornámon a lenti videóra, vagy IDE kattintva.Először is szeretném minden kedves olvasóm figyelmét felhívni arra, hogy ez továbbra sem egy körmös blog. Béna vagyok lakkozásban, nem vagyok profi a manikűrözésben, de mivel ez egy szépségblog, így időről időre szeretném megmutatni Nektek a kedvenc körömlakkjaimat. Most éppen a Maybelline Colorama lakkokat, amik tesztelésre érkeztek (pontosabban a hatból öt). Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy miért csalódtam bennünk nagyon kellemesen, akkor olvassatok tovább.
Néhány hete ígértem Nektek, hogy írni a fogok a korrektorokról egy részletesebb bejegyzést, hogy melyiket mire és hogyan érdemes használni, illetve nekem melyek a kedvenc termékeim. A marieclaire.hu bejegyzésemben erről olvashattok, remélem hasznos lesz Nektek. A cikket IDE kattintva tudjátok elolvasni.
Bár a Müllerekben van NYX állvány, illetve több hazai webáruházból is lehet rendelni a márka termékeiből, sajnos a Butter Gloss szájfényeket nálunk nem lehet kapni, és tartok attól, hogy ez így is marad, de a remény hal meg utoljára. Viszont én nem akartam arra várni, hogy hátha pár hónap múlva felbukkannak nálunk is, mert annyi jót hallottam róla külföldi beauty blogokon és vlogokban, hogy amikor megláttam a cherryculture weboldalon, hogy akciósak, lecsaptam rájuk. Egyből négyre :D. A júniusi szerzeményes videóban ITT már láthattátok őket, de most közelebbről is megismerkedhettek velük.
Ha minden igaz, nagyjából most tartunk a nyár felénél, és nem is tudom, de valahogy ez a nyár más mint az eddigiek, több szempontból is. Nyilván ebben az is közrejátszik, hogy az idő is olyan, amilyen, hol őszies, hol szeszélyes tavaszias, néha meg nyárias, az ember nem tudja mikor mire számítson. De valami mégsem változik: maradtak a nagy nyári séták, a teraszos esték, a kerti grillezések, a fincsi hűsítő italok, a dinnyézések és hosszas ücsörgések a hintaágyon. És persze itt vannak az inspirációs képek is, mint mindig :).
Kellemes inspirálódást!
Júniusban összejött néhány dolog, nem tagadom, mármint ami a vásárlást illeti, úgyhogy arra gondoltam, hogy a mai videóban megmutatom Nektek, miket sikerült beújítani. Én mindig nagyon szeretem nézegetni az ilyen videókat, és úgy tűnik Ti is, mivel mindig kéritek, hogy legyen ilyen videó. És ezúttal nemcsak ezzel a videóval szeretnék kedveskedni Nektek, hanem a videó végére tartogatok egy kis meglepetést is ;).
A videót megnézhetitek a Youtube csatornámon IDE, vagy a lenti videóra kattintva.
Néhány nappal ezelőtt ITT beszámoltam Nektek arról, hogy megérkeztek Magyarországra bizonyos Müller drogériákba az essence három méteres állványai és ezzel együtt jónéhány új termék is, amelyekkel egy bloggertalálkozó keretében közelebbről is megismerkedhettem és ott hozzá is jutottam néhány újdonsághoz. A mai bejegyzésben ezek közül szeretném közelebbről bemutatni Nektek az essence effect krémes szemfestéket és a how to make your face wow make-up boxot. A kettő közül az egyik egyből nagy kedvencem lett. Ha kíváncsiak vagytok rá melyik, akkor olvassatok tovább.
Egyre több kozmetikai cég jelentkezik valamilyen ápoló olajjal, mégis sokan még idegednek tőlük, mivel nem biztosak benne, hogy mire és hogyan használják őket. Ma megmutatom Nektek az én kedvenceimet és azt is megosztom Veletek, hogy mire és hogyan érdemes használni őket.
A cikket elolvashatjátok ITT.
Különösebben nem voltam rákészülve a Catrice-nek erre a limitált kollekciójára. Láttam róla képeket, gondoltam szép-szép, nade amikor a Rossmannban elém tárult egy majdnem teljesen érintetlen tálca a termékekkel, nem tudtam megállni, hogy ne nézzem meg őket. És aztán nem tudtam magam lebeszélni - na nem mintha nagyon akartam volna - a szemhéjszínező cerkáról a 02 Underwater Laugh árnyalatban, illetve a 02 Mermaiday Mayday árnyalatú glitteres fedőlakkról.
Ha szeretnétek közelebbről is megismerni őket és kíváncsiak vagytok a véleményemre, akkor olvassatok tovább.
Kérlek mondjátok, hogy nem unjátok még ezeket a bejegyzéseket, de én egyszerűen nem tudom megunni a Pinteresten barangolást. Általában napokig rá se nézek, aztán egy egész délután eltöltök a képek böngészésével, és mindig annyi szépséget találok. Itt élem ki magam, hiszen olyan dolgokat is megjelölök, amiket valamiért nincs merszem felvenni, hordani, de mégis tetszenek. Aztán amikor egy-egy darabot kellő ideig nézegettem és megbarátkoztam vele, akkor fogom magam és keresek valami hasonlót a boltokban és felpróbálom, hogy egyáltalán hogy áll. Nálam ezt jelentik ezek az inspirációs képek :).
Kellemes inspirálódást Nektek is!
A mai videóban a júliusi, illetve hivatalosan augusztusi Pixiboxot mutatom meg Nektek. Ez a doboz sokak- így az én örömömre is most előbb érkezett. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy ezúttal mi lapult a dobozban, akkor megnézhetitek a videót a Youtube csatornámon IDE, vagy a lenti videóra kattintva.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer sor kerül erre a bejegyzésre, de az elmúlt két nap eseményei arra késztettek, hogy változtassak a hozzászólás módján a blogon.
Eddig bárki szabadon kommentelhetett bármit a blogon, nem volt semmilyen korlátozás, de sajnos most jött el az a pont, hogy ez így nincs rendben és bízom benne, hogy megértitek a döntésem okát. Szeretném előre leszögezni: nem azzal van a problémám, ha valaki kulturált formában negatív kritikát fogalmaz meg, de a személyeskedést, vádaskodást, ócsárló megjegyzéseket, tiszteletlenséget nem vagyok hajlandó eltűrni. Erre sem én, sem a többi olvasóm, akik kulturáltan kommentelnek, nem vagyunk kíváncsiak.
Az elmúlt két napban néha úgy éreztem magam a saját blogomon, mint egy idegen, mert egyesek mindent jobban tudni véltek nálam, hogy én milyen vagyok, vagy hogy mit miért teszek, és még egyszer nem szeretném ezt az érzést átélni. Másrészt pedig "önzőségből" is teszem ezt, mert jelenleg olyan "szakaszában" vagyok az életemnek, amikor mindennél fontosabb a lelki nyugalmam, a kiegyensúlyozott, pozitív légkör és sokkal érzékenyebben érintenek bizonyos dolgok.
Mivel a kommentek törlésének nem vagyok híve, és eddig soha nem töröltem olvasói kommentet, és a jövőben sem szeretnék, így úgy döntöttem, előre fogom moderálni a hozzászólásokat a blogon. Vagyis csak az fog megjelenni, amit engedélyeztem. És még egyszer kiemelem: ez nem azt jelenti, hogy csak pozitív hozzászólásokat fogok jóváhagyni, hanem természetesen a kulturáltan megfogalmazott negatív kritikákat is ki fogom tenni.
Nem biztos, hogy ez most már mindig így lesz, lehet, hogy egy idő után vissza fogom állítani a "korlátlan" kommentelést, de lehet, hogy nem.
És egy kis lábjegyzet: tegnap kitettem egy új bejegyzést, de mivel egyesek továbbra sem voltak képesek megfelelő stílusban kommentelni, én meg - ahogy említettem - kommenteket nem törlök, így leszedtem az egész bejegyzést, hogy inkább egyáltalán ne is tudjanak hozzászólni. Soha nem nem szedtem még le közzétett posztot, de most ez láttam a legjobb megoldásnak, ezért elnézéseteket kérem.
Bízom benne, hogy megértitek a döntésemet és ez a változtatás nem szegi kedvetek a kommenteléstől.
Szandra
Idén nekem sajnos kimaradnak a fesztiválok, de korábbi években azért voltam egy-kettőn. Gondolom közületek viszont vannak jópáran, akik idén is ellátogatnak ezekre a rendezvényekre. Ez a pár nap általában nem a kencékről és a sminkelésről szól, mégis van néhány olyan dolog, ami nélkül nem érdemes elindulni. Ma megmutatom Nektek, hogy szerintem mik ezek. ITT elolvashatjátok, hogy melyiket miért ajánlom.
Nem véletlenül kapta ez a bejegyzés ezt a kissé talán "infantilis" címet. Ugyanis amikor felkentem ezeket a lakkokat, úgy éreztem magam, mint egy általános iskolás kislány, aki nagyon rózsaszín és nagyon csillogó lakkokkal kifestette a körmeit... Aranyosak meg minden, de igazából utólag azon gondolkodtam, hogy miért gondoltam azt a Rossmannban, amikor megláttam ezeket a lakkokat, hogy mindenképpen kellenek nekem...?! A most következő bejegyzésből kiderül.
Most kapcsoltam, hogy legutóbb kb. 2 hónapja volt ilyen bejegyzés, amiben az Instagramos képeim segítségével egy kis betekintést nyújtok a mindennapjaimba. Rengeteg minden, és rengeteg jó dolgo történt az elmúlt két hónapban az élet minden területén, és sok-sok kép össze is gyűlt. "Lejárt" a 100 happy days projektem is, amit egyébként nagyon élveztem, bár nem volt mindig megtalálni a napi boldogságot. De nem is húzom tovább a rétest, hanem jöjjenek a képek. Ja, aki esetleg még nem követ Instagramon, de szeretne, az @alexandratvsb néven talál meg, de ha nincs okostelefonotok, akkor követhettek ITT és ITT is.