Szuper highlighterek minden árkategóriából

Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy a 2015-ös év sminktermékek terén nálam egyértelműen a highlighterekről szólt. Különösen akkor kattantam rájuk, amikor nagyjából októberben kombináltról átváltott szárazra az arcbőröm és hiányzott egy kis egészséges ragyogás.
Mivel jópár szuper termékkel megismerkedtem az elmúlt hónapokban, így arra gondoltam, hogy a mai bejegyzésben megmutatom a kedvenceimet és szerencsére úgy alakult, hogy gyakorlatilag minden árkategóriából tudok egy-egy highlightert mutatni Nektek  a pár száz forintostól elkezdve egészen a luxuskategóriának mondható termékekig. Ráadásul van köztük ezüstös, fehéres, aranyos, pezsgőszínű és rózsaszínes is, így remélhetőleg mindenki megtalálja a neki leginkább tetszőt.

Azok kedvéért, akik nincsenek annyira képben a highlighter fogalmával, azoknak elmondom, hogy ez a termék arra szolgál, hogy hangsúlyozzuk, kiemeljük vele (innen a neve) arcunk egy-egy részét,  odairányítva a figyelmet. Ilyen területek lehetnek az arccsont legmagasabb pontja, a szemöldökcsont, a felső ajkak feletti íves rész, de tehetünk belőle egy keveset akár hosszában az orrnyeregre és az orr hegyére is, illetve világosíthatjuk vele a belső szemzugot is. Nem egy olyan highlighter kapható, ami több funkciót is betölthet, így használhatjuk pl. pirosítóként, vagy szemfestékként is.

A kombinált és zsíros bőrűeknek érdemes csínján bánni a highlighterekkel, hiszen az ő bőrüknek eleve van egy természetes csillogása, úgyhogy ezt érdemes figyelembe venni sminkeléskor. De a normál és száraz bőrűeknek kifejezetten jól jöhetnek ezek a termékek, hiszen egészséges ragyogástérhetünk vele.

Számomra a jó highlighter bársonyos textúrájú és nem gigantikus csillámokkal teszi ragyogóvá a bőrt, hanem inkább finom fényt ad - szerencsére a most következő termékek gyakorlatilag mind ilyenek.
A mezőny legkedvezőbb árú versenyzője a Lovely Silver Highlighter szerintem nem annyira ezüstös, mint ahogyan én azt a neve alapján gondoltam, de nem is baj. Bár talán kevésbé egyenletes és bársonyos a textúrája, mint drágább társainak, porzik is, de nagyon fényes, nagyon jól pigmentált és 1000 Ft alatti árával verhetetlen. Kapható belőle arany verzió is.
A Catrice 020 Champaign Campaign árnyalatú highlightere az előzőnél sokkal természetesebb és visszafogottabb fényt ad, így a bátortalanabbaknak mindenképpen jó választás és finom pezsgőszínével szinte bárkinek jól áll. Nagyon mutatós a kivitelezése, tetszik a mintás felülete, kb. 1300 Ft-os árával pedig nagyon jó vétel.

Ha nem csal az emlékezetem, az első highlighterem a Sleek Face Contour Kitjében található pezsgőszínű csoda volt, amit hosszú ideje töretlenül imádok, mert egyszerűen annyira tökéletes. Nagyon hasonlít a Catrice termékére, viszont egy picit intenzívebb és pigmentáltabb annál. Három árnyalatban kapható és mivel egy nagyon jó minőségű bronzosító is van mellette, így szerintem teljesen korrekt a kb. 3000Ft-os ára, megtaláljátok többek között a Makeup Plaza kínálatában IDE kattintva.
Amikor megláttam a boltban a Pupa Stay Gold! highlightert, szinte a szavam is elakadt a gyönyörű arany fényétől, így nem tudtam otthagyni. Bár a lenti színminta alapján talán sokaknak már-már ijesztően intenzív lehet, de higgyétek el, gyönyörűen el lehet dolgozni és olyan ragyogóvá teszi a bőrt, hogy az valami csoda. Nyáron a lebarnult bőrön egyenesen isteni lehet és nem utolsó sorban szemfestékként is használható. Teljes áron 4290 Ft, de a leárazáson 3000Ft-ért lehet hozzájutni, ha van még belőle.

Nagyon vártam már, hogy kipróbálhassam a theBalm méltán népszerű Mary-Lou Manizer highlighterét, amiről kb. mindenki ódákat zeng és idén karácsonykor bizony ott lapult a fa alatt, ráadásul nem is egyedül, hanem egy palettában a Manizer család másik két tagjával. Hamarosan lesz majd részletes teszt az egész palettáról, úgyhogy most csak Mary-ről írnék. Elképesztően finom a textúrája és nagyon pigmentált, úgyhogy finoman kell bánni vele, viszont elképesztően gyönyörű fényt ad a bőrnek, ahh, egy álom. Fantasztikus minőség, cuki csomagolás, mi kell még?! Ára az Iparfümérián önállóan 6130Ft (ITT), a The Manizer Sisters trióban 8460Ft (ITT)
A következő termék ára 8-9000Ft környékén mozog, ez a MAC Mineralize Skinfinsih a Soft&Gentle árnyalatban. Picit furcsa nekem, hogy viszonylag kemény (mármint pl. a Lovely, vagy a theBalm highlighteréhez képest), de mégis porol, ami akár még illúzióromboló is lehetne, de a gyönyörű aranyfénye mindenért kárpótol. Kevésbé arany, mint a Pupa terméke, inkább picit bézses-barackos beütésű, úgyhogy imádom... ezt is... mint az összes többit :D. Tudom-tudom, menthetetlen vagyok :). Viszont azért elgondolkodtató, hogy a theBalm Mary-Lou Manizere kifogástalan minőség és kedvezőbb ára van, mint ennek...
Végül de nem utolsó sorban a mezőny legdrágább versenyzője a Bobbi Brown Shimmer Brick a Rose árnyalatban (ITT már volt róla önálló bejegyzés), ami picit talán kakukktojás, mivel rózsaszín fényével nem az a klasszikus highlighter, de egyrészt több színösszeállításban is kapható, másrészt mivel öt színből áll, így kedvünk szerint variálhatjuk őket, a lenti színmintán az öt szín összekeverve látható. Abszolút többfunkciós termék, hiszen pirosítóként (általában nem önmagában, hanem más pirosítók fölé használom, de nagyon világos bőrön inmagában is elég) és szemfestékként is megállja a helyét. Érdekes, hogy vannak benne csillámok, de valahogy mégis annyira szép egyenletes fényt, egyáltalán nem darabos, textúrájában és finisében is nagyon hasonló a MAC MSF-hez. Viszont aki a visszafogottabb csillogást kedveli, az inkább másfelé keresgéljen, bár gondolom, hogy a 15.000 Ft körüli ára érthető módon sokakat visszatart, de szerencsére vannak már más márkáknál is hasonló termékek.


Remélem tetszett Nektek ez a bejegyzés és találtatok benne kedvetekre való highlightert.
Én nem nagyon tudnék egy kifejezett kedvencet
választani közülük. 
Nektek melyik tetszik legjobban?



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest






A Catrice és a MAC highlightert tesztelésre kaptam.
.

You Might Also Like

12 megjegyzés

  1. Ójaj, nem is tudom melyik tetszik jobban. Tavaly én is kezdtem felhalmozni őket, engem is hatalmukba kerítettek :D
    A Lovely-ről már rengeteg jót hallottam, de a fotód végérvényesen meggyőzött. Következőnek hazahozom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt tényleg csak ajánlani tudom :). Bár igazából ezek közül mindegyiket :D. Mindig annyira bajban vagyok, hogy melyikhez nyúljak, mert egyszerűen imádom őket :).

      Törlés
  2. A Lovely-t már én is meg akartam venni, de vagy nem volt, vagy pedig mind törött volt amikor néztem.:( A The Balm trió nagyon szuper, kíváncsi vagyok majd a tesztedre, én a bronzos árnyalattól féltem, hogy nem túl sötét-e világos bőrhöz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a Balm trióból pont a bronzosítót fogom legkevésbé használni, nem is amiatt, hogy sötét lenne, inkább hogy nekem picit túl csillámos/fényes, meg picit talán narancsos is. De amúgy imádni való trió, akárhogy is :).

      Törlés
  3. Nekem a Catrice Luminizing Highlightere van meg, és imádom, gyönyörű fényt ad az arcomnak, nem porzik és olyan 1700 Ft körüli áron vettem. Egyszerűen tökéletes az a termék! *.* Viszont most a Lovely is felkeltette az érdeklődésemet! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj ne, még egy highlighter, amit meg kell néznem...?! ?:D:D:D

      Törlés
  4. Ó de jó bejegyzés! Napok óta ilyen cikkeket bújok, mert szeretnék beruházni egy highlighterre ( egy van nekem egy pirosító palettában) Én a The Balm Mary-Lou nevű gyönyörűségre vagyok rákattanva, nagyon nézegetem. De ennyi pénzért a Lovelyt is őrültség kihagyni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj de jó, akkor remélem tudtam egy picit segíteni :).

      Törlés
  5. Ezt a bejegyzést már nagyon vártam. Nekem is megvan a Lovley highlightere, de a legjobban a Pupára fáj a fogam már nagyon nagyon nagyon régen,de sose jön úgy ki a lépés. :( Remélem még egy ideig majd lehet kapni, mert szeretném beszerezni mindenképpen. Viszont a Catrice highlightere is belopta magát a szívembe, bár igazából mind jöhetne sorba. :D Kicsit se vagyok fanatikus.... :P :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem konkrétan ezt a PUPA Stay Gold highlightert így ebben a formában nem lehet már kapni, mert limitált kollekció volt és láttam, hogy le is árazták aztán, de vannak állandó highlighterek is, meg hát mindig jön valami új kollekció, szóval tutira lesznek még jó kis highlighterek :).

      Törlés
  6. Csodaszép mind, főleg a Pupa és a Manizer sisters! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én szerelmes vagyok mindben, tudom, tudom, ez már abnormális... :D

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe