Képek az életemből #31





Most néztem, hogy a legutolsó ilyen Insta képes válogatás majdnem három hónappal ezelőtt volt, vagyis még 2014-ben, ami elég durva... :D Persze akik követnek Instagramon, azoknak sok újdonságot tartogat ez a bejegyzés, de azért szeretek szemezgetni az elmúlt hónapok képeiből. Egyébként nemrég volt egy Instagram tag bejegyzés, úgyhogy akit kicsit "mélyebben" is érdekel az én Instás történetem, az IDE kattintva elolvashatja.






Kezdjük az elmúlt hónapok legfontosabb "történésével", Lilivel.
Nagy a szerelem, úgyhogy nyilván az Instagramon is posztolgatok
róla képeket, nem tudom megállni :).
Akit pedig érdekelnek az első hónapok történései, az elolvashatja a 
Babanaplóban ITT és ITT.
Outfitképekből nem igazán volt túl sok az elmúlt időszakban,
aminek nyilván az a nyilvánvaló oka van, hogy leginkább
itthon vagyok, ha meg megyek valahova, akkor sincs mindig
időm indulás előtt lefotózni a szettemet. #busymom
Ami a blogger "énemet" illeti, egyelőre még egészen jól össze tudom
egyeztetni az anyasággal, de azt hiszem ez változni fog, ahogyan 
egyre nagyobb lesz Lili. De így most még sok-sok újdonságot osztottam 
meg Veletek az elmúlt időszakban, van amiről már olvashattatok a blogon:
- a márciusi Pixiboxról ITT,
- a Braun arctisztító- és epiláló készülékről ITT,
- a The Body Shop kendermagolajos kézápolókról ITT,
- a L'ORÉAL Skin Perfection termékekről ITT,
- a The Body Shop Smoky Poppy termékekről ITT,
- a Pure by Pixiboxról pedig ITT.
És ha már az újdonságoknál tartottam, íme néhány új szerzemény,
amelyek egy részéről videót is láthattok hamarosan ;).
Márciusban volt egy szuper kis tagelős "mozgalom" az Instagramon,
a #springchallenge2015, amelynek keretében 15 napon keresztül
különböző kedvenc sminktermékeket és egyéb dolgokat mutattunk
meg Nektek a tavaszra hangolódás jegyében. Én most összeszedtem
Nektek itt egy helyen az én képeimet.
Ami az ételeket illeti, ha megnézem ezt a néhány fotót, akkor
totál az jöhet le, hogy egyfolytában csak nassolok és egészségtelen
dolgokat eszem :D.  Természetesen ez nem így van, de az is tény, 
hogy azért kicsit bepótolom, hogy a terhességi cukorbetegség miatt
sok finomságot megvontam magamtól :D.
Jöjjön még néhány cukiság, különösebb kommentár nélkül :).
Apropó cukiság: ezeket két olvasómtól kaptam, hihetetlen
módon megmelengette a szívemet, annyira jól esett, hogy
el sem tudom mondani <3!!!
És a végére néhány "hangulatkép" és néhány jeles "ünnep":
az elmúlt hetekben sok ünnepelni valónk volt, egyrészt 
természetesen Lili, de ezen kívül volt Valentin-nap,
Nőnap, illetve a 10. évfordulónk is :).


Remélem tetszettek a képek :). Ha esetleg nem
követtek még Instagramon, akkor @alexandratvsb néven
találtok. Kommentben pedig várom a Ti felhasználóneveiteket,
hogy nézelődhessek ;)!



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest






You Might Also Like

32 megjegyzés

  1. Nagyon szuperek, mindig élmény nézegetni őket :)

    VálaszTörlés
  2. Jó képek! Lili nagyon aranyos, fotózzátok sokat, ilyenkor napról-napra változik!

    VálaszTörlés
  3. Annyira gyönyörű Lili, hogy hihetetlen :) Nagyon szép baba és olyan édesek róla a képek!
    A haul részlegből a jobb felső képre nagyon kíváncsi vagyok, mi honnan van *-* Egyébként nagyon szeretem a képeidet :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most szombaton volt szerzeményes videó, abban megmutattam őket, talán láttad is már :).

      Törlés
  4. A fekete, belebujos cipo erdekelne :) Milyen, honnan es mennyibe kerult :) Csak azert, mert ilyrt szeretnek en is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. C&A-ban vettem, de most volt szerzeményes videó szombaton, abban bemutattam :).

      Törlés
  5. Imádom a képeidet. :) Lili pedig egy kis tündérke! ^^

    VálaszTörlés
  6. Tündéri a kislányod és irigylem, hogy ilyen csini tudsz lenni a baba mellett is!
    Olyan H&M-es sárga szemüveges kiskutyás szettünk nekünk is van... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm szépen :). Jajj az a kis szett annyira cuki :)!

      Törlés
  7. Már vártam ezt a posztot (is). :)

    Lili olyan gyönyörű, mintha egy mesebeli baba lenne ^.^

    A szerzemények tökéletesek, igazán Szandrás. Én most a Glamour-napokat várom nagyon!
    Remélem sikerül mindent beszereznem.

    De drága vagy, hogy megmutattad a sapit :) Már készülök egyébként egy tavaszi-nyári meglepetéssel.

    Köszönöm, hogy olvashatlak, habár az elmúlt hetekben nem igazán tudtam írni a blogra.

    Szép napot,
    Gabcsi

    VálaszTörlés
  8. Szia! Nagyon tetszenek a képeid!!! A kislányod valami tünemény!!! :-)

    VálaszTörlés
  9. Szia Szandra!

    Gyönyörű szép a kislányotok <3
    Eseménydús időszak van mögöttetek/előtettek :)

    Puszi, Ildikó


    VálaszTörlés
  10. Imádom a képeid! :) Nagyon édes Lili! Hihetetlen, hogy repül az idő! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj nagyon repül az idő, döbbenet, még meg kell szoknom, hogy hipp-hopp tini lesz Lili :D!

      Törlés
  11. Imádom Lilit! Gyönyörű kislány, mindkettőtökre hasonlít! :) Az Apukájával közös képet -bevallom- megkönnyeztem, mert hihetetlen harmónia árad róla. Ügyesen elkapott pillanat! ;) A ruhácskái imádnivalóak, mindig megcsodálom a "szettjeit". :) Tündéri! Szandra, világ életedben gyönyörű nő voltál (mondom ezt úgy, hogy csak pár éve követem figyelemmel munkásságodat), de most egészen más vagy, gyönyörű a köbön. Ki van virulva. :)

    VálaszTörlés
  12. Szuper, mint az instas cukisagaid mindig:) @csilla_cukorkafoto

    VálaszTörlés
  13. Szia! Én követlek Instagramon,és nagyon szeretem a képeidet nézegetni :)
    az én nevem: @rekagalberki :)

    VálaszTörlés
  14. Egyre jobban szeretem ezt a blogot! A kislányod meseszép!

    VálaszTörlés
  15. Hiába követlek instán, azért még egyszer jó megnézni ezeket a képeket így összeszedve is :D Valahogy olyan hangulatosak :) (én nagyon elmésen nora.laszlo néven vagyok fent... XD)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe