Tavaszi megújulás

Nekem, aki évente kb. kétszer járok fodrászhoz, olyan érzés, amikor megyek hajat vágatni, mintha bálba készülnék, annyira be vagyok zsongva és nem volt ez másként most sem.
Hosszú-hosszú ideje terveztem már, hogy váltanom kellene - mind a hajam fazonját, mind a színét illetően. Viszont talán már említettem Nektek korábban, hogy nincsen állandó fodrászom, így mindig bajban vagyok, hogy hova is menjek és már jó előre izgulok, hogy vajon mit fognak majd csinálni a hajammal... Mondjuk eddig szerencsére nem igazán voltak melléfogásaim, ami a fodrászokat illeti, de a mostani frizurámmal, a fodrásszal és a szalonnal is nagyon-nagyon elégedett vagyok. Szóval ma az új hajam sztoriját írom le Nektek.
 De még mielőtt belevágnék, szeretném előre jelezni, hogy ez nem egy PR-cikk "holmi" ingyen hajvágásról, de annyira elégedett vagyok a szalonnal, hogy mindenképpen szeretném ajánlani őket Nektek. :)
A Szabó Imre Hair & Beauty budai (merthogy van pesti is) szalonjára én magam találtam rá, mivel öt perces sétára van tőlünk, így többször is elmentem már előtte. Úgyhogy amikor pár hete végre rászántam magam a hajvágásra, megnéztem a honlapjukat (katt), facebook oldalukat (katt), meg az Instagramjukat (@szaboimreszalonok) és mivel tetszett, amiket láttam, úgy döntöttem, bejelentkezem hozzájuk hajvágásra. Fodrászt nem választottam, mivel nem ismertem őket, úgy voltam, hogy a véletlenre bízom magam, így Rikter Mátéhoz kerültem.
Szombat reggel 8 órára kaptam időpontot, mondanám, hogy frissen, fiatalosan, de inkább kissé nyúzottam érkeztem meg a szalonba, ahol aztán a hajmosástól kellemesen ellazulva kerültem Máté kezei közé. Elmondtam neki, hogy long bob-ot szeretnék vágatni, de azt szeretném, hogy olyan hosszú maradjon, hogy egy ici-pici copfba azért össze tudjam fogni a hajamat. Ez egyrészt Lili miatt sem árt, másrészt edzésnél is praktikus. Máté megmutatta, hogy nagyjából milyen hosszra gondolt, én bólintottam, ő meg szó szerint belevágott. 
Egyébként nagyon kedves volt, beszélgettünk mindenféléről, de nem csak a szája, hanem a keze is járt. Amúgy mondott pár megnyugtató dolgot a hajammal kapcsolatban. Én valahogy mindig olyan tragikusan látom a hajamat (is :D), de szerinte nincs vele semmi gond és jó vele dolgozni. Kérdezte, hogy milyen termékeket használok a hajamra, meg hogy ombre volt-e korábban. Mondtam, hogy igen, volt az is, de már nem az, egyszerűen csak lenőtt a hajam, amit én totál igénytelennek gondoltam, erre ő közölte, hogy csakmert tökjó az átmenet, olyan szép természetes. Na ezzel ismét megnyugodtam, hogy akkor azért tényleg nem annyira gáz a hajam. :D
Bő egy óra alatt készült el a hajammal, beszárította és ki is egyenesítette íme a végeredmény, összehasonlítva a kiindulási "ponttal":
Elöl hosszabb, mint hátul (ez majd a lentebbi képeken jobban látható lesz), ami azért is jó, mert így az első tincsek is hátraérnek, ha össze akarom fogni. Szerintem amúgy lehetett volna még egy ici-picivel rövidebb, de így tutira megvan a copf. Mindenesetre odavagyok érte, valahogy olyan friss és lendületes az egész, itthon is elő tudom "állítani" magamnak, szerencsére nem az a típusú frizura, ami csak a fodrásznál nézett ki jól, mert azok nagyon tudnak bosszantani. Egyelőre még csak egyenesen hordtam, de alig várom, hogy kipróbáljam, milyen begöndörítve.
Szóval nagyon elégedett vagyok mindennel, a szalon is nagyon szép és kulturált, nagyon jó helyen van (nekem legalábbis mindenképpen) a recepciós lány is nagyon kedves volt, úgyhogy elhatároztam, hogy ide biztosan visszatérek még :). Azt kihagytam, hogy kb. 8000Ft-ot fizettem, ami valakinek talán soknak tűnhet, de mivel én nem járok havonta fodrászhoz, így nekem ez tökéletesen megérte így. Igazság szerint most meg is jött a kedvem ahhoz, hogy gyakrabban menjek fodrászhoz, szóval lehet, hogy 2-3 hónap múlva megint beülök ide egy új frizkóra, addig még kitalálom, hogy milyen legyen :).

Nade nem álltam meg itt, ha már lúd, legyen kövér alapon arra gondoltam, hogy változtatok a színen is. Persze ne valami nagyon drasztikus váltásra gondoljatok, mert bár nagyon szerettem az előző színt, de picit untam már és hát kapóra jött, hogy megkerestek engem is a Syoss-tól, hogy van-e kedvem kipróbálni az új Gloss Sensation tartós hajszínezőt. Gondoltam, hogy ha már így olvasnak a gondolataimban, hogy mit tervezek, akkor miért ne? Ez egy ammóniamentes, többszörösen aktív hajszín fokozó és ragyogást adó hajszínkrém, ami ígérete szerint vibráló, fényes, csillogó hajszínt eredményez, mivel micro részecskéi gyengéden megtapadnak a haj felszínén és bevonatot képeznek. Ráadásul azt írják, hogy javítja a haj minőségét, mivel kevésbé törik tőle a haj. Nekem ez így szimpatikusan hangzott, úgyhogy kiválasztottam a 6-67 Karamell barnát, amit "divatos arany és réz fényű világos barna"-ként aposztrofáltak a dobozon.
Szinte mindig is itthon, magamnak festettem a hajamat, szóval ez nem igazán jelent problémát számomra, de ha valaki bizonytalan az otthoni hajfestéssel kapcsolatban, vagy drasztikus hajszínváltásra készül, akkor mindenképpen forduljon fodrászhoz, ilyen esetekben én sem kísérleteznék itthon. 
A Syoss Gloss Sensation tartós hajszínezőt nagyon egyszerű használni: a doboz tartalmaz egy tubus festékkrémet, amit bele kell nyomni a felvivő flakonba, amiben már benne van a színelőhívó. Jól össze kell rázni és már lehet is kezdeni. 
Mivel nekem volt lenövésem, így először oda vittem fel a festéket, a kis csőrös flakonnal gond nélkül el tudtam oszlatni, majd kb. 25 percig hagytam hatni. Ezután a maradék festéket eloszlattam a haj hosszán és 10 percig hagytam hatni. Majd egy kis meleg vízzel felhabosítottam a festéket, utána pedig alaposan kimostam a hajamból. Ezután felvittem a hajamra a dobozban található színvédő balzsamot és a 3 perces hatóidő lejárta után azt is kiöblítettem a hajamból, végül a szokásos módon megszárítottam a hajamat. És íme a végeredmény:
Nem mondom, hogy nem volt furcsa elsőre a világos, már-már szőkés-barnás haj után ez a sötétebb, rezes árnyalat, de nekem mégis tetszik, de lehet csak azért, mert végre valami új, végre valami más. Amúgy a festés utána a hajam nagyon puha és kellemes tapintású volt, nagyon kíváncsi vagyok, hogy meddig marad meg a szín a hajamban. A doboz szerint 8 hét, ami nálam reális is lehet, mivel én heti 1-2x mosok hajat.
És akkor íme a végső előtte-utána kép:

Hát ennyi a mostani hajsztorim, nagyon elégedett vagyok minden szempontból, mind a vágással, mind az új hajszínemmel, szóval jót tett a lelkemnek is. Ja és a férjemnek is nagyon tetszik, mert hát ugyebár ez sem mellékes. ;)


Ti is készültök hasonló tavaszi megújulásra?


Szandra





*A bejegyzésben bemutatott Syoss Gloss Sensation hajfestéket tesztelésre kaptam.








You Might Also Like

27 megjegyzés

  1. Készülök bizony! :D Most eljutottam arra a pontra hogy nagyon unom már a hosszú hajamat és ezt a színt is. Három éve már csípőig vagy fenékig érő hajam van, ez a leghosszabb idő amíg ugyanolyan frizurám volt. Gyorsan nő, szóval ha most levágatom vállig, nyár végére megint hátközépig ér majd.
    Néha kell váltani. Az oldalfonat hiányozni fog azért. :)

    Nagyon csini lett a frizurád és szerintem a szín is telitalálat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű ez igen, jó hosszú akkor Neked, na nekem azt nem lenne türelmem kivárni, hogy ilyen hosszú megnőjön, meg valószínűleg nem is nagyon tudnék mit kezdeni vele. De mondjuk úgy könnyű, ha gyorsan nő, bár most úgy vettem észre, hogy nekem is :).

      Törlés
  2. Mostanában nagyon tetszett a hajad a videókban, de ez is nagyon tuti, főleg a színe :) Én mondjuk nem lennék képes levágatni, örülök, hogy végre megnőtt, de neked a hosszú és a rövidebb is szuperül áll :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszi. :) Mindig van egy pont, amikor befészkeli magát a fejembe a gondolat, hogy le kéne vágatni, de mindig várok, hogy nehogy megbánjam, aztán egy idő után már nem bírom tovább na és akkor megyek is a fodrászhoz, mielőtt meggondolom magam :). Persze nem mondom azt, hogy nem hiányzik a hosszú haj, de ezt most nagyon szeretem.

      Törlés
  3. Régen én is kb évente 1x merészkedtem el a környékünkön lévő fodrászhoz, de rendszeresen elcseszte (nem nagyon, de elcseszte). Mikor pár éve bedobtam neki a szilikonmentes sampont témát, és halvány lila gőze nem volt róla, mi is az, akkor döntöttem úgy, hogy hozzá soha többet. Ő az a tipikusan a környék időseinek dauereléséből él.
    Aztán a munkahelyemen egy ügyfél megdicsérte az akkor még rövid, rézvörös hajam, és pimaszul hozzátette, hogy "de lehetne jobb is!", majd átnyújtott egy névjegyet. :D Így lett Samu az új fodrászom, akihez eddig kb 3 havonta jártam. Rájöttem, hogy jobbat teszek a hajammal, ha 2-3 havonta szakértő kezekbe kerül. Klasszul megnőtt, kipróbáltuk a lila-vörös párost, volt lila és szőke ombre is, csak a rézvörös volt mindig a fix pont. Már 3 éve a L'Oréal Preferencé 74-es rézvörös csodájával festem a hajam, és imádom, de mostanában sokat agyalok rajta, hogy árnyalatot kellene váltani. Tetszik a végeredményed, lehet kipróbálom a Syoss rézvörösét! :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És mennyi ilyen fodrász van amúgy, amit az elején is írtál... De ez tökjó, hogy Neked már ilyen régóta megvan A fodrász, kicsit irigykedem is mindig azokra, akik már évek óta ugyanahhoz járnak. :)

      Törlés
  4. Tényleg nagyon szép lett a végeredmény, jól áll! :)

    VálaszTörlés
  5. Szuper lett a hajad! A fazon is, és a szín is, bár a régi árnyalat is legalább annyira jól állt, mint az új! (:

    Én is tervezek valamikor fodrászhoz menni, fazonon még nem gondolkodtam, mondjuk nagyon rövidebb hajat nem szeretnék, épp "növésben van". :D [jelenleg így néz ki: https://scontent.cdninstagram.com/t51.2885-15/s640x640/sh0.08/e35/12826312_243992335935243_1450347821_n.jpg?ig_cache_key=MTE5ODY2MzQzMjIwMDIwMTg2NQ%3D%3D.2.l]

    Egyébként nálam is ilyen a fodrászhoz mászkálás, nem járok túl gyakran, festés otthon van, ha van, és a vágást is megoldom magamnak, ha úgy gondolom, hogy ideje. (: Ennek ellenére mégis szeretek fodrászhoz is menni, mindig feltöltődöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű nagyon szép a hajad. :) Én vágni nem nagyon merem magamnak, bár évekkel ezelőtt erre is volt példa. :D

      Törlés
  6. Kb. másfél hete voltam én is fodrásznál. Long bob-om volt, talán picit már hosszabb,mint most Neked. Most lépcsőzetes/tépett lett és szeretem. Kivasalva picit talán jobban is,mint göndören/természetes hullámosan. Épp elgondolkodtam én is egy vörös hennázáson. Még alszok rá párat és majd eldöntöm,hogy bele vágjak-e.
    Nagyon jól áll Neked és a szín is fantasztikus! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. :) Én mindig nem próbáltam ki begöndörítve, de biztosan ki fogom próbálni azt is a változatosság kedvéért. :)

      Törlés
  7. Szia Szandra! Szuper a hajad, szerintem ez a long bob hair cut, az egyik legmenőbb az eddigi haj trendek közül. :) A szín sem volt merész választás, viszont nagyon betalált. :)

    Nekem is volt egy kisebb váltásom, színt és hosszt illetően, de ilyenkor tavasszal én is megőrülök és gyakrabban kérek valami újat a fodrásztól. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ha jön a tavasz, akkor nálunk nőknél azért általában "bekattan" valami, hogy váltani akarunk, de nincs ezzel baj. :) Amúgy szerintem is szuper fazon a long bob, sokaknak jól áll és akik úgy vannak mint én, hogy a hosszút unják, de azért mégsem akarnak rövidet, azoknak tökjó választás. :)

      Törlés
  8. Annyira gyönyörű vagy Szandra! Ki vagy virulva! :) Nagyon teszik az új frizurád, persze a régi is nagy kedvencem volt. ^_^

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jól áll ez az új fazon, és a szín is :)
    Nekem eddig i nagyon tetszett a hajad, kb. pont a hajvágásod előtt írtam videódhoz is, hogy mennyire szép :D

    VálaszTörlés
  10. Csini lett jól áll, és nagyon hordható fazon, én két hónapja vágattam le a hosszú hajam bobra :) De jó, most már másik márkának is van a fahéj színe, Én két éve használom a loreal casting creme gloss fahéj 7304 árnyalatát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a festék egyébként szerintem nagyon hasonlít a Casting Creme Glosshoz. :)

      Törlés
  11. Irtó klassz lett, a fazon és a szín is el lett találva! És szuper, hogy teljesen természetes a végeredmény. Hányszor láttam olyat, hogy sötétbarna haja volt valakinek, és befestette hidrogén szőkére, majd 2-3 hét után már látszik a lenövés. 1-2 árnyalat különbség az ideális szerintem, És bár én csak akkor akarok festeni, ha elkezdek őszülni (ami 1-2 évtizedig még tuti nem várható), de nagyon jó a hajad így. Olyan élettel teli lett ezzel a színnel, és olyan, mintha mindig ilyen lett volna, mintha ez lenne a természetes színe. És a hossza is tökéletes. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszönöm. :) Hát igen, nem akartam színben drasztikus váltást, már csak azért sem, mert nem tudok és nem is akarok havonta fodrászhoz mászkálni festés miatt.

      Törlés
  12. Szuper lett a végeredmény, mind a szín, mind a fazon! =) Nekem is el kéne mennem fodrászhoz, mert nagyon töredezettek a hajvégeim, és amúgy sincs semmi formája a hajamnak, csak van...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is valahogy így voltam amúgy, hogy csak úgy lógott...

      Törlés
  13. Nagyon tetszik a fazon és a szín is szuperül áll! Ideje lenne nekem is ismét ellátogatnom fodrászhoz, nagyon rég voltam már. A frissítő vágást mostanában magamnak intéztem, de jobb lenne végre szakértők keze közé kerülnöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régebben amúgy én is néha magamnak vágtam, de most már valahogy nem merek hozzányúlni, ami tök fura, mert festést meg simán csinálok itthon.

      Törlés
  14. Szia!
    En epp ma probaltam ki ezt az arnyalatot. Inkabb rezes beutese van. Viszont ami nagyon zavar, hogy ket oldalt foltosan fogta be a hajam, es szokes tincseim vannak. Valakinek esetleg volt ilyen tapasztalata? Mert nem tudom a kovetkezo alkalommal erdemes e ujrafestessel probalkoznom, vagy hagyjam ezt a fajta festeket inkabb a fenebe. Koszi :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe