L'ORÉAL Blogger Day - képes élménybeszámoló


Rengeteg blogger gyűlt össze szombaton a L'ORÉAL Magyarország főhadiszállásán a L'ORÉAL Blogger Day alkalmából. Kicsit sem túlzok, amikor azt mondom, remekül éreztem magam, hiszen egyrészt közelebbről is megismerkedhettünk a L'ORÉAL szárnyai alá tartozó márkákkal, másrészt ki is próbálhattuk a termékeket, sőt kérdezhettünk, tanácsokat is kérhettünk a jelenlévő szakértőktől. Remek volt a hangulat, egy percig sem unatkoztam, és szerintem ezzel nem voltam egyedül. Ha kíváncsiak vagytok a képes beszámolómra, akkor kattintsatok tovább.





Bár igazi nőkhöz méltóan késtünk pár percet, így már ment a prezentáció, amikor besurrantunk, de szerencsére nem maradtunk le sok mindenről. Szép sorban végigmentünk a márkákon: L'ORÉAL Paris, Garnier, Maybelline, majd következtek a hajápolási márkák, úgymint a Kérastase és a L'ORÉAL Professionnel, végül pedig a Vichy és a La Roche-Posay. Kicsit a márkanevek mögé nézhettünk, ráadásul sok újdonságot is bemutattak nekünk, olyan termékeket is, amik Magyarországon majd csak a közeljövőben kerülnek bevezetésre.

De az igazán izgalmas rész csak ezután következett: ugyanis minden egyes terméket ki is próbálhattunk, és kérdezhettünk a jelen lévő szakértőktől, úgymint Larion Oscartól, a Maybelline sminkesétől, vagy éppen "hajügyben" Hajas Lászlótól. Talán mondanom sem kell, hogy Oscarnak óriás sikere volt, szinte levegőt venni sem hagytuk, mindig volt nála valaki. Annyira nagy lelkesedéssel beszélt többek között a Maybelline Big Eyes palettákról - aminek a highlighterével egyébként ki is pingált engem -, hogy még azon a délutánon be is szereztem egyet. A másik sminktermék, ami felkeltette az érdeklődésemet, az a L'ORÉAL So Couture szempillaspirál, ami bár csak néhány hét múlva lesz kapható Magyarországon, Oscar "kiselőadása" után teljesen bezsongtam, és már most alig várom, hogy az enyém legyen.
Sokan már a helyszínen kipróbálták a L'ORÉAL Professionnel Hair Chalk-ot, így vidám kék, vagy éppen pink színekkel a hajukban távoztak. Én nem voltam ennyire bátor, viszont kaptam a hajamra egy kis Kérastase szépítő olajos krémet, amitől nem csak extrapuha és illatos lett a hajam, de olyan csodás fényes lett, hogy nem győztem betelni vele. Ráadásul felfedeztem, hogy van moringás hajolaj is... :).
De jöjjenek inkább a képek.


Nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a szuper rendezvényen, remekül éreztem magam, sok új terméket ismerhettem meg, és nagyon jó tanácsokat kaptam, mindenképpen hasznos volt beszélgetni a szakértőkkel, akik nagyon kedvesek és készségesek voltak. Illetve végre megint beszélgethettem néhány olyan bloggerrel is, akikkel eddig talán nem igazán volt alkalmam, vagy csak nagyon régen. Bár olyan sokan voltunk, hogy még így sem sikerült mindenkivel szót váltanom, akivel szerettem volna, de remélhetőleg lesz még erre alkalmam.
Mivel a goodie bagben rengeteg szuper termékeket kaptunk, köztük több újdonságot is, így azokat mindenképpen be fogom majd mutatni Nektek valamilyen formában.



Ti hogy álltok ezekkel a márkákkal? Van kedvencetek? Van olyan, amitől még 
egyáltalán nem próbáltatok terméket, vagy esetleg amiről nem tudtok szinte semmit?




Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest




You Might Also Like

16 megjegyzés

  1. Szuper lehetett, várom az újdonságokról a teszteket :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó képek, látszik, hogy jól éreztétek magatokat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek, bizony tényleg így volt :)!

      Törlés
  3. Nagyon szuper képek, el is hiszem, hogy jól éreztétek magatokat, biztosan szuper nap volt! :) A teszteket pedig várom! : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban így volt, örülök, hogy tetszettek a képek :)!

      Törlés
  4. Milyen remek élmény lehetett :) Én is kíváncsi vagyok majd a tesztekre!

    VálaszTörlés
  5. Szuper lehetett. Nagyon jók a képek. A LRP termékeket általad ismerhettem meg és imádom mindegyiket. Kérastase-hez még nem volt szerencsém, de már utána néztem néhány terméküknek. Vichy-ből még csak mintát próbáltam, de nemsoká elkezdek néhány terméket használni. :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó képek. :) Biztos jó lehetett. :)

    VálaszTörlés
  7. Szuper lehetett! Remélem majd egyszer én is részt vehetek hasonló eseményeken :) Várom a sminke(ke)t a Big Eyes palettával, illetve a tesztjét!
    Puszi

    VálaszTörlés
  8. Szia! Jó képek :) A Garnier Micellás vízet lehet itthon kapni? Uhh nagyon várom a teszteket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, már lehet pár hónapja, én is írtam már róla :)
      http://www.theverystyleblog.hu/2014/01/garnier-micellas-viz-teszt.html

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe