Tesztelve - Pure by Pixibox 2016. február


Amikor megérkezett a februári Pure by Pixibox, valahogy tökre olyan érzésem volt, mintha egy örökkévalóság telt volna el az előző Pixi kiadás óta, szóval esküszöm már hiányzott a meglepi élmény. Aztán amikor kinyitottam a dobozt, egyből megakadt a szemem két olyan terméken, amiket én már próbáltam, ráadásul mindkettő ajaktermék, vagyis így az én dobozomban két ajaktermék is volt (pontosabban összesen három), dehát egy meglepetésdoboz esetén ugyebár számolni kell ezekkel a tényezőkkel is. De nézzük is sorban, hogy mik lapultak a dobozban, illetve mik az első tapasztalataim a termékekkel kapcsolatban.

Coconutoil Cosmetics ajakradír és ajakápoló balzsam
Nem ismeretlen számomra ez a márka - a fő ismérvük az, hogy organikus, ehető minőségű összetevőket használnak termékeikben. Korábban próbáltam már tőlük pont ugyanezt az ajakbalzsamot, ami a dobozomban volt, illetve egy golyós dezodort is, így talán jobban örültem volna egy Coconutoil Cosmetics arcszérumnak, vagy a körömápoló olajnak, ami néhány másik dobozban lapult. Viszont ez egy szett, vagyis az ajakbalzsam mellett volt egy ajakradír is, aminek azonnal neki is estem.
Ez egy sötétbarna, eléggé sűrű állagú, fahéjas-cukros ajakradír, ami elég jól hangzik. Viszont amikor elkezdtem finoman radírozni vele az ajkaimat, az első másodpercekben még egy kellemes, fahájas, édeskés ízt éreztem, aztán ennek a helyét átvette egy nagyon kellemetlen, égető érzés, ami legalább 10 percig tartott... Pedig nem dörzsöltem sokáig és nagyon gyengéd voltam, de elképesztően égett utána a szám... lehet hogy túl érzékenyek az ajkaim?! Gyorsan rákentem az ajakbalzsamot, hogy hátha az segít rajta, de nem igazán történt semmi, úgyhogy a számat legyezgetve vártam, hogy alábbhagyjon az égető érzés.  Úgyhogy sajnos ezt az ajakradírt biztosan nem fogom többet használni. Kár érte...
Maga a kókuszos ajakbalzsam nem rossz, kellemesen kókuszízű, nem túl nehéz, vagy sűrű. A nagyon száraz és cserepes ajkakra én kevésnek éreztem, de mindennapos ajakápolásra megfelelő. Viszont amit a csomagolást illetve, sajnos a tégelyek teteje nem záródik vissza rendesen felbontás után, nagyon könnyen lejár, szóval én táskába semmiképpen nem dobnám bele, bár én a tégelyes ajakbalzsamokat amúgy is inkább itthon használom, mivel utazás közben kevésbé praktikus és higiénikus szerintem.

Dizao Organics színezett ajakápoló - 212 Iris
Ez a termék szintén nem ismeretlen számomra, mivel ezt is próbáltam már korábban egy másik árnyalatban A Dizao  organics színezett ajakápolók 90% bio és 100% természetes összetevőket tartalmaznak, egy csomó káros dologtól mentesek és ha jól láttam összesen 11 különböző verzió létezik belőle, szóval eléggé széles a választék. Azt ígérik, hogy védik az ajkakat az szélsőséges időjárásban, gyógyírként szolgálnak a cserepes ajkakra, teljes rúzsfedést biztosítanak és csillogást is adnak.
 
Ezek közül én csak az utóbbit tudom megerősíteni, ugyanis én száraz ajkakra kentem fel és nem éreztem eléggé táplálónak. Viszont ha valakinek nem ennyire szárazak az ajkai, mint nekem mostanság, annak tökéletes lehet, már csak azért is, mert színt és fényt is ad az ajkaknak. A teljes rúzsfedéssel azért én vitatkoznék, de egy színezett ajakápolótól nem is vár el ilyesmit az ember. Egyébként az íze és az illata is nagyon kellemes a benne található gyümölcsöknek köszönhetően.

Aromax Földimogyoró olaj
Az Aromax Földimogyoró olajjal az első "találkozásom" remekül sikerült, így ezt azóta is lelkesen használom. Az Aromax olajakból más és más verzió lapult az egyes dobozokban, de nekem a földimogyoró olaj telitalálat volt, ugyanis ez E-vitamin tartalmának köszönhetően azt ígéri, hogy enyhíti a bőrszárazságot és fokozza a bőr rugalmasságát. 
Többféleképpen lehet használni: egyrészt más olajakkal vegyítve keverhetünk belőle pl. arcápoló olajat (van is a használati utasításban egy "recept" arcápoló olaj készítéséhez). Mivel nekem nincs itthon más olajam, amivel összekeverhettem volna, így kipróbáltam önmagában, mivel így is lehet használni. Ez egy viszonylag sűrű olaj, ennek megfelelően több idő kell neki, amíg beszívja a bőr, de mivel én az olajakat este szoktam használni, így ez nem zavar. A hatása viszont szuper: reggelre nagyon puha, hidratált és rugalmas lesz tőle a bőröm. Aztán egyik nap gondoltam egyet és cseppentettem belőle a hidratáló krémembe és így is nagyon szerettem. Sokkal gazdagabb és táplálóbb lesz tőle még a legkönnyebb hidratáló krém is és ez most igencsak ráfér az arcbőrömre. Használtam már egyébként száraz könyökön is és ott is nagyon jól teljesített, szóval amíg ilyen száraz a bőröm, addig tutira szeretni és használni fogom, de amint visszavált kombináltra a arcbőröm és picit zsírosabb lesz, hanyagolni fog, mert úgy már sok lenne.

Dr. Kelen Reforma Cellulit krém
Bár a Dr. Kelentől még csak 1-2 terméket próbáltam - egy másik termékükkel is a Pixinek köszönhetően ismerkedtem meg -, de ennek a krémnek nagyon megörültem, mert nem túl meglepő módon én is állandó küzdelemben állok a narancsbőrrel, sajnos... Mindazonáltal azt gondolom, hogy az ilyen termékek semmit nem érnek önmagukban, vagyis ha az ember nem mozog és nem változtat a táplálkozásán. Mivel nálam ezek az alappillérek már megvannak, így jól jöhet ez a plusz segítség egy ilyen krém formájában.
Szeretem a pumpás adagolóját, a meghatározhatatlan, de nagyon kellemes illatát és azt, hogy könnyen eloszlatható és nagyon hamar beszívódik. Ez utóbbi ugyanis nem jellemző a hasonló krémekre, legalábbis azokra, amiket én eddig próbáltam. Engem picit meglepett, hogy világos tejeskávé színe van, de nem kell aggódni, nem színezi meg a bőrt és nem hagy foltot a ruhán sem. Eredményekről így néhány használat után még nem nagyon tudok beszámolni, de ha beválik, akkor biztosan hallotok majd még róla az életmódváltós posztokban és/vagy kedvences videóban.

Calena Szimfónia fürdőtea
Ezt a terméket látva azonnal felcsillant a szemem, ugyanis nem nagyon találkoztam még ilyesmivel, bár a márka nem ismeretlen számomra, mivel egy korábbi Pixiboxban volt egy Calena kézkrém. Ritkán ülök mostanában kádba, inkább a gyors és frissítő zuhanyt választom, de az ilyen termékek mindig rávesznek arra, hogy teleengedjem a kádat forró vízzel, meggyújtsak egy gyertyát és kényelmesen áztassam magam fél órát a vízben.
Ez a fürdőtea nyolcféle verzióban létezik a Calena honlapja szerint, ebben a verzióban kamilla és hársfatea kivonat van, ezeknek feszesítő és nyugtató hatása van, a bőr puhaságáért és hidratálásért pedig bio argánolaj felel.
Maga a fürdőtea filter pamutból van és tépőzár van a tetején, így ha elhasználtuk, kiüríthetjük és tehetünk bele saját "keveréket". A filterben növényi keverék van, illetve egy kis darab a Calena Szimfónia fürdőcsokiból.  A kis zacskót csobogó, meleg vízbe kell dobni, ami enyhén sárgás-zöldes színű lesz tőle, habja nincs és az illata is nagyon visszafogott - természetes, de nagyon kellemes. Maga a kis zacsi testradírként is szolgál, így finoman átdörzsöltem vele a bőrömet. A csomagoláson is írják, hogy nem szükséges utána testápolót használni és ez tényleg így van, mert "olajos" réteggel vonja be a bőrt, persze ne valami tocsogós dologra gondoljatok, épp csak annyi, amitől finom puha lesz a bőr.
Kicsit hiányolom, hogy nem írták sehol, hogy hányszor lehet használni, de én úgy vettem észre, hogy nekem maradt még "anyag"  filterben, szóval szerintem ez elég lesz még egy fürdésre. Így viszont sajnálom, hogy nincsen a zacsin egy akasztó, aminél fogva felakaszthatnám. De összességében ez egy nagyon kellemes és érdekes újdonság számomra és örülök, hogy kipróbálhattam.

Damona Zöldkávé tabletta
Lehet Pixiék átmentek gondolatolvasóba, ugyanis mostanság gondoltam rá, hogy szednem kéne valamilyen étrend-kiegészítőt, ami segíthet a fogyásban és pár napja vettem is egyet. De úgy döntöttem, hogy először ezt a Damona Zöldkávé tablettát fogom kipróbálni, ha már hozzám került a dobozban. Erről egyébként ugyanaz a véleményem, amit a cellulit krémnél is írtam, vagyis hogy önmagában nem ér semmit, tehát aki azt várja, hogy bevesz egy ilyen tablettát és akkor attól majd jól lefogy, az nagyon téved.
Én most úgy szedem, hogy reggeli és ebéd előtt beveszek 1-1 tablettát bőséges folyadékkal. Hogy mennyire hatásos, azt őszintén szólva nem nagyon tudom megítélni, hiszen mellette tornázom és diétázom is. Sajnos a Damona honlapján sem találtam bővebb infókat arról, hogy hogyan is "működik" ez a tabletta, csak annyit, hogy "A zöldkávé a le nem őrölt kávébab kivonata, amelynek legfőbb hatóanyaga - a pörkölés során egyébként lebomló – klorogénsav." Hát ettől nem lettem okosabb, viszont utánanéztem google-ban ennek a bizonyos klorogénsavnak és ezt találtam róla: "(..) képes befolyásolni a szervezet energiafelhasználását. Ezenfelül a klorogénsav támogatja az egészséges testzsírszintet, a szív-és érrendszeri működést, továbbá a normális vércukorszintet. A klorogénsav gyorsítja az anyagcserét, amely minden fogyni vágyó személy számára fontos, hiszen sok esetben a lassú anyagcsere az oka annak, hogy nehezen indul be a fogyás, még egy hosszan tartó diéta ellenére is. Ha viszont sikerül az anyagcserére pozitívan hatni és gyorsítani, még változatlan kalóriabevitel mellett is létrejöhet a fogyás. Az említett klorogénsav azonban nemcsak ebben lehet a segítségünkre, hanem arra is képes, hogy jelentősen csökkentse a táplálékkal bevitt szénhidrátok zsírrá alakulását." (forrás: klorogensav.hu)
Azt hiszem ez elég jól hangzik és remélem tényleg segítségemre lesz ez a bogyó. Viszont azt fontos elmondanom, hogy koffeint tartalmaz, tehát aki érzékeny rá, vagy várandós/szoptat, annak nem ajánlott szednie. Elképzelhető, hogy ezzel a tablettával is találkoztok majd az életmódváltós bejegyzésben.

Kuponok
Ezúttal is volt néhány kupon a dobozban. Az egyik egy Kell A Púder kupon volt, ami 20% kedvezményt adott minden termékre. Erről sajnos jól lemaradtam, mert nem vettem észre, hogy csak február 21-ig volt pedig régóta tervezem, hogy kipróbálok valami a márkától..
A másik a NaturalSKIN webshop kuponja, ami március 15-ig ad 10% kedvezményt, innen lehet megrendelni többek között a dizao organics, a Mádara és a Naobay termékeket is. Én mindenképpen szét fogok nézni, mert volt innen pár babaápoló termékünk, amiket nagyon szerettem.
Illetve van még egy Coconutoil Cosmetics szórólap is, ami felhívja a figyelmünket arra, hogy ha lefotózod magad a márka egyik termékével és megosztod velük a facebookon, vagy elküldöd emailen, akkor küldenek egy vászontáskát és 25%-os kupon :).

Egy-két terméktől eltekintve összességében nekem bejött ez a mostani doboz, szerintem jó kis válogatás lett. Nagyon örülök, hogy ezúttal csak teljes méretű termékek voltak benne, és számomra külön öröm, hogy két olyan termék is belekerült, amit bele tudok építeni a "készülődés a bikiniszezonra" programomba.


Ha megrendeltétek ezt a dobozt, akkor kíváncsian 
várom kommentben a véleményeteket róla!


Szandra




*A bejegyzésben bemutatott doboz sajtópéldány, amit tesztelésre kaptam.

You Might Also Like

6 megjegyzés

  1. Én most kíváncsiságból megnéztem az ajakradír összetevőit (egyébként a Mammut nagy bioboltban találkoztam már ezzel a márkával, és érdekelt is, mit tud), és sok kellemes dolog mellett cayenne borsot is tartalmaz, így nem csoda, hogy csíp. Nem tudom miért tették bele, mert ettől nem radíroz jobban:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú nem arra nem is gondoltam, hogy megnézzem mi lehet még benne, én a fahéjra fogtam egyből... :/

      Törlés
  2. A fürdőtea egész jó, szerettem!
    A dr. Kelen kence viszont allergiás reakciót váltott ki :(
    Vörös színű lett a bőröm és lángolt. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajjajj ez nem hangzik túl jól, Neked is ez a cellulit krém volt, vagy az alakformáló?

      Törlés
  3. Hű, de szép képek! :) Én most a Pixibaget fogom megrendelni!!! Szerencsére éjszakából megyek haza, így lesz időm gép előtt lenni 11-kor :D

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe