Egy beautyblogger vallomása


Reggel kényelmesen felkelek, majd átmegyek egy közeli kávézóba a laptopommal, ahol reggeli közben véglegesítek egy blogbejegyzést és válaszolok az új kommentekre. Ezután elmegyek egy kozmetikai cég sajtótájékoztatójára, majd hazaérve csinálok néhány fotót egy új blogbejegyzéshez... Csupa csillogás, ingyentermékek garmada, állandó nyüzsi, fancy rendezvények.
Egy másik világban talán így néznének ki a mindennapjaim- már ami a blogot illeti, de mivel úgy érzékeltem, hogy többetekben talán téves infók, gondolatok keringenek ezzel/velem kapcsolatban, így szeretnék most egy-két dolgot helyre tenni, hogy kicsit jobban belelássatok a dolgokba. Vigyázat, hosszú lesz!



Szeretném előre leszögezni, hogy amiket itt most leírok, azok rám vonatkoznak. Mindenki úgy csinálja a blogját, ahogyan ő hogyan ő jónak látja. Meg teljesen más, ha valaki pl. a blogolásból él, vagyis kvázi ez a munkája (bár szerintem kevesen vannak ilyenek kis hazánkban), vagy mondjuk suli mellett csinálja, esetleg nincs semmilyen más, fix elfoglaltsága és több ideje jut a blogra. Valahol irigyelem is őket talán, de mindenki azzal gazdálkodik, amije van, úgyhogy leírom Nektek, hogy nálam hogyan működnek a dolgok a blogot illetően.

Időbeosztás
Teljes munkaidős állásom van, ezenkívül feleség vagyok, és fél éven belül anya is leszek, meg persze van családom és barátaim is, vagyis a blogolásra a munkaidőn és magánéleten kívül próbálok időt szakítani. Félreértés ne essék, szenvedélyesen szeretem a blogot, imádok foglalkozni vele, így szívesen áldozok rá időt a szabadon maradt óráimból, ez általában a hétvégét jelenti, vagy hétköznapokon az esti órákat. Amúgy ha napi 12 óra állna rendelkezésemre a blogra, azt is biztosan ki tudnám tölteni :D, de sajnos ennél jóval kevesebből gazdálkodom, de nyilván amikor elindítottam a blogot, ezzel tisztában voltam, és mára azért már kialakult egy működőnek mondható időbeosztás.
A blogbejegyzéshez a fotókat, illetve a videókat általában hétvégén csinálom meg, hiszen akkor van leginkább időm, meg olyankor napközben van elegendő mennyiségű fény, pontosabban az őszi-téli időszakban sajnos még akkor sem mindig... Ha szerencsém van, akkor egy hétvégén több blogbejegyzéshez is tudok fotókat készíteni: ilyenkor nagy mennyiségeben készítek fotókat, amiket utólag átválogatok és ha szükséges, utómunkálatokat is végzek rajtuk. Ha a fotók megvannak, akkor szoktam megírni a blogbejegyzést, így általában hétvégén a következő heti blogbejegyzéseket el tudom készíteni és beidőzítem. Így hét közben már csak annyi a dolgom, hogy a facebookra is kitegyem, és reagáljak a kommentekre.
Ettől függetlenül van olyan, hogy annyi dolgom van hétvégén, hogy egyszerűen nem jut időm a blogra, vagy éppen rossz napom van, esetleg olyan fáradt vagyok, hogy se kedvem, se energiám, se időm nincs a blogra... Szerintem ez teljesen természetes, emberek vagyunk, ezeket a napokat egyszerűen túl kell élni, de nem fogok azért összetörni, mert mondjuk valamelyik héten kevesebb blogbejegyzés kerül ki.... Nyilván nem jó érzés, ha nem pörög úgy a blog, de a saját lelki nyugalmam azért annál többet ér, mint hogy ezen stresszeljem magam.


Témák
Alapvetően ez egy szépségblog, de kicsit minden olyan téma szóba jöhet, ami "csajos", vagy hozzátartozik a női léthez, lehet ez akár életmód, vagy egy-egy személyesebb bejegyzés is. Sokszor úgy érzem, hogy annyi téma van, na most hetekig lesz miről írni, mert mondjuk sok új termék van. Néha meg tanácstalanul állok, hogy Te jó ég, miről írjak legközelebb?! Aztán a legváratlanabb pillanatban eszembe jut egy téma, esetleg jön egy jó olvasói kérés, vagy megérkezik egy csomagom valahonnan, és máris ott "hever" előttem egy következő blogbejegyzés témája.
Vannak már fix témáim/posztok, amik időről időre vissszatérnek és rendszeresen találkozhattuk velük. Ilyenek pl. az inspirációs képek, a havi kedvencek, a marieclaire.hu cikkek, vagy éppen a terméktesztet és az instagramos válogatások. És ezek közé ékelődnek be az egyéb témájú posztok, mint pl. az életmóddal kapcsolatos, vagy személyesebb blogbejegyzések, összehasonlító tesztek stb.
Azt gondolom észrevettétek már, hogy főként elérhető árú termékeket mutatok be, de természetesen azért előfordul néha egy-egy drágább darab is, így simán jöhet egy essence pirosító után egy Guerlain rúzs. Szerintem ez így egy kellemes egyensúly, ez tükrözi az én preferenciámat, és remélem, hogy ez a fajta változatosság Nektek is tetszik, írjátok meg kommentben, hogy ti hogy látjátok ezt.


Olvasói/nézői kérések
Ha már szóba került: rendszeresen kapok tőletek kommenteket, leveleket, üzeneteket, hogy miről olvasnátok, látnátok videót szívesen a blogon. Nekem ezek a visszajelzések fontosak, így igyekszem ezeket figyelembe venni, amennyire lehet, úgyhogy nyugodtan küldjetek továbbra is ilyen javaslatokat. Itt nem arról van szó, hogy ez egy megfelelési kényszer, hogy mindenképpen teljesítsem azt, amit kértek, hiszen mindenre nem is lenne kapacitásom, meg nyilván a nagyon egyedi kéréseket nem is tudom teljesíteni. De ez a blog mégiscsak Nektek íródik, meg általában a Ti kéréseitek nagyrészt egybeesnek az én terveimmel, ettől én ez még az én blogom, hiszen alapvetően én határozom meg, hogy mikor miről írok, devpróbálok azért vegyesen mindenfélét beiktatni.


Tesztelésre érkező termékek
Ez az egyik legkényesebb téma, az olvasók és a bloggerek véleménye is megoszlik ebben a témában. Sokan úgy vannak vele, hogy ha egy blogger tesztelésre kapott valamit egy cégtől, azzal eladta a lelkét, és biztosan nem fog rosszat írni róla. Aki így tesz, lelke rajta, mindenki úgy és arról ír a blogján, ahogyan és amiről akar.
Az én blogomon is rendszeresen találkozhattok tesztelésre kapott termékekkel, ami azt jelenti, hogy ilyenkor megkeres egy cég, hogy szeretne küldeni nekem egy terméket/termékcsomagot, hogy kipróbáljam és beszámoljak róluk a blogon. Vagyis ez egy deal: azért küld valamit, hogy kipróbáljam és írjak róla. Teljesen tiszta sor, én ennek tudatában dönthetek, hogy ezt szeretném-e, vállalom-e. 
Én ugyebár nem a blogolásból élek, vagyis nincs belőle bevételem, nincsenek fizetett, vagy szponzorált hirdetések, cikkek a blogon, amiből pénzbeli jövedelmem származna, így ha vásárolok valamit, akkor azt természetesen saját pénzen veszem meg. Namost ha minden újdonságot meg akarnék venni, ami megjelenik a drogériákban és érdekel, akkor az Isten pénze se lenne elég, és hát nyilván más, "hétköznapi" dolgokra is kell költenem, így érthetően korlátozottak a forrásaim. Így anyagilag nyilván egyfajta könnyebbséget jelent, ha egy termékre nem kell költenem, mert elküldik tesztelésre. Ettől függetlenül nem fogadok el ész nélkül mindent, csak azért, mert ingyen van.
Én a mai napig örülök minden egyes ilyen jellegű megkeresésnek, hiszen ez is egyfajta visszajelzés, de ettől még természetesen szelektálok közülük Mert ha pl. egy termék nem az én bőrtípusomra való, vagy nem keltette fel az érdeklődésemet, akkor megköszönöm a cégnek a lehetőséget, és jelzem, hogy nem szeretnék élni vele. Elég hiteltelen lenne, ha mondjuk pattanástalanító terméket tesztelnék, holott nem nagyon van pattanásom, vagy esetleg érett bőrre való krémet, meg engem ezek a külföldi ruharendelős oldalak sem hoznak lázba valahogy, úgyhogy ilyen lehetőségekkel sem éltem. Ezt nyilván minden blogger maga dönti el, hogy őt mi érdekli, mire van igénye, vagy az olvasóit mi érdekelheti.
De ezek a lehetőségek azért is jók, mert így akár kipróbálhatok és bemutathatok olyan márkákat/termékeket is, amikről még nem hallottam, vagy nem próbáltam, ezáltal szélesítem az Ti "látókörötöket" is, meg a sajátomat is.
Ami a negatív hangvételű teszteket illeti, én úgy vettem észre, hogy a cégek azért egyre inkább tudatában vannak annak, hogy a blog nem egy újság, vagyis nem abból áll egy termékteszt, hogy kiteszek egy sajtóközleményt, hanem a blogger valóban kipróbálja, és adott esetben kritikát is megfogalmaz a termékkel szemben. Amikor voltam néhány napja a Beauty Youtube Workshopon, ott több kozmetikai cég képviselője is tartott prezentációt, és mindegyik el is mondta, hogy a bloggerek megírják, ha valami nem válik be nekik.
Ez nálam is így van: nem fogok csak azért kizárólag jót írni valamiről, mert "ingyen" kaptam. Viszont ha valami nekem nem válik be attól még nem fogom kategorikusan kijelenteni az adott termékről, hogy rossz, hiszen attól, hogy nálam nem működött valami miatt, másnak még tökéletesen jó lehet. Én ezért nem vagyok a szélsőséges kijelentések híve, ha valami nem vált be, azt kulturáltan fogalmazom meg, én ilyen vagyok.
Olyan is van, hogy egy cég, akivel már régebb óta kapcsolatban vagyok, előzetes jelzés nélkül küld egy csomagot, amiben mondjuk sajtóanyagok és új termékek vannak, illetve a bloggertalálkozókon, sajtótájékoztatókon is szoktak kapni a résztvevők "goodie bag"-et. Én ilyenkor nem érzem azt, hogy na most akkor mindenről, amit kaptam, kényszeresen írnom kellene, mert ha nem, akkor biztosan nem hívnak meg többet sehova/nem küldenek semmit. De ha valami ezek közül a termékek közül felkelti az érdeklődésemet, vagy mondjuk elkezdem használni és beválik, vagy mondjuk nagyon szeretem valamiért, akkor azt természetesen megosztom Veletek is. 
Volt már olyan hozzászólás a blogon, hogy teljesen más, ha az ember kiadja a pénzt valamire, és úgy nem válik be, vagy ha ingyen kapja. Nyilván ebben van igazság, sokkal nagyobb a csalódottság, meg a "veszteség" érzése, ha pénzbe került (főleg ha nem is kevésbe), de attól hogy ingyen kaptam, bennem is rossz érzést kelt, ha egy termék ígér valamit, és azt nem váltja be.
Nektek olvasóknak talán nem lehet túl izgalmas, amikor ugyanazt a terméket látjátok már az 5. blogon, viszont megmondom őszintén, hogy ha én látom, hogy mások is írtak arról a termékről, amiről én is, én ezeket mindig elolvasom, hiszen több szem többet lát: lehet, hogy a másik bloggernek teljesen mások a tapasztalatai, vagy mások a szempontjai és ezek engem nagyon érdekelnek.
Kicsit ehhez is tartozik, hogy néhányan írtatok már nekem amiatt, Ti is blogoltok, és nem tudnám-e elintézni, hogy egy adott cég Nektek is küldjön tesztelésre valamit. Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy a cégek, akik küldenek nekem termékeket tesztelésre, ők maguk keresnek meg és veszik fel velem a kapcsolatot és ilyen jellegű megkeresés először nagyjából egy év rendszeres blogolás után érkezett. Én nem szoktam magamtól írogatni cégeknek, hogy ez és ez vagyok, blogolok, küldjetek nekem valamit, ez nem az én stílusom, ha egy cég szeretne tőlem valamit, akkor megtalálja a blogon az elérhetőségeimet és felveheti velem a kapcsolatot. Én nem azért kezdtem el blogolni, hogy ingyen kapjak dolgokat, és ha valaki csak ezért kezdi el, az szerintem régen rossz...

Rendezvények
Hozzám kb. egy év blogolás után érkeztek az első ilyen meghívók. Esetemben a munkaidő eléggé behatárolja, hogy mely rendezvényekre tudok elmenni, így legtöbbször emiatt az események több mint fele élből ki is esik. Azonban azt is megértem, hogy ha egy cég mondjuk egy sajtótájékoztatóra nem csak bloggereket, hanem újságírókat is hív, akkor a cégek általában hozzájuk igazítják az esemény időpontját és napközben rendezik meg. Viszont ha egy cég kifejezetten bloggertalálkozót szervez, vagy csak bloggereket hív meg, akkor azért általában próbálják munkaidőn kívülre/hétvégére szervezni az eseményt. Így általában havonta egy-két olyan esemény marad, aminek egyáltalán jó az időpontja, illetve nyilván szelektálok is, hogy mi az, ami egyáltalán érdekel engem és titeket is.
Őszinte leszek: én szívesen veszek részt ilyen eseményeken, de nem az ingyenkaja és ajándékok, hanem leginkább a kapcsolatépítés miatt: szeretek személyesen beszélni egy adott cég képviselőivel, akikkel esetleg addig mondjuk csak emailen tartottam a kapcsolatot. Teljesen más a személyes benyomás, meg amikor van lehetőséged személyesen feltenni a kérdéseidet, illetve ilyenkor a többi bloggerrel is találkozhatok, úgyhogy társasági ember lévén én kedvelem ezeket a rendezvényeket és örülök, ha eljuthatok egy-egy ilyenre.
Ezekről nem mindig írok a blogon, mert nem tudom, hogy mennyire érdekelnek Titeket az ilyen jellegű élménybeszámolók, hiszen nekem, aki ott voltam, általában ez egy kellemes élmény, de nem tudom, hogy olvasóként mennyire izgalmas Nektek erről olvasni, kíváncsi vagyok rá, írjátok meg kommentben.


Nyereményjátékok
Ez szerintem megint egy sarkalatos pont. Én azért szeretek nyereményjátékot csinálni, mert ilyenkor valamit visszaadhatok Nektek abból a sok támogatásból és szeretetből, amit tőletek kapok, én ezt így tudom viszonozni. Többféle játékkal is találkozhattatok már: van amit Youtube-on hirdetek meg, van amit facebookon és van, amit "rejtve" itt a blogon, vagy egy videóban. Ilyen rejtett játékból azért szokott kevesebb lenni, mivel ha már csinálok egy játékot, akkor szeretném, hogy minél több olvasóhoz eljusson, hogy minél többeknek legyen esélye a nyerésre. A rejtett játékokat viszont azért szeretem, mert azok viszont tényleg csak azokhoz jutnak el, akik végigolvasnak egy bejegyzést, vagy végignéznek egy videót :).
A nyereményjátékoknak azért szokott lenni valamilyen nevezési feltétele, hogy tudjam, kik azok, akik részt szeretnének venni a játékban. Szerintem az nem működik, hogy csak úgy sorsolok az olvasók között, mivel nem biztos, hogy így a nyertest tudom értesíteni, hogy nyert, hiszen lehet nincs meg az elérhetősége, vagy lehet, hogy őt egyáltalán nem érdekli az a nyeremény, amit nyerni lehet. A nevezési feltételek mindig adottak, ez alapján mindenki eldöntheti, hogy ő szeretne-e jelentkezni arra a játékra, vagy sem.
Idetartozik, hogy szoktam látni, hogy bloggerek úgy hirdetnek meg facebookos nyereményjátékot, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy hogyan lehet szabályosan játékot hirdetni a közösségi oldalon és ezzel gyakorlatilag veszélyeztetik a saját oldalukat. Szerintem ha valakinek már van egy több ezres rajongótábora a facebookon, akkor nem szabad ilyen meggondolatlan dolgokkal veszélyeztetni azt, hiszen pl. megosztás nem lehet feltétele a nyereményjátékban való részvételnek, sőt a legfrissebb változások szerint már lájkolás sem, ezekről nem árt tájékozódni, mielőtt valaki facebookos játékot hirdet.
A nyeremények szempontjából is változatosak a játékok nálam: van, amit egy céggel közösen hirdetek meg, és ők ajánlják fel a nyertes nyereményét, van olyan, amikor én veszem meg a nyereményt, de többször volt már olyan is, hogy ha mondjuk egy bloggertalálkozón/sajtótájékoztatón kaptam több dolgot is, akkor annak egy részét kisorsolom.



Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a hosszú bejegyzést.
Kíváncsi vagyok a Ti meglátásaitokra ezzel kapcsolatban.




Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest




You Might Also Like

34 megjegyzés

  1. Nagyon korrektül leírtál mindent azt gondolom, mindenféle szemszögből. Az időbeosztás...na igen. Egész nyáron dolgoztam, most még jön a suli is mellé, talán egyszer ültem le megírni x bejegyzést egyhuzamban - inkább lefotózok több bejegyzéshez valót, vagy aznap reggel fotózom be amikor ki akarom rakni (mint pl ma is, én vagyok az a szomszéd lány aki törölközővel a fején rendületlenül fotózgatja a cuccait a belső udvaron:D), de egyszerűen arra nincs kapacitásom nekem sem hogy minden nap fotózzak-írjak vagy előre dolgozzak, vagy mondjuk a nyereményjátéknál már másnap azonnal sorsoljak. Sokan szerintem még tényleg úgy látják ezt a blogolós dolgot ahogy a legelső soraidban leírtad - mennyire jó is lenne, de azért ne éljünk már álomvilágban. :( Külföldön simán megy, hogy valaki már saját sminkmárkát / sminkterméket ad ki vagy saját meet and greet eventje van, vagy akármi, ott ebből szerintem van aki simán megél...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, külföld az teljesen más, ott rengetegen élnek blogolásból, vagy Youtube videókból, dehát ez kis ország, itt azért teljesen más a helyzet. Tökre megértem, amit írtál, tényleg nehéz rendszeresen időt szakítani suli/munka mellett a blogra, hiszen gyakorlatilag ez is majdnem egy teljes embert kíván.

      Törlés
  2. Jó volt ezt olvasni :) Gratula a leendő babához, én egy 4 hónapos fiúcska mellől blogolok, hát.. nem egyszerű :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)! Hát igen, még a baba melletti blogolásba nem is gondoltam bele, hogy akkor hogyan lesz, szóval minden elismerésem :).

      Törlés
    2. Hát,, az első 4-5 hétben a túlélésre gyúrtam :D Szerencsére a férjem mindenben segít, de azért elég megerőltető volt, én császárral szültem, az első időkben elég nehezen mozogtam ráadásul. Aztán kialakult Zalánnál egy napirend, az alvós időszakaiban foglakozom magammal, a lakással és a bloggal is. Menni fog, ne aggódj :)

      Törlés
  3. En orulnek, ha szemelyesebb posztokat is irnal, pl mit dolgozol, stb, de megertem, ha nem akarsz konkretumokrol irni. Csak erdekelne, h milyen teruleten dolgozol, ami mellett kesztetest ereztel a blogolasra :)
    Mia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Konkrétan ezt, hogy mi dolgozom, már több tag videóban is elmondtam :). Egy főiskolán dolgozom marketing területen, főleg a felvételizőkkel foglalkozom :).

      Törlés
  4. Jelentem, végigolvastam! :)
    Nagyjából egyetértek a leírtakkal. Azt hiszem, hogy aki nem blogol, annak teljesen téves elképzelései vannak erről a "világról", hisz annyira nem is könnyű igazán jó minőségű bejegyzéseket összehozni (és nem azért mondom azt, mert az enyémeket annyira jó minőségűnek gondolom). Kellenek a jó ötletek, kézügyesség, némi tehetség a jó minőségű fotók készítéséhez, idő a szövegek megírásához, az egész összeszerkesztéséhez. Amíg nem vágtam bele, én sem gondoltam volna, hogy olyan kicsit, mint egy másodállás :)
    Szerintem az a fontos, hogy az ember jókedvűen, lelkesen csinálja a tőle telhető legjobb módon, ekkor valószínűleg jó fog kisülni a dologból. Nem szabad csak az ajándéktermékek miatt elkezdeni blogolni! Őszintén szólva meglepődöm, hogy valakinek ez valóban eszébe jut :) Sok-sok befektetett munka, minőségi írások kellenek ahhoz, hogy egy cég felfigyeljen egy blogra. Legyen ez egy plusz, aminek örülünk, ha mégis megtörténik, de ne ezért csináljuk. Nem állítom, hogy én nem örültem, amikor egy-egy cég felkeresett ilyesmivel (bár eddig nem sokszor fordult elő), de átgondoltam, hogy elfogadjam-e. Főleg azt nem szeretném, hogy olyan terméket kapjak, amivel nem tudok mit kezdeni (mert pattanásos bőrre való, vagy olyan termék, mit nem szívesen kennék magamra), de eddig ebből nem volt problémám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem azzal semmi baj nincs, ha az ember örül annak, ha megkeresi egy cég :), én a mai napig örülök minden egyes megkeresésnek, mert ez is egyfajta visszajelzés, de ettől még persze nem kell mindenre rábólintani.
      Sajnos tényleg vannak olyanok, akik emiatt kezdenek el blogolni, mivel rendszeresen kapok ilyen üzeneteket és ez azért eléggé elszomorít, mert ennek nem szabadna így lennie.

      Törlés
  5. Szerintem nagyon sokan épp azért kezdenek bele a blogolásba, mert azt a téveszmét dédelgetik, amivel kezdted az írásodat. Hogy itt csupa csillogás minden, zúdulnak az ember nyakába az ingyen cuccok és minden hétre jut legalább begy pezsgős fogadás. :D

    Emiatt sajnos, legalábbis én úgy vettem észre, nagyon felhígult a magyar beauty blogger társadalom. Sokaknál látom, hogy szó szerint mindent elfogadnak, mindenről írnak, csak mert ingyen van. A régieknél pedig azt vettem észre, hogy aki korábban keményen kritizált és hiteles teszteket írt, az most mindenről csak szépet és jót ír és ez fura. Ami szerintem még nagyon idegesítő, ha valakinél minden bejegyzés szponzorált, kuponkódos, stb.

    Az is idegesítő ha egy nap 5 embernél olvasom-látom ugyanazt a parfüm, arckrém, stb tesztet. Persze jó különböző véleményeket olvasni, de az esetek 90%-ban csak a sajtóleírás van a tesztben meg valami... "öhh nem vagyok jó az illatok leírásában szöveg". Plusz számomra és tudom hogy mások számára is taszító ha valamit ennyien reklámoznak. Nyomatnak.

    Ami nekem nagyon de nagyon felháborító, hogyha valaki blogsale-t tart és az eladott termékek nagyon nagy része pr küldemény. Szerintem ez teljesen etikátlan. Elhiszem, hogy nincs rá szüksége, de valahogy annyira taszító ha valamit teljesen ingyen kap az illető és még pénzt csinál belőle. Szerencsére egyre több embernél látom, hogy ezt sokkal szebben oldják meg, pl. játékot hirdetnek, amiben leírják, hogy ha valakit nem zavar, hogy használt-kipróbált, akkor jelentkezhet érte. :)

    A másik dolog, ami így hirtelen eszembe jutott, hogy az én meglátásom szerintem nagyon-nagyon nehéz nem budapestiként beauty bloggernek lenni. Nekem még a bloggertalikra eljutás is gondot jelent, mert suli, munka, magánélet, háztartás mellett egyszerűen nincs időm rá. Szuper lenne eljutni 1-1 ilyen eseményre, de sajnos engem akárhányszor is kerestek meg, mindig olyan időpontban volt, hogy nem tudtam elmenni rá. És azt is látom hogy ezeken a rendezvényeken a lányok nagy része mind a fővárosban lakik. Illetve a bloggerek közötti kapcsolattartás-találkozók is általában azok között működnek, akik a fővárosban laknak. Nem irigység beszél belőlem, csak egyszerűen nehezebb annak aki vidéken él. Persze jó lenne a többi lánnyal is találkozni gyakrabban, ilyen szinten viszont tényleg irigy vagyok. :D

    Az, hogy tesztelésre kapnak emberek termékeket szerintem nagyon jó lehetőség. Én örülök, ha valamiről véleményt olvashatok, mielőtt megvenném. Az tényleg nagyon fontos, hogy egy blogger megválogassa, hogy miről ír, szerintem ez a hitelessége alapja. Engem is megkerestek már hajnövesztő samponos teszteléssel. Azt gondoltam magamban, hogy ez valami vicc? Így is egy hónap alatt 1-1,5 centit nő a hajam. :D Nem győzöm festeni. :D Nyomdalemez tesztelési lehetőségem is lett volna, de ezzel sem éltem, mert nem nyomdázom, nekem még az is gondot jelent, hogy szépen kifessem a körmömet. :D Inkább ajánlottam nekik egy másik blogot, szerencsére megfogadták és így olyan emberhez került a nyomdalemez, aki ki tudta használni. :)

    Ami ezzel kapcsolatban negatívum, hogy egyre több a kuncsorgó-blogger. Egy másik lánnyal beszéltünk erről, hogy sokan vannak akik megkeresik a cégeket és tulajdonképpen felajánlják a szolgálataikat az ingyen cuccért. Erről, had ne mondjam meg mi jut eszembe :D Persze nehéz a cégek szeme elé kerülni, főleg ha valakinek kevés olvasója van (vagy épp a blogon nem nyújt olyan teljesítményt) de szerintem ez hosszútávon nem tesz jót a blogger közösségnek.

    De azért jó, hogy megvan a az bizonyos számú blogger, akiknek a hitelességében, ízlésében, véleményében meg lehet bízni, számomra te is ilyen vagy. És az még egy plusz pont a szememben, hogy ezt leírtad. :)

    Bocsi a kisregényért, csak, miután ennyi munkát fektettél ennek a megírásába (gondolom nem 1-2 óra volt :D) akkor gondoltam, hogy én sem intézem el 1-2 mondattal. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a kommentedet, jó volt olvasni a Te meglátásaidat. Való igaz, hogy aki nem budapesti, annak még nehezebb eljutni egy-egy rendezvényre, már csak ezért is jobb lenne, ha mondjuk egy-egy nagyobb bloggertalálkozót, vagy eseményt hétvégére szerveznének, így a vidékiek is nagyobb eséllyel jutnának el ilyenre.
      A blogsale-nél én is mindig figyelek, hogy olyan termék ne kerüljön bele, amit én is ingyen kaptam, az valahogy olyan fura, hogy én úgy kaptam, aztán meg pénzt kérek tőle... Ezért volt az is, hogy a Rimmeles esemény után is egyből kisorsoltam, amiről úgy éreztem, hogy talán nem annyira az én világom. De az is korrekt tényleg, amikor valaki már használta mondjuk, de kisorsolja azok között, akiket ez nem zavar, inkább mint hogy eladja, ez tök korrekt.
      A kuncsorgással egyetértek, nekem valahogy nem is lenne képem hozzá így "beajánlkozni", szerintem annyira hülyén veszi ki magát.

      Törlés
  6. Én is elolvastam, s mivel én is blogolok (igaz nem beauty témában), teljesen megértem :)
    A nyereményjátékról annyit, hogy ha nálam az van, akkor én űrlapban oldom meg, csak úgy tudnak jelentkezni a játékra, ha kitöltik. Itt általában a nevüket (van, hogy a teljeset, van hogy csak a becenevet) és email címüket kell megadniuk. Nem szeretem a lájk-és olvasóvadászatot, ne csak a játék miatt iratkozzanak fel. Az űrlapnak köszönhetően könnyen tudok sorsolni és értesíteni is tök egyszerű a nyertest, szóval nekem ez nagyon bevált. :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó bejegyzés volt, jó volt végigolvasni.
    Amikor még nem blogoltam, én sem gondoltam volna, hogy Ennyi munka van vele. Amikor elkezdtem írni, épp az utolsó előtti vizsgaidőszakom volt, igy blogolás mellett irtam szakdolgozatot, államvizsgáztam, most pedig dolgozom. Jelenleg úgy érzem, hogy most van rá a legkevesebb időm, de persze kell az is, hogy felvegyék a ritmust. Nehéz volt átállni arra, hogy van egy rendszer az eletember újra, de már kezdem ugy érezni, hogy kezdek ujra kapni levegőt, es tobb idom marad a blogra ia, ráadásul feltölt energiával a rá szánt idő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez abszolút így van, hogy amikor egy új élethelyzetbe kerül az ember új időbeosztással, akkor egy ideig nem találj a helyét és nincs is ideje a blogra, de szerintem ezzel semmi baj nincs. Ahogy megszokja az új helyzetet, és beáll az időbeosztása, akkor már azért látja, hogy mikor és hogyan jut ideje a blogra és akkor újra neki lehet látni. Örülök, hogy Neked is beáll lassan a "rend" :)!
      Azzal meg teljesen egyetértek, hogy energiával tölt fel :).

      Törlés
  8. Nagyon tetszett a bejegyzés, szépen összeszedted a blogolással kapcsolatos tényeket, gondolatokat.
    Suli mellől blogolni nyilván jóval egyszerűbb, mint munka mellől, én leginkább azzal küzdök, hogy sokan azt hiszik az ismerőseim közül, nekem mennyi sok szabadidőm van, mert nem sportolok semmit versenyszerűen, nem járok zeneiskolába, stb. Azt a napi 2-3 órát, amit más edzéssel tölt mondjuk, én a blogolásra fordítom: írok, fotózok, utómunkát végzek... Nekem a blogolás - írás a nagybetűs hobbim, kívülről ez tényleg úgy látszik, hogy órákhosszat ülök a gép előtt, de ez van, én imádom.=) Hajtós időszakokban sajnos nem jut annyi idő a blogra, mint szeretném, illetve nekem az ihlethiánnyal vannak néha gondjaim. Most, hogy írok mást is a blogon kívül, már próbálom kiküszöbölni a problémát, de karakterekkel és helyszínekkel játszani merőben más, mint outfitekről vagy sminkekről írni. Erről jut eszembe, úgy érzem, jót tett a blogomnak, hogy nem csak divat-szépség témában mozgok, nálam a könyves posztok váltak rendszeressé. Imádok olvasni, és ha már adott volt a felület, ahol publikálhatom a gondolataimat egy-egy művel kapcsolatban, éltem vele és nagyon jó döntés volt.
    Moon Angel gondolatával egyetértek, hogy nem budapestiként nehéz beauty bloggernek lenni. Végülis érthető, a cégek miért a fővárosba szervezik a találkozókat, de ha még meg is tudom oldani, hogy elmenjek egy rendezvényre, biztosan rámegy az egész napom az utazás miatt.
    Hirtelen ennyi jutott eszembe, én is kisregényt írtam, de remélem nem bánod.=)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút nem bánom, sőt köszönöm a kommentedet :). Amúgy sokan tényleg nincsenek tisztában vele, hogy mennyi "munka" van egy ilyen bloggal, ezért is írtam meg ezt a bejegyzést, hogy kicsit belelássanak, hogy nem csak annyi, hogy lefotózok egy rúzst, meg írok hozzá pár sort, hanem ez egy több órás munka eredménye. És sokan nem értik, hogy dehát mit lehet ezen órákat szenvedni :D.
      Szerintem jó döntést hoztál, hogy most már könyves posztokat is írsz, teljesen igazad van, hogy ha már szeretsz olvasni és van egy felület, akkor miért ne bővíthetnéd a repertoárt :).

      Törlés
  9. Én nagyon sok olyan nyereményjátékkal (pl. kávéfőzőt nyerhetsz bla-bla-bla) találkozok a facebookon, ahol muszáj lájkolni vagy megosztani... Bár gondolom ezek cégek fizetnek a "reklámért." Sajnos nem igazán vagyok otthon a fb játékokat feltételeit illetően... De nem tudom mi lehet a helyzet a "csak akkor látod a szenzációhajhász fotót ha lájkolod az oldalt" dolgokkal... Bocsi az off-ért, egyébként nagyon jó lett ez a bejegyzés és teljesen igazad van, csak engem ez a játék dolog ragadt meg igazán... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nem olyan régi változás, hogy már nem lehet lájkolás a játékban való részvétel feltétele, de sokan tesznek erre rá, pedig ha ezt észreveszi a facebook, akkor akár törölhetik is az oldalt... De sokan vagy nincsenek tisztában vele, vagy tesznek rá.

      Törlés
  10. Szia Szandrám! Minden szavaddal egyetértek! Én is gondolkoztam hasonló poszton, de mindent leírtál, szóval most csak annyi maradt hátra, hogy hevesen bólogassak, miközben olvasom a soraid. Én sem tartozom azok közé, akik ha nem válik be vagy nem annyira egy termék, akkor kategorikusan lehúzzam, mert lehet másnak még nagyon jó is lehet, és esetleg pont az én írásom miatt ki sem próbálja...és ezt nem szeretném. Vagy olyan is volt, hogy nem volt rossz a termék, de elsőre nekem is ki kellett tapasztalnom a használatát, akkor ezt így ahogy van leírom, hogy senki ne egy sietős reggelen próbálja ki először, mert nem annyira gyerekjáték vele az élet, míg nem ismered kia használatát.
    Én is utasítottam már vissza nem egyszer terméket, ugyanis nem fogom én se kenni magam mindenfélével, ami abszolút nem való nekem. Az olyan cégek, akik normálisan állnak a dolgokhoz, megértik, elfogadják, és ugyanolyan jó marad köztünk a viszony.

    Sajnos sokszor érzékelem én is azt, amit Te is írtál, hogy az a vélemény a bloggerekről, hogy eladtuk a lelkünket, és ezáltal hiteltelenek vagyunk. Főleg, ha írok egy termékről, ami nekem tényleg bevált, de mondjuk egy-két másik blogger leszólja, máris én leszek az, aki "megkapja" a hiteltelen jelzőt, mert biztos akkor én kamuztam róla. Nekem igazából azokkal a bloggerekkel sincs gondom, akik kategorikusan elutasítanak valamilyen terméket, és kijelentik, hogy nem jó. Ez mindenkinek az egyéni stílusa, hogy ő, hogy értékel, és hogy fejezi ki a véleményét. Annál inkább gondom van azokkal az emberekkel, akik biztosak abban, hogy a rossz vélemény a valós, a többiek meg "nyalnak" a cégeknek. Hogy mi motiválja az embereket, akik aztán emiatt elkezdik a sárdobálást, nem tudom...irigység vagy szimpla rosszindulat?! Tényleg nem tudom, de nagyon rosszul esik ez a hozzáállás. Remélem eljutunk arra a szintre, hogy ha ez el nem is múlik, de legalább csillapodik, mert az utóbbi időben nagyon elharapódzni látszanak az indulatok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút egyetértek Veled, ezt én sem értem, hogy ha valakinek valami nem válik be, de a másiknak igen, akkor az akinek bevált, az tutira nem mond igazat... Ezt totálisan nem értem, mások vagyunk, más a bőrünk, mást bír, mást szeret, mindenki saját maga érzi, hogy mi a jó bőrének/hajának stb.
      Dehát sajnos szerintem ez benne van a pakliban, hogy főleg egy olyan közegben, ahol ennyi lány van, ott előbb-utóbb előjönnek ezek az "ellentétek", de én továbbra is azt gondolom, hogy hagyni kéne mindenkit, hogy úgy írja a blogját, ahogyan ő szeretné. Mindenkinek megvan a saját egyéni stílusa, hozzáállása, ahogyan Te is írtad :).

      Törlés
  11. még nincs egy éve, hogy vezetem a blogomat, de az biztos, hogy egy-egy bejegyzés elkészítése sokkal több időt vesz igénybe, mint azt valaha gondoltam volna. ne érts félre, nem voltak illúzióim ezzel kapcsolatban, de valószínűleg a maximalizmusom miatt legalább ötször-hatszor átolvasom a szöveget, mielőtt közzéteszem a bejegyzést, ha nem tetszik kicsit átfogalmazom, de legalábbis igyekszem kiszűrni a helyesírási hibákat vagy az elírásokat.
    az ingyencuccokkal személy szerint semmi bajom nincsen - mármint amit mások kapnak, nálam még nem volt példa rá -, kivéve azt az esetet, amikor a blogger nem tünteti fel, hogy ingyen kapta. szeretem tudni, hogy mi van a háttérben és sajnos tényleg vannak - nem is kevesen -, akik ezekről a termékekről szinte csak jót írnak. szerencsére nem mindenki ilyen. :)
    a promó bejegyzések, illetve a rendezvényekről szóló posztok bevallom, már a könyökömön jönnek ki, amikor a tizedik blogon is ugyanezt találom, azokat általában meg se szoktam már nyitni. szintén értelmetlennek tartom a parfümökről szóló bejegyzéseket, hiszen mit ér az egész, ha nem érzem az illatát (arra persze jó, hogy alkalomadtán megszagoljam, ha olyan helyen járok, de sose vettem még parfümöt azért, mert egy blogon láttam... pedig isten bizi szoktam venni! :D)
    a nyereményjátékokkal kapcsolatban pedig azt nem szeretem, amikor 28 plusz eséllyel lehet pályázni egy-egy csomagra / cuccra. attól, hogy valaki több helyen követ többször fog elolvasni egy bejegyzést? pl a GFC kötelező és Bloglovin' plusz esély dolgot sose értem. szerintem nem olvasunk két platformon, vagy ez vagy az a szimpi. én pl. a Bloglovin'-ra átálltam, amikor a Google Reader megszűnése körüli hisztéria volt és ritka most már, hogy GFC-vel iratkoznék fel egy blogra éppen emiatt (meg így értelme se sok van). persze értem én, hogy a népszerűsítés is cél egy-egy ilyen játéknál és egyáltalán nem ítélem el, ha valaki plusz esélyt ad azért, hogy úgymond ingyen reklámozzák a blogját, de egyes dolgokat néha túlzásnak érzek.
    na, most én is jó hosszú kommentet írtam, bocsi a kisregényért... :D
    ja, és a baba melletti blogolás szerintem nagyon kétesélyes. nem láthatod előre, mert leginkább attól fog függni, hogy milyen lesz a csöppség. ha nyugodt, akkor lesz rá időd, ha nem annyira, akkor valószínűleg sokszor leszel sokkal fáradtabb, mint eddig valaha és a blog lesz az utolsó gondolatod... szorítok, hogy nyugodt babátok legyen, de hiszek abban egyébként, hogy ha a terhesség alatt kiegyensúlyozott az ember és nem stresszel mindenen feleslegesen, akkor az tényleg jó hatással lesz a babára születése után is. nálunk legalábbis ez bejött! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre csak azt tudom mondani, hogy így legyen :), próbálok nem stresszelni, bár mostanság nem könnyű, a 16. hét óta szinte minden hétre jut valami, amin lehet idegeskedni... De azt valóban nem tudom előre megjósolni, hogy mi lesz a baba mellett, de nyilván akkor ő lesz az elsődleges, és nem fogok azon stresszelni, hogy jajj most mi lesz a bloggal, majd úgyis kialakul remélhetőleg.

      Nos igen, a rendezvényekkel kapcsolatban valóban ez van, hogy utána sorban jönnek róla mindenkinél a blogbejegyzések, merthát sokszor tényleg olyan élményben lehet része az embernek, amit szeretne megosztani másokkal is, ami érthető.
      És valószínűleg egyet, vagy kettőt még el is olvas az olvasó, de mikor már a 6. blogon látja ugyanazt, akkor nyilván azt már nem fogja, érthető módon. Én is emiatt vagyok úgy ezzel, hogy már nem mindig írok róluk... A Rimmelesről is pl. azért akartam mindenképpen írni, hogy beletegyem a játékot.

      Törlés
  12. Nagyon szeretem, hogy mindenféle termékeket bemutatsz, lehet az drágább vagy olcsóbb árfekvésű. Szerintem mindenkinek van valami, amire azt mondja: na, ezért akkor is kiadok ennyi pénzt egyszer. :)
    Ami a bloggertalálkozókat illeti: Én nagyon szívesen olvasom az ilyen jellegű bejegyzéseket is, mert igazából én magam nem blogolok, ezért nem is fogok eljutni ilyesmire soha, így pedig jó valamilyen szinten átélni ezt is. Mert így én is kicsit részese lehetek, megtudom, mik vannak egy ilyen rendezvényen, ez pedig jó dolog :)
    A nyereményjátékos hozzáállásodat pedig végképp meg tudom érteni. Az ember szereti viszonozni azt, amit kap. Én pedig egyszer nyertem is (a My Equa kulacsot), és hihetetlen jó érzés volt. :))
    Mondjuk összességében nekem tök pozitív véleményem van Rólad meg az életfelfogásodból. Szóval örülök, hogy néhány hónappal ezelőtt rátaláltam a blogodra, mert mindig feltölt, ha az új cikkeket olvashatom.
    Jut eszembe, pixibaget rendeltél most? :) (csak mert marha jó dolgok voltak benne, és én úgy örültem neki, mint majom a farkának :D)

    Nocy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszönöm :)! Pont ma tettem fel a videót az új Pixibagről, nekem is nagyon bejött :)!

      Törlés
  13. Csatlakozom az előttem szólókhoz, teljes mértékig egyet értek veled. Minden pont, amit összeszedtél nagyon igaz és helytálló. Én is blogolok, nagyon szeretem csinálni, de mellette ott van a munkám, a magánéletem, a háztartásom, szóval sokfelé kell figyelni. Abszolút szenvedélyemnek tekintem, élvezettel csinálom, mert csak így van értelme, de ésszel és mértékkel. Mondjuk én még "kicsi" vagyok ahhoz, hogy esetleg a bejegyzések elmaradozása miatt elővegyenek, de ilyesmit amúgy sem feltételeznék az olvasóimról. És mivel nem vagyok kifejezetten beauty blog, engem még nem is nagyon kerestek meg termékteszteléssel, és szerintem nem is fognak, de nem ezért csinálom. Számomra az a fontos, hogy valami újat mutathassak a blogszférában, egy helyet, ahol a női dolgok, a sminkelés, lakkozás, terméktesztek ugyanúgy megférnek a humorral, elgondolkodtató írásokkal, bölcsességekkel, életmódbeli tapasztalatokkal. Szóval vegyes felvágott vagyok :) Egyébként meg a legtöbben akkor kezdik megérteni, hogy mekkora munka egy blogot színvonalasan vezetni, mikor maguk is belecsöppennek és rájönnek, hogy a csillogás mögött bizony kemény meló van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút egyetértek mindennel, amit leírtál, és sokan amúgy akkor morzsolódnak le és hagyják abba, sokszor csak pár hét után, amikor rájönnek, hogy ezzel bizony van dolog bőven.

      Törlés
  14. Végigolvastam. <3

    VálaszTörlés
  15. Nagyon jó cikk volt! Engem érdekelnek a rendezvény élménybeszámolós posztok! :)

    VálaszTörlés
  16. Kedves Szandra! Én kb. pár hónapja találtam rá a blogodra, nemrég kezdtem olvasgatni blogokat és szépségápolási oldalakat. Meglehetősen későn kaptam rá erre, hiszen maholnap betöltöm a negyedik x-et :) A te blogodat azért szeretem, mert abszolút emberi és könnyen tudok vele azonosulni. Úgyhogy csak így tovább és gratula a Babyhez :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm és nagyon örülök, hogy az olvasóim között üdvözölhetlek, szerintem soha nem késő "becsatlakozni" :). Sokszor amúgy amikor látom, hogy kik blogolnak meg hány évesek, kicsit úgy érzem, hogy talán későn kezdtem el a blogolást, de kit érdekel, ha egyszer tetszik, szeretem és élvezem, akkor nem az a lényeg, hogy hány éves vagyok :).

      Törlés
  17. Végigolvastam, nagyon tetszett. Én személy szerint nagyon szeretek terméktesztelős, élménybeszámolós cikkeket/videókat böngészni, függetlenül attól, hogyan jutottál a termékekhez, mert szeretem tudni, milyen újdonságok vannak a beauty világban :D

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe