Októberi Pixibox


Mintha csak most lett volna, amikor két éve berobbant kis hazánkba a Pixibox, Magyarország első szépségdoboz szolgáltatása. Azóta számos remek kiadáson vagyunk túl, nem csoda, hogy egyre többen vagyunk Pixi-lányok, és hogy a dobozokat rendszerint percek alatt elkapkodják.
A születésnapi kiadás is remekül sikerült, számos új márkával és újításokkal.
Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy ezúttal mi lapult a dobozban, akkor kattintsatok tovább.




A második szülinapi Pixibox különlegessége az volt, hogy ezúttal háromféle dobozt készítettek, így voltak azonos termékek a dobozokban, de ezen felül különbözőek is, tehát nem mindenki ugyanazt az összeállítást kapta, így ne lepődjetek meg, ha Tietekben nem ugyanaz volt, mint az enyémben. E bben a kiadásban elvileg minden Pixibox két teljes kiszerelésű és hat mini terméket tartalmazott.
Teljes kiszerelésű termékek
Azért írtam, hogy "elvileg" ennyi terméket tartalmazott, mert az enyémben három teljes kiszerelésű és öt minta volt, ugyanis a Schwarzkopf Professional jóvoltából néhányan teljes kiszerelésben kapták meg a BC Oil Mircale Rose Oil hajolajat, aminek köszönhető volt a dobozból áradó, elképesztően finom rózsaillatot. Ha a hajam is ilyen illatú lesz tőle, akkor biztos, hogy imádni fogom, mivel a hajolajakkal amúgy is nagy barátságban vagyok, hiszen hidratálják, fényessé és selymessé teszik a hajat. Nem tudtam ellenállni az illatának, úgyhogy ki kellett próbálnom. Én hajszárítás előtt vizes hajra kentem fel egy keveset, és hát sajnos azt a finom rózsaillatot nem lehet sokáig érezni, viszont olyan puha lett tőle a hajam, hogy az valami döbbenet, úgyhogy most nagy a szerelem :).
A NYX-et új márkaként köszönthettük a dobozban, bár számomra sem a márka, sem a Round rúzsok nem ismeretlenek, ugyanis nekem már van két szín is ebből a rúzsból, most pedig a Heredes árnyalatú lapult a Pixiboxomban. Őszinte leszek: első ránézésre nem tetszett ez a szín, de amikor kipróbáltam a kézfejemen, ahogy nézegettem, egyre jobban megtetszett ez a téglavöröses árnyalat. Ez amúgy egy nagyon krémes, tápláló és bársonyos rúzs, ami nemhogy nem szárítja, hanem ápolja az ajkakat, és a pigmentáltsága is jó, én nagyon szeretem.
Az Artdeco Baked Eyeshadow a 4345.30(?) árnyalatban egy gyönyörű élénk, intenzív, szikrázó kék árnyalat apró csillámokkal, ami tökéletesen passzol a barna szememhez. Még nem próbáltam ilyen égetett szemhéjpúdert a márkától, de azt ígéri, hogy ásványi összetevői táplálják és ápolják az érzékeny bőrt.
Utazó méretű termékek
A Naobay organikus kozmetikumai szintén újdonságok voltak a dobozban. Mindenképpen ki fogom próbálni az arctisztító tejet, hiszen főként érzékeny bőrre ajánlják, az oxigenizáló arcápoló krém pedig organikus tápanyagokban gazdag, táplálja a bőrt, javítja a rugalmasságát és nedvességgel látja el egész napra. Nagyon könnyű állagú, gyorsan felszívódó krémnek tűnik egyébként.
Az Eucerin pH5 kézkrémnek pedig tökéletes táskába való kézkrém, mivel én utálok normál méretű kézkrémes tubusokat cipelni magammal. Nagy hasznát fogom venni, amikor hidegebb lesz, mivel tökéletesen ápolja és óvja a kéz száraz és érzékeny bőrét, hosszan tartóan hidratálva azt. Elég masszív, sűrű krém, de ehhez képest viszonylag gyorsan felszívódik és puhává varázsolja a kezeimet.
Minták
A Schwarzkopf Professional BC Oil Miracle Rose Oil haj és fejbőrápoló sampon az igénybevett hajnak és fejbőrnek ígér táplálást és ápolást, úgyhogy az én hajam pont megfelelő terep neki. Az illata ugyanolyan finom, mint a hajolajé, 100% rózsa, és természetesen már ezt is kipróbáltam. Egészen sűrű, már-már zselés állagú, átlátszó rózsaszínes sampon, nagyon jól habzik. Bár az illatát sajnos ennek sem éreztem sokáig, bármennyire is szerettem volna, de a hajam annyira lágy tapintású, puha és selymes lett utána, hogy már most azon gondolkodom, hol szerezzek be egy teljes flakonnal belőle.
Lapul még a dobozban egy Lanvin Me parfümminta is, ami őszintén szólva nem igazán az én illatom, dehát van ilyen.
Óriási öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a dobozban lapuló Piximagazinhoz ezúttal én is hozzá tehettem egy kicsit: a 9. oldalon arra vonatkozóan próbáltam néhány tippet adni Nektek, hogy hogyan használhattok sokoldalúan egy halvány rózsaszín lakkot, bízom benne, hogy hasznos volt számotokra.

Szerintem ez egy nagyon jól sikerült doboz lett, szuper termékekkel, igazából egyedül a parfümminta nem tetszik csak, de azt hiszem az nem nagy veszteség :D.
Ha esetleg még nem ismeritek a Pixiboxot, vagy nem tudjátok hogyan működik, akkor kattintsatok a Pixibox weboldalára ITT.


Ti megrendeltétek a szülinapi Pixiboxot?
A Tietekben mi lapult? Elégedettek
vagytok vele?



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest




You Might Also Like

13 megjegyzés

  1. Uuu, ez a doboz! Valami isteni! Annyira kár, hogy nekem most nem fért bele :( Nagyon szomorú vagyok miatta, de azért annyira igyekszem nem szomorkodni, mert jövőre is lesz szülinap, addig pedig még karácsony is, ahol biztosan ugyanilyen tuti dolgok lesznek!
    Viszont ez a hajolaj nagyon érdekel. Olyan jókat hallok/olvasok ezekről, hogy lehet, be kellene szereznem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan lesznek még szuper dobozok, ne aggódj :).
      A hajolajat pedig fodrászszalonokban, illetve fodrászkellékes boltban lehet kapni, egy szalont biztosan tudok Bp-en, ahol van: Moowhair szalon Bp, Közraktár utca 30.

      Törlés
    2. Köszönöm szépen! :) Ha esetleg Budapesten járok, akkor betérek oda, ha pedig nem mostanában, akkor körbenézek, merre lehetne hozzájutni felénk :)

      Törlés
  2. Nem rendeltem meg, de nem is bánom, annyira nem jött be. A DM Boxot sajnálom, azt még egy alkalommal sem sikerült megszereznem. -.-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azt eddig egyszer próbáltam megrendelni, de lemaradtam. Viszont ahogy néztem a mostanit, nem igazán jött be nekem, úgyhogy nem is bánom, hogy nem próbálkoztam most megrendelni.

      Törlés
  3. Én már régen ácsingózóm a Pixire és most, hogy szülinapi kiadás volt úgy gondoltam, hogy biztosan szuper cuccok lesznek benne és érdemes beruházni rá, de végül lemaradtam róla...
    Így utólag nem bántam meg, hogy nem rendeltem meg mert nem rossz az összeállítás, de szerintem ahhoz képest, hogy szülinapi semmi extra. Szerintem volt már "erősebb" Pixibox is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, hogy milyen megosztó lett ez a doboz: mármint van akinek nagyon tetszik, van akinek nagyon nem. de nyilván ez az egyéni preferencián is múlik, nekem ez most abszolút "testhez álló" volt :).

      Törlés
  4. Én is nagyon-nagyon elégedett voltam a Pixikémmel :)
    Képzeld Szandra a Tea Rose árnyalat volt a dobozkámban. Ezt már azóta be szerettem volna szerezni, amióta nálad láttam. :) Szóval nagy öröm volt.
    Nagyon örültem a TONI&GUY Glamuor Hidratáló fényspraynek is, ilyent is akartam már venni.
    A Schwarzkopf is nagyon tetszik, de tényleg nem tartós az illata, de mosás közben igazán mennyei :)
    A Naobay krémeknek is nagyon örültem, de még nem próbáltam és az Eucerint is hidegebb időkre hagyom. Ez egy tökéletes doboz volt és mindennek nagyon örültem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök, hogy Neked is tetszett :).
      A Tea Rose tényleg nagyon szép árnyalat, nem csodálom, hogy örültél neki. Hú és Te a szerencsések között voltál, akiében volt TONI&GUY fényspray is? Kis mázlista, mondjuk nekem már volt máshonnan egy flakonnal, de szuper kis termék :).
      A rózsás hajápolókról meg nem is beszélve.

      Törlés
  5. Szülinapi kiadáshoz képest szerintem elég unalmas doboz lett, ha megrendeltem volna szerintem csalódott lennék én is, de szerencsére nem tettem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ez egyéni "ízlés" kérdése, ha valakinek pont eltalálják, hogy milyen termékeket szeret, akkor annak nyilván tetszeni fog :). Nekem pont hogy beletrafáltak ezzel a dobozzal, de nyilván nem lehet mindenki ízlését egyszerre kielégíteni.

      Törlés
  6. girlwhomustnotbenamed2014. október 16. 18:44

    Nekem ez volt az első Pixiboxom, és nagyon örültem a tartalmának. A Naobay-es termékek zseniálisak, a krém különösen, mert pillanatok alatt beszívódik, és nagyon jól hidratál. Pont ilyesmit kerestem az utóbbi időben, mert általában közvetlenül sminkelés előtt használok hidratálót, és ha nem kellően gyorsan szívódik be, "elcsúszik" rajta az alapozó. A teljes ára sajnos elég húzós, de elképzelhető, hogy rá fogom szánni a pénzt, ha elfogy a minta.

    A Lanvin parfüm először tőlem is idegen volt, de az ilyen mintákat mindig elhasználom, mert élvezem, hogy nem a megszokott illat van rajtam, mostanra meg már meg is tetszett. :-) A rózsaillat pedig engem is levett a lábamról, csak szagolgattam a dobozt, amikor kibontottam. :D Ugyan még nem használtam őket, de úgyis sampont akarok váltani, és a tapasztalataidat olvasva elképzelhető, hogy bizalmat szavazok ennek a BC-nek. A sminkek közül a NYX rúzs színe nem igazán az én színem, de sebaj, mindent már nem találhattak el. :) A kézkrémmel pont úgy vagyok, ahogy te is, tökéletes lesz a hidegben a táskába, szóval mindent összevetve nagyon elégedett voltam ezzel a kiadással.

    Külön gratulálok a cikkhez, kellemes meglepetés volt, amikor megpillantottam az ismerős arcot, és szokás szerint hasznos tippeket adtál. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy Neked is tetszett ez a doboz :). Én még nem próbáltam ki a Naobay cuccokat, de most nagyon kíváncsivá tettél :).

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe