Valami régi, valami új - piCture pOlish körömlakkok
Ennek a blogbejegyzésnek a címét az adta, hogy a most látható két piCture pOlish lakk közül az egyiket még hónapokkal ezelőtt vásároltam, de valahogy eddig még nem került fel a blogra, a másik viszont egy friss szerzemény, amit mindenképpen meg akartam mutatni Nektek, és akkor már mellécsaptam a régebbit is. Vagyis most két legyet, azaz két piCture pOlish lakkot ütök egy csapásra :)
A régebbi szerzemény az antique, ami egy csodaszép csillámos, sötétlila árnyalat. Az újabb pedig a grace, ami egy enyhén holós, királylányos rózsaszín, ami szerelem volt első látásra.
Nekem nagyon tetszik a piCture pOlish lakkok egyszerű, letisztult csomagolása a fehér felirattal, amin már messziről olvasható az árnyalat neve (meg hozzá egy kedves kis mondat :), és a fekete kupakkal, ami jó fogásával segíti a lakkozást. És ehhez társul még egy jó kis ecset is, ami se nem túl széles, se nem túl keskeny, se nem túl rövid és se nem túl hosszú, olyan pont jó.
Az antique egy rétegben is nagyon szépen fed, de én azért kettőt kentem fel belőle. A felülete érdesnek mondható, nekem már-már homoklakk-szerű. Gyönyörűen csillog, ahogy rásüt a nap. Mivel ez a lakk már elég régen volt rajtam, így a tartóssága nem rémlik pontosan, de emlékeim szerint öt napot biztosan kibírt.
A grace-ből viszont egyértelműen három réteg kell, de mindenért kárpótol a színe, a csillogása és az a kislányos izgatottság, ami elfog, amikor ránézek a körmeimre, ha ez van rajtuk. Igazi csajos, csillogós, szikrázó lakk, ami kb. négy napot bírt a körmeimen.
A lakkokat megtaláljátok a Nailland Hungary standokon és webshopban.
Nektek melyik tetszik jobban a kettő közül?
Szandra
30 megjegyzés
Hát igen... a Grace egy nagyon finom lakk, csodás ez az árnyalat. A másik meg érdes?? Ezt sehol sem olvastam, hm, talán nem is láttam még másnál ezt a lakkot. Nagyon jól áll mindkét lakk!
VálaszTörlésÉn is meglepődtem, amikor felkentem és éreztem, hogy valahogy olyan "texturált".
TörlésNagyon szépek ezek a lakkok, a lila és a rózsaszín is. Egyszerű de nagyszerű. :)
VálaszTörlésPontosan :).
TörlésMindkettő elképesztően gyönyörű és különleges *-* Nem is tudnék választani, talán ha muszáj lenne a grace-t, mert több mindenhez passzol.
VálaszTörlésNekem is a Grace fele húz a szívem :).
TörlésJesszusom de gyönyörűségesek *-* a Grace valami elképesztő, megbocsájtjuk neki a 3 réteget :)
VálaszTörlésEz így van :)!
TörlésEgyik szebb, mint a másik! Ilyenkor bánom, hogy nálunk nem kapni PP lakkot (lehet ez a szerencsém, mert nehéz lenne leállni).
VálaszTörlésTényleg nagyon szép és különleges árnyalataik vannak, és hát nem is veszek minden nap PP lakkot, de néha azért jó érzés egy-egy különlegesebb darabbal megajándékozni magam :).
TörlésNagyon szépek. :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek :)!
TörlésA grace tényleg nagyon hercegnős, gyönyörű!
VálaszTörlésAz bizony :)!
Törlésgrace. <3 :)
VálaszTörlésNekem is nagy szerelem :)!
TörlésIstenem ez a Grace lakk *-* Visszafogott de mégis olyan különleges :)
VálaszTörlésAz bizony, annyira tökéletes!
TörlésA Grace szerelem volt első látásra. :) Gyönyörű, és szerintem Neked is csodásan áll!
VálaszTörlésKöszönöm szépen, hát nekem is szerelem volt első látásra :)!
TörlésA grace nagyon tetszik, talán ez az első PP lakk, amit meg is vennék :)
VálaszTörlésÉn azonnal beleszerettem, amikor megláttam :).
TörlésKéptelen lennék választani a kettő közül, nagyon-nagyon szépek!
VálaszTörlésNocy
:) :)
TörlésSzép szép, de ilyet egy olcsóbb körömlakk is tud, nem értem miért ad ki valaki majd' 4 ezret egy lakkért, pazarlás...
VálaszTörlésAkkor mindenképpen írd meg ezeknek a lakkoknak az olcsóbb verzióját, mert mindenképpen meglesném ;).
TörlésEgyébként összesen ez a két PP lakkom van, az egyiket még kb. fél éve vettem, a másikat meg egy hónapja, ezek amolyan kis "jutalmak" voltak magamnak :). Tény, hogy nem olcsók, de nagyon különleges darabok, amikhez hasonlót én még nem találtam olcsóbb verzióban, de örülnék, ha tényleg van :).
Jajj, Grace! Te, a világ egyik legszebb lakkja, légy az enyém!! *_*
VálaszTörlésAz tuti, hogy az egyik legszebb lakk :)!
TörlésÉn is imádom a Grace-t, nem lehet megunni, olyan gyönyörűséges :) Te is szuper képet csináltál róla, nekem sajnos nem sikerült ilyen jól lekapni.
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszettek a képek, szerintem még így sem lettek az igaziak, nehéz visszaadni képeken ezeknek a lakkoknak a valódi szépségét és csillogását.
TörlésKöszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.