Állatbarátok, figyelem!

Eredetileg vidéki lány vagyok és mivel kertes házban laktunk (pontosabban lakik még most is a családom), így volt több kutyánk is - na nem egyszerre, hanem egymás után. Gömböc és Rocky, erre a kettőre emlékszem, meg arra hogy a bosszúságok mellett, amiket okoztok - pl. elfogyasztottak egy-két csirkét a baromfiudvarból, meg kikapartak pár virágot a kiskertben - nagyon szerettük őket.
Én mindig is a "kutyások" táborát erősítettem, de itt az ötödik emeleten nem szeretnék kutyát tartani, szerintem sem ő, sem mi nem éreznénk így komfortosan magunkat. De az tuti, hogy amint olyan helyre költözünk, nekünk is lesz kutyánk, mert a gyerekek imádnák, meg én is és a férjem is. És most már egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem venni fogunk, hanem örökbe fogadunk majd egyet, számomra ez nagyon fontos.


Éppen ezért nagyon örülök, hogy egy olyan esemény mellé állhatok, ami a felelős állattartást népszerűsíti: a HEROSZ Budapesti Állatotthon tavaszi családi nyílt napjára, ami egy szuper családi rendezvény lesz jópofa programokkal, úgymint kutyaiskola bemutató, kutya szépségverseny, kutya - és cicasimogató, de lesznek érdekes előadások is, valamint gyereksarok és ingyenes lovaglás. Ja és nem mellesleg ott lesz többek között Cseh László világbajnok úszónk, valamint Vitó Zsombor és Csecse Attila vloggerek is. A rendezvény ideje alatt garázsvásár is lesz, melynek teljes bevételét az állatotthonban lakó kutyák, cicák és egyéb állatok életkörülményeinek javítására fordítják a szervezők.
A rendezvény 2017. május 27-én reggel 10.00 órától délután 15.00 óráig áll nyitva a látogatók előtt Budapest XXII. kerületében, a Brassói és Nyél utca találkozásánál. 


A HEROSZ Budapesti Állatotthon támogatására a tavalyi évhez hasonlóan a PURINA® idén is kampányt indít, arra kéri az állatbarátokat, hogy 2017. május 23 és 26. között tegyenek fogadalmat a felelős állattartás mellett (a poszt ITT lesz megtalálható). Az állateledeleket gyártó cég minden fogadalmat egy adag étellel (0,3 kg) jutalmaz, melyet 2017. május 26 után ad át a HEROSZ Budapesti Állatotthonnak. 


Remélem minél többen ellátogattok majd a rendezvényre!


Szandra










*Szponzorált bejegyzés.


You Might Also Like

0 megjegyzés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe