Két paletta, dupla öröm | Teszt

Nagyon régóta fentem a fogamat a Zoeva palettáira, de mindig halogattam a dolgot. Aztán csak rászántam magam és felmentem a webshopjukra, de arra nem igazán voltam felkészülve, hogy ennyi csodás palettájuk van, azt sem tudtam melyiket válasszam... Kb. egy héten keresztül ki-be pakolgattam a palettákat a kosaramból, úgyhogy az hamar kiderült, hogy nem fogok tudni csak egyet választani, hanem kettő lesz, de variáltam, hogy melyikek legyenek. Lelkesen bújtam a színmintákat neten és közben lebeszéltem magam az egyik palettáról, aztán rábeszéltem magam egy másikra. Végül Valentin-napon úgy döntöttem, hogy nem húzom tovább és megrendeltem a Mixed Metals és a Cocoa Blend palettákat.
Amikor megérkeztek a gondosan, igényesen bebugyolált és becsomagolt paletták, lélegzet visszafojtva bontottam ki őket. Fel voltam készülve rá, hogy gyönyörűségesek, hiszen mindenki dicséri őket, de amikor kibontottam őket, mégis elállt a szavam.
A papírtokba bújtatott, mágnessel záródó paletták kemény kartonból készültek és nincsen bennük tükör. Tudom, hogy ez sokaknak kardinális dolog, de engem annyira nem zavar, mivel általában mindig fali, vagy asztali tükörnél sminkelek, meg amúgy is szinte minden sminkelésnél használok legalább egy olyan terméket, aminek van tükre, ha mégis kellene egy kisebb tükör. Viszont az egyes árnyalatoknak van neve, ez meg valamiért az én "mániám", úgyhogy nekem ez egy pluszpont.
Mindkét paletta tíz árnyalatot tartalmaz és hát amikor először belenyúltam, hogy kipróbáljam őket, azt hiszem örökre megváltozott a bársonyos textúráról és a pigmentáltságról eddig bennem élő "kép". Merthogy a Zoeva szemfestékek többségének állaga annyira hihetetlenül bársonyos, gazdag és már-már krémes, hogy az bámulatos, alig-alig porolnak, szuperül lehet satírozni őket, tényleg szuper a minőségük. Bárcsak odanyújthatnám őket mindenkinek, aki olvassa most ezt a bejegyzést, hogy kipróbáljátok és érezzétek.
A Mixed Metals paletta (ITT találjátok a webshopban) tényleg egy jó kis mix -  már ami a színeket illeti, hiszen vegyesen tartalmaz hideg és meleg árnyalatokat, természetesebb és élénkebb színeket is és pont emiatt tetszett meg. Olyan könnyű lett volna megint egy natúr palettát választani, de jön a tavasz és a nyár, színeket akartam és ezzel a palettával meg is kaptam.
Ami a szemfestékek finisét tekinti, szinte csakis kizárólag fémes-fényes árnyalatokat tartalmaz, egyedül az Onyx névre hallgató fekete szín matt finisű.
A pigmentáltság pedig huhhh... hát ez kérem A nagybetűs pigmentáltság - szemhéjalap, meg minden cifrázás nélkül. Na jó azért a felső sorban a középső zöldet (Bronce) és az alsó sorban a bal szélső Warm Silvert picit nehezebb volt "előcsalogatni" a palettából, de még így sem panaszkodhatok.
A kedvenceim a felső sorban balról az első (Alloy), valamint jobbról az első (Copper Plate), de nagyon tetszik az alsó sorból balról a második (Platinum), valamint jobbról a második (Aluminum). Na jó, mielőtt felsorolom az összes színt, inkább beszéljenek helyettem a képek, szerintem érteni fogjátok, miről is írtam eddig.
És íme egy tőlem nem annyira megszokott színes smink. Hát igen, ez eléggé a komfortzónámon kívül van, de meg kellett rendelnem ezt a Zoeva palettát ahhoz, hogy egy sárgás-zöldes sminket csináljak magamnak, ami ráadásul tetszik is.

A bejegyzés elején írtam Nektek, hogy egy darabig ki-be pakolgattam a palettákat a webshopos kosaramból, viszont az az egy tuti volt, hogy a Cocoa Blend paletta mindenképpen kell nekem, ugyanis Kathleen Lights videóiban többször is szembejött velem és minél többször láttam, annál biztosabb voltam benne, hogy EZ.KELL.NEKEM.
Egyébként külsőre is csodás ez a paletta, olyan mint egy tábla igazán minőségi csoki, csak ami benne van, az még talán annál is jobb és szerencsére egyáltalán nem hizlal. :P
(A webshopban ITT találjátok meg.)
De igazából nekem kinyitva is olyan a paletta, mint egy desszertes doboz, amit már csak nézegetni is öröm: ínycsiklandó, krémes, meleg színeket találtunk benne. A festékek finisét tekintve vannak matt és fényes árnyalatok, illetve van egy csillámos is, ez az alsó sorban jobbról a második (Infusion). Ami a pigmentáltságot, meg a textúrát illeti, ugyanazt tudom írni, amit fentebb is, meg igazából nem is tudom már, hogy hogyan fokozhatnám még a dolgokat, milyen jelzőt használjak, amit eddig még nem, mert tényleg bombasztikus ez a paletta.
Kedvenc árnyalatot inkább nem írok, mert akkor tényleg szinte az összes színt fel kellene sorolnom. Az egész paletta úgy ahogy van kedvenc és gyönyörű és imádom! Nézzétek meg csak meg a színmintákat és bízom benne, hogy osztani fogjátok a rajongásomat - vagy legalábbis remélem :D.
És íme a smink, amit ezzel a palettával készítettem:
Egyértelműen dúl a szerelem köztem és az újdonsült Zoeva palettáim között, csak az a baj, hogy így, hogy "belekóstoltam", így kb. az összeset ki akarnám próbálni...
Egyébként a palettákat a márka webshopjából rendeltem INNEN, darabja átszámítva durván 5500 Ft-ba került és ehhez ugye még hozzájön a szállítási költség is, de azt gondolom, hogy még ezzel együtt is tökéletesen megérik az árukat. Kb. 1 hét alatt ideértek hozzám, szuperül be voltak csomagolva, szóval tényleg negatívumot nem tudok mondani a rendeléssel kapcsolatban sem.


Nektek melyik paletta tetszik a kettő közül?


 Szandra






You Might Also Like

19 megjegyzés

  1. A Zoeva palettákat már én is jó ideje kinéztem magamnak. Úgy tervezem, hogy tőlük lesz az első nude palettám. Az En Taupe és a Naturally yours is nagyon megtetszett, nem tudom még melyik lesz az első :) . Kiegészítő palettának ez a Cocoa Blend is csodás lenne. Nagon jól állnak a színei Neked :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :)! Azok a paletták is nagyon szépek, amiket Te írtál, de a Naturallyt pont amiatt nem rendeltem meg, mert nem akartam még egy natúr palettát, az En Taupe pedig gyönyörű, de nekem valahogy túl "sápadtak" benne a színek :(.

      Törlés
  2. Nagyon vártam hogy írjál róluk, mert már én is sokszor szembetalálkoztam velük itt-ott és nagyon tetszettek. Szerintem az áruk is teljesen megfizethető. Én karácsony előtt Morphe palettát rendeltem és hasonlóan jártam mint te. Minden esdigi palettámat átértékeltem, már ami a pigmentáltságot illeti. Messze túlszárnyalja mindet. Nekem egyébként a Zoeva paletták közül a Rose Gold birizgálja a fantáziámat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Inge emlékszem, hogy beszéltél az egyik videódban a Morphe palettáról, tényleg szuper lehet az is szerintem hasonló minőség a kettő. Amúgy a Rose Gold is nagyon tetszett, de mivel megvan a Naked3, amiben szintén ezek a színek dominálnak, inkább kihagytam végül.

      Törlés
  3. A Cocoa Blend régóta nagyon tetszik. :) De ha vásárolok tőlük, akkor az En Taupe vagy a Rose Golden lesz a befutó. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez a két paletta is gyönyörű, de most próbáltam "racionálisan" rendelni, nekem megvan a Naked3, amiben nagyon hasonló színek vannak, minta Rose Gold-ban, az En Taupe pedig valahogy túl sápadt és szerintem azok a színek nem állnak annyira jól nekem.

      Törlés
  4. Hát ezek valami csodaszépek, komolyan. Mindig megfogadom, hogy nem veszek több palettát, mert így is van annyi, hogy szinte ki sem tudom használni mindet, de na, jó kifogás :D

    VálaszTörlés
  5. Óóóó, te jó ég. Nem tudtam, hogy ilyen csodák rejlenek a világban! A Cocoa Blend színei szuperül mutatnának a kék szememmel, felkerül a kívánságlistámra, az tuti! Szép sminket készítettél mindkét palettával! :)

    VálaszTörlés
  6. Basszus! Ezek tényleg gyönyörűek.
    Nem. Nope. Úgysehasználnámel. Nemszabad. Nemkell! :D

    VálaszTörlés
  7. Nekem az első paletta színvilága annyira nem jön be, de nagyon jól áll neked ez a színesebb smink :) A Cocoa Blend viszont tényleg mesés árnyalatokat tartalmaz *-*

    VálaszTörlés
  8. Most frankón összefutott a nyál a számban a Cocoa Blend paletta láttán...még jó, hogy már vacsiztam :D
    Tényleg gyönyörűségesek ezek a színek, nagyon erős a késztetés a rendelésre! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  9. Nehéz dönteni, mindkettő csodaszép, és a kialakításuk is szemet gyönyörködtető:) Ha már Zoeva, én az ecseteiket próbálnám ki nagyon-nagyon szívesen.

    VálaszTörlés
  10. még csak ecsetem van a Zoevatól (Németországban Douglasban kapható, persze a sminkek nem :( ) de azzal is maximálisan elégedett vagyok.. Sokkal jobban szeretem mitn a Mac-et !! De a paletták.. venni akartam kint, sajnos ott is ugyebár csak a webshopból kapható...de ezután tuti megrendelem a kiszemelteket !
    Egyébként nagyon jól áll a színesebb smink :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe