Lovely K lips teszt

Többször említettem már Nektek, hogy nem vagyok oda különösebben a matt ajakkencékért, de a Lovely K lips ajakszettekről annyi jót hallottam, hogy mindenképpen ki akartam próbálni, úgyhogy elhatároztam, hogy legalább egy árnyalatot beszerzek belőle. Nos ez nem igazán jött össze: egyrészt mert baromi ritkán járok Rossmannban és amikor be is tudtam ugrani valamelyik üzletbe, akkor soha nem volt ez a szett olyan árnyalatban, amit én szerettem volna. És akkor egyszercsak megkönyörültek rajtam az "égiek", ugyanis jött egy csomag a Rossmanntól, amiben többek között a képen látható K lips szettek is benne voltak. Mondanom sem kell, hogy nagyon örültem és most végre nektek is bemutathatom őket és beszámolok a véleményemről.


A szettek egy ajakkontúrceruzát, valamint egy matt ajakkrémet tartalmaznak. A három árnyalat balról jobbra a Lovely Lips, a Pink Poison és a Milky Brown, mindhárom a most annyira menő nude-rózsás-barnás árnyalatok közé tartozik.


Ránézésre a Lovely Lips tűnt az én színemnek és így is lett. Ez olyan igazi természetes ajakszín, nagyon hasonlít az én ajkaim eredeti színéhez. Se nem túl rózsaszínes, se nem túl barnás, nekem egyszerűen tökéletes. A ceruzától féltem egy kicsit, hogy talán túl kemény lesz, de egyáltalán nem. 


A Pink Poison az előzőhöz képest egy világosabb és - ahogyan a neve is jelzi - , rózsaszínesebb árnyalat. Nagyon szép ez is, de magamon még mindig jobban tetszik az előző. Egyébként ugyanazokat tudom elmondani róla a textúrát illetően, mint a Lovely Lipsnél.


A Milky Brown nem lett a kedvencem, de tudom, hogy most nagyon menők az ilyen barnás árnyalatú színek az ajkakon - azok a szép 90-es évek... :D Úgyhogy aki kifejezetten ilyen árnyalatot keres, annak érdemes tenni vele egy próbát. Nem tudom, hogy csak bebeszélem-e magamnak, de nekem ennek a szettnek a ceruzája valahogy keményebbnek tűnt, mint a másik kettő. Azért ne gondoljátok, azt, hogy kőkemény, de a másik kettő mintha puhább és krémesebb lett volna.


Itt egymás mellett is láthatjátok a három árnyalatot, szerintem így látszik igazán a különbség a színek között. Azt mindhárom szettről elmondhatom, hogy a ceruzák és a matt ajakkrémek színe gyakorlatilag egy az egyben megeegyezik. A matt ajakkrémek egy rétegben is szépen fednek és bár nekem elég szárazak az ajkaim, de előtte hidratáltam őket és így nem szárítottak. Tartósság tekintetében sem lehet rájuk panasz, jól bírják az evést-ivást, persze ha valami olajosat eszik az ember, akkor biztosan lejön valamennyi, de szerencsére egyenletesen kopik.

Balról jobbra: Lovely Lips, Pink Poison, Milky Brown


Nem nagyon tudok belekötni ezekbe a Lovey K lips ajakszettekbe és hát az áruk meg aztán igazán kedvező, hiszen 1290 Ft-ért juthatunk hozzájuk, úgyhogy a matt ajakkencék rajongóinak tényleg csak ajánlani tudom őket, mert ár-érték arányban egyszerűen verhetetlenek ezek a szettek.

Nem véletlen, hogy ebben a bejegyzésben nem láttok olyan képeket, amin az ajkaimon láthatjátok ezeket az ajaktermékeket, ugyanis erről külön videót csináltam, amit megnézhettek IDE kattintva.


Szandra





*A bejegyzésben bemutatott termékeket tesztelésre kaptam.



You Might Also Like

0 megjegyzés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe