Guerlain újdonságok - képes élménybeszámoló



A napokban részt vehettem a Guerlain sajtóreggelijén, melynek fő célja az volt, hogy megismerkedjünk a La Petite Robe Noire parfüm új verziójával és néhány másik új termékkel is. Remekül éreztem magam, és ez a szuper asztaltársaságnak is köszönhető. Most erről az eseményről és a bemutatott termékekről hoztam Nektek néhány képet
Remélem tetszeni fog!





Nagyon örültem a meghívásnak, mert őszintén megvallom, eddig valahogy nem kerültem közelebbi kapcsolatba a Guerlain parfümökkel, de ez most végérvényesen megváltozott. A La Petite Robe Noire korábbi két verzióját sem szagoltam, és most az új verzióval is kissé döcögősen indult a kapcsolatunk.
Ugyanis amikor a helyszínen megszagoltam, megmondom őszintén, hogy a teszteren annyira nem fogott meg ez a nagyon elegáns, virágos-fás illat. De amikor hazaértem, fújtam belőle a csuklómra, és ahogy teltek-múltak a percek, egyre inkább kezdte megszeretni az orrom, úgyhogy egyértelműen megkedveltem. Hát igen, ennyit számít, hogy az ember nem egy papírkára, hanem a bőrére fújja a parfümöt.
Az üvege, meg a design viszont egyértelműen azonnal magával ragadott.

De nem csak az új illattal, hanem a Super Aqua termékcsaláddal is megismerkedhettünk, ezek fő profilja a hidratálás, de a bőr öregedése ellen is harcolnak. A szérumot és az éjszakai krémet nem, de a BB krémet, valamint a nappali hidratálót kipróbáltuk, de sajnos a BB krém nagy bánatomra még a legvilágosabb árnyalatban is sötétnek bizonyult. Viszont nagyon kellemes, talán gyöngyvirágra emlékeztető illata van mindkét terméknek.
Ezután következett a Terracotta termékcsalád, amiből is a Joli Teint alapozóval sikerült közelebbről is megismerkednem. Ez nem egy szimpla alapozó, hiszen napcsókolta, egészségesen ragyogó bőrt eredményez, illetve 20-as fényvédőt is tartalmaz, de sajnos ehhez a termékhez is túl sápadtka vagyok.
A végén pedig volt egy kis izgalom: ugyanis az elhangzottak alapján egy-egy kvízt töltöttünk ki, és remek csapatmunkával a mi szuper blogger asztalunk nyert, úgyhogy választhattunk egy nyereményt. Ha jól emlékszem mindannyian ezt a tusfürdőt választottuk, ami így részemről utólag is remek döntésnek bizonyult, mert nagyon tetszik a flakonja.
A végén még beszélgettünk, illetve fotózgattunk- például azt az impozáns Guerlain állványt, amit az előtérben állítottak fel.




Ti ismeritek a La Petite Robe Noire korábbi verzióit?
Vagy van valamilyen más Guerlain parfümötök?



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest




You Might Also Like

16 megjegyzés

  1. Jaj, szuper lehetett! :) Köszi a beszámolót, tetszett!

    VálaszTörlés
  2. Nekem megvan a korábbi verzióm, az egyik kedvenc parfümöm a téli szezonban. Viszont tavasszal-nyáron már kicsit tömény és füstös számomra. De nagy kedvencem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, talán nem az a könnyed tavaszi-nyári illat, de nagyon megkedveltem.

      Törlés
  3. Én többször használtam a Champs-Elysees-t életem eddigi egyik legjobb illata. A La petite Robe noire-ből illatmintáim vannak azokat próbáltam szerintem nagyon kellemes illat de tény nem egy könnyed nyári viselet. Megnéztem a két verzió között van összetételbeli különbség így ez az új nem tudom mennyiben más az előző verziótól. A Guerlain egyébként tényleg nagyon jó minőségű van egy két termékem tőlük például a Météorites Pearls puder ami tényleg nagyon szépen fed. Arckrémből egyszer kaptam a Abeille Royale-ból termékmintát hát az tényleg baromi jó de az ára is az sajnos ( 83 Euro a 30 ml nappali arckrém) így marad a boltban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a korábbi verziókat sajnos nem szagoltam, bár ez az új sem az a tipikus könnyed, tavaszi-nyári illat, de nagyon tetszik nekem :).

      Törlés
  4. Érdekes a La Petite Robe Noir (csak az "anyaillatot ismerem :)), amikor először magamra fújtam egyáltalán nem tetszett, szúrós-karcos pasiillatnak tűnt. Aztán eltelt egy fél óra és hirtelen csodás gyömölcsös-édeskés illatom lett :) valóban kicsit hajaz a konyakmeggyre, de nekem tetszett. Viszont egy óra alatt nyomtalanul el is tűnt rólam, ami azért elég megdöbbentő, mert egyrészt ez parfüm, másrészt meg Guerlain, szóval nagyon csalódott voltam/ vagyok. Tetszene, mert nagyon bejön ez az éles váltás az illatban, jó, h nem egysíkú, és ez így nagyon izgalmas! De egy parfüm legyen tartós... főleg ennyiért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is kb így voltam mint Te, hogy amikor a teszteren megszagoltam, akkor annyira nem voltam oda érte, de amikor magamra fújtam, és telt múlt az idő, egyre jobban tetszett. A tartósságát még annyira nem figyeltem, kíváncsi leszek.

      Törlés
  5. Biztos nagyon jó volt :) Nekem az első parfüm van meg (ahol a képen a 3 parfüm van) Imádom az illatát, biztos szuper jó az új is :)

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörűek a képek,mint mindig. :) A tusfürdő tubusa nagyon cuki. :) Eddig én sem szagoltam ezeket a parfümöket, az üveg nekem nagyon tetszik, úgyhogy lehet, hogy majd megnézem közelebbről is. Sajnos én sokszor már az üveg láttán ítélek. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, de szerintem ez sokaknál így van, hogy sokat számít a csomagolás, meg az üveg, hiszen hetekig is ott csücsülhet a polcon szem előtt, szóval nem mindegy, milyen üveget kell nézegetni nap mint nap :)!

      Törlés
  7. Júj, de jó lehetett :) Köszi a beszámolót, nagyon tetszett :)

    VálaszTörlés
  8. Még sosem szaglásztam, de mostmár biztos meg fogom! Köszi a beszámolót, szuper bejegyzés lett! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe