Homár és barackfagyi a körmeimen

Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy furcsán és értetlenkedve nézitek a poszt címét... :)! Nem, nem borítottam rá egy háromfogásos vacsorát a körmeimre, hanem a Catrice két körömlakkjáról, meg egy dilemmáról lesz szó, ami nem csak erre a két körömlakkra vonatkozik, hanem több másikra is!
Ha kíváncsiak vagytok mi az, akkor olvassatok tovább!





Szóval vasárnap este festettem ki a körmeimet két Catrice lakkal, amiket egyébként akciósan vettem a Rossmannban. A narancsos-pirosas, homár (vagy talán lazac?!) színű árnyalat neve stílusosan 895 I am a Lobs-star, a barackfagyi színűé pedig 830 Salmon&Garfunkel. Így festenek egyébként a körmeimen:
Mindkettőt ugyanúgy alap-és fedőlakk nélkül vittem fel két rétegben, ugyanolyan széles ecsetük van, de mégis már a felvitelnél érzékeltem a különbséget a kettő között, most meg pár nap távlatából még inkább.
A barackszínű eléggé csíkozódott felvitelkor, és most így a negyedik napon már több körmömről is elkezdett lepattogni... a homárszínűvel viszont gyönyörűen tudtam dolgozni, és az égvilágon semmi baja, sehol semmi csúnyaság.

De ezt igazából az essie lakkoknál is tapasztaltam, hogy ugyanaz az ecset, ugyanaz a formula, de az egyik csíkozódik, és hamarabb elkezd pattogni, míg a másik meg gyönyörűen tartja magát napokig.


Biztos Ti is jártatok már így két ugyanolyan márkájú és típusú körömlakkal - segítsetek nekem, hol van a kutya elásva?

You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. A világos színeknél ez gyakran előfordul, mivel a színpigmentek kevésbé erősek. Az ilyen színeknél nyugodtan felvihetsz akár 3 réteget is a teljes telítettségért, de a hosszú távú lakkozáshoz én mindenképpen ajánlanék legalább alaplakkot. Orlynak van pl egy gumis alaplakkja, ami gyönyörűen meghosszabbítja a lakkok élettartamát, és megőrzi a körmöd egészségét.
    http://www.perfectnails.hu/webaruhaz_koromlakk-gumis-alapozo---bonder-_248
    És persze, ha van egy záróréteg is, az maga a tökély. :) http://www.perfectnails.hu/webaruhaz_coat---fedofeny---pajzs-wont-chip---feluletvedo-pajzs_296
    Üzlet a Dohány utcában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú wow, köszi ezt a nagyon szakszerű hozzászólást és a tippeket ;)!!!!

      Törlés
  2. Ilyen szépen nem is tudtam volna megfogalmazni, de ugyanezek a tapasztalataim: a világos lakkok (nálam főleg a babarózsaszín és barack színű lakkok) sokkal gyakrabban csíkozódnak ugyanattól a márkától is, mint a sötétebb társaik.
    Az alaplakk általában segít a tartósságon, de én sajna kivétel voltam: a körmeim rettenetesen utálják a körömlakkot, ha valami 24 órát kibírt a körmömön, az már szupertartós volt... Feladtam a küzdelmet: színtelen gél lakkal a körmeimen vígan lakkozgatok :-)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe