Garnier BB krém zsíros és vegyes bőrre- teszt

Szeretném kihangsúlyozni, hogy ez nem az első BB krém a Garniertől, hanem ez a második kiadás, a vegyes és zsíros bőrre változat. Tehát akit még az első érdekel, annak nem ez a teszt kell, de azért ezt is érdemes végigolvasni :).

A természetes smink videómban már beszéltem arról, hogy anno még megvettem az első verziót a Garnier első BB krémjéről, de nagyon nem jött be nekem. Egyszerűen túl sűrű volt az állaga, így nagyon nehéznek éreztem, szinte fuldokolt alatt a bőröm. A másik, ami nagyon zavart benne, az az erős illata, ami nekem már zavaróan tömény volt, és felkenés után is elég sokáig lehetett érezni. A harmadik pedig, hogy kiütötte a bőrömet... ez sajnos amúgy lehet, hogy pont az illatanyagok miatt volt, mivel a rozaceás bőr nem igazán tolerálja az illatanyagokat, de mindegy is. A lényeg, hogy nagyon nem tetszett nekem, de szerencsére sikerült túladnom rajta.
Aztán amikor pár hete megláttam, hogy kijött egy másik verzió, mégpedig zsíros és vegyes bőrre, úgy gondoltam, hogy teszek vele egy próbát.
Jópár dologban különbözik a Garnier két BB krémje egymástól.
Az elsőnek kisebb, és ducibb tubusa volt, amiben 50 ml krém volt. Viszont ennek elég karcsú tubusa van, de csak 40 ml krém van benne. Ennek a normál ára ha jól rémlik 2200-2300 Ft körül van, én akciósan 2000 Ft-ért vettem dm-ben, de láttam extraakciósan 1800-ért rossmannban. A lényeg, hogy valamivel drágábbra jön ki, mint az első változat volt.
Ez is két árnyalatban kapható, azonban sajnos ebből én még egyelőre nem láttam tesztert, de mivel anno az első verzióból is a világosabbik verziót vettem meg, így ebből is.
A másik lényeges különbség, hogy ez olajmentes, és mattítja a bőrt, tehát valóban zsíros bőrűeknek fejlesztették ki. Az elsőt inkább talán szárazabb bőrűeknek ajánlanám.
 BB krém eldolgozás előtt

BB krém eldolgozva

Állagát tekintve egyáltalán nem annyira sűrű és nehéz, mint az előző verzió, szinte már-már folyós is, úgyhogy vigyázni kell, mikor lecsavarom a kupakot, hogy nehogy kiömöljön a tubusból. Viszont pont emiatt nagyon könnyen és szépen el lehet dolgozni. Én a lekerekített végű Sigma kabuki ecsetemmel szoktam felvinni, de amúgy kézzel is tökéletes.
Ami a fedését illeti, ne várjunk tőle sokat, enyhe-közepe fedésű, de nem is azért vettem, mer brutális fedést várnék tőle. Inkább egységesíti az arcbőr színét, üde bőrszínt varázsol, halványítja a mitesszereket, pórusokat, vörös és egyéb foltokat. A fenti képeken is látszódik, hogy halványította a kézfejemen lévő anyajegyeket is valamelyest. Sajnos azt nem tudom, hogy a pattanásokkal mennyire birkózik meg, mivel nekem azok nem nagyon szoktak lenni, de szerintem ahhoz kevés lehet. Viszont a rozacea miatt vörös foltocskák, kis göbök szoktak lenni az arcomon, és azokat nagyon szépen elhalványítja.
Az alábbi videóban ezt használtam a sminkem elkészítéséhez, így meg tudjátok nézni, hogy hogyan viselkedik arcon.

Na és akkor a lényeg, főleg ebben a nagy nyári melegben, hogy mennyire tartós? Pont a legnagyobb hőségben sikerült tesztelnem. Azt tudni kell az arcbőrömről, hogy nekem ilyenkor nyáron a T-vonalam valami elképesztően zsírosodik, az arcom többi része viszont inkább normál/száraz. Ez a BB krém felkenés után egyrészt mattította a bőröm, másrészt púderrel együtt ebben a nagy melegben is nagyjából 5 órát bírta átfényesedés nélkül, ami szerintem, ha nincs 40 fok, akkor biztos, hogy még legalább plusz 1-2 óra. Részemről ezt egészen jó teljesítménynek tartom. Ja és az arcom picit szárazabb részeit egyáltalán nem szárította, sőt nagyon puha lett tőle a bőröm.

Aminek én még különösen örülök az az, hogy magasabb fényvédőt kapott, mint az előző, ebben ugyanis 20-as van, míg a másikban csak 15-ös volt, ha jól emlékszem.

És még így a végén fontos megjegyeznem, hogy egyáltalán nem irritálta a bőrömet, bár ez talán amiatt is lehet, hogy nincs annyi illatanyag benne, mint az előzőben, vagy talán egyáltalán nincs is? Nem tudom, de ennek mintha nem is lenne illata, vagy csak nagyon minimális, aminek én személy szerint megint csak nagyon örülök.

Mit is mondhatnék így a végére? Nagyon örülök, hogy nem hagytam magam befolyásolni a Garnier első BB krémje okozta csalódás által, és megvettem ezt, mert nagyon szeretem, és abszolút bevált. Akiknek zsíros bőre van, és nincsenek nagyon durva bőrhibái, és nem igényelnek extra fedést, azoknak mindenképpen ajánlom ez a krémet.
Én biztos, hogy nyáron ezt fogom használni, mivel nagyon kellemes "viselet" és ha elfogy, újra fogom venni :):

You Might Also Like

6 megjegyzés

  1. Szia Szandra!
    Pont most gondolkodtam, hogy én is kipróbálom a BB krémet, nekem is a T-zónában zsírosodik a bőröm és pont erre a típusú krémre van szükségem. Köszi a tesztet, nagy segítség volt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tudtam segíteni :)! Remélem Neked is be fog válni :)!

      Törlés
  2. Nekem az első változat van meg, először nem tetszett, főleg, mert olyan büdös illata, nem is bocs, SZAGA van, hogy borzasztó, de aztán kezdtem elhasználgatni, mondván, hogy ha már fizettem érte. Mostmár elég jól megvagyok vele, a lényeg, hogy tényleg szebb lett a bőröm tőle, fedése kb nincs, de nem is azért vettem meg, hanem hogyha nem is megyek sehova, de egy arckrém + fedés kombó legyen az arcomon. Annyira most nem vonz ez a zsíros bőrre való változat. Már van egy ázsiaim is, amit elakarok használni, ha az elfogy Perfect Coverre ruházok be.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nagyon akartam amúgy, hogy működjön az első verzió, de sajnos tiltakozott ellene a bőröm, de ezzel nagyon jól megvagyok.
      Amúgy én nem vagyok olyan nagy BB krém fan, néha kicsit úgy érzem, hogy "túlhypeolják" őket (persze van olyan, amit lehet is), de nyárra szerintem nagyon jó ötlet, és én azt hiszem ezzel most elleszek :).

      Törlés
  3. Szia Szandra!
    Én pont pénteken vettem egy ilyet a DM-be, pont le volt árazva. Kipróbáltam és nagyon jól bevált. Eddig sehol se találtam olyat ami megfelelt volna az arcbőrömnek, mert vagy túl zsírosította, vagy túl szárította, de ez pont jó!.
    Köszi szépen a tesztet, sokat segítettél :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe