A málnafolt története

Amikor megkaptam tesztelésre a Vanish Gold Oxi Action termékeket, sokat gondolkoztam azon hogy hogyan is mutassam majd be Nektek ezeket a termékeket, hiszen ez az első ilyen jellegű poszt a blogomon. De aztán az élet megoldotta, ugyanis történt egy nagyon cuki dolog, úgyhogy ma egy helyes kis történetet fogok megosztani Veletek, ami azért valahol mégiscsak egy termékteszt lesz, de bízom benne, hogy ez a kis story mosolyt csal majd a Ti arcotokra is. :)



Néhány nappal ezelőtt édesanyáméknál voltunk vidéken, ahol van egy szép nagy füves udvar többek között málna- és ribizlibokrokkal. Az udvaron játszva Lili szinte azonnal kiszúrta a pirosló málnaszemeket a zöld levelek között és odarohant a bokorhoz, hogy egyen a gyümölcsből. Itt már éreztem, hogy le kellett volna cserélnem a fehér felsőt, ami rajta volt, de inkább hagytam, hogy önfeledten majszolja a málnát. Amikor előbújt a bokor mögül, nem ért váratlanul, hogy az arca és a keze mellett a pólója is málnás lett, ráadásul sikerült valahogyan egy szívecskére hasonló málnafoltot maszatolnia a felsőjére, ami elképesztően tetszett neki.
Mondogatta, hogy szívecske és mutogatta a pólóján lévő "foltot", én meg mosolyogtam, de közben már azon agyaltam, hogy hogyan fogom ezt kimosni és vajon kijön-e majd a folt. Próbáltam meggyőzni Lilit, hogy vegye le a pólót, hogy kimoshassam mihamarabb, de annyira tetszett neki a szívecske, hogy nem akarta levenni, arról meg pláne hallani sem akart, hogy eltüntessem a foltot...
Persze este fürdés előtt csak lekerült a póló és bár esküszöm sajnáltam, hogy ki kell mosnom, mert annyira tetszett Lilinek a szívecske alakú málnafolt - meg igazából nekem is, vagyis inkább Lili cuki reakciója -, de úgy gondoltam, hogy itt a remek alkalom, hogy bevessem a Vanish Gold Oxi Action Fehérítő és folteltávolító port. A használati utasításban leírtak szerint összekevertem egy kevés port vízzel és finoman beledörzsöltem a málnafoltba, hagytam hatni, majd a többi fehér mosnivalóval együtt betettem Lili pólóját a mosógépbe és hogy biztosra menjek, a mosószerhez is tettem a porból. Őszintén szólva kissé szkeptikus voltam, hogy mi lesz a végeredmény, hiszen nem tudtam azonnal kimosni a felsőt (bár nem is állt a napokig), ennek ellenére a Vanish Gold Oxi Action folteválító por teljesen eltüntette a málnafoltot és gyönyörű fehér lett a póló és természetesen az összes többi fehér ruha is, amit kimostam ;).


Másnap reggel, miután Lili felkelt, döbbenten ácsorgott a szárító előtt és a pólójára mutatva szomorúan jegyezte meg, hogy eltűnt a szívecske. Én viszont addigra kitaláltam egy kis storyt arról, hogy egy varázslat, vagy inkább varázspor segítségével tüntettem el a foltot. Ez nagyon tetszett neki, bár úgy érzékeltem, hogy ettől most felbátorodott, hogy bármivel összekenheti a ruháit, mert a varázspor úgyis eltünteti. :D Szerencsére eddig műdködik is ez a dolog, mert elég sokféle foltot sikerült már eltüntetnem vele és mindig gyönyörű fehérek a ruhák, amikor kiveszem őket a mosógépből.
Azóta egyébként használtam a színes ruhákhoz való Vanish Gold Oxi Action Folteltávolító folyadékot is, ami hasonlóan hatékony, hiszen ezt is használhatjuk előkezelő szerként, valamint a szokásos mosószerünkhöz is tehetünk belőle. Egyszerűen csak beletöltjük a kupakba a megadott mennyiséget és belehelyezzük a mosógépbe, a ruhák tetejére.




Ha szeretitek a Vanish Gold Oxi Action termékeket, vagy még nem használtátok, de szeretnétek kipróbálni, akkor figyeljétek a Facebook oldalamat, mivel néhány hét múlva három
ajándékcsomag talál majd gazdára. :)



Szandra




*Szpoonzorált bejegyzés.

You Might Also Like

7 megjegyzés

  1. Már az indexkép is hihetetlen cuki, hát még a sztori :)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Ne haragudj, de ez a bejegyzés nekem rettenetesen erőltetett és hiteltelen. Ha meg is történt a szívecskés eset, tuti nem szedted volna ki belőle a foltot, ha nem "fizetnek érte", ha érted mire gondolok. Kicsit vérzik az (anyuka)szívem, korábban kedveltem a bejegyzéseidet, de ez a típusú áruba bocsátás nekem sok. Igazából ezt a neveletlen gyerekes bejegyzés óta érzem, amiben leírtad az utókornak (beleértve a saját lányodat is)ezt; "Sokan azt mondják, hogy ha neveletlen, akaratos és hisztis a gyerek, az csakis a szülő hibája... Igen??!! Mesélj még, kérlek.... Higgyétek el, hogy nem mi akartuk, vagy választottuk ezt, hogy ilyen legyen a gyerkőc, de mindent megteszünk azért, hogy megváltozzon." Biztos jó lesz majd neki ezt olvasni....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megmondom őszintén, hogy nem értem, hogy mi a gond azzal, hogy leírtam, hogy hisztis a lányom? Nem azt írtam le, hogy milyen hisztiket produkál, csak azt hogy hisztis és azért írtam ezt le, mert tudom, hogy rengetegen azt gondolják, hogy az ő gyerekük az egyetlen, akivel nem lehet "bírni", de ha látják, hogy másnál is vannak "gondok", akkor az erőt adhat, nekem legalábbis mindig jó olvasni, hogy más is küzd a hisztikkel. És azt is vállalom, hogy szeretném, ha nem lenne hisztis a gyerekem, vagy legalábbis nem ennyire, ezzel sem értem, hogy mi a gond. Ha Te is hasonló szituációban leszel valamikor/ vagy volt, akkor szerintem érteni fogod. És őszintén, ha megkérdezel mondjuk 10 szülőt, hogy olyan gyereket szeretne-e, aki hisztis, vagy olyat, aki nem, akkor valószínűleg minimum 10-ből 9 a nem hisztiset választaná, dehát ebbe ugye kevés beleszólásunk van, de mi mindent megteszünk, hogy csökkentsük a hisztik számát.
      Ehhez a bejegyzéshez pedig annyit, hogy az, hogy valaki felkér egy fizetett együttműködésre, az nem azt jelenti, hogy bármilyen is legyen a termék, írok róla és csak jót írok róla. Nem egyszer volt már olyan, hogy megkaptam a terméket, kipróbáltam, nem voltam elégedett és visszamondtam az együttműködést. Nem tudom elégszer elmondani, hogy csak olyat a blogon, amivel ténylegesen elégedett vagyok és szívből tudom ajánlani. Írhattam volna egy hagyományos, "száraz" terméktesztet is, de ha már történt egy ilyen eset, akkor miért ne ezt osztanám meg, szerintem sokkal fogyaszthatóbb és élvezetesebb mint egy szimpla termékteszt. Azt a részt meg pláne nem értem, hogy "tuti nem szedted volna ki belőle a foltot, ha nem fizetnek érte"... Ha valami koszos lesz, azt kimosom. :D És mivel előtt pont nem sokkal előtte kaptam a Vanish csomagot, így gondoltam ez egy jó kis "próba" lesz elsőnek. De azóta szedtem már ki vele egy napos beszáradt kakifoltot is és még sorolhatnám, úgyhogy nekem nagyon bevált. Tudom, hogy manapság főbenjáró bűnnek számít, ha egy blogger vagy videós fizetett együttműködés keretében posztol valamit, de az a helyzet, hogy imádom ezt csinálni, de rengeteget dolgozom a bloggal és a videókkal és őszintén szólva nagy örömmel tölt el, hogy egy-egy márka érdemesnek tart arra, hogy együttműködjön velem és hogy öt és fél után ilyenfajta gyümölcse van a rengeteg belefektetett energiának és munkának. Ettől függetlenül azonban nem mondok mindenre igent és nem vállalok el mindent.

      Törlés
  3. Annyira tündérbogyó a kislányod! :) És a varázspor ötlete is nagyon szuper.

    VálaszTörlés
  4. Én citromsavat használok. Olcsó, természetes és minden foltot kivesz.

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe