Mivel régen volt már arcápolási rutinos videó, így ma megmutatom nektek, hogy mostanában milyen termékeket és hogyan használok esténként - lesz 1-2 régi "ismerős" és jónéhány újdonság is. Ha kíváncsiak vagytok rá, akkor megnézhetitek IDE kattintva.
De igen, vásároltam a Glamour-napokon is :D (erről láthattatok egy kis szösszenetet EBBEN a vlogban), de ezek most nem azok a dolgok, amiket akkor vettem. Ugyanis a mostani bejegyzésben bemutatott termékeket nagyjából az elmúlt három hónap során vásároltam és mivel természetesen már használtam is őket, így a mai bejegyzésben szeretném megosztani veletek a rövid véleményemet ezekről a szerzeményekről. Remélem szeretni fogjátok és hasznos lesz. :)
Testápolás
A Barnängen All Over Rescue Body Balm-ot Beauty Junkie Magdi egyik kedvences videójában láttam és úgy döntöttem, hogy én is kipróbálom és nekem is nagyon bejött. Viszonylag sűrű, testvajszerű állaga van, ehhez képest mégis hamar beszívódik és nagyon jól táplálja, hidratálja a száraz bőrt. Igazán kényeztetető érzés ezzel bekenni magamat, már csak azért is, mert isteni finom illata van, amit nem tudok mihez hasonlítani, de nagyon kellemes.
A Dove tusfürdőhabra nagyon kíváncsi voltam, hogy mi tud az általam korábban próbált tusfürdőhabokhoz képest és azt kell mondanom, hogy nagyon tetszik. Sűrű, masszív habja van, nem olyan levegős, szérfolyós hab, így kis mennyiség is elég belőle és komolyan mondom, élmény vele a tisztálkodás. Nem szárítja a bőrt, sőt nagyon puha lesz tőle, illetve ennek a rózsafaolajosnak nagyon tetszik az illata is (mondtam már, hogy imádom a rózsa illatú kozmetikumokat?! :D), bár sajnos zuhanyozás után nem érzem olyan sokáig, de ettől még fincsi. Ja és lehet használni borotváláshoz is, de megmondom őszintén, hogy én erre még nem próbáltam, valahogy "sajnáltam" erre elhasználni.
Az EOS Intenzív kézápolót a Rossmannban vettem, de annyira nem vagyok elájulva tőle. :/ Így utólag már nem is tudom miért vettem meg... ja de: akciós volt és gondoltam megnézem, mit tud. Ja meg azért, mert vanília-orchidea illatú és ez egy eléggé nyerő illatkombó számomra. Kellemes, könnyed állaga van, gyorsan beszívódik, de én nem éreztem olyan nagyon intenzív ápolást és hidratálást. Számomra ez nem több, mint egy könnyű kis kézkrém, de nem egy intenzív kézápoló. Viszont a csomagolását nagyon szeretem: olyan kis cuki és praktikus is, igazi táskába való kézkrém.
Arcápolás
Összegyűltek a beváltható pontjaim a TBS kártyámon és szerettem volna egy olyan arcápolót venni, amit még nem próbáltam, úgyhogy a The Body Shop Chinese Ginseng & Rice tisztító tonikra esett a választásom és eléggé úgy tűnik, hogy jól döndöttem. Bár krémes állagúnak írják a honlapon, de szerintem nem az, egyértelműen folyékony - na jó, a szokásosnál talán egy picit sűrűbb állagú tonik, ami nagyon jól tisztítja a bőrt és összekapja pórusokat, úgyhogy én nagyon szeretem reggel, különösen sminkelés előtt használni. Tiszta érzetet és ragyogó bőrt hagy maga után és a ginzeng miatt úgy érzem, hogy frissítő és élénkítő hatású is, szóval nagyon szeretem.
A Garnier Essentials rózsás kímélő tonikot most próbáltam ki először, de már többen is írták, hogy állítólag ez a verzió kifutó termék, mert megújították a formulát, viszont sajnos az új verzióban már van denat. alcohol, amit nem bír a bőröm... Pedig ez a tonik így ebben a formában szerintem szuper: nagyon kíméletes, nem irritál, nem szárítja a bőrt, szépen tisztít és finom rózsa illata van. És ez az egész csak azért szomorú számomra, mert ezt a tonikot azért vettem meg, mert a megszűnt Garnier Essentials Sensitive nyugtató tonik helyett kerestem valami alternatívát, de ha valóban ez is egy megszűnő termék, akkor jól ráfáztam és keresgélhetek megint másikat...
Van még itt egy utazó méretű termék is, az Estée Lauder Advenced Night Micro Cleansing Foam, ami elvileg egy arctisztító "hab". De én nem igazán mondanám habnak, sokkal inkább egy levegős textúrájú arctisztító tej/krém, nem volt még ilyen állagú arctisztítóm, de nagyon tetszik, valahogy érezni rajta, hogy ez egy drágább arcápoló termék. Jól tisztít, egyáltalán nem húzódik utána a bőröm és nem is szárít, szóval egy jó kis arctisztító, ráadásul az illata is kellemes. Nem azt mondom, hogy kihagyhatatlan, de nekem bejött.
Sminkek
A Smashbox Photo Finish Primerizeren sokáig agyaltam, hogy megvegyem-e és kb. ugyanennyi ideig spóroltam rá, miután úgy döntöttem, hogy kipróbálom. Merthogy ez bizony egy drága primer, eléggé drága... de annyira birizgálta a fantáziámat, pláne hogy több külföldi beauty vlogger is dicsérte. Ez tulajdonképpen egy 2in1 hidratáló és primer és azért vettem meg, mert az utóbbi időben szinte csak ilyen nagyon szilikonos primereket próbáltam és most valami mást kerestem, valami sokkal könnyedebbet. Hát ez az. Eléggé híg, szinte folyós állaga van, így szinte azonnal beszívja a bőröm, nem hagy ragacsos érzést maga után, úgyhogy egyből lehet is rá sminkelni. Hidegebb használtam előtte hidratálót, de mostanság már önmagában is elég az én kombinált bőrömre. Nagyon jól lehet rá sminkelni, de én nem érzem azt, hogy sokkal tartósabb lenne tőle a sminkem. Nem mondom azt, hogy bánom, hogy megvettem, mert szerintem egy jó kis primer, szeretem, de többet vártam tőle az ára miatt...
És akkor egy éles fordulattal ugorjunk egy jóval olcsóbb sminkre, mégpedig az essence Brighten up! banánpúderre, amit részben "baking" technikához ajánlanak, vagyis amikor egy vastagabb púderréteget teszel a szemed alatti korrektorra, úgy hagyod néhány percig, majd lesöpröd a felesleges púdert, ez a trükk elvileg nagyon tartóssá teszi a sminket. Namost nekem ez a technika ezzel a púderrel több szemponból sem működött. Egyrészt én ritkán "bakingelek", de ha igen, akkor porpúderrel csinálom, mert abból tudok rendesen odapakolni a szemem alá. Másrészt ez a púder nekem csúnyán kiemelte a szem alatti ráncocskáimat, ha vastagab rétegben vittem fel a korrektorra; nekem csakis egy nagyon finom, leheletnyi rétegben működik. Úgyhogy akinek szárazabb a bőr a szeme alatt, annak nem ajánlom, vagy max. csak nagyon óvatosan használva.
A Maybelline Master Conceal korrektor viszont zseniális és nem is értem, hogy miért nem hallok róla szinte sehol... Ez a 10 Fair árnyalat, ami pont tökéletes a szemem alá. Nagyon pigmentált, úgyhogy nagyon-nagyon kevés kell belőle és baromi jól fed. Krémes textúrája van, úgyhogy szépen el lehet dolgozni. Mit mondjak még?! Imádom és nagyon sokáig elég lesz. A Rossmannban keressétek. ;) (Lentebb láthattok róla színmintát.)
Az essence Metal Shock krémes szemfestékkel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Ez a 02 stars & stories árnyalat, ami gyönyörű szín és káprázatosan csillog, de engem pont ez zavar, az én ízlésemnek már-már túlzottan csillogó... Most nem akarok az "én már öreg vagyok ehhez" dumával jönni, de mégis, merthogy annyira nem érzem már magaménak ezeket a nagyon csillámos szemfestékeket. Amúgy viszont maga a termék szuper: nagyon pigmentált, ujjal egyszerűen el lehet dolgozni és nagyon tartós. Úgyhogy fogok még próbálkozni vele, hogy hogyan is lehetne egy picit visszafogottabban alkalmazni.
A MAC Retro Matte Liquid Lipcolour Metallics 132 Gemz & Roses árnyalata viszont hatalmas szerelem. Gyönyörű ez a kicsit rezes, kicsit rose gold beütésű szín és nagyon tetszik, hogy bár mattra szárad, mégis van egy nagyon kellemes metálfényű finise, nem olyan "durva", mint annak a Kiko ajakkencének, amiről ITT írtam. Annyira tetszik a számon ez a szín, hogy még azt is megbocsátom neki, hogy több órás viselet után azért picit szárítja az ajkaimat. Nem ultratartós, mert azért kopik valamennyire evés után, de nekem szép egyenletesen kopik. És egyébként nem csak nekem tetszik ez az árnyalat, mert eddig akárhányszor rajtam volt, mindig megkérdezte valaki, hogy milyen rúzs van a számom, szóval valamit tud ez a szín. ;)
Az Estée Lauder Pure Color Envy Lash Multi Effects utazó méretű spirált a Douglas kasszánál láttam meg és nagyon megörültem neki, mert izgin hangzik ez a koncepció, de mondjuk a normál méretűt nem venném meg teljes áron úgy, hogy semmit nem tudok róla. Ez egy osztott kefés spirál: az egyik fele egy tömör, gumis kefe, ami hosszabb, szeparáltabb pillákat ígér, a sörtés fele pedig dús, ívelt pillákat. Én úgy szoktam használni, hogy használat közben forgatom a kefét, így mindkét felét egyszerre használom és tetszik a végeredmény. Szépen szétválasztja a pillákat, nem tapasztja össze őket, szépen dúsít és hosszabbít, viszont egy piciti jobban ívelhetne - nálam ez egy sarkalatos pont, mert eléggé egyenesek a pilláim, így az ívelés eléggé fontos számomra. De amúgy jó kis spirál, szerencsére nem maszatolódik és extrafekete pillákat varázsol, viszont annyira azért nem brutáljó, hogy a teljes méretűt is megvegyem belőle.
És a végére még itt van ez az essence fast cuticle remover körömágybőreltávolító, ami szerintem teljesen jól működik. Őszinte leszek: én még soha nem használtam semmilyen körömágybőreltávolító terméket, szóval nincsen viszonyítási alapon, de ezt csak felkenem, várok kb. 15 másodpercet, majd szép óvatosan visszatolom a körömágybőrt egy rózsafa pálcikával. Ennyi, nekem ez így teljesen jó.
Ti miket vettetek mostanában?
Próbáltatok már valami ezek közül?
Szandra
Hú de régen vlogoltam már... de mivel úgy alakult, hogy a hét első felében nem tudtam felvenni videót, viszont csütörtökön volt egy izgalmas forgatásom, így úgy döntöttem, hogy majd ott videózok egy kicsit, meg aztán hozzácsapok még ezt-azt, és akkor így meg is lesz az eheti videóm, ami egy kis egyveleg mindenféle random dologgal. De nem is lövöm le a poént, hanem nézzétek meg IDE, vagy a lenti videóra kattintva.
Itt a tavasz, remélhetőleg egyre szebb idő lesz és ahogyan az idő melegszik, úgy kerül le a ruha egyre több és nagyobb bőrfelületről. Elképzelhető, hogy a hidegebb időben picit kevesebb figyelmet fordítottatok a bőrötökre, hiszen a vastag és meleg ruhákba burkolva nem sok minden látszott belőle. De most az itt ideje, hogy egy kicsit felrázzátok és még a strandszezon kezdete előtt jó formába hozzátok a bőrötöket. Fontos, hogy eltávolítsátok az elhalt hámsejteket és száraz részeket, hogy bőrötök még puhább, simább és selymesebb legyen. Ehhez ajánlok most öt remek testradírt.
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem én nagyon szeretem másoknál a havi kedvences bejegyzéseket/videókat, és még izgalmasabbnak tartom az éves kedvenceket, hiszen ezt a megtisztelő címet nem kaphatja meg akármilyen termék, azt ki kell érdemelni. Szerencsére 2014-ben is volt néhány olyan szépségápolási- és sminktermék, ami belopta magát a szívembe és hű társam lett. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy mik ezek, akkor nézzétek meg IDE, vagy a lenti videóra kattintva.
Elérkeztünk az év utolsó havi kedvences videójához, mivel úgy döntöttem, hogy decemberi kedvences videót nem fogok csinálni, helyette inkább egy 2014-es kedvences videó lesz majd. Szerintem aki az év során követte ezeket a videókat, meg a blogot, azt már sejthet egy két terméket, ami biztosan bekerült az éves kedvenceim közé.
Ja és ha már ez az utolsó ilyen videóm ebben az évben, akkor gondoltam legyen a végén egy kis mókázás, és benne hagytam néhány bakit :D.
A videót megnézhetitek IDE, vagy a lenti videóra kattintva.
Korábban nagyon sokáig ugyanazokat az arcápolási termékeket használtam, amivel nincs baj, hiszen azért használtam azokat, mert szerettem őket és beváltak. Viszont csak elkezdett motoszkálni bennem a kisördög, hogy hátha a régóta használt krémemnek, kencémnek van esetleg valamilyen hasonlóan jó, de olcsóbb verziója is. Úgyhogy mostanra kicsit változott az arcápolási rutinom a korábbihoz képest (amiről ITT láthattatok videót), és arra gondoltam, hogy ha már így alakult, akkor megmutatom, hogy most éppen miket használok.
Szépen lassan elbúcsúztatjuk az augusztust, és ezzel együtt gyakorlatilag a nyarat is, bár én azért még reménykedem egy kellemes vénasszonyok nyarában :). Úgyhogy így a hónap végén a szokásos "rend" szerint megmutatom Nektek az augusztusi kedvenceimet. Kérdeztétek, hogy miért láttok viszonylag kevés arcápoló terméket ezekben a kedvences videókban. Nos ennek egészen egyszerű oka van, mégpedig az, hogy krémekből, tonikokból megvannak az állandó kedvenceim, amiket szeret a bőröm, és ami tudom, hogy jó neki, így ezeket nem nagyon váltogatom, bár néha azért el-elcsábulok, és kipróbálok valami mást, de rendszerin visszatérek a jól megszokott termékekhez. De a mai videóban lesz két új arcápolási kedvenc is, ha kíváncsiak vagytok rá, hogy mik azok, akkor ITT, vagy a lenti videóra kattintva megnézhetitek.
Imádtam májust, de tényleg, ez minden szempontból egy csodás hónap volt, kicsit sajnálom is, hogy vége, de jön a nyár, úgyhogy nem nyafogok :).
Májusban szerintem nem volt olyan túlzottan sok kedvencem, és kifejezetten kevés smink van köztünk, mivel elég keveset sminkeltem az elmúlt hetekben, de azért így is van néhány olyan termék, amiket nagyon szerettem az elmúlt időszakban. Ha kíváncsiak vagytok rá mik azok, akkor nézzétek a meg a videómat a Youtube csatornámon IDE, vagy a lenti videóra kattintva.
Magamhoz képest most egészen időben sikerült elkészítenem az áprilisi kedvences videómat :D, amiben egyébként meglepő módon csak kettő darab sminktermék lesz, ami számomra egészen furcsa, dehát ilyen volt ez az április.
Ja és a videó végén készültem Nektek egy kis meglepetéssel is, hogy megháláljam, hogy ilyen sokan követtek már Youtube-on, és kommenteltek, meg egyáltalán, hogy vagytok :).
A videót megnézhetitek a Youtube csatornámon a lenti videóra, vagy IDE kattintva.
Azért lehet csalóka ez a cím, merthogy ezeket a termékeket nem mostanában, hanem hosszú hónapok alatt használtam, de mivel már annyi minden összegyűlt, úgy gondoltam, épp itt az ideje videót csinálni róluk. A percről percre változó fényviszonyokért elnézést kérek, sajnos végig vándoroltak a felhők, sajnos ez most így jött ki, de remélem azért így is élvezhető lesz ez a videó.
Megnézhetitek a Youtube csatornámon a lenti videóra, vagy IDE kattintva.
Na jó, ez talán nem a legfrappánsabb cím, de ha van jobb ötletetek, akkor várom kommentben :D. Viszont a lényeg benne van: jön a fekete leves, megmutatom azokat a termékeket, amik személy szerint nekem valamiért nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet. Nem nagyon szoktam beszélni ilyesmiről, hiszen inkább azokat a termékeket szeretem megmutatni, amiket szeretek és amiket szívesen ajánlok Nektek is, de úgy gondoltam, néha ilyet is kell, hátha Titeket is megkíméllek egy csalódástól. Bár az is lehet, hogy csak én fogtam ki egy-egy hibás darabot és másnak beváltak azok a termékek, amiket ebben a videóban bemutatok...
A videót megnézhetitek a Youtube csatornámon lentre, vagy IDE kattintva.
Gyorsan elszaladt az év első hónapja, és bár #nobuymonth-ot tartottam, vagyis januárban gyakorlatilag nem vásároltam semmilyen sminkterméket és egyéb kencét, a 2013-as évvégi leárazásoknak, meg ajándékoknak köszönhetően kipróbáltam pár új dolgot. Ezek közül most a kedvenceimet fogom megmutatni Nektek.
Ha van kedvetek hozzá, tegyetek fel képet a Ti kedvenc termékeitekről az Instagramra, és írjátok be hozzá a #januárikedvencek hashtaget, hogy meg tudjam nézni a képeket :)!
A videót megnézhetitek a Youtube csatornámon a lenti videóra, vagy IDE kattintva.
Ha van kedvetek hozzá, tegyetek fel képet a Ti kedvenc termékeitekről az Instagramra, és írjátok be hozzá a #januárikedvencek hashtaget, hogy meg tudjam nézni a képeket :)!
A videót megnézhetitek a Youtube csatornámon a lenti videóra, vagy IDE kattintva.
Úgy látszik velem együtt Ti sem unjátok még a micellás vizeket, mivel amikor néhány hete kitettem erről az új szerzeményemről egy képet a facebookra és az instagramra, többen is kértétek, hogy írjak róla véleményt.
Nos íme!
Ha valamilyen arcra való termékről van szó, pl. alapozó, krém, arctisztító stb., akkor ritkán vásárolok úgy, hogy mindenféle előzetes tájékozódás és informálódás nélkül bedobok egy terméket egy kosaramba. Szeretem tudni, hogy mit ígér, milyen összetevői vannak, kinek mennyire vált be, mik a véleménye, tapasztalatok, hogy tudjam, hogy egyáltalán szóba jöhet-e nálam.
Hú de messziről indítottam, de a lényeg az, hogy amikor megláttam a Müllerben ezt a Garnier retusálókrémet a maga kis rózsaszín dobozával, amivel előtte még sehol máshol nem találkoztam, kb. 3 másodperc alatt döntöttem el, hogy ezt ki kell próbálnom, mert egyszerűen annyira kíváncsivá tett.
Ha Ti is kíváncsiak vagytok rá, akkor olvassatok tovább!
Talán kb. egy évvel ezelőtt volt itt a blogon egy esti arcápolásos bejegyzés, úgyhogy úgy gondoltam itt az ideje, hogy csináljak egy frissített verziót, ezúttal videó formájában.
Bár megmondom őszintén, hogy folyamatosan kísérletezgetek, főleg ami az arckrémeket és lemosókat illeti, de azért is csináltam meg most ezt a videót, mert úgy érzem, hogy jelenleg megfelelő termékeket használok, amik nagyon beváltak és nagyon szeretem őket. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fogok újabb termékeket kipróbálni és bemutatni Nektek, hiszen lehet, hogy még annál is jobbakra bukkanok, mint amiket most használok.
Node már megint sokat fecsegek feleslegesen, remélem tetszeni fog és hasznos lesz Nektek ez a röpke videó, ami megnézhettek a Youtube csatornámon lentebb a videóra, vagy IDE kattintva (infók és linkek is az ottani videó alatt olvashatók).
Telnek-múlnak a hetek, és megint összegyűlt jónéhány üres flakon és tubus, így meg most összegzem Nektek, hogy milyen termékeket használtam el az elmúlt időszakban, illetve mi a véleményem ezekről. Mondjuk arra jöttem rá, hogy ha valamiből elhasználok egy egész flakonnal/tubussal, akkor annyira rossz nem lehet, de azért mégis van köztük néhány olyan termék, amivel nem voltam maradéktalanul elégedett...
Ha kíváncsiak vagytok rá, mik azok, akkor a lenti videóra, vagy IDE kattintva megnézhetitek a Youtube csatornámon.
Ha kíváncsiak vagytok rá, mik azok, akkor a lenti videóra, vagy IDE kattintva megnézhetitek a Youtube csatornámon.
Őszintén szólva engem soha nem kapott el igazán a BB krém láz, de a Garnier vegyes bőrre való BB krémjével meg vagyok elégedve. Így amikor megláttam, hogy a drogériák polcain megjelent egy Garnier BB golyós szemkörnyákápoló is, felkaptam rá a fejem. Amúgy is szerettem volna már valami hasonlóra benevezni, és mivel ez éppen akciós is volt, így gondoltam ez remek alkalom.
Már használtam párszor, és hát mit is mondjak: kissé vegyesek az érzéseim...
Ha kíváncsiak vagytok rá, miért, akkor olvassatok tovább!
Már használtam párszor, és hát mit is mondjak: kissé vegyesek az érzéseim...
Ha kíváncsiak vagytok rá, miért, akkor olvassatok tovább!
A kommentekből az derült ki számomra, hogy szeretitek ezeket a haul/shopping/vásárlós/ szerzeményes bejegyzéseket, videókat. Ez egyébként azért érdekes, mert én is imádom őket :D!! Valamiért szeretünk egymás szatyrában turkálni, hogy ki mit vett, mint a barátnők. Dehát tulajdonképpen magunk vagyunk egymás között itt a blogon, szóval miért nem mutatnám meg Nektek :)?! Remélem tudok Nektek egy-két ötletet, tippet is adni, hogy mit-hol-mennyiért érdemes most venni.
Lentebb a videóra kattintva a Youtube csatornámon tudjátok megnézni, vagy IDE kattintva.
Lentebb a videóra kattintva a Youtube csatornámon tudjátok megnézni, vagy IDE kattintva.
Ma egy 2in1 videóval készültem Nektek. ugyanis picit még meglovagolva a "vissza a suliba" témát, az előző videóm folytatásaként most egy egyszerű, suliban és munkában egyaránt hordható sminket készítek el a lehető legkevesebb ecset segítségével (mindösszesen kettőt használok csak :). És mindeközben még abban is próbálok segítséget nyújtani, hogy milyen sminktermékeket érdemes beszerezni azoknak, akik most ismerkednek a sminkeléssel, mi mire való. Mindezt 13 percbe belesűrítve.
Remélem legalább annyira hasznosnak találjátok majd, mint az előző videómat :)!
Továbbolvasás után a videóra kattintva tudjátok me nézni, vagy ITT.


















.jpg)

