Így fogyok én



Öltözködési szokásaink posztomban említettem, hogy az elmúlt időszakban sikerült fogynom néhány kilót, és a poszt kapcsán kértétek, hogy osszam meg Veletek, hogy hogyan, milyen módszerrel sikerült.
Nem akarok életvezetési tanácsokat adni, meg elvinni a blogot ilyen fogyózós irányba, de akit érdekel, azzal most megosztom :)!


Először is tisztázzuk a kiinduló méreteket: 170 cm vagyok, és tavaly év végén kb. 65-66 kilót nyomtam, és ez valahogy nem tetszett nekem. Láttam, hogy itt-ott már megjelentek a kis párnácskák, és ez őszintén szólva zavart engem. Úgyhogy újévkor úgy határoztam, hogy ebből elég, szeretnék visszamenni 60 kg alá.

Tudtam, hogy igazából egy módon tudok megszabadulni a felesleges kilóktól: ha nem eszem szénhidrátot és cukrot, vagyis kenyeret, péksütiket, tésztát, krumplit, rizst, édességet. Ja meg az esti TV előtti nasiról is le kell szoknom, mert az is sokat számít sajnos. Igazából Norbi Update módszerének is- ha nagyon leegyszerűsítem- ez a lényege, tehát mondhatni ezzel fogytam, de nem kizárólag Update termékeken éltem. Viszont ha nagyon megkívántam a kenyeret, vagy péksütit, akkor szépen elmentem az Update boltba és vettem.

Sportolni sajnos nem nagyon sportoltam, tudom, hogy ez hiba... Pontosabban próbálkoztam otthon DVD-re való tornázással, illetve amikor már jobb lett az idő, futással is, de kövezzetek meg, nem vagyok egy nagy sportember, valahogy a sport nem megy nekem hosszú távon, szóval ezeket csak ideig- óráig csináltam. Helyette viszont lift helyett lépcsőztem, illetve tömegközlekedés helyett a rövidebb távokat gyalog tettem meg, ha az idő is engedte. Nyilván ha rendszeresen mozgok valamit, akkor valószínűleg többet/gyorsabban fogyhattam volna, de sajnos én már csak ilyen vagyok... :(
Na és akkor hogy mire is jutottam?
Nagyjából fél év alatt sikerült megszabadulnom kb 6-7 kilótól, most már stabilan 59 kiló vagyok, persze úgy, hogy ha lehet, továbbra is igyekszem elkerülni a szénhidrátokat, de azért néha-néha eszem ilyesmiket. Igazából a fél év alatt is becsúszott egy-egy esküvő, családi ebéd/vacsi, amikor azért nem vetettem meg a fajsúlyosabb kajákat. Szóval nem sanyargattam magam halálra, sőt igenis finom ételeket főztem még így is, hogy a szénhidrátot igyekeztem elkerülni. Egyáltalán nem éltem meg szenvedésként, bár néha-néha be tudtam volna falni egy csomag chipset. Szerintem ha még szigorúbban csinálom, és a fél év alatt tényleg egyáltalán nem eszem kenyeret, krumplit, édességet stb., plusz még rendszeresen sportoltam is volna, akkor szerintem még többet, vagy gyorsabban fogytam volna, de így is elégedett vagyok.
Azt még hozzátenném, hogy amellett, hogy kilóban fogytam, centiméterben is rengeteget karcsúsodtam: a legtöbbet a combjaimról, és a hasamból fogytam, de mindenhonnan lement pár centi.
Most úgy vagyok Vele, hogy lehet, hogy nyomok még egy hajrát, hogy lemenjen még 1-2 kiló, de ha nem, akkor sem leszek szomorú, hiszen már ezzel az eredménnyel is elégedett vagyok, és remélem, hogy hosszú távon meg tudom tartani ezt a súlyomat.

Hát azt hiszem ezzel a poszttal túl nagy titkot nem árultam el Nektek, hiszen semmi ördöngősség nem volt az egészben, igazából én azt gondolom, hogy elhatározás és akarat kérdése az egész. Ha az megvan, akkor tutira menni fog :)! Csak legyetek kitartóak és ne adjátok fel, én sem egy hónap alatt fogytam ennyit. Ugyanis nagyon rövid idő alatt sokat fogyni nem igazán egészséges, ráadásul ott megvan a veszélye, hogy hamar vissza is jönnek a kilók, szóval én inkább a lassabb, de tartós fogyás híve vagyok :).

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Köszi a posztot!:) Sajnos én is úgy látom, hogy hosszútávú, hatékony fogyás, csak a szénhidrátbevitel lecsökkentésével lehetséges. Kár, hogy sok az olyan (gyakran gyermekkori) rossz beidegződés, amely nehezíti ezt.:((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen :)! Hát ez így van, amúgy sajnos én imádom a szénhidrátbomba kajákat, és eleinte azért nehéz volt, hogy ezeket elhagyjam, de mostanra már megszoktam. De ahogyan írtam, azért néha-néha eszek egy keveset ezekből is, de olyankor sem nyomok be egy kiló kenyeret, vagy egy lábas tésztát, még ha belém is férne :D épp csak annyit, hogy érezzem az ízét, meg jól essen :).

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe