Csíkos pirosítók

Néhány héttel ezelőtt kaptam tesztelésre a Revlon kompakt pirosítót, amiről bár önálló bejegyzést nem írtam, de megkérdeztelek Titeket, hogy esetleg érdekelne-e összehasonlító teszt két másik, szintén csíkos pirosítóval és mivel többen is írtatok, hogy szeretnétek, így most ez következik.


Három különböző márka, három különböző árkategória és azt kell mondanom, hogy három szinte teljesen eltérő termékről van szó - már ami a textúrát és a színeket illeti. Szinte tényleg csak annyi a hasonlóság közöttük, hogy mindegyik termék öt színből áll és mindegyiket lehet használni pirosítóként, vagy topperként, highlighterként és akár szemfestékként is. 
A Revlon kompakt pirosító a legolcsóbb a három termék közül (3390 Ft) és megmondom őszintén, hogy nekem ez lett a legkevésbé kedvenc. Nem azt mondom, hogy rossz, de a másik kettőhöz viszonyítva nekem ez muzsikál a leggyengébben. 


Eléggé puha a textúrája, már-már túl puha is és emiatt porzik is, ami nekem alapvetően nem feltétlenül jelent gondot, de itt valahogy nem az igazi. Némelyik színben nagyobb csillámok is vannak, így ha úgy használja az ember, hogy összekeveri a színeket, akkor bizony jutni fog bele csillám is. Bár ha valakinek szereti a csillámos pirosítókat, annak ez nem fog gondot jelenteni, de nekem sajnos kiemeli a bőregyenetlenségeimet és pórusokat.
Egyébként maga a színösszeállítás tetszik, visszafogott, de az élénk rózsaszín árnyalat kifejezetten üdévé teszi. Ha érdekel Titeket, akkor megtaláljátok a REVLON webshopban IDE kattintva.


A The Body Shop Shimmer Waves pirosító Coral árnyalatáról már írtam Nektek jóóóó régen ITT és bizony ez a kedvencem a három közül minden tekintetben. Nagyon tetszik ez a korallos-barackos színösszeállítás, nagyon puha és bársonyos a textúra és szerencsére ebben a pirosítóban nincsenek csillámok, viszont mindegyik színnek gyönyörű fénye van - igazából a fotó nem is adja vissza, hogy mennyire gyönyörű ez a pirosító.


6190Ft-os árával középen helyezkedik el a The Body Shop terméke, de én azt gondolom, hogy abszolút jó vétel, mert tényleg nagyon jó a minősége, jól kihasználható, gyönyörűek a színek, szinte beleolvadnak a bőrbe, egyszerűen tökéletes minden szempontból. Megtaláljátok IDE kattintva.


A mezőny legdrágább versenyzője a Bobbi Brown Shimmer Brick a Rose árnyalatban, amiről már írtam ITT Nektek. Nagy becsben tartom ezt a pirosítót (már csak az ára miatt is :D), de az a helyzet, hogy nem használom annyit, mint amennyit kellene. Merthogy az idők során rájöttem, hogy más termékekhez képest, illetve az itt szereplő másik két pirosítóhoz képest is ennek bizony eléggé kemény a textúrája...


Ettől még gyönyörűek a színek, bár nekem a tetején a legvilágosabb szín egy picit talán túl világos is, nekem az valahogy kilóg a palettából... De amúgy szépek a színek, szép fényük van és összekeverve egy ragyogó, fényes, rózsás arcpírt kreálhatunk vele, ami nekem nagyon tetszik, de bizony a textúra keménysége miatt meg kell dolgoznom ezért a szép színért.


Ha gondolkodtok csíkos pirosító/highlighter megvásárlásán, én csak ajánlani tudom, mivel szerintem sokoldalúan használhatók, de érdemes jól körülnézni, hogy melyiket érdemes megvenni, jelen esetben nálam a közepes árfekvésű lett a nyerő minden szempontból.



Nektek van valamilyen csíkos pirosítótok?


Szandra




*A Revlon pirosítót tesztelésre kaptam.


You Might Also Like

0 megjegyzés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe