Szemhéjpúder szerelem - L'ORÉAL Color Riche L'Ombre Pure mono szemhéjpúder teszt

Ha jól emlékszem először Essie Button videójában találkoztam a L'ORÉAL Color Riche L'Ombre Pure mono szemhéjpúderekkel, és már akkor tudtam, hogy ezek nekem is nagyon kedvemre valók lesznek. Mondjuk akkor még nem tudtam, csak sejtettem, hogy ezek az egyben a korábbi Infallible szemfestékekre hajaznak (na jó, igazából szerintem a csomagolást leszámítva teljesen ugyanazok), amiket én nagyon-nagyon szeretek és be is szereztem belőlük négy árnyalatot.
Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy ezek a szemfestékek beváltak-e, akkor olvassatok tovább.




Talán facebookon olvastátok már a kis kalandomat, amikor is betévedtem a dm-be, és megláttam, hogy már kaphatók ezek a szemhéjpúderek, úgyhogy egyből nekiestem a tesztereknek és két szépséges árnyalat landolt a kosaramban... Majd két nap múlva visszamentem, hogy vegyek még belőle, és ahogy nézegettem a különböző árnyalatokat, hogy melyiket válasszam, akkor esett le, hogy néhány árnyalatot egy az egyben átvettek a korábbi Color Infallible szemfestékek közül... És az is akkor tudatosult bennem, hogy az egyik szemfesték, amit még első körben vettem meg, abból nekem már megvan az Infallible-ös verzió... úgyhogy amikor hazamentem, meg is néztem, és beigazolódott a gyanúm, úgyhogy másnap szépen visszasétáltam a blokkal, meg a bontatlan szemhéjpúderemmel, és szerencsére visszavették. Szóval ha Ti is gondolkodtok rajta, hogy beszerzitek valamelyiket, de van már otthon Color Infallible szemfestéketek, akkor nézzétek meg, hogy milyen árnyalat van otthon, nehogy duplázzatok ;). A különbség igazából szerintem csak annyi a két szemhéjpúder között, hogy az egy picit lazább, pigmentszerű szemfesték, ez pedig amolyan hagyományos, préselt szemhéjpúder.
Nekem így most négy helyett három van meg az új Color Riche L'Ombre Pure szemhéjpúderekből, balról jobbra 205 Sable Flamé, 502 Quartz Fumé és 301 Escape in Bordeaux.
Ha jobban megnézitek, a csomagolás elején a matricán vannak feliratok - ezek nem az árnyalat nevét jelölik, hanem a szemhéjpúder típusát. Ha jól láttam négy típus kapható: Nude, Smoky, Lumiere és Matte és mindegyik típuson belül van több árnyalat is, kivéve a Lumieret, mert emlékeim szerint abból a fajtából csak ez az egy árnyalat van. Ennek a típusnak egyébként a teteje sem sima, hanem barázdált (a képen középen látható).
Az elegáns arany-fekete csomagolás elképesztően bársonyos, már-már krémes textúrájú szemhéjpúdereket rejt - pont mint a Color Infallible szemhéjpúderek esetében. Érdekes, hogy a csomagoláson hátul "zselé" szerű textúrát írnak, nem tudom ezt pontosan mire értik, számomra inkább krémes, mint zselés, de a lényeg ugyanaz. Szinte egyáltalán nem porolnak, vagy potyognak, viszont elképesztően intenzív, gyönyörű színük van szárazon is, de gondolom nedvesen még intenzívebb a hatás. Ujjal is nagyon könnyedén és szépen el lehet oszlatni a szemhéjon, de én általában ecsetet használok, és azzal is tökéletes a végeredmény.
A Nude sorozatból a 205 Sable Flamé (súgjatok, hogyan kell kimondani?!) egy amolyan igazi klasszikus, fényes arany árnyalat. Alkalmi sminkek tökéletes szereplője lehet, de gyönyörűen világosítható a belső szemzug is.
A Lumiere sorozatból az 502 Quartz Fumé egy nagyon különleges szín, én ezt egy fényes taupe-nak mondanám, mivel kissé meghatározhatatlan, de pont ettől gyönyörű: kicsit barnás, kicsit szürkés, kicsit bronzos is talán és van benne egy leheletnyi lila is, mesés.


A Smoky sorozatból a 301 Escape in Bordeaux, ahogyan a neve is mutatja, egy fényes bordó, amit arany csillámokkal dobtak fel. Nekem van egy ehhez nagyon hasonló Sigma mono szemhéjpúderem, amit nagyon szeretek, és nagyon örülök, hogy most már van egy könnyebben és olcsóbban elérhető verziója is, ami talán még jobb is, mint a Sigma szemfestéke.
A színminták elkészítéséhez szinte alig kellett belenyúlnom a szemhéjpúderekbe és láthatjátok, hogy így is mennyire intenzív és élénk a végeredmény. Itt szemhéjalap nélkül láthatjátok őket, de egyébként én mindig használok alapot a szemsminkhez és azzal nagyon tartósak.
Balról jobbra 205 Sable Flamé, 502 Quartz Fumé és 301 Escape in Bordeaux.

Tényleg csak jókat tudok mondani róluk és elgondolkodtam, hogy a matt szemfestékek közül is beszerzek egyet, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy azok hogyan teljesítenek.
A dm-ben teljes áron 2600 Ft-ba kerülnek, ami talán nem olcsó egy mono szemfestékért, én is Joker kuponnal vettem őket, de jönnek a Glamour napok, amikor jóval kedvezőbb áron lehet majd lecsapni rájuk, és ha valamit, akkor ezeket a szemfestékeket nyugodt szívvel tudom ajánlani Nektek, mert tényleg szuper a minőségük.



Ti próbáltátok már ezeket a szemhéjpúdereket?
És a korábbi Color Infallible monókat?



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest







You Might Also Like

17 megjegyzés

  1. Nekem nagyon-nagyon tetszenek az új kiadás színei (is), a L'Oréal név pedig számomra garancia a jó minőségre, éppen ezért érthetetlen, hogy hogyan engedhetnek meg maguknak egy akkora bakit, mint ez a mostani. Tudom, nem ők az elsők, és vélhetően nem is az utolsók, akik új néven futtatják a régi termékeiket, de azért teljes áron egy régi terméket újként beharangozni?! Kicsit a vásárlók megtévesztésének érzem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel vannak új árnyalatok, így azért kicsit árnyaltabb a helyzet. Meg szerintem aki nem olyan fanatikus, mint én, és nem vett korábban a Color Infallible festékekből, az valószínűleg észre sem veszi.

      Törlés
  2. Gyönyörűek! És egyyszerűen kell a Bordeaux *.* :D

    VálaszTörlés
  3. Melyik volt az a szin ami neked mar megvolt? Csak mert anno emlitetted egy videodban, h a caramel arnyalat a kedvenced, es azt sehol nem talaltam. Nem az a szin jott ki esetleg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, az van az újak között, de nem tudom sajnos, hogy mi az új neve, én azt vettem meg kétszer, úgyhogy abból visszavittem az újat, de a nevét nem néztem meg... :(. Amúgy a korábbi Hourglass Beige és Permanent Khaki is ott van az újak között, meg talán még a matt színek közül is 1-2, de azt nem tudom.

      Törlés
  4. Melyik volt az a szin ami neked mar megvolt? Csak mert anno emlitetted egy videodban, h a caramel arnyalat a kedvenced, es azt sehol nem talaltam. Nem az a szin jott ki esetleg?

    VálaszTörlés
  5. A képek alapján a L'Oréal bordó mono-ja a Maybelline Color Tattoo Metallic Pomegranate ikertesója :)
    Az a baj, hogy meghoztad a kedvem a taupe árnyalathoz a posztod alapján! :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, nagyon hasonlít a Maybelline CT-hez is :). A Taupe egyszerűen gyönyörű, szóval én nem foglak lebeszélni róla ;).

      Törlés
  6. Wow, nagyon megtetszett az Escape in Bordeaux :3 Glamour-napokon lehet lecsapok rá ^-^

    VálaszTörlés
  7. Hű de szépek! *.* Ha most nem is, de ősszel tuti veszek majd belőlük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki tudja, lehet addigra lesznek még újabb színek is ;).

      Törlés
  8. Hű mennyire pigmentáltak! Az első tetszik a legjobban, kuponnal lehet, hogy beruházom majd egyre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony nagyon erőteljes színük van, gyönyörűek.

      Törlés
  9. Hú nagyon szépek, jó pigmentáltak, ahogy látom!

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe