Öltözködési szokásaink
A nyár elején posztolt "A nagy meleg hátránya" című írásom után páran kifogásolták, hogy azt vették ki a posztból, hogy akinek van több-kevesebb túlsúlya, az rohadjon meg a melegben, járjon hosszúnadrágban, és ne mutogassa magát.
Úgy gondoltam, hogy picit továbbviszem azt a posztot, és egyúttal tiszta vizet is öntök a pohárba, részletesen kifejtem az álláspontomat ezzel kapcsolatban. VIGYÁZAT, őszinte, szókimondó poszt következik!!!!
Azt gondolom - akár tetszik, akár nem, és ezért meg is kövezhettek-, hogy azt, hogy mit veszünk magunkra, alapvetően meg kell hogy határozza az, hogy milyen a testalkatunk van. Minden más csak ezután jöhet. (És most nem arról beszélek, hogy ki miben mászkál otthon, hanem a suliba/munkába járós stb. ruháról beszélek, tehát amikor emberek közé megyünk.)Vagyis szerintem nem kell elvakultan követni a divatot mindenáron, hanem az aktuális irányzatokból kiválasztani azt, ami jól áll a mi alkatunkhoz. Ugyanis nem vehet fel mindent és ugyanazt aki túl sovány, vagy aki telt, vagy éppen túl nagy a cicije, vagy a feneke, vagy bármi.
Amit sokan félreértettek a korábbi posztban is, az az, hogy ezzel nem azt akarom mondani, hogy pl. aki teltebb, az már fel sem vehet rövidebb ruhákat, hiszen azért a rövidnek is vannak fokozatai. De az is biztos, hogy pl. a tapadós, épphogy fenék alá forrónadrágokat X kiló fölött betiltanám, mert nagyon keveseknek áll jól, de szerencsére rövidnadrágból elég sokféle fazon van: hosszabb és bővebb is, tehát mindenki megtalálhatja köztük a saját testalkatának megfelelőt.
Most mondhatjátok, hogy persze én könnyen beszélek, mert nincs túlsúlyom... Igazából viszonylag nagy önmegtartóztatásba kerül(t) az, hogy most annyi kiló vagyok amennyi, és tulajdonképpen még mindig nem vagyok teljesen elégedett magammal, de már sokkal jobb, mint pár hónappal ezelőtt, és jól érzem magam a bőrömben. Viszont annak ellenére, hogy tulajdonképpen normális alakom van, nincsen túlsúlyom, nem érzek késztetést arra, hogy folyamatosan tapadós, kivágott, felsliccelt holmikban mutogassam magam. Ha nagy meleg van, akkor előkerülnek nálam is a rövidebb nadrágok, de semmiképpen nem tapadós, bevágós vagy ilyesmi. Én egyszerűen nem érzem magam kényelmesen ezekben és feszengek, jobban szeretem a lazább darabokat.
A másik, amitől ki tudok akadni, mikor valaki nem a méretének megfelelő ruhákat választ, és itt leginkább arra gondolok, mikor valaki azzal akarja karcsúsítani magát, hogy kisebb méretű ruhát vesz fel. Egyrészt nem értem, hogy hogy lehet kényelmes, hiszen szorít, bevág, csak feszeng benne az ember, nem is értem, hogy ez miért jó...?! Másrészt attól, hogy valaki kisebb pólót vesz magára, mint ami ténylegesen kell neki, csak azt éri el, hogy remekül kihangsúlyozza azokat a részeket, amik nem tökéletesek és ahol esetleg felesleg van rajta: máris kirajzolódnak a hurkák a háton, amik amúgy talán nem is látszódnának, és kibuggyan a bébiháj a nadrág fölött. Pedig ha megfelelő méretet, és fazont választ az ember, ezek jól leplezhetők, és egyáltalán nem látszódnak.
Apropó fazon! A csípőnadrágot sem kell erőltetni mindenkinek! Bár mostanában szerencsére már egyre nagyobb teret nyernek maguknak a magas derekú nadrágok, de szerintem a csípőnadrágok népszerűsége továbbra is töretlen, és nincs is ezzel baj, de ez is keveseknek áll jól. Ugyanis a csípőnadrág szinte még a nem létező bébihájat is kihangsúlyozza. Ezt egyébként az angolok nagyon aranyosan "muffin top"-nak hívják :D!
Egy magasabb derekú nadrággal nem csak elkerülhetők az ilyen kitüremkedések, de még karcsúbbnak is látszódunk, szóval nem kell mindenkinek erőltetni a csípőnadrágot sem, szerencsére ma már annyi alternatíva van.
De hogy ne mondjátok rám azt, hogy már megint csak azokkal foglalkozom, akiknek van némi feleslegük, szeirntem a nagyon-nagyon vékony lányokon sem mutat minden jól. Itt vannak/voltak pl. ezek a háremnadrágok, meg a mélyülepű nadrágok. Nincs olyan, akinek ezek jól állnak, vagy legalábbis én még nem láttam ilyet, mégis mindenkin ez volt egy időben, mert "ez a divat". A nagyon vékony lányok kifejezetten nevetségesen néztek ki benne, mert vastagította az altestüket. Bevallom: én is felpróbáltam, mert kíváncsi voltam rá, de egyszerűen szörnyen slamposan néztem ki benne, ráadásul kövérített is.
Ezen kívül még a cicanadrág egy olyan sarkalatos pont, aminek a felvételét- teljesen mindegy, hogy milyen testalkatról beszélünk- megfelelő hosszúságú felsőhöz kötném. Szerintem a cicanadrágot csak és kizárólag bővebb, szigorúan fenék alá érő felsővel szabad csak hordani, különben úgy nézhet ki az ember, mintha harisnyát hordana nadrágként. Persze vannak ma már olyan cicanadrágok, amik vastagabb anyagból készülnek, de bármelyiket, ami tapad, bevág, és tevepatát okozhat, azt szerintem csak hosszabb felsővel szabadna felvenni, különben kifejezetten közönséges hatást érünk el.
Hát ezt gondolom én! Még egyszer hangsúlyozom, hogy nem nézem le egyáltalán azokat, akiknek túlsúlyuk van, és ahogy az előző sem, ez a poszt sem arra irányult, hogy az ő öltözködési szokásaikat elemezgessem, mivel ezek azt gondolom, hogy mindenkire érvényes megállapítások, amiket itt tettem. Több olyan ismerősöm is van, akik nem nádszál karcsúak, ennek ellenére irigylésre méltóan divatosan, kifogástalanul és ízlésesen öltözködnek. Tehát attól, hogy valaki teltebb, vagy akár túl sovány, ha akar, tud úgy öltözködni, hogy ezeket ne hangsúlyozza túlzottan. Feltéve, hogy akar... ha nem akar, akkor úgyis mindegy...
Várom az őszinte véleményeket a témában, lehet egyetérteni, meg bírálni :)!
14 megjegyzés
Teljesen igazad van Szandi!
VálaszTörlésAmi a legelborzasztóbb, hogy leginkább a tinikorosztályból vannak, akik nem megfelelően értékelik a tükörképüket...
Nekem van túlsúlyom, hordok shortot, de mindig igyekszem az emberek nézőpontját olyankor kicsit máshova terelni... Feltűnőbb haj (nem háj!), hosszított felső, rikító színű cipő... Ennyi. :-)
Anna, így ahogy mondod: ennyi :)! Én is pontosan ezt a "módszert" alkalmazom: ha már rövidebb az a nadrág, akkor nem súlyosbítom még egy agyondekoltált, testre simuló felsővel, hanem valami lazábbat veszek felülre, vagy igyekszem elvonni a figyelmet mondjuk egy feltűnő fülbevalóval :). Nem ördöngősség, de sokan valóban annyira nem foglalkoznak vele, hogy mi áll jól nekik, meg mi nem csak ész nélkül majmolják a divatot...
TörlésMondjuk ez a méreténél kisebb ruha sajnos nem csak a nőknél elterjedt, láttam már nem egy tini fiúcskát akiknek úgy bevágott a gatyájuk hogy rossz volt nézni... és nem is értem hogy lehetett ez kényelmes.
VálaszTörlésHát a pasikról is külön tanulmányt lehetne írni az tuti... :D
TörlésHát, teljesen igazad van!
VálaszTörlésGimi utolsó évégben volt egy csaj, aki az S/M-es huga ruháit hordta, holott neki egy XL-es méret kellett volna. Nevetséges volt, rossz volt ránézni. Egyedül a lenge ruhákban nézett ki tűrhetően, amúgy meg...
Ebből a példából is az jön le nekem, azért választunk kisebbet, mert kicsit hiúak vagyunk és nem akarjuk elfogadni, hogy mondjuk nem M-es hanem L-es pólót kell magunkra aggatni.
A csipőnadrág szinte senkinek sem áll jól, viszont nagyon nehezen lehet találni nem csípő fazonút, mert még mindig divat, s az ember egy idő után feladja a kutatást a megfelelő naci iránt és jön a leggings... nekem a kedvencem, mikor télen nagykabát + legings látszódik a csajon és vacog. No comment, anyukája biztos nem mondta el, hogy télen nem árt a réteges öltözködés, mert fázni fog.
Még egy-két utolsó gondolat: a pamutshortokat csak sportoláshoz kéne használni, hiszen a boltok tele vannak akár farmer shorttal, akár vászonshorttal.
És ha nem akarunk rövidnacit vagy hosszú farmert venni, vannak térdnadrágok farmer vagy vászon anyagból... Csak egy kicsit kéne odafigyelni.
Abszolút egyetértek Veled :)!
TörlésEz a hiúság abszolút igaz, nekem konkrétan van olyan ismerősöm, aki azért nem hajlandó nagyobb méretet venni, mert nem tetszik neki, hogy az van beleírva a mérethez, hogy M, neki legyezi a hiúságát, hogy S-est vesz, szóval fura dolog ez...
Ezeket a télen leggingses lányokat én sem értem... én már megtanultam, hogy ennek komoly következményei lehetnek, ahogy annak is ha hidegben kilóg a rövidek dzsekiből a derekam, szóval én ezeket már rég nem erőltetem, majd talán egyszer nekik is leesik, hogy nem kéne...
Egyetértek veled: van, amit nem kell mutogatni és kész. Kiegészíteném még azzal a (valószínűleg felháborodást kiváltó) megjegyzéssel, hogy igenis le lehet fogyni és nemcsak esztétikai, de egészségügyi szempontból is törekedni kell a megfelelő súlyra és fittségre. (Saját tapasztalatból tudom, hogy baromi könnyű meghízni és nagyon rossz érzés, mikor a fotókat nézve rájössz, hogy gázul áll a ruha :D)
VálaszTörlésEz így van, bár sajnos sokan vannak azért olyanok, akik valamilyen betegség, rendellenesség következtében híznak meg/van túlsúlyuk, éppen ezért elsőre nem bírálok senkit az alkata miatt.
TörlésDe ha valaki tehet érte, hogy kevesebbet mutasson az a mérleg, akkor igenis tegyen érte, vagy ha nem, akkor meg ne sopánkodjon.
Nekem személyes kedvenceim, akik rövidke szoknyákban, nadrágokban mászkálnak, de hogy rejtsék az "előnytelen részeket" cicanadrágot húznak alá, persze ezt 40 fokban...
VálaszTörlésapropó diéta.. azt megkérdezhetem, hogy milyen módszert próbáltál ki? lehetne esetleg erről is egy poszt?:)
Nekem halálom a szoknya+cicanaci, ne adj Isten rövidnadrág+cicanaci kombó... grrr...
TörlésSzívesen írok róla posztot amúgy, igazából félig-meddig az Update módszerrel fogytam le kb 5-6 kilót, de ha le akarom egyszerűsíteni, akkor az a lényeg, hogy szinte teljesen elhagytam a krumplit, tésztát, rizst, kenyeret, vagyis a szénhidrát bombákat. Azért nagy ritkán eszem ilyesmiket is, de mondjuk ha kenyér, akkor általában Norbi Update kenyeret eszem. Meg hát az esti nasikat is igyekeztem kiiktatni :).
Szia!
VálaszTörlésÉn molett vagyok, úgyhogy ezzel együtt bátran mondhatom, hogy tökéletesen igazad van. Nyáron leggingset hordok, térdig érő tunikákkal, ruhákkal. Télen farmert, szigorúan magas derekút, inggel és mellénnyel. Be kell látni, hogy van ami nem esztétikus, ha túlsúlyos az ember. De igaz ez a vékony lányokra is, pl. a bokában szűk nadrágot a rövid lábú lányoknak, bármilyen vékonyak is legyenek, a stíluskommandóval betiltatnám!
No igen, azt írtam is, hogy a nagyon vékony lányoknak sem áll jól minden, én pl. egyenesen " rosszul" vagyok a piszkafa lábú lányoktól, akiknek kb olyan vastag a combjuk mint az én alkarom, szinte már-már ijesztő...
TörlésÉs nagyon köszönöm a hozzászólásodat, Te is megértetted, hogy ez a poszt, meg az előző sem arról szólt, hogy fikáznám azokat, akiknek van némi súlyfeleslege, mert soha nem tennék ilyet, hanem arról szólt hogy egy picit figyeljünk oda, hogy miket veszünk fel, és nem kell minden esztelenül megvenni és felvenni csak azért mert "divat".
Az a baj,hogy az üzletekben főleg csípőnadrágokkal találkozunk:(
VálaszTörlésAzért szerencsére ez a tendencia már csökkenőben van, és már elég nagy a választék magasabb derekú nadrágokból is. De sokan élből állandóan a csípőnadrághoz nyúlnak.
TörlésKöszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.