Trendi okosóra sok funkcióval - Fitbit Versa teszt
Akik már követnek egy ideje, azok láthatják, hogy próbálok odafigyelni az egészséges életmódra különös tekintettel a rendszeres mozgásra. És ehhez egy szuper társat kaptam egy együttműködés keretén belül néhány héttel ezelőtt, mégpedig a Fitbit Versa okosórát, úgyhogy ebben a bejegyzésben megosztom veletek a tapasztalataimat és a véleményemet ezzel az órával kapcsolatban.
A Fitbit Versa egy igazán sokoldalú okosóra, úgyhogy lelkesen használtam és teszteltem az elmúlt hetekben, próbáltam minél több funkcióját megismerni. Egyrészt természetesen az itthoni tornák során vettem nagy hasznát, hiszen a Versa méri az edzéseket: az időt, a pulzust, a távolságot és az elégetett kalóriákat. Ezen kívül automatikusan felismeri és elkezd mérni bizonyos sporttevékenységeket - pl. futás, biciklizés vagy éppen úszás, hiszen vízálló - , továbbá lépésszámláló is van benne. Nekem ezek a funkciók nagy-nagy motivációt adnak a mozgáshoz, hiszen mint tudjátok, én itthon tornázom és őszintén szólva néha nagyon nehéz nekiállnom... hiszen ha az ember otthon tornázik, akkor nem az van, hogy elmegy az edzőterembe és akkor ott muszáj csinálni, ha már ott vagyok. Az otthoni tornánál sokkal könnyebben győz a fáradság, vagy éppen egy jó sorozat, de engem lelkesít és "húz" az, hogy látom, hogy pl. mennyi kalóriát égetek el egy-egy órával. A lépésszámláló pedig többször rávett már arra, hogy olyan helyekre is gyalog menjek, ahova egyébként pl. busszal mennék, de inkább sétáltam, mert kihívásnak éreztem, hogy többet gyalogoljak, mint előző nap. Ezen kívül azért is nagyon jó motivációs eszköz a Versa, mert a saját beállításunk alapján emlékeztet arra, hogy minden órában mozogjunk valamennyit. Nem egyszer volt olyan, hogy csak azért felálltam és járkáltam egy picit, mert figyelmeztetett rá az óra.
Aztán ha éppen úgy tartja kedvem, akkor a Versa lehet a személyi edzőm. A 8 hetes program mellett, amit az elmúlt hetekben csináltam, a Fitbit személyi edzős applikációja, a Fitbit Coach is segítségemre volt, ami tulajdonképpen egy digitális személyi edző. Többfajta edzés közül is választhatunk és az óra mindig mutatja, hogy hogyan kell helyesen csinálni a gyakorlatokat és természetesen méri is az edzéseket. Otthoni környezetben ez kifejezetten motiváló.
Nagyon fontos funkció számomra a folyadékfogyasztás követése. Többször is említettem nektek, hogy sajnos eléggé hadilábon állok a vízfogyasztással... De nagyon örülök, hogy a Fitbit Versával ezt is nyomon lehet követni, így tényleg próbálok odafigyelni erre és talán most már elmondhatom, hogy lassan végre kezd beállni, hogy megigyak napi kb. 2 liter vizet. Ha pedig valaki szeretné naplózni az étkezéseit is, vagy mondjuk kalóriákat számolni, akkor segítségére lehet a Fitbit applikációban található ételnapló.
Az egyik legizgalmasabb funkció a női egészségfigyelés, ami nekünk nőknek több szempontból is nagyon fontos lehet. Egyrészt a Fitbit telefonos applikáció naptárájában vezethetjük a ciklusunkat, akár olyan információkat is megadhatunk, hogy milyen erős a vérzésünk, milyen tüneteink vannak (pl. fejfájás, görcsölés), de aki mondjuk babát szeretne, az akár a termékeny napokat is figyelheti az alkalmazás segítségével. Másrészt a ciklus különböző időszakában más-más edzéstípusok javasoltak. Az első két hétben az intenzívebb edzések, míg a második két hétben az alacsony intenzitású edzésekre érdemes fókuszálni.
És végül, de nem utolsó sorban, ha szeretnénk, akkor akár az alvásunkat is figyelhetjük a Versaval. Bár nincs rajtam minden éjjel az óra, de azért néha magamon hagyom, mert nagyon érdekes látni, hogy az éjszaka folyamán hogyan alakulnak az alvási ciklusaim.
Mivel ez egy okosóra, így sok egyéb funkciója is van még. Természetesen jelzi a bejövő hívásokat, amiket fogadhatunk, vagy elutasíthatunk vele, illetve a bejövő sms-eket is elolvashatjuk, sőt akár a naptárértesítéseket is megkaphatjuk. Nekem ezek is nagyon fontosak, ugyanis rendszeresen úgy járok, hogy a telefonom tőlem messze van, lenémítva és ha nem lenne rajtam a Fitbit Versa, akkor észre sem venném, hogy valaki hívott, vagy írt nekem. Úgyhogy mostanában kevesebb nem fogadott hívásom van. :D És persze egy csomó hasznos applikációt is le lehet tölteni az órára, így abszolút mértékben személyre szabható a Versa. A zenére edzőknek pedig jó hír, de igazából városban sétálva is szórakoztató funkció, hogy a Versára zenét is fel lehet tölteni és Bluetooth fülhallgatóval már hallgathatod is a kedvenc számod.
És még két pozitívum így a végére: a Fitbit Versa súlyra nagyon könnyű, így nem zavaró akár még alvás közben sem. A másik pedig az, hogy nagyon hamar feltöltődik és meglepően sokáig bírja egy töltéssel. Nyilván ez attól is függ, hogy mennyire aktívan használjuk, de én simán használtam három napig egy feltöltéssel, de akár négy napig is bírja.
Mindent összevetve, a Fitbit Versa szerintem nagyon jó választás annak, akinek fontos az egészséges életmód és ehhez szeretne egy olyan okosórát, ami remek funkciókkal rendelkezik, ráadásul jól is néz ki - cserélhető pántja van és rengeteg egyedi, különböző stílusú számlapot le lehet tölteni rá -, szóval ár-érték arányban mindenképpen szuper.
Szandra
Szandra
*Szponzorált tartalom, a blogbejegyzés a Fitbittel együttműködve készült.
0 megjegyzés
Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.