Hétkezdő inspirációs képek #92


Kicsit el vagyok tájolódva, mert azt hittem, hogy tegnap volt első advent és fejvesztve kerestem elő a kis adventi, meg karácsonyra hangoló díszeket, mivel eddig egy ajtódíszen kívül semmi nem emlékeztetett a lassan, de egyre biztosabban közelgő ünnepekre. Aztán amikor a telefonomra pillantottam, akkor megnyugodtam, hogy van még egy hetem arra, hogy nyugalomban elrendezgessem a dekorokat.
Nomeg lassan össze kéne szedni, hogy kinek mit veszek és bár idén mindenki csak apróságot kap, azért szeretném "találó" meglepetésekkel megajándékozni szeretteimet. De még van időm, ugye? Nyugtassatok meg, hogy nem vagyok elkésve. És persze nézzétek meg az eheti képeket :).
Kellemes inspirálódást!




Ha nem mondom, akkor is ki fogjátok találni,
hogy melyik szín a közös az alábbi szettekben.
Valahogy olyan meleg és komfortos szín, nem?
És egy kevésbé izgalmas, de nagyon univerzális szín.
Mondhatnám azt is, hogy a szürke négy árnyalata, mert
igenis mutathatnak jól egy oufiten belül ugyanannak a 
színnek a különböző árnyalatai.
 És még egy kis szürke, de ez az összeállítás igazából
a puha kardigán, meg a szép, nagy táska miatt került ide.
Egy kis leopárdminta sohasem árt, csak épp
egy hangyányi, nem kell túlzásokba esni.
Tudom, hogy már egyre kevésbé lehet bőrdzsekiben
mászkálni, de azért egy jó meleg pulcsival és 
sállal még be lehet vállalni a nem túl hideg napokon.
De egy jó ki kabátban biztosan nem fogunk fázni.
Lehet pasztell, kockás vagy éppen bőrrel kombinált.
manapság már nagyon széles a választék, mindenki
megtalálhatja a stílusához leginkább passzolót.
Ha pedig nagyon fázunk, akkor jöhet akár
a (mű)szőrme is. Mondjuk itt most nem teljesen
értem, hogy a bundát rávette egy bőrblézerre,
vagy az a bunda része, mindenesetre nekem tetszik.
Baromira tetszik az a kardigán: a színei, a fazonja, a zsebei, az, 
hogy kötött, úgy egyáltalán. Ilyenek láttán mindig kedvem támad
megtanulni kötni, lehet két év múlva el is készülnék egy ilyennel :D.
Minden tetszik ezen a képen: a pulcsi, a színe, az
ékszerek, a körmök, kérek mindent :).
A minap pont ez a Zara sál volt rajtam, amikor egy néni
megjegyezte, hogy milyen szép plédet terítettem a nyakamba :D.
Hát tény, hogy nem egy pici sál, viszont egy nagy sállal ilyen
szuper dolgokat is lehet csinálni, mint ami a képen is látható.
Két vagány kiegészítő télre. Én még nem vettem elő a 
kesztyűket, de emellett az enyéim elég unalmasnak tűnnek :D.
A sál meg szerelem első látásra.
És a végére hagytam az eheti két kedvenc outfitemet :).


Nektek melyik a kedvenc képeket ezen a héten?



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest




You Might Also Like

11 megjegyzés

  1. Az utolsó a kedvencem, na meg a „pléd”-es kép :-D

    VálaszTörlés
  2. Jaj, az a fekete-fehér kockás outfit! Instant szerelembe esés :)

    VálaszTörlés
  3. Igazán tetszetős képek, egyértelműen kedvencem lett a szürke táska, a bőr sál és a fekete napszemüveg. :)

    VálaszTörlés
  4. Az a bőrhatású körsál...na itt végem van mára, köszi szépen... :DDD
    Most, hogy beköszöntöttek a naaagy hidegek, még nem vettem elő a tavalyi ASOS körsálamat, de ha így folytatja tovább az időjárás, 1 héten belül erre bizony sor fog kerülni :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a körsál nálam is nagyon betalált, nagyon vagány :)!

      Törlés
  5. Az 5. és 6. outfit és a szegecses kesztyűs nagyon tetszik. :) Csodás képek. :)

    Szép Hetet Szandra! :) Olyan szép kismama vagy, minden insta fotón ragyogsz. :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe