Alverde Nude&Flash mono szemhéjpúder teszt
Már kapható a dm-ekben az Alverde legújabb limitált kollekciója, amelyben visszafogott, natúr színeket találhatunk, amelyek tökéletesek a hétköznapi smink elkészítéséhez.
A kollekcióban hat mono szemhéjpúder található, amiből én kettőt szereztem be: az 50-es Amazing beige, valamint a 30-as Shimmery taupe árnyalatot. Azt hozzá kell tennem egyébként, hogy ezek az első Alverde szemhéjpúdereim, eddig ebből a márkából még nem vettem szemfestéket.
Állagukat tekintve érdekes, hogy por állagú szemhéjfestékről beszélünk, de annyira finom, hogy szinte már krémes érzete volt, ahogy belenyúltam az ujjammal. Ami külön öröm, az az, hogy nem porzik- legalábbis ez a két árnyalat, a többiről sajnos nem tudok nyilatkozni. Szép fényes, selymes árnyalatok, tehát nincsenek benne nagy csillámok, és eléggé jól pigmentáltak.
50 Amazing beige, 30 Shimmery taupe
A 30-as árnyalat igazi highlighter szín, az 50-esnek pedig nagyon megörültem mert mát régóta kerestem ilyen fényes taupe árnyalatot. Ennek a taupe-nak igazából fogalmam sincs, hogy mi a magyar megfelelője, de a taupe szín egy szürkés-barnás árnyalatot takar, nagyon szeretem, nagyon természetes és univerzális szín szerintem, és amikor megláttam, hogy ebben az Alverde kollekcióban van belőle fényes, nagyon megörültem neki.A tartósságát tekintve én csak arról tudok nyilatkozni, hogy szemhéjalapozóval együtt hogy tart, mivel én anélkül semmint nem kenek a szememre :D! Szóval szemhéjalapozóval nekem kb 6-7 órát bírta, ami szerintem azért annyira nem rossz teljesítmény, főleg egy természetes kozmetikumtól.
Összességében én csak pozitívan tudok nyilatkozni róluk, talán egy negatívum van, mégpedig az ára, én picit sokallom azt az 1199 Ft-ot egy mono szemhéjpúderért, de végülis a termék jó, nincs vele problémám, tehát tulajdonképpen megérte az árát, meghát végre találtam egy fényes taupe árnyalatot, ami meg külön öröm nekem. Jó vétel volt :)!
Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy hogy mutatnak használat közben, nézzétek meg az alábbi sminkvideót:
http://theverystyle.blogspot.hu/2012/07/szajhangsulyos-smink.html
Ti vettetek valamit ebből a limitált kollekcióból, esetleg nézegettétek a boltban?
4 megjegyzés
Ez az egyetlen problémám a natúr sminkekkel - hogy sokkal drágábbak, mint a nemnatúr. :( No de, majd egyszer még az az idő is eljön, hogy csak natúrkozmetikumokkal lesz tele a sminkes dobozom. :))))
VálaszTörlésNa igen... :)
TörlésAz a taup árnyalat tényleg szép így a képeken, lehet én is beszerzek egyet ebből.:)
VálaszTörlésÉrdemes élőben is megnézni, úgy még szebb :)!
TörlésKöszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.