Fontos: változás a blogon

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer sor kerül erre a bejegyzésre, de az elmúlt két nap eseményei arra késztettek, hogy változtassak a hozzászólás módján a blogon. 
Eddig bárki szabadon kommentelhetett bármit a blogon, nem volt semmilyen korlátozás, de sajnos most jött el az a pont, hogy ez így nincs rendben és bízom benne, hogy megértitek a döntésem okát. Szeretném előre leszögezni: nem azzal van a problémám, ha valaki kulturált formában negatív kritikát fogalmaz meg, de a személyeskedést, vádaskodást, ócsárló megjegyzéseket, tiszteletlenséget nem vagyok hajlandó eltűrni. Erre sem én, sem a többi olvasóm, akik kulturáltan kommentelnek, nem vagyunk kíváncsiak.
Az elmúlt két napban néha úgy éreztem magam a saját blogomon, mint egy idegen, mert egyesek mindent jobban tudni véltek nálam, hogy én milyen vagyok, vagy hogy mit miért teszek, és még egyszer nem szeretném ezt az érzést átélni. Másrészt pedig "önzőségből" is teszem ezt, mert jelenleg olyan "szakaszában" vagyok az életemnek, amikor mindennél fontosabb a lelki nyugalmam, a kiegyensúlyozott, pozitív légkör és sokkal érzékenyebben érintenek bizonyos dolgok.
Mivel a kommentek törlésének nem vagyok híve, és eddig soha nem töröltem olvasói kommentet, és a jövőben sem szeretnék, így úgy döntöttem, előre fogom moderálni a hozzászólásokat a blogon. Vagyis csak az fog megjelenni, amit engedélyeztem. És még egyszer kiemelem: ez nem azt jelenti, hogy csak pozitív hozzászólásokat fogok jóváhagyni, hanem természetesen a kulturáltan megfogalmazott negatív kritikákat is ki fogom tenni. 
Nem biztos, hogy ez most már mindig így lesz, lehet, hogy egy idő után vissza fogom állítani a "korlátlan" kommentelést, de lehet, hogy nem.
És egy kis lábjegyzet: tegnap kitettem egy új bejegyzést, de mivel egyesek továbbra sem voltak képesek megfelelő stílusban kommentelni, én meg - ahogy említettem - kommenteket nem törlök, így leszedtem az egész bejegyzést, hogy inkább egyáltalán ne is tudjanak hozzászólni. Soha nem nem szedtem még le közzétett posztot, de most ez láttam a legjobb megoldásnak, ezért elnézéseteket kérem.

Bízom benne, hogy megértitek a döntésemet és ez a változtatás nem szegi kedvetek a kommenteléstől.


Szandra

You Might Also Like

73 megjegyzés

  1. Csak helyeselni tudok, és megerősíteni Téged abban, hogy jól döntöttél. Ne aggódj emiatt, sokan moderálják a kommenteket, mielőtt kikerülnek, és nincs belőle sértődés, vagy gubanc. Teljesen érthető, hogy nem vágysz a trollokra! ;) /Nóra/

    VálaszTörlés
  2. Én is moderálok már régóta, sőt mielőtt belevágtam, a névtelen kommentelési lehetőséget is letiltottam, igaz már a kezdet kezdetén volt rá okom, de nem is ez a lényeg, megértem a döntésed. Egyébként mióta moderálok, soha egyetlen egy negatív, mondhatjuk ócsárolós kritika nem jött még senkitől.
    Szerintem jó döntést hoztál :)

    VálaszTörlés
  3. Szandra, abszolút megértelek. Nálam sem véletlen, hogy így van ez a kommentelős dolog. Amikor az embert ismeretlenül bántják, és dobálóznak a csúnyábbnál csúnyább kifejezésekkel, azt valahogy moderálni kell, mert ez a te blogod, így nem vagy köteles látni azokat a kommenteket, ami nem is komment csak egy szemét.

    VálaszTörlés
  4. Csak olvaslak többnyire, nem is értem, hogy egy szépségblogon mit lehet ócsárolni, ami személyes, de ha ennyi troll van, aki beleköt az élő fába is, akkor csak helyeselni tudom a döntést. Ráadásul így minden kommentet elolvasol, ami régebbi is, igaz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából eddig is elolvastam minden kommentet és igyekeztem mindenre reagálni is, csak nagyon sűrű időszakokban maradt csak ki esetleg egy-egy és későbbre maradt :). Amúgy eddig nagyon ritkán kaptam csak negatív kommenteket, és tényleg nem is azzal van a baj, ha valakinek nem tetszik valami és ezt megírja, csak nem mindegy milyen stílusban írja meg.

      Törlés
    2. Ugyan nem olvastam a negatív kommenteket, de sokévi netezés után rájöttem, hogy vannak emberek, akik abban lelik örömüket, ha másokat bosszanthatnak. Direkt erre mennek. Nem kell velük foglalkozni, nem téged jellemez, akármit is írnak, max. röhögni lehet a szánalmas próbálkozáson. Először persze kesereg az ember, hogy miért, meg tényleg igaza van? Hát fenét. Egy tök ismeretlen troll ne érdekeljen annyira, hogy a szívedre vedd a dolgot, nem érdemli meg, hogy elérje a célját.
      Persze cenzúrázz :)

      Törlés
    3. Most a szokásosnál érzékenyebb vagyok mindenre, így ezekre a dolgokra is, de amúgy alapesetben én is röhögni szoktam az ilyeneken :).

      Törlés
  5. Nagyon örülök, hogy meghoztad ezt a döntést. A lelki nyugalmad érdekében ez a leghelyesebb. Nekem sok rossz tapasztalatom van, ugyan nem a blogolással kapcsolatban, hanem fórumokkal. Borzasztó módon kikezdtek párszor. Ahová csak barátkozni mentem, ott csak ellenség termett....
    Ez a hobbid, amiben örömödet leled. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen én is ezt érzem, hogy ez egy olyan dolog, amit imádok csinálni, megnyugtat, ez a nyugalom szigete, ahova elvonulhatok, és elvagyok a kis dolgaimmal és szeretném, ha ez továbbra is így lenne :).

      Törlés
  6. Én borzasztóan örülök, hogy egyelőre még egy troll sem talált meg, habár a blogot felhasználták már a személyem elleni visszaéléshez és ócsárláshoz - egy nagy valószínűséggel külföldi fake "lány" valahogy megtalált, üzenetben küldött egy képet, amin az egyik facebookos profilképemhez egy darab sz*rt szerkesztett, a homlokomra pedig ráírta, hogy whore, nem sokkal ezelőtt pedig feltörték az instagramomat és a bemutatkozást átírták szexuális töltetűre, valamint a blogra is folyamatosan egy külföldi chat oldalról kattintottak... - de addig örülök, amíg nem kapok "kedves" hozzászólásokat (le is kopogom).
    Ezzel csupán annyi a probléma hogy a rosszindulat miatt neked kell plusz munkát végezni azzal, hogy minden kommentet úgy-ahogy átolvasol és közzéteszel és itt nem két-három darabról van szó, viszont legalább nem hagysz ki egyet sem, ahogy már említették is előttem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából különösebben nem jelent pluszmunkát, mivel eddig is elolvastam minden kommentet, és az is lehet, hogy nem marad ez így örökké, de meglátjuk. Eddig nem nagyon kaptam amúgy negatív kommenteket, de nem is azzal van a baj, ha valaki negatívumot ír, hanem hogy mindezt milyen stílusban teszi.

      Törlés
  7. Én teljes mértékben megértem ezt a döntést! A körmös posztodnál én csak kapkodtam a fejem, hogy mi ez a vádaskodás.. nem is értem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én megértettem, hogy mit kifogásoltak egyesek abban a posztban, és elfogadtam, mondtam, hogy igen hibáztam, valóban nem tökéletes, de a stílus, amit egyesek megengedtek maguknak, azt nem tolerálom.

      Törlés
  8. Nagyon sajnálom, hogy ilyen élményekben volt részed. Teljesen megértem a döntésed, senki nem szereti az ócsárlást és a lehurrogást, pláne hogy neked is mennyi munkád van ebben a blogban. A moderálást teljesen korrekt dolognak tartom, így ki lehet szűrni a direkt beszólogatós kommenteket. Szerintem aki régóta olvas és kedvel téged az biztos nem fog ilyesmin fenn akadni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is ebben reménykedem, hogy az olvasók, meg akik szoktak kommentelni, ezt nem negatívumként fogják megélni, hogy most kontrollálni fogom őket, vagy ilyesmi, de valamit ki kellett találnom, mert ezt most így nem volt jó.

      Törlés
    2. Nem lesz ebből semmi gond. Akik rendszeres olvasunk téged, ezt észre se vesszük. :-)

      Törlés
  9. Tökéletesen érthető, hogy így döntöttél.
    Én anno már azzal kezdtem, hogy a névteleneknek nem engedélyeztem a kommentelést. Persze így azoknak is határt szabtam, akik ártatlanok, de nem igazán vágytam felesleges idegeskedésre. Névvel már jóval kevesebben mernek kötekedni. Eddig csak egy valaki érezte magát nagyon nagy arcnak, de őt se volt nehéz leállítani. Szerencsésnek érzem magam, hogy eddig ilyen jól megúsztam (kopp kopp).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy eddig nekem sem volt részem ilyesmiben, néha jött 1-2 kulturált kritika, amivel semmi gond nem volt, de igazából továbbra is kicsit értetetlenül állok azelőtt, hogy az a körmös poszt miért váltott ki ekkora indulatok...

      Törlés
  10. Én is szeretem kiküszöbölni az ócsárló, és undorító megjegyzéseket. Tudom, hogy nem mindenki szeretheti az ember blogját, de nem hinném, hogy azt kulturálatlan formában kéne megjegyezni. Erre azt szoktam mondani, akinek nem tetszik, ne nézze/olvassa. Én is épp ezért moderálom a megjegyzéseket, ami elég szégyentelen tartalmú, azt én is törlöm. Nincs nekem szükségem arra, hogy egy olyan személy utálkozását olvassam, aki nem is ismeri a személyemet. :) És te se húzd fel rajtuk magad, nevess egyet, majd töröld ki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy az az érdekes, hogy persze nyilván nem szeretheti mindenki a blogomat, és nem is ez a cél, de nekem is van olyan, hogy nem tetszik másnál egy poszt, mégsem írogatok oda kígyót-békát, hanem egyszerűen továbbkattintatok, de persze nem mindenki így működik. Valakik ezt élvezik, hogy beírnak egy troll kommentet és utána mindenki azzal kezd el foglalkozni.

      Törlés
  11. Én sohasem értettem meg, hogy miért kell beszólogatni és szemétkedni, meg névtelenül trollkodni. Én mindig a nevemet felvállalva, normális hangnem szoktam elmondani a véleményem. Sokaknak persze ezzel is problémájuk van, és nem egyszer előfordult már, hogy az ilyen kommentárt is kitörölték és csak a szép és jó maradhatott meg.
    Nem tetszett mindenkinek minden és szerintem igenis el lehet mondani azt is ha valamivel nem értünk egyet, vagy nekünk nem jön be.
    Csak sokan nem merik felvállalni a véleményüket, maximum név nélkül. Név nélkül meg "lehet" szemétkedni is.
    Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de természetesen a te blogodon te hozod a szabályokat. :)
    Én nagyon szeretem az oldalad 100-ból ha egy olyan bejegyzés van, aminél negatívumot tudok írni, az a bizonyos outfit bejegyzés is ilyen volt, de remélem nem bántottalak meg vele, hogy elmondtam a véleményemet.
    Azt sajnálom, hogy levetted a bejegyzést, néhány troll miatt nem kellett volna. Én nem szoktam moderálni, de természetesen a kifejezetten trágár vagy rosszindulatú, hergelő kommentárokat kitörlöm. Azt sem magam miatt, csak nem szeretem ha az olvasóknak ilyenekkel kell találkozniuk, ne adj isten leállnak velük vitatkozni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem bántottál meg egyáltalán, mert Te kulturáltan írtad meg a véleményedet, de ott voltak, akik túl messzire mentek és olyanokat írogattak, amiket egyszerűen nem tudtam elviselni. És mivel kommentet nem akartam kitörölni, mert akkor visszajön megint és folytatja tovább, így inkább leszedtem az egész bejegyzést.
      Tényleg nem a negatív kritikákkal van baj, kaptam már 1-2-t kulturált formában, ezeket korrekt dolognak tartom, de az, amikor valaki személyeskedik, meg ő mindent jobban tud hogy én milyen vagyok, na abból köszönöm nem kérek.

      Törlés
  12. Megértem, hogy így döntöttél, és jól tetted. A net remek felület arra, hogy valaki névtelenül kiélje a frusztrációját- de ne a Te blogodon tegye. Alix

    VálaszTörlés
  13. Nincs ezzel gond. A "te házad, a te várad" :3 Szerencsére engem még nem értek el a trollok (le is kopogom), de valószínű ugyanilyen döntést hoznék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy eddig engem sem, 2,5 év alatt semmi kellemetlenség nem volt, volt 1-2 negatív komment, de kulturált hangnemben, nem tudom most mi történt... kívánom Neked, hogy Ne is találjanak meg :).

      Törlés
  14. Sajnos sok az irigy, unatkozó ember, akik ilyenekben élik ki magukat. :( Ismerős a jobban tudják a dolgainkat, mint mi magunk dolog is, emlékszem, rólam egy hozzászóló megállapította, hogy leszbikus vagyok. Érdekes, hogy egy vad idegen ennyire biztos volt a nemi identitásomban... Persze névtelenül kommentelt. Meg aztán jöttek még mindenfélével, elkezdtek még a pénztárcámban is turkálni. Aztán már egymást is marták és ekkor úgy voltam vele, hogy elég. Én is annak a híve vagyok, mint Te, hogy nem törlök hsz-t, egyedül azt töröltem, amikor egy anyuka a másikat szapulta. Bocsi, a hosszú bevezetőért, de még élénken él bennem ez az egész...

    De a mondandóm lényege, hogy nem gondolkodtál még arra, hogy kipróbálod a Disqus-t? Nekem nagyon bevált, rengeteg lehetőség rejlik benne és nagy biztonságot ad. Olyat is be lehet állítani, hogy fehérlistára teszel embereket és az ő bejegyzéseiket nem moderálod, csak az újakét, ismeretlenekét. Nem akarlak rábeszélni, de nekem tényleg bejött és azóta egy troll sem jött felém. (Ha jönne, akkor ip cím alapján feketelista és többé nem tud hozzászólni, amíg nem engedélyezem :) )

    VálaszTörlés
  15. Eddig még nem nagyon kommenteltem egyik bejegyzésedhez se, de általában a többiek kommentjeit elolvastam...az előző napokban született megjegyzések engem is nagyon megleptek és elszomorítottak. Szerintem teljesen igazad van, hogy ezt teszed, mert te ezt a blogot szívvel-lélekkel csinálod (ami látszik is rajta), de ettől függetlenül az egészséged az első! Azt pedig aki névtelenül kommentel azt nem is értem. Persze az sokkal egyszerűbb! Sokan mondják, hogy ki kell zárni ezeket a dolgokat, de tudom, hogy ezt nem lehet igazán. Nagyon szeretem olvasni a bejegyzéseidet és szerintem ez egy "igazi" követőt se fog elrettenteni az olvasástól és a hozzászólástól! Én biztos, hogy továbbra is követlek! Remélem az a sok pozitív hozzászólás, amit itt lehet olvasni egy kicsit felvídit! :) Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy én is úgy működöm, hogy ha látok olyasmit egy blogon, ami nem tetszik, nem állok le és nem kezdem el ócsárolni, hanem továbbkattintok és kész. Dehát vannak akiknek ez a lételeme, és mindenféle összeesküvés elméleteket gyártanak, hogy én ilyen és olyan vagyok, meg ezt és azt miért teszek... sajnálom őket, hogy ennyire szegényes életük van, hogy másokéval vannak elfoglalva.

      Törlés
  16. A Te blogod, a Te döntésed. Én sosem moderáltam, és remélem nem jön el az ideje. De érthető, hogy ha olyan szakaszban van az életed, akkor nyilván nem mások butaságának az elviselésére szeretnéd pazarolni az energiáid! :) Az emberi butaságnak nincsenek korlátai, sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de szívből kívánom Neked, hogy többet ilyen attrocitás ne érjen, főleg ezekben az időkben amikor fontos a nyugalom és minden más! (Ha ugyanarra gondolunk ez alatt, akkor meg főleg...:)) Remélem én sem bántottalak meg, csak tényleg azt szerettem volna érzékeltetni a tegnapi kommenttel, hogy csak az tudott a dolgokba tegnap belekötni, aki nagyon-nagyon-nagyon alaposan átnézte a képet. (Mint én tettem, meglátva azt a komment harcot és nem értettem mi van..?:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne viccelj, egyáltalán nem bántottál meg a tegnapi kommenteddel, tök kulturáltan megállapítottál valamit, ami észrevettél, az ilyennel semmi gond nincsen :). Én sem gondoltam, vagy inkább remélem, hogy nem kell majd moderálnom a kommenteket, de ezek után egyszerűen kénytelen vagyok, lehet nem örökre, majd meglátjuk :).

      Törlés
  17. Úgy látszik a negyedike troll-nap volt, mert én is megkaptam, hogy lakk nélkül nagyon csúnyák a körmeim és valamit kezdhetnék velük... :(

    VálaszTörlés
  18. Kedves Szandi!
    Csatlakozom az előttem szólókhoz, én is csak helyeselni tudom, a döntésed. Egyébként nem értem, hogy embereket ez miért tesz boldoggá. Mert rám a bejegyzéseid inkább pozitív hatással vannak, inspirálnak, sőt a szó jó értelmében szórakoztatnak. Még a "hibáiddal" együtt is, ha van ilyen bár én még nem vettem észre ilyen dolgokat. Minden esetre a törölt bejegyzés is érdekelne, mert hát emberek vagyunk hibázhatunk amúgy meg sokan vagyunk itt szerintem, akik nagyon szeretjük a blogod "mindennapi olvasóid" vagyunk és nem a hibákat keressük benne, hanem a pozitív dolgokat, amit te magad sugárzol. Csak légy ilyen továbbra is és így is úgy is olvaslak.
    Mili

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ez nagyon jól esik. Hát igen, főleg ez a cél a blogommal, hogy inspiráljak, hogy megmutassak Nektek újdonságokat, kedvenc termékeket, de egyesek nagyon csúnyán félreértelmezik ezt az egészet, és azt hiszik, itt bármit lehet.

      Törlés
  19. Szandra, kifejezetten jó döntés volt, hogy moderálod a hozzászólásokat. A blogodon minden írás és kép a Te szellemi terméked, meggyőződésem, hogy maximálisan jogodban áll, hogy a sértő, és személyeskedő hozzászólásokat lekukázd. Akik ilyenekre pazarolják itt az idejüket, egyébként is nagyon el vannak tévedve. Nagyon kényelmes dolog amit csinálnak, mások írásait és szellemi termékeit minősítik, de várjuk őket szeretettel a bloggerek világába, megmutathatják mit is tudnak.
    Csak így tovább, a blog színvonalas, igényes, akinek nem tetszik, továbbáll.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm :)!
      Az a baj, hogy akik gáz ilyen kommenteket írnak, azoknak általában fogalmuk sincs, hogy mi munka van egy ilyen blog mögött, és ez nem panaszkodás, mert én választottam, hogy csinálni szeretném és imádom is csinálni, úgyhogy fogom továbbra is, amíg jólesik, és igyekszem nem foglalkozni az ilyen sekélyes emberekkel.

      Törlés
    2. Persze hogy fogalmuk sincs.. Én is elkezdem egy ideje a saját kis blogomat (szörnyen kezdetleges még), úgyhogy tudom már én is, mennyi munka van mögötte. Persze ezt a "felhasználónak" nem feltétlenül kell tudniuk, de ha valaki kicsit is belegondol józan ésszel, akkor tudja, hogy a színvonalas írások, a hivatkozások, a képek, minden...egy nagy munka eredménye. Persze ők mondhatnák azt, hogy aki a nyilvánosságra kilép, az ezt vállalja és tudja, hogy nem csak a jó dolgok jönnek, hanem azokkal együtt a rosszak is, de abban tökéletesen igazad van, hogy a stílus és a megfogalmazás nem mindegy, milyen. A moderálást erre találták ki, te csak alkalmazod.

      Törlés
    3. Pont írtam valakinek, hogy persze, vállaljuk, hogy a nyilvánosságot, hiszen mindenki látja, amit írunk, így az is benne van, hogy egyeseknek nem tetszik, szúrja a szemét, amit csinálunk. De ettől még nem vagyunk kötelesek elviselni, ha valaki sérteget minket, személyeskedi, stb.

      Törlés
  20. Jól tetted, és teljes mértékben meg tudlak érteni. Én akkor állítottam be moderálást, amikor számomra fontos emberek is kikerültek a blogra, és jól tettem, mert bizony jött is egy troll akkor. Azóta szerencsére csak a spameket kellett törölnöm, de azért jó, hogy ott van ez a „biztonsági háló”, és megakadályozhatom az ízléstelen hozzászólásokat.

    Az ember lelki nyugalma pedig igenis fontos, remélem, hogy mostanra már jót tudsz nevetni a gonoszkodásokon, és kicsit sem szomorkodsz majd; úgy látom, mindenkinek túl kell esnie egy-egy ilyen időszakon, de legalább megtanulunk mosolyogni rajtuk :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez így van, szerencsére most már tényleg csak mosolygok rajta :), de valahogy pont rosszkor jött ez az egész pár napja, és azért is vettem ennyire a szívemre. De már megnyugodtam :).

      Törlés
  21. Az én blogomon csak a munkáimat ítélhetik meg szerény személyem nem látható, de szerencsére eddig még nem nézett felém egy troll sem. Az én beállításaim kezdetektől nem engedtek névtelent hozzá szólni, nem bízom abban aki nem vállalja fel magát. Szóval szerintem jó döntést hoztál. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)! Szerencsés vagy, hogy nem találtak még meg, kívánom, hogy ez maradjon is így :). Bár tulajdonképpen én is az voltam eddig, hiszen két és fél évig elkerültek, de most pont a legrosszabbkor jöttek, de már túl vagyok rajta :).

      Törlés
  22. Nem tudom megérteni, hogy a mi a probléma :) Mindig olyan furcsán állnak hozzá a bloggerinák ehhez a "trollkodáshoz". Több negatív kritika, komment érkezik már moderálunk, bejegyzést törlünk. Nyilván tisztában voltatok/voltál azzal, ha egy nyílt platformon fogtok/fogsz posztolni, írni, akkor ott bizony lesznek kritikák.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jogos, amit írsz, úgy értem nyilván tisztában voltam vele, hogy ha van egy blogom, akkor jönni fognak kritikák, amivel nincs is baj, amennyiben kulturált formában fogalmazzák azt meg. Viszont attól még, hogy nyílt platformon posztolnunk, nem kötelező megengednünk és elviselnünk azt, hogy valaki névtelenül személyeskedő kommenteket, meg a bejegyzéshez már egyáltalán nem is kapcsolódó "okosságokat" ír.

      Törlés
  23. Bar en nem olvastam ezeket a kommenteket, de el tudom kepzelni miket irhattak... Sajnos az emberek nagyon gonoszak tudnak lenni, van aki elvezi ha banthat masokat, foleg nevtelenul...
    Teljes mertekben megertem a dontesed es tamogatlak benne! Minket, rendszeresen olvaso rajongokat nem fogsz ezzel elvesziteni :) Imadom a blogodat es teged is es ez ezutan sem lesz maskepp!!! ;)
    Fel a fejjel! Kitartas! Csak pozitivan es nyugodtan! :) puszi :*

    VálaszTörlés
  24. Ennyire rosszat irtam, hogy nem jelenitetted meg? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem találkoztam a kommenteddel :(. Megírod még egyszer? Lehet, hogy nem jött át.

      Törlés
    2. Ezt irtam:
      Én teljesen megértelek, és ha most a te lelkednek nyugalom kell, akkor elhiszem, hogy meg kellett hoznod a fontos döntést. Sajnos trollok mindig lesznek :/
      Velem is hasonló történt. Sajnos elég durva lelki válságba kerültem/vagyok, és abbahagytam egy időre a videózást és blogolást.
      És ez idő alatt annyi rosszmájú ember megtalált, hogy teljesen elvette a kedvem tőle.
      A te blogod egy nagyszerű blog, pár irigy, rosszmájú ember miatt ne hagyd abba :)
      És szurkolok minden téren neked :)

      Törlés
    3. Na most már látom :). Nagyon aranyos vagy és köszönöm :). Sajnálom, hogy ilyen dolgok történnek meg Nálad, az ilyen emberek tényleg nem könnyítik meg az ember helyzetét, főleg ha amúgy is rossz passzban van valaki és érzékenyebb. Fel a fejjel :)!

      Törlés
  25. Szia!

    Én most teljes sokkban olvastam, hogy mi történt. Sajnos pont nem tudtam elolvasni azt a bejegyzést amit töröltél, csak Bloglovinon láttam. Várható, hogy újra megírd vagy ez már veszett ügy? Engem nagyon érdekelne!

    Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor úgy láttam jónak, hogy töröljem azt a bejegyzést, és attól tartok, hogy ha újra kiteszem, újrakezdődik az egész, úgyhogy most egyelőre nem teszem ki. De talán néhány hét múlva, ha már lecsillapodtak itt a kedélyek, akkor igen, meglátjuk :).

      Törlés
  26. Az a fontos, hogy a lelki békéd meghozza a kívánt eredményt :)
    Az enyém 2,5 éves és itt mosolyog mellettem <3
    Semmi más nem számít igazán, mint a harmónia, boldogság..., ha így sikerül elérni, akkor így!

    VálaszTörlés
  27. Én alapvetően nem értek egyet ezzel a módszerrel, és nem is moderálok egyáltalán, nem is törlök semmit. Szerintem a kommentelőt minősíti a kommentjének stílusa, így válaszolni szoktam neki, de ennyi. Viszont én is jobban szeretek úgy kommentelni, ha előtte nem csekkolnak le, de alapvetően lelki válságot nem okoz a dolog nekem :D

    Viszont, ha te azt a szívedre veszed, hogy valaki paraszt... na annyit aztán nem ér a dolog, hogy akár egy percre is tönkretedd bármelyik napodat is... :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alapvetően nem veszek magamra ilyesmiket, de ahogy írtam, most érzékenyebb időszakomat élem és nehezebben viselem az ilyen dolgokat, ez ellen nehéz tenni, mivel most így "működöm", de most már csak legyintek én is ezen a egészen.
      Azzal egyetértek teljes mértékben egyet értek, hogy a komment a kommentelőt minősíti.

      Törlés
  28. Én is teljesen megértelek. Amúgy én elve letiltottam a blogomon a névtelen hozzászólásokat, aki még egy nicknevet se képes vállalni a véleményéhez, az inkább ne is írja le.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alapvetően nem a névtelen kommentelőkkel van baj, mert vannak köztük szerencsére normálisak is, bár sajnos ez a kevesebb, szóval megértem, hogy így döntöttél.

      Törlés
  29. Szia! Én nem értek egyet azzal, hogy levetted azt a posztot. A bunkó beszólást figyelmen kívül kellett volna hagyni és kész. Volt aki leírta normálisan, hogy figyelj nem áll jól az a ruha ne erőltesd. Így, hogy levetted, szerintem csak még jobban adod alá a lovat a névtelen gonoszkodóknak. El kellett volna fogadni a negatív kritikákat is! Üdv H.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy leírtad a Te álláspontodat.
      Ahogyan írtam már, most nem vagyok olyan lelki állapotban, hogy figyelmen kívül hagyjam a bunkó beszólásokat, meg a személyeskedést és indokolatlan sértegetést.
      Az a poszt egyébként még akkor is fent volt, amíg néhányan kulturáltan megírták a negatív kritikájukat, ezzel az égvilágon semmi bajom nem volt. Azután szedtem le, hogy egyesek elkezdtek sértegetni meg vádaskodni, és többek között azzal vádoltak, hogy kommenteket törlök, ami én SOHA nem csináltam, ezek után elég hülyén vette volna ki magát, ha mégis kitörlöm a kommentjét... Ekkor döntöttem úgy, hogy inkább leveszem a posztot, nyilván nem ez volt a legjobb döntés, de akkor és most is azt gondolom, hogy abban a helyzetben, mérlegelve mindent, a lehetőségekhez képest ez volt a legjobb, amit tehettem, és úgy néz ki ez a döntés engem igazolt, mert a továbbiakban nem jöttek ilyen kommentek.

      Törlés
  30. Szerintem nagyon jó döntést hoztál, ez a te blogod, azt csinálsz vele, amit csak akarsz. Megnézném, hogy az ilyen névtelenül trollkodó emberkék hogyan vezetnének egy blogot, valószínűleg fogalmuk sincs, hogy mennyi munkát fektetsz bele... A lényeg az, hogy mi szeretünk, és ezen ők nem tudnak változtatni ;)

    VálaszTörlés
  31. Én csak szánalmat tudok az ilyen emberek iránt érezni, gondolj csak bele, meleg van, nyár van, nekik meg nincs jobb dolguk, mint otthon kuksolni és ilyen dolgokat írogatni másoknak :\ Amúgy sem értem miért jó névtelenül ócsárolni valakit, ha valami nem tetszik, azt normálisan, kulturáltan is ki lehet fejezni, de van, akiknek úgy látszik ez a perverziója, hiszen már az is plusz idő, hogy gondosan kilép mindenhonnan, hogy nehogy névvel írja le a hozzászólást :s Hál'istennek nálam még nem tűnt fel soha egyetlen ilyen ember sem, remélem ez így is marad! (Jajj remélem most nem rajzoltam magamra céltáblát :D) Fel a fejjel, inkább olvasgasd a sok kedves, pozitív kommentet, mert azért nincs abból hiány! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez az ami megnyugtat, hogy szerencsére még mindig jóval többen vannak azok, akik kulturáltan kommentelnek és ez nagyon jó érzés :).

      Törlés
  32. Nagyon jól teszed, hogy moderálod a hozzászólásokat. Aki szeretne kommentelni ez nem fogja megakadályozni . :) Sajnos szörnyű látni, hogy mennyi rossz akaró, undok és sajnos ki kell mondjam (le kell írjam :) ) Gonosz! ember van. :( Ahogyan az előttem szólók is írták, kérlek ne vedd magadra ezeket a dolgokat, mert valószínűleg a Névtelen! és rossz indulatú kommentelőnek több baja van magával mint mással :) Úgyhogy csak fel a fejjel és további szép napot! :) ;)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe