De sokszor hallom ezt... Nem feltétlenül Lili kapcsán, hanem úgy általánosságban... A legjobb, hogy gyakran olyanok mondják, akiknek nincs is (még) gyereke - nyilván ők a leginkább kompetensek a témában. Vagy az idősebb generáció, akik már régen túlvannak a gyereknevelésen és "bezzeg az ő idejükben nem voltak ilyen hisztisek, meg akaratosak a gyerekek". De lehet, hogy olyan mondja, akinek van gyereke, de még pici, ennek ellenére a szülő már pontosan tudja, hogyan fogja majd megnevelni a csemetét. Higgyétek el, nekem is voltak elképzeléseim... Vagy van gyereke, de nagyon jólnevelt és mindig szót fogad. Nem tudom, hogy tényleg van-e ilyen, de igen, akkor őket nagyon irigyellem és igazából kicsit utálom is...
Sokan azt mondják, hogy ha neveletlen, akaratos és hisztis a gyerek, az csakis a szülő hibája... Igen??!! Mesélj még, kérlek... Na jó, oké, aláírom, vannak ilyenek is. Tudjátok, akik mindent ráhagynak a gyerekre és nem korlátozzák semmiben, mert "szegény gyereknek sérül a lelkivilága". De most nem róluk fogok írni.
Hanem azokról, akik legjobb tudásuk szerint nevelik a gyerkőcöt, próbálva valamilyen észszerű és betartható "szabályrendszert" felállítani és következetesen tartani magukat ahhoz, de a gyerek valahogy csak nem akar igazodni ehhez a "rendszerhez", vagy legalábbis nem mindig... és nem azért, mert neveletlen...
Azt mondják sok múlik a géneken is, vagyis hogy mit örököl a csemete. Nos anyukám elmondása szerint én egy áldott jó gyerek voltam, aki soha nem hisztizett, mindig szót fogadott és anyósom elmondása szerint a férjem is hasonló attitűddel rendelkezett gyerekkorában, így talán még a génekkel sem lehet gond esetünkben. Mondjuk nem tudom ellenőrizni, hogy valóban így van-e, amit anyáink állítanak, vagy csak az a harmincegynéhány év megszépítette az emlékeket...
Az viszont biztos, hogy Lili például teljesen megzavarodik, ha front van. Vagy ha nagyon korán kelt (ami mostanábam sajnos elég gyakori...) Vagy keveset aludt délután, neadjisten egyáltalán nem is aludt... Vagy éppen beüt nála a testvérféltekenység... Vagy egyszerűen csak rossz napja van. És ilyenkor van az, hogy egy játszóterezés, egy bevásárlás, de akár egy szimpla séta is katasztrófába (értsd: gigantikus hisztibe) fulladhat. No és akkor jönnek a "megvető" pillantások, sőt néhány önjelölt Vekerdy még valami beszólást is odaszúr... Nyilván ezekben a pillanatokban, amikor azt kívánom, bárcsak láthatatlanná válhatnék a hisztiző gyerekkel együtt, vagy elnyelne minket a föld, pont ezekre van a leginkább szükségem (ja nem)... Ennek ellenére próbálom pókerarccal összekaparni a földről az ördögűző hangon visító Lilit, közben ezerig számolok magamban és igyekszem mihamarabb kezelni és rendezni a sziutációt, ami sajnos nem mindig jön össze...
Szerencsére vannak azért együttérző emberek is, akik okoskodás és bámulás helyett inkább cinkosan elejtenek egy félmondatot, amitől legaglább egy kicsit jobban érzem magam. Például pár hete Lilivel és Vincével hármasban voltam kint első közös sétáink egyikén. Megálltunk a zebránál, Vince a babakocsiban, Lili a kezemet fogta. Amíg nem volt Vince, Lilit mindig felvettük, ha zebrán kellett átmenni, mert mindig nagyon lassan ment át és emiatt volt, hogy nem értünk át a zöld lámpán, vagy éppen megállt az úttest közepén... Szóval ott vártunk a zebránál és elkezdtem Lilinek magyarázni, hogy nem fogom tudni felvenni, mert tolnom kell a babakocsit, úgyhogy fogja szépen a kezemet és úgy menjünk át a zebrán. Persze ő folyamatosan azt mondogatta, hogy vegyem fel, de hiába mondtam neki, hogy nem tudom, így amikor zöld lett a lámpánk és indulni akartam át, elkezdett hisztizni, hogy vegyem fel és szinte úgy kellett áthúznom a zebrán, miközben toltam a babakocsit... Amikor átértünk a túloldalra, ott állt egy apuka egy nagyobbacska fiúval és amikor elmentem mellette halkan odasúgta, hogy "Nyugi, nekem is van otthon egy pont ugyanilyen hisztigépem." Esküszöm Nektek, hogy ott abban a pillanatban sokkal jobban éreztem magam ettől és ez valószínűleg amiatt volt, mert kizökkentett egy kicsit a szituból. Persze ettől még Lili ugyanúgy hisztizett tovább, de legalább megnyugodtam, hogy nem csak nálunk van ez... És ha másnak is sz*r, attól bizony az ember néha egy kicsit jobban tudja érezni magát.
Szóval kedves jól nevelt gyerekek szülei! Legyetek egy picit megértőbbek velünk és a neveletlen gyerekeinkkel és lehetőleg ne bámuljatok ránk megvetően a játszótéren, a közértben, SEHOL, ne tegyetek megjegyzéseket és főleg ne adjatok gyereknevelési tanácsokat. Higgyétek el, hogy nem mi akartuk, vagy választottuk ezt, hogy ilyen legyen a gyerkőc, de mindent megteszünk azért, hogy megváltozzon. És mert előfordulhat, hogy holnap a Te gyermeked fogja ugyanezt produkálni... Ha meg nem, akkor adj hálát az égnek. :)
Lehet, hogy nem leszek túl népszerű ezzel a poszttal,
de aki hasonló "problémával" küzd, az valószínűleg
tökéletesen átérzi minden soromat.
Kitartás!
Szandra
