Mindent a bronzosítóról
A nyári sminktippek videóban már beszéltem a bronzosítókról, de úgy gondoltam, hogy megér egy külön posztot, mivel szerintem sokan nem tudják, hogy pontosan mire valók a bronzosítók, illetve hogy hogyan kell megfelelően használni őket. Sokan ugyanis "félnek" tőle, mert nem tudják hogyan és hova kell felvinni őket.
Szerintem a bronzosítóknak nyáron van fő szezonja, de mivel kontúrozásra is lehet használni őket, sőt, így nem kell feltétlenül elzárni őket a fiók mélyére nyár végén.
Ha kontúrozásra szeretnétek használni, akkor mindenképpen olyat válasszatok, ami matt, tehát nincsenek benne csillámok,és kb 1-2 árnyalattal sötétebb a bőrötöknél. Ha megfelelő helyre viszitek fel, akkor azzal formázhatjátok, árnyékolhatjátok, keskenyíthetitek az arcotokat, sőt akár az orrotokat is.
De hogy hova is kell felvinni, hogy mindezt a hatást elérjétek? Kontúrozáskor a bronzosítót az arccsont alá (ha beszippantjátok a szátokat, akkor mélyedés keletkezik az arccsont alatt, na oda kell felvenni), az áll vonala alá a nyakra, a halántékra, a haj vonalához, valamint az orr két oldalára a képen látható módon (a sötétbarna szín jelöli a bronzosítót).
De hogy hova is kell felvinni, hogy mindezt a hatást elérjétek? Kontúrozáskor a bronzosítót az arccsont alá (ha beszippantjátok a szátokat, akkor mélyedés keletkezik az arccsont alatt, na oda kell felvenni), az áll vonala alá a nyakra, a halántékra, a haj vonalához, valamint az orr két oldalára a képen látható módon (a sötétbarna szín jelöli a bronzosítót).
Ezen kívül a bronzosítók arra is jók, hogy egy kis színt varázsoljatok az arcotokra, ha még nem vagytok igazán barnák, de vágytok némi barnaságra. Én ehhez szintén a matt verziókat javasolom, ilyenkor akár egy nagy ecsettel az egész arcra, nyakra, és dekoltázsra felvihetitek, de csak módjával.
Ha pedig ki szeretnétek emelni a már megszerzett barnaságotokat, netán valamilyen vízparty nyári buliba, alkalomra mentek és szeretnétek, ha szépen csillogna a bőrötök, akkor nyugodtan használjatok fényes, csillámos bronzosítót, de figyeljetek arra, hogy olyat válasszatok, amiben nagyon apró, finom mikrocsillámok vannak. Ebből tehettek egy keveset az arccsontra, valamint a dekoltázsra és vállra is, de figyeljetek arra, hogy ne vigyétek túlzásba.
Illetve arra is mindig nagyon ügyeljetek, hogy jól dolgozzátok el a bronzosítót, ne látszódjanak éles vonalak, különben könnyen úgy festhetsz, mintha koszos lenne az arcod.
Az én bronzosítóim
Két fényes, és két matt bronzosítóm van.
A narancssárga dobozos egy Lancaster fényes bronzosító (Sunny- Sunlight Palett), amit egyébként kb két éve nyertem egy női magazinnal, és bár már kicsit megtépázott, de még mindig van belőle, gyönyörű fénye van.
Ezután jön a s-he stylezone bronzosítója, ami szintén picit fényesebb, de nem annyira mint a Lancaster, illetve mivel ennek eléggé világos színe van, így highlighterként is használható, sőt véleményem szerint inkább az, mint bronzosító, de a csomagolás szerint ez hivatalosan egy bronzosító.
Az essence sun club matt bronzosítója (blondes-lighter skin 01 natural) óriási méretű, úgyhogy szerintem a végtelenségig elég lesz.
Végül pedig Sleek Face Contour Kitjében (Light) a matt bronzosító mellett egy highlighter is helyet kapott, szerintem ez egy remek szett, ár-érték arányban verhetetlen.
És akkor jöjjenek a swatchok. balról jobbra Lancaster, s-he, essence és sleek (remélem, hogy látszódnak):
Bízom benne, hogy ezzel a kis összeállítással tudtam segíteni Nektek abban, hogy mire és hogyan használjátok a bronzosítókat.
Ti használtok egyébként bronzosítót?
4 megjegyzés
Hozzám vhogy nem illik, vagy csak én nem tudom magamhoz még elképzelni sem. Nagyon világos bőröm van, vhogy idegennek hatna. Ámbár ez nem akadály abban, hogy egyszer teszteljem is magamon :)
VálaszTörlésOffolok és nem ide vág, bár talán részben mégis, hisz bőrről van szó: amúgy sok anyajegyed van, mert a fenti képen is hetet számoltam csak a kézfejeden.
A bronzosító csak egy opció, de szépen lehet vele formálni az arcot, hiszen amikor valaki lealapozza az arcát, akkor egységes színű az egész, nincsenek benne árnyékok, mélységek, és a bronzosító használatával ezeket vissza lehet varázsolni :)!. Az essence-nek a bronzosítója egyébként elég világos, de pl bronzosító helyett egy sötétebb púdert is lehet erre a célra használni.
TörlésÉs amúgy igen, eléggé sok anyajegyem van, ezek itt a kézfejemen még elég aprók, de főleg a karomon vannak nagyobbak is, de már megszoktam.
Jaj, nem, nem is azért kérdeztem, csak nekem is sok van és olyan problémás :S Nyáron mindig minimum 40 faktoros naptejjel kenni, nehogy megégjen, nem beszélve arról h volt h véletlenül megkarmoltam és elég szépen vérzett :$ És párat már le is kellett belőlük venni :S
VálaszTörlésPont ma voltam Rossmannban, de csak az új termékek csodálásig jutottam :D Viszont ha világos akkor lehet kipróbálom, nem ártana kis nyárias szín :)
Már kezdem én is megszokni az anyajegyeimet, ilyen apróbbak vannak az arcomon is, úgyhogy arcra én 50 faktoros naptejet használok, bár ezt nem csak az anyajegyek miatt. Nekem még szerencsére nem kellett levenni, egyre mondták azt, hogy esetleg majd le lehet egyszer, de azt mondták az sem muszáj.
TörlésKöszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.