Hétkezdő inspirációs képek #87



Van egy olyan érzésem, hogy ezt a hetet sokan vártátok, gondolok itt leginkább azokra, akik suliba járnak, vagy dolgoznak, hiszen négy napos hétvégével zárjuk a hetet, ami elég jól hangzik.
Nekem még ehhez pluszban hozzájön, hogy most lesz anyukám születésnapja, ami miatt különösen várom ezt a hétvégét.
Abban meg már csak reménykedni merek, hogy az időjárás is kegyes lesz hozzánk és kellemes, nem túl hideg őszi időben lesz részünk, bár azt hiszem már eddig is el voltunk kényeztetve októberben.
De addig is, amíg eljön a hétvége, nézzétek meg az eheti képeket.
Kellemes inspirálódást :)!





A lábbeliket figyeljék kérem ;)! Különböző stílusok,
de egyik szebb, mint a másik. Bár a bokacsizmákkal
nekem sajnos vannak problémáim, a nem éppen
vékonyka bokáim miatt, de azért ábrándozni lehet :).
Azok a szép, nagy, pihe-puha, meleg sálak, 
egyszerűen megőrülök értük ősszel és télen.
Nem csak csodás kiegészítők, hanem
remekül melegítenek is, már csak ezért
is megéri beszerezni egy szép darabot.
Már megint kalapok, mindig kalapok. Most
már tényleg rá kell szánnom magam és fel
kell próbálnom néhányat. Csak félek, hogy
nem találok olyat, ami 1. passzol a fejemre
2. nem nézek benne ki úgy, mint aki bilit
húzott a fejére.
Rojtos táska, picit máshogy, legalábbis
ahhoz képest, amit én megszoktam.
De tetszik ez a clutch az oldalsó rojtokkal
A múltkori "Kérdések és válaszok" videómnál
kérdezte valaki, hogy szeretem-e az azték
mintás holmikat, és azt mondtam, hogy
másokon igen. Valahogy magamon túl sok,
jojózik tőle szemem. Ez a pulcsi viszont
pont megfelelő mértékben tartalmazz ezt 
a mintát :).
Az az igazi kabátos idő szerintem még csak
most jön majd, de ezzel két csini darabbal
nem esne nehezemre átvészelni a hűvösebb
időket. Amúgy mintha a drapp kabát már
szerepelt volna egy korábbi posztban, csak
oldalról. Hát elölről is jól néz ki :D.
Tökéletes őszi összeállítások: a laza, de
romantikus és a klasszikus, de vagány.
Hozzátok melyik áll közelebb?


Ti mivel töltitek a hosszú hétvégét?



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest




You Might Also Like

15 megjegyzés

  1. Szandrám, ha csak ezen múlik, csak aztékmintás cuccokat fogok magamra aggatni, mikor találkozunk :DDD
    Viszont előbb vagy utóbb szerintem be fogod adni a derekad egy ilyen kis mintás szépségre, én tudom! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  2. A sálakra eléggé rákaptam én is. Az időjárást figyelve, szerdától kellene is fog.

    VálaszTörlés
  3. Minden héten egyre nagyobb késztetést érzek arra, hogy nekem bizony kell egy hatalmas kockás sál! Várom a hosszú hétvégét, még két napot kell kibírni éjjelig tartó tanulással, mert mikor bolondulnának meg a kedves tanáraink, ha nem szünet előtt?! jó volt megnézni a képeidet "szünetként" a tanulás között :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre még nagyon emlékszem én is, jött a hosszú hétvége, akkor tutira "megpakoltak" minket a tanárok, hogy ne unatkozzunk abban a pár napban sem. Kitartás!!!

      Törlés
  4. Dolgozni fogok, a másoknak hosszú hétvégén, de lehet, hogy vigasztalódok majd egy szép nagy meleg sállal. Most már tényleg beleültetted a bogarat, akarom mondani a sálat a fejembe! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor kitartás Neked, a sál pedig jó vigasznak tűnik, mert megérdemled ;)!

      Törlés
  5. Dolgozni fogok, a másoknak hosszú hétvégén, de lehet, hogy vigasztalódok majd egy szép nagy meleg sállal. Most már tényleg beleültetted a bogarat, akarom mondani a sálat a fejembe! :D

    VálaszTörlés
  6. Ezek a kalapok! Én nem tudom, mi van velem, de én tavaly rákaptam ezekre a szépségekre, és azóta is vadászom a tökéletes darabot, ami nem egyszerű :D Valahogy úgy vagyok vele, hogy a tökéleteset akarom, ami nem adja magát könnyen :D Ami pedig az utolsó képet illeti: szükségem van arra a szettre úgy ahogy van :D Táskástul, kabátostul! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez megnyugtató, hogy másnak is nehéz megtalálni a tökéletes kalapot :)!

      Törlés
  7. Ha nem tetszik a bokád, pont bokacsizmát kellene hordanod, mert eltakarja :D
    Az aztékmintás felső tényleg szép!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem értek egyet a bokacsizmával, mivel pont hogy a bokánál vágja el a lábat, emiatt pont arra a részre hívja fel a figyelmet, ami előnytelen, szerintem legalábbis, bár ez a fazontól is függ :).

      Törlés
  8. Annyira de annyira szeretem a blogod, de ennek a bejegyzésednek különösen örülök, ugyanis emiatt született egy új rovat az én blogomon. Nagyon köszönöm :) Remélem nem baj, hogy belinkeltem :D http://picilanycsodai.blogspot.ro/2014/11/kuckozo-1.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök, hogy adtam Neked egy kis inspirációt :)!

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe