Hétkezdő inspirációs képek #89
Igen, már november van, az év utolsó előtti hónapja, már a finisben vagyunk. Innentől kezdve mindig egyre nagyobb tömeg lesz a bevásárlóközpontokban, hiszen egyre többen kerekednek fel, hogy megleljék a tökéletes karácsonyi ajándékokat, vagy akár jó előre beszerezzék az ünnepi menü hozzávalóit. És egyre több boltban tűnnek fel a karácsonyi dekorációk, és egyre többször csendül majd fel a "Last Christmas"... ti felkészültetek rá? Én még nem teljesen és nem is erőltetem, jön majd az a karácsonyi hangulat magától, ha akar.
Addig meg itt vannak az eheti inspirációs képek :).
Szinte már elvonási tüneteim vannak, olyan régen
voltak csíkos összeállítások a képek között.
Na most megkapjátok :)!
Talán feltűnt már Nektek, hogy imádom a feltűnő
nyakláncokat, mivel szuperül fel lehet dobni velük
a legegyszerűbb szettet is, úgyhogy hoztam most
Nektek néhány csodás darabot, hogy lássátok
mennyire igazam van :).
Sokak szerint a leopárdminta közönséges, pedig
ha megnézitek, a lenti képeken szinte észre sem
veszitek. Annyira jól passzol a szettekhez, kiegészíti
az egyes darabokat és emellett ad egy kis pluszt,
némi fűszert :)!
Bocs, ez a kép idekívánkozott a virágos
kabát miatt...
... ez meg a naci miatt :).
Ha van szín, amit csak ősszel tudok elképzelni
magamon, akkor az egyértelműen a bordó.
És a végére három kedvenc outfit.
Ti hogy álltok a novemberrel, meg a karácsonyi
hangulattal?
hangulattal?
Szandra
20 megjegyzés
Mindig imádtam a karácsonyt, és fura arckifejezéssel néztem azokra az emberekre, akik azt mondták, hogy a francba, már megint karácsony és fúj, de idén rohadtul nincs kedvem az egészhez. A szabadsághoz és láblógatáshoz van, de az ajándékozáshoz, folyamatos étkezéshez egyáltalán nincs, és már most rettegek, hogy mikor látok először karácsonyi dekorációt... idén szerintem még karácsonyfánk se lesz, mert a féléves macska tuti szétszedné, elzárni meg nem tudjuk előle, remélem, jövőre már kicsit értelmesebb és szófogadóbb lesz :D
VálaszTörlésEz a sok csíkos cucc viszont most megdobogtatta a szívem, szerintem mindig ez lesz a kedvenc mintám, főleg fekete-fehérben. :)
Kata szerintem a fehér-piros kombinációt is ki kellene próbálnod :D
TörlésHát igen, van azért a karácsonynak "stresszes" oldala is... a kaják miatt én sem várom, mivel szigorú diétán vagyok, és tudom, hogy a család meg olyan, hogy jajj de legalább egy kicsit egyél belőle, és amikor tényleg ott egy rakás finomság, akkor nehéz megállni...
TörlésA csíkos minta miatt meg pacsi ;)!
A virágos kabátos outfit fotón a tekintetemet az a magassarkú ragadta meg, kegyetlen jó árnyalata van annak a kék topánnak! :D
VálaszTörlésNálam még egy ideig nem lesz karácsonyi kattanás, majd szerintem az első hó fogja beindítani a karácsonyi dekorálási lázat a lakásban :)
Pusza: Reni
Már ha lesz hó... :D! De amúgy decembernél előbb biztos, hogy nálam sem fog beütni a karácsonyi feeling.
TörlésNekem az 1. és a 3. statement nyakláncos kép tetszik! A harmadikhoz hasonló van nekem is :)
VálaszTörlésA karácsonyi láz pedig még nem kapott el, de a fa díszítéséhez és az ajándékok csomagolásához már pontos ötletem van!
Hú akkor Te már nagyon előre vagy gondolatban :).
TörlésIgen, már októberben elkap a hév és nekiállok inspiráló képeket gyűjteni :D
TörlésGyönyörűek a szettek. :)
VálaszTörlésA karácsonyi hangulathoz nincs kedvem, de ha akarom, ha nem, eljön. :D
Ez általában így szokott lenni :).
TörlésEz az utolsó szett *.* Igaz, hogy megfagynék benne most már, de ezért érdemes lenne :D Amúgy én imádom a karácsonyt, ez az egyetlen ünnep, amiért lelkesedem, úgyhogy én már nagyon várom. Igaz, azért még igyekszem tartalékra tenni magam, de ártani nem árt, ha már lassan elkezdek nézelődni karácsonyi ajándékok iránt. Na, meg persze lassan neki kell állni azoknak a díszeknek, amiket saját kezűleg szeretnék elkészíteni, hiszen azokat decemberben már használni lehet :) Viszont az nem tetszik, hogy már most raktak ki mikulásokat. Most nem ezért vagy azért, de nem akarom itthon tárolni egy hónapig az ajándék Mikiket :D Szóval ezt sosem tudom hová tenni...Ráér az még november közepén is, vagy nem? :)
VálaszTörlésNem az a durva, hogy már most vannak kint mikulások, hanem már október közepén voltak kint... amikor voltak a Glamour-napok, a férjem le is fotózta az egyik boltban mert nem hitte el, hogy már kint vannak a csokimikulások. A másik amitől rosszul vagyok, hogy a Tv-ben a reklámban hol a Tihany camembert, hol a Vichy kíván már most kellemes karácsonyt... ne már...
TörlésEz azért tényleg durva... Még jó, hogy nem nézek tv-t, különben már biztos a plafonon lettem volna párszor :D Novemberben boldog karácsonyt? Hát köszi :D (igen, most nagyon röhögök :D)
TörlésNem akartam elhinni, amikor először láttam :D
TörlésGyönyörűek a táskák és a bizsuk, elfogadnám mindet :)
VálaszTörlésÉn is, de még mennyire :)!
TörlésÉn a novembert és a februárt szeretem legkevésbé a hónapok közül, de a február legalább rövid, szóval a november abszolút bukó ágon van :D Szeptemberben még elég meleg van, októberben szép a táj, de november, hideg, nyirkos ködös, meh. Még nem tél.... December oké, tél van de jó, új évszak, január végére lelohad a lelkesedésem, februárban pedig már csak a tavasz ígérete éltet :D :D Május és október. A két kedvenc hónapom és pont :)
VálaszTörlésIgen, amúgy a november nekem is kicsit olyan meeehh, olyan semmilyen, olyan "köztes" hónap valahogy, már majdnem vége az évnek, már mindenki azt várja, de még várni kell, a december meg már olyan hamar elmegy.
TörlésIng alá egy feltűnő nyaklánc! Ez mekkora ötlet! Nőies-nőcis-csajos! Köszi Szandra!
VálaszTörlésIgazán nincs mit ;)!
TörlésKöszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.