Mesterhármas a Real Techniques-től

Szóval az úgy volt, hogy egy nyugodt vasárnap délután rátévedtem az iHerb webshopra - ahol egyébként már nagyon régen jártam - és belebotlottam ebbe a Real Techniques hármas szettbe... Rémlett, hogy láttam már ezt triót Instagramon, de valahogy el is feledkeztem róla, hogy nekem ez tulajdonképpen nagyon kéne. És hát mivel aznap éppenséggel Valentin-nap volt, így arra gondoltam, hogy na jó, akkor megajándékozom magam ezzel a szettel, merthogy úgy voltam vele, hogy ebben három olyan ecset van, aminek én igen nagy hasznát tudnám. Na jó, igazából nem nehéz meggyőznöm magam, ha új ecsetekről van szó. De akkor nézzük is őt, hogy miért sikerült viharos gyorsasággal megkedvelnem őket.

Real Techniques Setting brush
Kezdjük a szett azon tagjával, ami már nem ismeretlen számomra, ugyanis nekem már van egy ilyen ecsetem a márkától, a kettő között mindössze annyi a különbség, hogy ennek fényes a nyele, annak pedig matt. Ez a pici, kissé ovális fejű tépett ecset tökéletes a szem alatti korrektor rögzítésére, illetve én nagyon szeretem ezzel felvinni a highlightert is és mivel most már kettő van belőle, így most már mindegyikre lesz egy külön ecsetem. Annyira szuper ez a kis ecset, pont tökéletes a mérete, azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy ez az egyik kedvenc ecsetem a Real Techniques-től.

Real Techniques Fan brush
Azt azért nem mondom, hogy az egész szettet emiatt az egy ecset miatt rendeltem meg, de igazából már nagyon szerettem volna egy legyezőecsetet és ez az ecset külön nem is kapható, csak és kizárólag ebben a szettben. 
Érdekes, hogy egy időben valahogy olyan fura volt nekem az ilyen ecset és el nem tudtam képzelni, hogy egy ilyen ecsettel vigyem fel a highlightert, de aztán valahogy csak elkezdte birizgálni a fantáziámat. És hát az a helyzet, hogy annyira tökéletes, ahogyan ez a könnyű kis ecset a finom szálaival szinte ráleheli az arccsontomra a highlightert, imádom. Egyébként talán egy ici-picit lehetne tömöttebb és lehetnének sűrűbben a szálak, de így sem panaszkodom. Ja és ez az ecset is többfunkciós, hisze használhatjuk arra is, hogy szemfestéskor a szemünk alá hulló festéket lesöpörjük vele.

Real Techniques Sculptin Brush
Ez a nagyon tömött fejű, rövid sörtéjű, ferdén vágott ecset remekül használható kontúrozáshoz, hiszen szépen fel tudjuk vinni a megfelelő helyre a kontúrszínt, amit aztán szuperül el is tudunk satírozni vele. Bár nekem nincsen krémes kontúrom, de el tudom képzelni, hogy mivel ez egy szintetikus ecset, így krémes termékekkel is remekül lehet használni.
Illetve őszintén szólva én simán el tudom képzelni alapozóecsetként is, úgyhogy ez is egy multifunkciós darab, de az biztos, hogy akármire is használjuk, a végeredmény szuper lesz ezzel az ecsettel is.

Ennyi a sztorija ennek a triónak, gondolom kiderült számotokra a bejegyzésből, hogy imádom mindhárom ecsetet, bár ha jól rémlik, eddig alig-alig volt olyan ecsetem a Real Techniques-től, amit ne szerettem volna. Szerintem nagyon jó minőségű ecseteket terveznek és készítenek nekünk a Pixiwoo lányok elérhető áron, úgyhogy én tényleg csak ajánlani tudom őket.
Az iHerb webshopban ITT találjátok a Real Techniques ecseteket. Ez a szett átszámítva kb. 5200 Ft-ba került, mivel rendeltem még mást is, így a szállítás kb. 1600Ft-ba került, de többféle szállítási opció közül lehet választani, van olcsóbb is, viszont ehhez volt nyomon követési szám és kb. másfél hét alatt megérkezett. Már többször is rendeltem az oldalról és mindig minden rendben megérkezett.



Ti használtok Real Techniques ecseteket?
Ha igen, melyik a kedvencetek?


Szandra


You Might Also Like

8 megjegyzés

  1. Pont most vettem meg pár napja a Sculpting brush-t. Eddig nagyon jól bevált kontúrozáshoz, de próbálgatom alapozáshoz is. Még nem mondanám szerelemnek, de nagyon az felé halad :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezekbe a Real Techniques ecsetekbe nem nehéz beleszeretni :).

      Törlés
  2. Imásom az rt ecsetjeimet. Nekem két éve van meg az első szettekből és imádom, napi szinten használom őket. Tényleg jó ár-érték arányú ecsetek. Pl inkább érdemes pár gagyi drogériás ecset árát félretenni és egy ilyen szettbe beruházni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút. Amúgy nekem is inkább még régebbi RT ecseteim vannak, de imádom őket és hát ezeket is sikerült pár nap alatt megszeretnem :).

      Törlés
  3. A kontúrozó ecset nekem is megvan, én külföldön vettem meg, és nagyon szeretem. Nagyon jó tömött feje van, jól lehet vele dolgozni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagyon jó ecset, nagyon jól eltalálták ezt is :).

      Törlés
  4. Szia Szandra!
    Nagyon jó vételt csináltál, abszolút megérte az árát ennek a szettnek. :) Biztosan szuperek ezek a minőségi ecsetek, fel is keltetted az érdeklődésemet! Nekem is a kis különleges legyezőecset tetszik a legjobban a három közül. Bár én most a Kell a púder! (KAP) ecsetekre pörögtem rá, pont tegnap vettem át az alapozó-és púderecsetemet, amit a Pixi kuponnal rendeltem meg. Ma fel is avatom, kíváncsi vagyok hogy szuperál. Egyébként, ha nem jött volna képbe a KAP márka számomra, akkor az Avon ecsetei mellett biztos, hogy a RT ecsetei jöttek volna a vásárlási listámon. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú én is ki akarom próbálni a KAP ecseteket, de képzeld, nem néztem meg, hogy a Pixi kuponom meddig érvényes, de azt hittem legalább egy hónap, és persze a lejárat utáni napon vettem észre, hogy bizony csak pár napig volt érvényes... :/

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe