Nude palettából sosem elég?! - Artdeco Most Wanted Eyeshadow Palette Nude
Egy "kis" kitérővel kezdem a mai bejegyzést, bár abszolút kapcsolódik a mostanihoz, de távolról indítok, nna. Talán még emlékeztek rá, hogy néhány héttel ezelőtt írtam Nektek az Artdeco Most Wanted Smokey palettáról egy tesztet ITT, amiben úgymond méltatlankodtam a paletta minősége miatt, nem igazán voltam elégedett vele, mondjuk úgy, hogy csalódás volt. Akkor - számomra kissé meglepő módon - volt, aki nekem "támadt", hogy pl. "saját tapasztalatodra hivatkozva negatív színben tünteted fel a terméket", meg hogy a "márkára teszel negatív megjegyzést"...
Hadd reagáljak röviden erre a két megjegyzésre: a palettát valóban negatív színben tüntettem fel a saját tapasztalatomra hivatkozva, hiszen ki másnak a tapasztalatára hivatkozhatnék, ha nem a sajátomra?! Én arról tudok beszámolni Nektek, hogy én mit tapasztalok egy adott termékkel kapcsolatban, amikor kipróbálom és használom. Én nem fogom innen-onnan összeollózgatni, amit mások írnak róla, hiszen az nem az én véleményem, hanem másé, és pontosan azért is írom ezt a blogot, hogy a saját véleményemet és tapasztalataimat osszam meg Veletek egy-egy termékkel kapcsolatban... Meg ha jól sejtem, aki olvassa a blogomat, az többek között azért is olvassa, mert kíváncsi az én véleményemre és én azt tapasztaltam annál a palettánál, hogy több szempontból sem az igazi szemfestékek minősége.
DE! Ezzel nem a márkát úgy általánosságban illettem negatív kritikával, hanem azt az adott palettát. Szerintem mindenkivel előfordult már, hogy egy általa kedvelt márkánál belefutott egy-két olyan termékbe, ami nem sikerült annyira jól... Én eddig még sajnos nem találkoztam olyan sminkmárkával, aminek minden egyes termékét, amit kipróbáltam, imádtam volna, mindig volt legalább egy melléfogás. De még véletlenül sem általánosítok egy "félresikerült" termék miatt az egész márkára, illetve annak a többi termékére.
Nagyon is szeretem az Artdeco márkát és szerintem szuper termékeik vannak, én jelenleg is használok tőlük több sminket is, amiket nagyon szeretek, de számomra a Most Wanted Smokey paletta csalódás volt. És ezzel szeretném lezárni ezt a kis monológot.

Én amúgy már le is zártam magamban azt a bejegyzést, illetve a körülötte kialakult "félreértést", amikor is csomagom érkezett, amiben nagy-nagy meglepetésemre az Artdeco Most Wanted Eyeshadow Palette Nude verziója lapult. Ugyanis a cég - olvasva a Smokey palettás bejegyzésemet, elküldte nekem a Nude verziót, hátha az jobban beválik. Na erre aztán egyáltalán nem számítottam, ugyanakkor nagyon szimpatikus lépésnek tartottam és nagyon örültem is, mert magamtól nem biztos, hogy megvettem volna ezt a palettát a korábbi csalódás miatt. És most akkor végre következzen a Nude paletta tesztje.
Csomagolás és külső tekintetében nem akarom ugyanazt leírni, mint a Smokey palettánál, mert tényleg mindenben egyeznek, úgyhogy szerintem inkább térjünk a lényegre, magukra a szemfestékekre :).
Ebben a palettában tizenkét natúr árnyalatú, visszafogott színt találunk vegyes finisekkel: van köztük matt, szaténfényű és csillámos is - éljen-éljen, ez számomra mindig öröm :). A színskála is szélesnek mondható: az egészen világos árnyalatoktól kezdve a közepes tónusokon át a mélyebb, füstös színekig mindent megtalálunk. Ezt a palettát - ahogyan a neve is jelzi - inkább természetes, hétköznapi sminkekhez találták ki, de azért találunk benne egy-két olyan színt is, amivel egy kis "drámát" csempészhetünk a sminkünkbe.
A festékek minőségét illetően szerencsére sokkal jobb a helyzet, mint a Smokey palettánál: sokkal egyenletesebb a textúrájuk, a pigmentáltságra sem lehet panaszom alapvetően és nem is porolnak annyira. Itt is van egy-két haloványabb árnyalat, mint pl. balról a hetedik és nyolcadik szín - a paletta két legvilágosabb színe- , amiket még szemhéjalappal is elég nehéz volt előcsalogatni.
Viszont van pár olyan árnyalat, ami számomra remekül ellensúlyozza ezeket, úgymint balról a harmadik, ami egy fényes, rezes árnyalat; aztán a mellette lévő matt középbarna - igazi must-have satírozószín; illetve kettővel mellette balról a hatodik, ami egy fényes, rózsaszínes beütésű árnyalat - gyönyörűség, azt hiszem nekem ezek a gyengéim. És ott van még a paletta talán legsötétebb színe, jobbról a harmadik, ami egy csillámló, feketés, haragos zöldes árnyalat. Én nem bánom, hogy nincsen fekete a palettában és helyette ez van, szerintem ez sokkal különlegesebb. A mellette lévő fényes szín (jobbról a 2.) pedig tökéletes kiemelő szín.

És ha már itt vagyunk, akkor annak, aki még nem ismerné, hadd mutassam be az Artdeco tégelyes szemhéjalapot is, ami remek alapot ad bármilyen szemfestéknek. Bár nálam picit most feledésbe merült egy másik termék miatt, de amúgy évekig használtam és szerettem. Ez egy finoman fénylő szemfestékalap, ami egyrészt önmagában is használható, de nyilván a fő funkciója az, hogy intenzívebbé és tartósabbá tegye a rá felvitt szemfestékeket. Láthatjátok a lenti képen is a színmintánál, hogy a kézfejem jobb oldalán lévő szín mennyivel intenzívebb és gazdagabb és ez azért van, mert tettem alá szemfestékalapot. Szóval megéri ezt a plusz egy lépést beiktatni a szemsmink elkészítésébe, én már el sem tudom képzelni enélkül a sminkelést.
Mivel a Most Wanted Nude alapvetően egy visszafogott színeket tartalmazó paletta, így ennek megfelelően én is egy természetes, hétköznapokon is hordható sminket készítettem vele. Semmi durvulás, egyszerű, de nagyszerű, olyan kis kellemes szerintem, mint maga a paletta is és azt hiszem ennél jobban nem is tudom summázni a véleményemet róla. Tényleg egy jó kis nude paletta remek színösszeállítással és szerintem a minősége is teljesen rendben van. Nem mondanám, hogy különleges, vagy egyedülálló a többi hasonló palettámhoz képest - talán megérne egy külön posztot a nude palettáim összehasonlítása -, de szerintem jól eltalálták. És őszintén örülök ennek a pozitív élménynek a Smokey paletta után :).
Nektek hogy tetszik ez a paletta?
Szandra
9 megjegyzés
Szép sminket csináltál vele! Micsoda korrekt cég, csak ámulok. A poszt elejével teljesen egyetértek, így vagy hiteles, ha megírod a rosszat és jót is!
VálaszTörlésKöszönöm :)! Hát én is nagyon meglepődtem a cégnek ezen a lépésén, de kellemes meglepetés volt és nagyon fontos visszaigazolás is.
TörlésSzerintem teljes joggal írhatod le te is, mint bárki más az esetleges negatív tapasztalataidat.Nem kell mindent méltatni, ami nem válik be és ahogy te is tetted, ezt kultúrált formában is meg lehet fogalmazni. A cégtől nagyon pozitív lépés volt, hogy küldött egy terméket, ami ellensúlyozhatja a csalódást. :) Ez a paletta valóban nagyon szép, mondjuk én már torkig vagyok a nude színekkel, mégis meg tudnak venni velük kilóra. :D
VálaszTörlésPontosan így vagyok én is a nude palettákkal: annyi van már, de kb mégis mindig csorog a nyálam, ha meglátok egy újabbat :D :D!!!
TörlésNahát le a kalappal a cég marketingese előtt, profi reakció. Ritka az ilyen.
VálaszTörlésBizony én is nagyon meglepődtem :).
TörlésKedves Szandra! Ez után a poszt után már csak egy kérdésem van nude paletta témában: melyiket ajánlanád jobb szívvel, ezt, vagy a L'oreal nude palettáját? :) (Időszerű újat vennem, és gondoltam mostmár akkor kikérem a véleményed :)
VálaszTörlésKöszi előre is :)
Hát nehéz a döntés, mert ennek a színei nekem személy szerint picit jobban bejönnek, mert ebben vannak enyhén rózsás árnyalatok is. Szerintem a kettő minősége hasonló, próbálj meg a színösszeállítás alapján dönteni, hogy hozzád melyik áll közelebb :).
TörlésKöszi szépen a választ :) Akkor majd inkább élőben döntök (éljen az impulzusvásárlás :D)
VálaszTörlésKöszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.