Néhány nappal ezelőtt hat hónapos lett Vince. Engem persze teljesen magával ragadtak az érzelmek, leginkább azért, mert igazából ekkor tudatosult bennem, hogy utoljára élem át a babázás gyönyörűséges pillanatait. Azokat a megismételhetetlen kis csodákat és mérföldköveket, amik melegséggel töltik el a szívemet és a lelkemet és amiket utoljára élhetek át édesanyaként. Hogy mikre gondolok?
A párnás kis babatappancsokra, amikre millió puszit nyomok minden fürdetés előtt - és után. :)
A hurkás kis combokra, amiket a végtelenségig tudnék dögönyözni és markolászni.
A "pelyhes" kis babahajra. Olyan kis selymes és puha, imádom cirógatni.
Az ébredés után vidám pillanatokra, amikor bemegyek a szobájába, meglát és egyből rám mosolyog. Ennél szebb napindítást el sem tudok képzelni.
A semmihez sem hasonlítható babaillatra. A legfinomabb és legmegnyugtatóbb illat a világon. Bárcsak eltehetnénk belőle valahogyan egy üvegcsével...
A csilingelő babakacajra. Zene füleimnek, amikor gurgulázva nevet és én is egyből elkezdek mosolyogni.
A szoptatásra. Megszenvedtem vele, de végül belejöttünk és hálát adok az égnek, hogy megtapasztalhattam.
A szuszogására, amikor elalszik a karomban. Érzem, ahogyan megnyugszik és teljesen ellazul a kis teste, majd mosolyog egyet álmában, mintha tudná, látná, hogy gyönyörködöm benne, ahogyan alszik. Igazi kis angyalka ilyenkor.
Ahogyan teljes átéléssel gagyog babanyelven. Néha "lefordítom", hogy vajon miről mesél het éppen.
A lefelé görbülő szájacskára mielőtt elkezd sírni. Nem tehetek róla, de még ilyenkor is olyan cuki tud lenni.
Amikor nagyon küzd egy-egy új mozdulatért, majd amikor sikerül neki, büszkén mosolyog és utána nagy átéléssel gyakorolja új tudományát. Én pedig meghatódottan és büszkén nyugtázom, hogy megint tanult valami újat.
Amikor sír, de a karjaimban megnyugszik. Ilyenkor úgy érzem, mintha valami szupererőm lenne, az egyik legcsodálatosabb érzés a világon.
Ahogyan felfedezi a világot és a körülötte lévő dolgokat, szinte napról napra új dolgokat mutat nekünk. Olyan izgalmas látni, ahogyan ez a csöpp kis emberke cseperedik és egyre ügyesebb.
Néha azt kívánom, bárcsak lenne olyan fénykép, videó, babakönyv, vagy bármi, ami ezeket az érzéseket is megörökíti és elraktározza.
És néha azt kívánom, hogy bárcsak megállíthatnám az időt, hogy a végtelenségig élvezhessem ezeket a momentumokat és azt, hogy ez a sok csodás pillanat sose múljon el...
A párnás kis babatappancsokra, amikre millió puszit nyomok minden fürdetés előtt - és után. :)
A hurkás kis combokra, amiket a végtelenségig tudnék dögönyözni és markolászni.
A "pelyhes" kis babahajra. Olyan kis selymes és puha, imádom cirógatni.
Az ébredés után vidám pillanatokra, amikor bemegyek a szobájába, meglát és egyből rám mosolyog. Ennél szebb napindítást el sem tudok képzelni.
A semmihez sem hasonlítható babaillatra. A legfinomabb és legmegnyugtatóbb illat a világon. Bárcsak eltehetnénk belőle valahogyan egy üvegcsével...
A csilingelő babakacajra. Zene füleimnek, amikor gurgulázva nevet és én is egyből elkezdek mosolyogni.
A szoptatásra. Megszenvedtem vele, de végül belejöttünk és hálát adok az égnek, hogy megtapasztalhattam.
A szuszogására, amikor elalszik a karomban. Érzem, ahogyan megnyugszik és teljesen ellazul a kis teste, majd mosolyog egyet álmában, mintha tudná, látná, hogy gyönyörködöm benne, ahogyan alszik. Igazi kis angyalka ilyenkor.
Ahogyan teljes átéléssel gagyog babanyelven. Néha "lefordítom", hogy vajon miről mesél het éppen.
A lefelé görbülő szájacskára mielőtt elkezd sírni. Nem tehetek róla, de még ilyenkor is olyan cuki tud lenni.
Amikor nagyon küzd egy-egy új mozdulatért, majd amikor sikerül neki, büszkén mosolyog és utána nagy átéléssel gyakorolja új tudományát. Én pedig meghatódottan és büszkén nyugtázom, hogy megint tanult valami újat.
Amikor sír, de a karjaimban megnyugszik. Ilyenkor úgy érzem, mintha valami szupererőm lenne, az egyik legcsodálatosabb érzés a világon.
Ahogyan felfedezi a világot és a körülötte lévő dolgokat, szinte napról napra új dolgokat mutat nekünk. Olyan izgalmas látni, ahogyan ez a csöpp kis emberke cseperedik és egyre ügyesebb.
Néha azt kívánom, bárcsak lenne olyan fénykép, videó, babakönyv, vagy bármi, ami ezeket az érzéseket is megörökíti és elraktározza.
És néha azt kívánom, hogy bárcsak megállíthatnám az időt, hogy a végtelenségig élvezhessem ezeket a momentumokat és azt, hogy ez a sok csodás pillanat sose múljon el...
Szandra
