Hétkezdő inspirációs képek #55
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én annyira élvezem, hogy végre itt a tavasz, és nagyon remélem, hogy most már itt is marad. Ennek reményben tegnap elpakoltam a vastag télikabátokat és csizmákat, a vastag, bundás ruhák és lábbelik helyére végre vékonyabb darabok kerültek, így végre sokkal szellősebb a fogas és a cipőtartó polc is, és ez engem óriási örömmel tölt el. Remélem nem siettem el a dolgot :D!
Így, nem túl meglepő módon, ezen a héten megint néhány tavaszias képpel és "átmeneti" outfittel készültem, meg mindennel, ami éppen megtetszett :).
Kellemes inspirálódást!
Szépen lassan rá kellett jönnöm, hogy az ilyen összeállítások a kedvenceim. Csak semmi erőlködés, egy laza felső, egy szép táska, semmi csicsa-micsa.
Ezt külön kiemelném, mert úgy tökéletes, ahogy van. Fehér és sötétkék mesterien kombinálva és egy kis bézzsel megfűszerezve.
Ez is beleillik a "csak semmi erőlködés" kategóriában, de a cipő külön említést érdemel. Ha valaki lát valahol ehhez hasonlót, mindenképpen jelezze nekem, mert számomra ez a tökéletes hétköznapi rohangálós lábbeli.
Teljesen más megvilágításba került így a kantáros farmer. Azt azért nem mondom, hogy rohanok a boltba venni egyet, de esküszöm tetszik így. Nektek?
Maradt ám még pasztell a tarsolyomban a múltkori bejegyzés után is.
Szerintem mutattam már Nektek leopárdmintás nadrágot, táskát, blúzt, de szoknyát szerintem még nem, pedig van ám, íme. Ja és eggyel lentebb a szandi sem egy csúnya darab.
És ha már lábbeli, ez a nude csizma igazi univerzális darab, mivel szinte mindenhez remekül passzol.
Szerintem ez tipikusan az napszemüveg, ami keveseknek áll jól és biztos vagyok benne, hogy én is hülyén néznék ki benne, pedig nagyon vagány ez a fazon.

És akkor ha már a kiegészítők felé eveztünk, jöjjön még néhány. Kevés olyan alkalom van, amikor beleférnék egy ekkora táskába, de lehet, hogy egy ilyen táskáért hajlandó lennék tényleg csak a legszükségesebbeket magammal vinni.
Nincs új a nap alatt, még mindig imádom ezeket a kristályos nyakékeket.
Emlékszem, volt egy időszak, amikor ki nem állhattam az arany(ozott) ékszereket, most meg szép lassan visszakúsznak a repertoáromba. Itt nagyon tetszik a karkötő összhangja a szoknyával, meg a körmökkel és táskával, szóval nagyon egyben van az egész.
![]() |
(Képek forrása: http://www.pinterest.com/alexandratvsb/) |
Ti elkezdtétek már tavasziasítani a ruhatárotokat?
Szandra
30 megjegyzés
Ezek a posztok mindig jobb kedvre derítenek az álmos hétfő reggeleken :)
VálaszTörlésBár az is segít mostanában, hogy nem sötétben kelek. Éljen a tavasz, remélem marad a szép idő, teljesen ki tudok virulni egy vasárnapi sétálgatástól!
Az egyszerűen nagyszerű öltözködés híve vagyok én is... Néha mondjuk kicsit unom már magam, alapból nem szeretek azon gondolkozni, hogy mit vegyek fel (ruhát venni meg még kevésbé, ahogy "öregszem"). Tavaszra azért kéne egy-két dolog, de nekem ez nyűg sajnos.
Bezzeg ha beauty cuccokról van szó, akkor nem kell magamat noszogatni :D
Én is valahogy így vagyok mint Te :D! De most már csak el kell indulnom majd körbenézni a boltokban, hogy egyáltalán hol milyen cuccok vannak és mennyiért.
TörlésKöszi, hogy a reggeli kávé mellett feldobod a napom!
VálaszTörlésSzeretek blogokat olvasgatni, a tied az elsők között van!
A legeslegjobban most az univerzális bokacsizma tetszik, kell nekem is egy hasonlóóó! :D
Apropó haj és smink, Neked köszönhetően megvan az esti bulizós frizura és smink :D
Hű tényleg? De jó, örülök, hogy sikerült ötleted adnom :)! És örülök, hogy tetszik a blogom :)!!!
TörlésAz a cukorkarózsaszín kabát gyönyörű! :)
VálaszTörlésJajj az nagyon :)!
TörlésHogy várom-e a tavaszt??? Na jó, akkor egy beismerés mára: Nem bírtam ki és felkentem az ESSIE watermelone lakkját! Lehet, hogy korai, sajnálom (NEM-NEM SAJNÁLOM!), kikívánkozott! :P
VálaszTörlésNagyon helyes, én is elkezdtem előszedni a tavaszi lakkokat, és én is egy pasztell lilát kentem fel, imádom :)!
TörlésEzek a letisztult szettek nagyon jók, elég néhány minőségi és örök divatos darab és mindig jólöltözöttek leszünk :-) Persze sokszor hiába keresem a tökéletes alapokat, azokat a legnehezebb megtalálni.
VálaszTörlésNa ezzel én is pontosan ugyanígy vagyok, ezeket az alapdarabokat a legnehezebb megtalálni, mármint a tökéleteset.
TörlésA pasztell lila ruhás és az arany karkötős képek a kedvenceim :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszettek :)!
TörlésTe jó ég, én nem is rajongók úgy a leopárdmintáért, de az a szoknya azzal a szettel úgy ahogy van iszonyatosan tetszik! Abszolút kedvenc kép! :)
VálaszTörlésUgye-ugye :)?!
TörlésSzia :) Megjelöltelek egy kihívásban. Remélem te is elkészíted:
VálaszTörléshttp://nikkiifashion.blogspot.hu/2014/03/ismerjuk-meg-egymast.html#comment-form
Szia Nikkii! Nagyon szépen köszönöm, igyekszem eleget tenni a kérésnek :)!
TörlésAz a púderrózsaszín táska (vagyis remélem, hogy az, nem vagyok otthon a színek behatárolásában..:D ) annyira szép.
VálaszTörlésAz bizony púderrózsaszín, és tényleg nagyon baba, de szó szerint :D!
TörlésTényleg annyira jók ezek a bejegyzések! Reggel nincs időm rá sajnos, de ma is hazaértem és egészen felélénkültem, pedig úgy voltam, hogy alszok egyet. :D
VálaszTörlésAmi egyébként a tavaszt illeti, én is annyira örülök, hogy végre mikor kimegyek az utcára, akkor ez a friss levegő csap meg, abból a szempontból viszont bánom, hogy a leárazásokon szerzett gyönyörű pulcsimat nem tudom kihasználni. :( :D És én is kiemelném azt a leopárdmintás szoknyás összeállítást, hihetetlen, hogy a farmerkabi azért legtöbbször inkább lazává tesz egy szettet, de itt inkább elegánssá varázsolja az összhangot, nagyon tetszik. :)
Jajj én is imádom ezeket a tavaszi reggeleket, meg hogy végre nem az van, hogy sötétben indulok és megyek haza, ez már sokat számít!
TörlésÁltalánosban volt rajtam utoljára kantáros farmer, és akkor azzal divatdiktátornak számítottam :D én imádtam, sok kombinációban hordtam, emlékszem piros hosszú ujjú felsővel és kék-piros mintás kis sállal volt a kedvencem. Nem tudom elképzelni, h újra hordjam (ki van zárva :D), pedig láttam bőrből is, az nagyon vagány!
VálaszTörlésÉn sem igazán tudom elképzelni, hogy felvegyem így lassan a 30 felé közelítve...
TörlésAmúgy nekem a kantáros farmer úgy ragadt meg, hogy amikor még nem voltak ilyen csini kismama ruhák, akkor kb. minden várandós nő kantáros farmerben mászkált. Szerencsére ma már nagyon kényelmes, de mégis divatos kismamaruhákat lehet kapni :).
Ritkán hordok bő derék vonal alatti pólókat. Akkor már ultra fantasztikus mintájának, és szép szabásának kell lennie. A fantasztikus minta sokszor oké, de az egyenes zsákvonalú szabás a vékony derekamnál, meg a vállamnál....még 5kg kellene hízzak az idei tavaszi első pólókhoz. Kiborító. Nem vagyok egy gebe, de ezek az előnytelen szabásvonalak még azt a nőiességet is eltakarják rajtam ami megadatott.
VálaszTörlésA múltkor is kinéztem egy szép rózsás pólót, felpróbáltam a legkisebb xs-t! és bő volt. Erre meglátom egy nehezebb, mellesebb csajon a plázába, na annak persze ultra jól állt. :D
Hát igen, nehéz megtalálni a tökéletes darabokat, ami azért jól néz ki, és jól is érezzük magunkat benne. És mikor elindulok, hogy na most akkor vásárolok, akkor persze rendre nem találok ilyen darabokat, és megveszek valamit, ami közel sem tökéletes...
TörlésMúlt heti ötlet...a gyerek osztályon vettem magamnak felsőt mert ott 170-ig van a méretezés. :D
TörlésÓ én rendszeresen élek ezzel a lehetőséggel :)!
TörlésMa is megnéztem az heti inspirációs képeidet és megint nagyon jó képeket válogattál össze! A paszteles összeállítás meg a leopárd mintás szoknya nagyon tetszik! A kiegészítők mind csodásak és az a haj meg a smink egyszerűen tökéletes! :)
VálaszTörlésLassan én is már előveszem a könnyedebb ruháimat, csak reggelente még hideg van sajnos, később meg már nagyon jó idő van, olyan nehéz úgy öltözni, hogy az ember ne fázzon, de később se legyen melege.
Igen, ezért nehéz ilyenkor öltözni, mert reggel még valóban hideg van, de napközben azért már egészen jó idő van, szóval döntse el az ember mit vegyen, hogy ne fázzon meg, de ha lehet ne is nagyon kelljen cipekedni, szinte lehetetlen...
TörlésNekem a harmadik outfit tetszik legjobban. :) Megint csodás képeket hoztál! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek :)!
TörlésKöszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.