Botrányosan jó szemceruzák - Rimmel Scandaleyes szemceruza teszt


Emlékeztek még a Rimmel Scandaleyes nude szemceruza tesztjére, és arra, hogy gyakorlatilag a mennyekig magasztaltam, annyira szeretem ?
Ha nem, akkor IDE kattintva elolvashatjátok. Na ez az az árnyalat, amit nálunk nem lehet kapni, viszont pár hete a Rossmannban akciósan sikerült beszereznem egy bronzos és egy verziót is belőle árnyalatot.
Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy vannak-e annyira jók, mint a nude verzió, akkor olvassatok tovább!



A 012-es Bronze és a 013-as Purple árnyalatot vettem meg, az első egy finoman csillámos bronzos barnás árnyalat, a második pedig egy szép sötétlila.
A textúrájukat tekintve gyakorlatilag csak ugyanazt tudom elmondani, mint a nude verziónál: nagyon krémesek és puhák, könnyedén siklanak a szemhéjon, ugyanakkor nagyon pigmentáltak, így egy húzással is szép színt adnak. Használható akár tusként is, vagy a vízvonalon, sőt akár az egész szemhéjon is elsatírozva, így remek alap szemfestékekhez.
De térjünk talán a legfontosabb kérdésre: hogy vízálló-e? Merthogy a csomagolás szerint igen, úgyhogy nem voltam rest és betartottam a swatchos kacsómat a csap alá és folyattam rá a vizet. Meg se moccant! Azért ez elég jó, nem? Miután kivettem a kezemet a víz alól, finoman elkezdtem ledörzsölni az ujjammal, de azt is hősiesen állta egy ideig, szóval ez így összességében azt hiszem kimeríti a "vízálló" fogalmát. A lila egyébként egy hangyányival tartósabbnak bizonyult, de ezt már megszoktam, hogy a csillámos színek kevésbé bírják.
Azt vettem észre, hogy ezeknél a puha szemceruzáknál nagyon oda kell figyelni hegyezéskor, mivel könnyen letörhet a hegye, de kis odafigyeléssel, meg egy jó hegyezővel ez nem jelenthet problémát.
Boldogságom határtalan, hogy ez a két újabb árnyalat is ennyire jól teljesített, ráadásul akciós áron 700 Ft-ért vettem darabját, de ezt a terméket még teljes áron is hajlandó lennék megvenni.
Én Rossmannban vettem őket, de talán Müllerben és bizonyos dm-ekben is lehet kapni. Ha valahol rábukkantok, akkor érdemes kipróbálni, és ha találtok Nektek tetsző árnyalatot, akkor ne habozzatok megvenni, tényleg remek termék, nekem nagyon bevált.


Ti használtok színes szemceruzákat?



Szandra









Follow on Bloglovin

You Might Also Like

9 megjegyzés

  1. .a bronzosat en is hasznalom, abszolut vizallo es tartos..amikor eloszor egy vonalat huztam vele a kezfejemre, csodalkoztam is...alig tudtam levakarni :)

    VálaszTörlés
  2. hmmm szuper-lehet beruházok egyre,igaz a nude-ra fájt a fogam:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, az sajnos nem lesz nálunk, amit én is nagyon-nagyon sajnálok, de érdemes megnézni a többi árnyalatot is :)!

      Törlés
  3. Kiváncsivá tettél!
    Jelenleg Avonos szemceruzáim vannak és szeretem őket,főleg a kéket és fehéret.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azokat nem ismerem, az is ilyesmi mint ez a szemceruza?

      Törlés
  4. Szia!
    Sajnos Budapesten kerestem s nem kaptam.
    Tipped,hogy esetleg hol?
    Köszönöm!
    Évi :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a Rossmannban vettem, de lehet hogy Müllerben, vagy Rimmel pulttal rendelkező dm-ekben is lehet, de közelebbit sajnos nem tudok, hogy konkrétan melyik üzletben lehet most kapni, vagy melyikben nem :(.

      Törlés
  5. Köszönöm!
    Szép álmokat
    Évi :-)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe