Rózsaszín csiri-biri körmök - essence effect körömlakkok




Nem véletlenül kapta ez a bejegyzés ezt a kissé talán "infantilis" címet. Ugyanis amikor felkentem ezeket a lakkokat, úgy éreztem magam, mint egy általános iskolás kislány, aki nagyon rózsaszín és nagyon csillogó lakkokkal kifestette a körmeit... Aranyosak meg minden, de igazából utólag azon gondolkodtam, hogy miért gondoltam azt a Rossmannban, amikor megláttam ezeket a lakkokat, hogy mindenképpen kellenek nekem...?! A most következő bejegyzésből kiderül.







Jó, igazából a kérdésre egyértelmű a válasz: bár alapvetően nem vagyok oda különösebben a rózsaszín csili-vili lakkokért, de azért néha előtör belőlem gyermeki énem, és elgyengülök az ilyen darabok láttán. És mivel nem tudtam dönteni, hogy melyiket vegyem meg, így hát elhoztam mindkettőt, teljesen indokolatlanul.

Mindkét lakk az essence viszonylag új, "effect" lakk kollekciójának tagja, amiből eddig egy darab sem varázsolt el igazán, de azon a bizonyos napon valahogy olyan "rózsaszín" kedvemben voltam, és megakadt ezeken a szemem.

Az egyik a Sparkling sugar lakkok közül a 02 baby, you're a firework, ami egy halovány rózsaszín homoklakk: átlátszó alapban úszkálnak fehéres és pink mikrocsillámok. Fedését tekintve elég lightos, eléggé ritkásan vannak benne a szemcsék, így ha intenzív hatást szeretnétek, akkor kell belőle legalább három réteg. Én itt annyiban csaltam, hogy eleve egy rágógumi pink alapszínre kentem fel a lakkokat, pont azért, mert sejtettem, hogy ez fedésben nem lesz túl erős. Ami a homokhatást illeti, nem túl durva, sőt már-már túlzottan sima egy homoklakkhoz képest, de azért lehet érezni némi érdességet.
A Glitter jewels lakkok közült a 03 glitz & glamet hoztam el. Hát ez az a lakk, ami fotón nem igazán adja át valódi énjét, úgyhogy megpróbálom körülírni: az átlátszó alapban arany és zöld mikroglitterek, valamint kisebb-nagyobb pink csillámok úszkálnak, szóval elég különleges darab. Én két rétegben kentem fel, de azért kellett ügyeskednem, hogy egyenletesen és vegyesen legyenek mindenhol mindeféle csillámok. Tényleg szép, főleg ahogyan rásüt a nap és zöldes fénye van, de valahogy mégis azt érzem, hogy ez már nem igazán az én világom, valahogy úgy érzem kinőttem ebből.

És íme így néznek ki a körmökön, ahogyan fentebb említettem, egy rágógumi pink színű lakkot kentem fel alájuk alapként.

A lakkok megvásárolhatók 649 Ft-os áron.




Ti vettetek már valamilyen lakkot az essence effect lakkok közül?



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest




You Might Also Like

75 megjegyzés

  1. Én ilyen ápolatlan körmöket nem mutogatnék a helyedben. Nemhogy a formájuk, de még a hosszuk sem egyforma. Ha lenne egy kicsi önkritikád, nem azt mutogatnád, ami nem szép rajtad, hanem megkeresnéd azt, ami kiemelhető.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a hozzászólásodat, amint az látható, nem vagyok tökéletes, nade melyik ember az :)?
      Ja és ha ez Neked ápolatlan, akkor tudnék Neked mutogatni egy s mást, ha ez ápolatlan, akkor kíváncsi vagyok azokra mit mondanál.

      Törlés
    2. Szerintem nem mást kellene mutogatnod... hanem még magadat sem. Ez a köröm akárhonnan nézzük, ápolatlan hatást kelt még a lakkozás ellenére is. A fejedben sem ártana rendet tenni, mert nem attól igénytelen, hogy rövid, hanem attól, hogy nem tiszteled meg az olvasóid azzal, hogy időt szakítasz a körömápolásra, mielőtt bemutatsz egy terméket nekik. Az igényesség nem a 10 centis karmoknál kezdődik, sajnálom, hogy bloggerként ilyen fogalomzavarban szenvedsz.

      Törlés
    3. Tudod néha este 10-kor jutok el oda, hogy végre manikűrözzek egyet, amikor már fáradt vagyok és valószínűleg pont ez is egy ilyen esti körmözés eredménye... ettől még szerettem volna ezeket a lakkokat megmutatni az olvasóimnak.
      Nagyon sajnálom, ha bárkit is megbántottam azzal, hogy nem lettek egyforma hosszúak a körmeim, de kikérem magamnak, hogy nem tisztelem az olvasóimat. Ettől függetlenül továbbra sem nevezném ápolatlannak a körmeimet, egyszerűen csak nem lettek egyforma hosszúak, de ahogyan írtam, nem vagyok tökéletes, és sajnálom...

      Törlés
    4. Én a helyedben névtelenül meg nem szólogatnék be, nagy bátorságra vall! ;) Biztos jobb napod lett tőle... :)

      Törlés
    5. Én csak annyiba tudnék belekötni ha nagyon hepciás lennék, hogy a bal kezed kis ujján úgy tűnik a kép alapján, hogy egy pici festék a körömágybőrre mászott, de fel sem tűnt volna, hogyha nem láttam volna itt ezt a komment okoskodós harcot, ami tudom egészen másról szólt mint amit most megemlítettem. De szerintem még így is vállalható lett, úgyhogy Szandra most csak fogd fel úgy, hogy egy bolond százat csinált, 1 megemlített valamit és a többi aki erre kapható volt belédkötött.... Van ilyen, nyár van, valakinek az időjárás az agyára megy már egy idő után....nem Te vagy/voltál az, az a lényeg! :D

      Törlés
    6. Sajnos a körömágybőrömet rendszeresen összekenem, és nem mindig sikerül utána szépen eltávolítani, de azért igyekszem.

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Névtelen kíváncsi lennék a te körmeid, hogy mutatnak!
    Szandra ne foglalkozz az ilyen emberekkel.
    Nem értem mért baj az, hogy valakinek kisebbek a körmei. Nekem is picik, mert a szakmámból adódóan nem növelhetem meg őket, de így is lakkozom.
    A glitz & glam nekem nagyon tetszik! Kipróbálnád esetleg más színeket is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látszik a baj azzal van, hogy nem lettek tökéletesen egyforma hosszúságúak a körmeim... hát Istenem, esendő ember vagyok, velem is megeshet ilyen, soha nem is állítottam, hogy olyan nagy körmös-manikűrös lennék.
      De ne aggódj, azért nem megyek falnak az ilyen kommentektől, legközelebb majd jobban figyelek körömreszelésnél :).

      Törlés
  4. Kedves Névtelen (mondom én:D) egyrészt szívesen megnéznénk a te körmöd, másrészt, azért mert nem pics*s hosszú karmai vannak, hanem kis diszkrét hosszúságúak nem feltétlenül jelentik azt, hogy ápolatlan. Nem itt kezdődik az ápolatlanság. Sokan szeretnének ennyire "ápolatlan" körmöket.
    Mi értelme van, hogy ilyeneket kommentelgetsz ismeretlenül, főleg, hogy nem is építő jellegű kritikát fogalmaztál meg. Csak ideírtál valamit, hogy valakinek elrontsd a kedvét, tényleg nagyon hasznos voltál itt.
    Orsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan mindig vannak olyanok, akik csak arra várnak, hogy valami hibát találjanak, és ugranak ha valami egy kicsit nem stimmel... de mondjuk azért azt nem gondoltam volna, hogy ez ápolatlan köröm... úgy látszik mindenkinek más jelenti ezt.

      Törlés
  5. Gyönyörű ez a két szín (is). Szandra, a névtelenekkel NE foglalkozz! Semmi alapja nincs amit írt:)) xx
    Bianka

    VálaszTörlés
  6. Egyébként minden bántó szándékot mellőzve az én véleményem is az, hogy eléggé gagyik ezek a körmök (nem a lakkozás, és nem a lakk). Egy IGÉNYES blogger nem engedhet meg magának olyat, hogy ilyen ápolatlan körmei legyenek, ha pedig ilyenekkel rendelkezik, azt dugja jó mélyen a zsebébe, és ne mutogassa, mert ezzel bizony sokak szemében hiteltelenné válik. Bármilyen drága lakkot kenjen is a körmeire, azt nem fogja sohasem tudni palástolni, hogy milyen szinten ízléstelen és kicsinyes (mert nekem ne mondja azt senki, hogy akkora hatalmas feladat közel hasonló méretűre és formájúra reszelni 10 db körmöt, már ha jó előre tudja, hogy posztolni szeretné őket).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ha Neked az gagyi, hogy rövid és kerekre van reszelve, akkor nevezzük gagyinak, de én nem fogok méteres karmokat növeszteni.
      Itt valóban nem sikerült tökéletesen egyforma hosszúra reszelni mindegyiket a nagy sietségben, dehát pont nem nálam centi, hogy lemérjem :D.
      Köszönöm, hogy felnyitottad a szememet, és most jó mélyen el is gondolkodtam az igénytelenségemen.

      Törlés
    2. Nekem is pont ez jutott eszembe a kommenteket olvasva, hogy legközelebb akkor én is előveszem a párom tolómérőjét, hogy mm-re pontosan egyforma körmeim legyenek. :)
      Nem tudom, a többieknél mit jelent az, hogy ápolatlan, de szerintem ami normális méretű és tiszta (gondolok itt a tényleges tisztaságra, illetve arra is, hogy ha lakkozza valaki, akkor mossa le, ha elkezd lepattogni) , az már nem lehet ápolatlan. szóval szerintem teljesen rendben vannak a körmeid.
      Egyébként régebben a munkám során találkoztam már ténylegesen ápolatlan körmökkel és kezekkel, úgyhogy aki ezekre azt mondja, hogy ápolatlan, azoknak tudnék ám mesélni...

      Törlés
    3. Köszönöm, én sem mondanám azért ezt ápolatlannak, tény, hogy az egyik körmöm sajnos hosszabb lett, mint a többi, de attól még nem koszosak a körmeim, vagy nincsenek lerágva, letörve, összekenve körülötte minden stb. De azt hiszem ez már túl van tárgyalva, tényleg nem tudok több mindent hozzáfűzni, viszont köszönöm, hogy Te (is) megértettél :).

      Törlés
  7. Szia Szandra!
    Szerintem nagyon szép mindkét lakk, de főleg együtt :)
    Lenne egy kérdésem, ha nem haragszol. A Sigma E25 illetve E35 ecsete közül szerinted melyik a jobb, melyiket érdemes megvenni? Köszi
    Kinga

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem az E25 a nagy favorit, több is van belőle, egyszerűen imádom!!!!

      Törlés
    2. Köszi szépen! Nagyon aranyos vagy:)
      Nem tudtam dönteni a kettő közül, remélem nekem is nagy favorit lesz

      Törlés
    3. Én tényleg nagyon szeretem, tökéletes a formája, a mérete, a szálak, minden :).

      Törlés
  8. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik :).

    VálaszTörlés
  9. Szerintem gyönyörű mani lett, minden tekintetben.
    A színe az nálam favorit, imádom az ilyen szép színeket, a glitteresben a zöld annyira nem tetszik, de itt nagyon jól mutat együtt.
    A formája meg szép és diszkrét, és a hétköznapokra pont ez kell.
    Nem lehet mindennap szalonszépségű körme az embernek, ahoz idő is kell, kedves ismeretlenünknek biztos van jó sok :D
    Neked meg Szandra minden tiszteletem h este nekilátsz manizni. :)
    Én ink műköröm párti vagyok, de ha lenő elég bizarr látvány, és az ember nemtud hetente menni másikat felrakatni, így én is mérhetetlenül igénytelen lehetek h csak 3 hetente járok :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy ezt tényleg le is írtam már több posztban is, hogy nem vagyok egy nagy "körmös", szeretem a szép lakkokat, de béna vagyok festésben is, meg úgy általában körmözésben is, de úgy látszik valaki erre csak most döbbent rá :).
      Hát igen, általában tényleg elég későn állok neki körmözni, tudod hazaérek munkából, főzés, vacsi, mosogatás, pakolás, néha el is gondolkodom amúgy, hogy nekem is körmöshöz kéne járni és nem este otthon szarakodni vele... :/
      Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya is :).
      De örülök, hogy Neked tetszett ez a manikűr :).

      Törlés
    2. Én instagramon szoktam posztolni néha a lakkozásom, sokszor inkább nem mutogatom, ha 10 centiról nem olyan szép, mert egy kicsit egyenetlen a lakkozás, vagy rossz szokásom, hogy idegességember a körömágybőrt adjusztálom, és az nem egy szép látvány utólag. Na ilyenkor én nem mutogatom, mert az tényleg ápolatlan. Esetedben tényleg lehetne szebb, ha a körmök azonos hosszúak lennének, de ezt semmiképpen nem nevezném ápolatlannak. Most még egyszer "jóóól" megnéztem, igazából csak a mutatóujjadon mondható hosszabbnak, mert ott már takarja az ujjad végig. A körmök akkor érződnek azonos hosszúságunak sztem, ha az ujj végétől azonos távolságban vannak.:D
      Egyébként ez kb olyan, amikor vki beszólt egy kép alatt, hogy mekkora kupi van a szobában. Pontosan nem emlékszem, hogy kinek a gyereke volt, de egy kisbaba feküdt a szülők bevetetlen ágyában, feltételezhetően reggel készült a kép. Úh mindenkinek más a mércéje, úgy néz ki, ez most kiakasztotta Névtelenét.:)

      Törlés
    3. Azt hiszem ez a téma már túl van tárgyalva, tényleg hosszabb lett az egyik körmöm, mint a többi, nem gondoltam, hogy ebből ekkora égbekiáltó botrány lesz, legközelebb figyelni fogok erre, vagy egyszerűen csak hanyagolom a körmös posztokat, mert tényleg nem vagyok egy nagy manikűrös. Meglátjuk :).

      Törlés
    4. Lehet, hogy nem derült ki a hozzászólásomból, de én is az értetlenkedők oldalán vagyok, azaz a sok hűhó semmiért állásponton.
      Ne hanyagold a körmös posztokat, én szeretem ezeket.:)

      Törlés
    5. Dede, abszolút kiderült, és köszönöm, hogy megértesz. Csak arra utaltam pont itt a Neked írt hozzászólásban, hogy már nem tudok mit hozzátenni, akiknek nem tetszik ez a köröm, azoknak írhatok bármit, úgyse fogadják el.

      Törlés
  10. A te körmeiden ezek a speckó effekt lakkok meddig bírják? Szerintem a normál kollekciósak extra sz.r minőségűek.. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszinte leszek, nem nagyon emlékszem már, mert ezt a párost elég régen kentem fel, de úgy emlékszem a homokszerű lakk nem volt olyan tartós, mint a több homoklakkom.

      Törlés
  11. Semmi baj nincs a körmeid állapotával! Nekem nagyon tetszik ez a két lakkszín és annak ellenére, hogy nem vagy nagy rózsaszínes, szerintem illik hozzád! :) Jól áll! :) A halványabb rózsaszín nekem is megvan, szerintem az új effect lakkok egyik legjobbja! :)

    VálaszTörlés
  12. Nekem is megvan ez a két lakk és imádom őket! A Te körmeiden is nagyon jól mutatnak!
    A glitz&glam-ból ha felkensz rá, még egy réteget, akkor még gyönyörűbb!
    E lemosása neked is nehézkes? Nálam nagyon ragaszkodó! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ezeknél a homok, meg glitteres lakkoknál mindig a bebugyolálós módszerrel távolítom el: egy kis darab vattára teszek lemosót, rányomom a körmeimre, majd alufóliával bebugyolálom, és így hagyom legalább 5 percig, utána nagyon könnyen lejön :).

      Törlés
    2. Ha nem akartok alufóliát pazarolni, akkor elég egy zacskóba dugni a kezeteket, vagy átlátszó fóliával betekerni. A tekerésnek csak az a lényege, hogy ne párologjon el a körömlakk a vattából, és így tovább tudjon dolgozni.

      Törlés
    3. Hű tényleg ez jó ötlet, tök logikus :).

      Törlés
  13. Hányszor előfordul nálam, meg gondolom másnál is, hogy szépek a körmeim, de aztán az egyik jól beszakad...nem fogom a 4 másik körmömet csontig lereszelni csak azért, hogy igazodjanak ahhoz az egy kis szerencsétlenhez :D Persze faragok rajtuk, hogy ne legyen durva a méretkülönbség. Én szeretem a körmeidet Szandra :D már úgy megszoktam a méretét és a formáját (már észrevettem, hogy nem szereted hosszabbra növeszteni, ami nem is baj)
    A glitz & glam nekem is meg van, nagyon szeretem, még magában, alap nélkül is szoktam használni 2-3 réteggel, mikor hogy sikerült kihalászni belőle egyenletesen a csillámokat :) Nagyon különleges lakknak tartom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban nagyon ritkán növesztem meg amúgy hosszabbra, ez igaz, inkább rövidebben szeretem. Igen, ilyen velem is szokott fordulni, hogy le kell reszelnem kényszerből, de írhatok bármit az illetőknek, úgysem fogják elfogadni amit írok, nekik ez így igénytelen és kész, ez van...
      A glitz&glam tényleg szép lakk amúgy, de rájöttem, hogy nem annyira az én világom, pedig amúgy szép nagyon.

      Törlés
    2. Én is épp ezt szerettem volna kommentálni, mint Gabica.. ha most az egyik körmöm beszakad húsig, akkor a többit is tépjem le hozzá, hogy márpedig legyen egyforma? :D Amúgy sem azon van a hangsúly a posztban, hogy Szandra egy mesterkörmös és világversenyre készül és nézzük meg milyen tökély körme van.. személy szerint észre sem vettem, hogy milyen a körme formája mert nem azt lestem nagyítóval, hanem a körömlakkot hiszen arról szól a poszt :D Névtelenül persze előszeretettel osztják egyesek az észt.

      Egyébként a körömlakkok közül a sötétebb nekem nem igazán tetszik, de a világos szép :)

      Törlés
  14. A lakkok nekem is már inkább az a kategória, hogy már nem biztos, hogy az én koromhoz lett kitalálva(pedig azért nem vagyok öreg :D ).
    A kommentek... hát én jót röhögtem, bár Neked biztos nem esett jól. :( Nem gondolom, hogy ez akkora probléma lenne, nekem sem mindig sikerül teljesen egyformára, pedig igyekszem, hogy szépek legyenek, de nem mindig van idő arra, hogy 100%-os legyen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is az nem esett amúgy jól, hogy kiszúrta, hogy nem egyforma hosszúak a körmeim, hanem hogy igénytelennek nevez, meg megvádol azzal, hogy nem tisztelem az olvasóimat, na ez rosszul esik, de túl vagyok rajta :).
      Amúgy én is azt értem, hogy kicsit talán már öreg vagyok ezekhez a lakkokhoz (hú ez elég rosszul hangzott :D ).

      Törlés
  15. Szia kedves Szandra :) nagyon aranyos kis párosítás lett ,nekem nagyon tetszik ,a rózsaszín a kedvenc színem :D

    VálaszTörlés
  16. Imádom a címet :D:D Meg persze a manit. Mindig meghozod a kedvem egy-egy kombinációhoz. Azt hiszem,hogy azóta lakkozok mentával, mióta feldobtad az Essie-Catrice manid :3 :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú az nekem nagyon nagy kedvenc volt, imádtam azt a párosítást. Örülök, ha sikerül meghoznom a kedved egy kombinációhoz :).

      Törlés
  17. Nem akarlak megbantani, Szandra, de szerintem is az igenytelenseg legjobb peldaja az, amit most csinaltal. Egy olyan blogger, aki igenyesen probalja vezetni az oldalat, az nem rak ki gagyi dolgokat, hanem var 1-2, netalantan 3 napot, amikor lesz ideje a blogjara, es akkor posztol. A gyerekes magyarazkodas meg felesleges, sokan csinalnak a tiednel joval szinvonalasabb blogot haztartas+munka+sport+gyerek mellett. A mentegetozes inkabb szanalmat ebreszt, mintsem megertest.

    VálaszTörlés
  18. Szerintem ari lett ez a csiribi színkombináció! Attól, hogy rövid a köröm, még nem ápolatlan. Én a csuti töredezett kis körmeimet is szépen kifestem, mert nekem úgy tetszik. Nekem ugyan sikerül szép körmöket növeszteni, de a sok munkától a jobb kezemen gyakran törik, úgyhogy néha hullámzó a hosszuk.A szőrszálhasogatásra viszont még nem találták fel sajnos a legjobb ellenszert. Kennye' rá a hájglossz fedőlakot! :D

    VálaszTörlés
  19. Ne hagyd magad Szandra! Te vagy a legjobb! Moderáld ki nyugodtan ezeket a bejegyzéseket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából mint kiderült nem az a baja, hogy rövid, hanem hogy nem egyforma hosszúak a körmeim, nekem is kicsit szőrszálhasogatás, mert tényleg nem igénytelenségből hagytam így... Nem moderálom amúgy ki, mert nem anyázik, meg semmi ilyesmi, megírta a véleményét, én írhatok bármit, úgyse fogadja el, szóval innentől kezdve nem foglalkozom vele :).

      Törlés
  20. Nagyon klassz lett ez a mani és most hogy jobban megnéztem ez a nem egyforma hossz inkább embertől függ nem pedig reszeléstől. Az én körmeim is pont ilyenek, a mutatóujjamon akárhogy is reszelem a legrövidebbre, ott mindig hosszabb lesz mint a többi. De először egyáltalán nem is tűnt is fel csak a szépséges lakkok :) Ez pedig már tényleg csak szőrszálhasogatás :S

    VálaszTörlés
  21. Szia! Én eddig sose kommentáltam, de sűrűn nézem az oldalad, és a videóidat is, és nem értem miért lenne igénytelen a körmöd mert az egyik hosszabb mint a másik. Micsoda szörnyű dolog, hát remélem rendesen szégyelled magad (irónia :) ). Nem kimondottan körmös blogger vagy, és annyira nem is szembetűnő a dolog. Illetve, egész nap dolgozol, feleség is vagy, emellett pedig rendszeren írsz nekünk posztokat. Pedig ahelyett az idő helyett biztos lenne más dolgod is, de mivel szereted csinálod, mi pedig hálásak is vagyunk érte, de ilyet, hogy a körmöd alapján ítélkeznek. Kész vicc! Én kimondottan örülök ennek a posztnak, mert szemezgettem ezzel a körömlakkal, úgyhogy meg is fogom venni! :) Remélem néhány idióta megjegyzés nem fogja elvenni a blogolástól a kedvedet! Nekem az egyik kedvenc bloggerem vagy, hasonlítasz egy kedves rokonomra, úgyhogy már csak ezért is szeretem a blogodat :) Szép hétvégét! Egy másik Barbi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, ez most nagyon jól esett, köszönöm szépen :)!

      Törlés
  22. Bárhonnan is nézem nem találok semmi kivetnivalót ezeken a körmökön, annak a bőszen hangoztatott igénytelenségnek sem látom nyomát. Látszik,hogy foglalkozol a körmeiddel, szép a formájuk és a méretük praktikusnak tűnik, hiszen egy rendesen a házkörül tevékenykedő nőnek nincs is szüksége az X-men-beli Rozsomák karmaira. :) Remélem,hogy nem csüggedtél el a negatív kommenteken (jó dolog a kritika, de amikor egyesek átlépnek egy, 'a kákán is csomot kereső ' szinten, az eléggé demoralizáló tud lenni), én és szerintem még jó páran továbbra is lelkes olvasóid leszünk. Csak így tovább Szandra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Leginkább azt kifogásolták, hogy nem egyforma hosszúak a körmeim, ami valóban így van, ezt aláírom, sajnos tényleg nem lett tökéletes, és legközelebb majd odafigyelek erre. De azt azért némileg túlzásnak tartom, hogy egyesek igénytelennek és ápolatlannak neveznek, és azt mondják nincs önkritikám...

      Törlés
  23. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  24. Ez a lakk egyébként megszólalásig hasonlít a Rimmel rózsaszín homokklakjára, legalábbis képek alapján :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát amúgy élőben nem igazán, a Rimmel sokkal sűrűbb és "élénkebb" ez azért gyengébb minőség, meg kevésbé érdes is.

      Törlés
  25. Már megbocsásson itt minden névtelen hurrogó, de mégis mi a fenébe lehet belekötni ennél a manikűrnél? Meglehet, hogy nem teljesen egyformák a körmei, de basszus az ember nem mértani szemmel figyeli a bejegyzést, legalábbis én inkább a színek harmóniáját, a festés igényességét és a fotók minőségét nézem. Ezekben semmi kivetni valót nem látok, sőt, szerintem szép és igényes lett a manikűr. Komolyan nem tudom, hogy egyes emberek mit várnak a bloggerektől. Mert ha ez egy kifejezetten körmös blog lenne azt mondom oké, lehet ilyenekért szólni KULTURÁLT módon, diplomatikusan fogalmazva, de mivel ez nem csak körmös blog, nem is várhatja el senki Szandrától, hogy makulátlanul tökéletes munkát végezzen. Biztos vagyok benne, hogy ő a lehető legtöbbet kihozza magából minden bejegyzésénél, és ha olyan rosszul, meg igénytelenül csinálna valamit, akkor nem lenne ennyi olvasója. Határozottan az az érzésem, hogy egyesek vért izzadva próbálnak belekötni a másikba, keresik a kákán a csomót. Kár a befektetett energiáért.

    VálaszTörlés
  26. Egy köröm ápolatlansága nem itt kezdődik.
    Velem rengetegszer előfordult már az, hogy munka közben letört a körmöm (8 óra gyógyszercsomagolás-gyógyszernyomkodás után sajnos, előfordul), így van amelyik korcig letört, van, amelyik nem annyira. Nyilván ilyenkor nem fogom a többi körmömet korcig levágni, mivel az eléggé fájdalmas akció, így nem lehet mást kezdeni vele, mint normálisan megreszelni, hogy ha a mérete nem is ugyanolyan, legalább a formája ugyanaz legyen :).
    Én még azt is bevallom, hogy rettenetesen szárazak a kezeim, a körömágybőröm szintén, semmilyen kézkrém, meg gyógyszertári készítmény nem vált be, így kénytelen vagyok a blogomon így mutogatni a körmeimet. Mivel erről nem tehetek, nem nevezném a szárazságot sem ápolatlanságnak.

    A te körmeid szépek, szolidak, nem kell ide karom ahhoz, hogy szép legyen egy köröm. Azok meg úgyis hamar letörnek :) És a férfiak is jobban kedvelnek egy kisebb körmű nőt, mint egy olyat, akinek horgas saskarma van. Azzal még mosogatni sem lehet..
    Ez a méret neked szuperül áll :)
    Bocsi a regényért :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kommentedet :)! Mint kiderült nem az a baj, hogy rövidek a körmeim, hanem hogy nem egyforma hosszúak, ami valóban így van, ezt aláírom, sajnos tényleg nem lett tökéletes, és legközelebb majd odafigyelek erre. De azt azért némileg túlzásnak tartom, hogy egyesek igénytelennek és ápolatlannak neveznek, és azt mondják nincs önkritikám...

      Törlés
  27. Minek állsz le vitatkozni...direkt azért van itt, hogy beszólogasson...

    A köröm normális, szép a körömágy, tiszta és igényesen lakkozott. Olyan meg nincs, hogy mindenkinek egyforma minden körme, emberek vagyunk. Iratkoztam már le olyan blogról, hogy nem bírtam nézni a lenyírt bőrt a körömről, whááá.

    A halvány lakk nagyon tetszik, a glitteres nem annyira, most kicsit túl is tengtem nemrég glitterből, utáltam lemosni, pedig szépek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alapesetben nem állnék le, csak most kicsit érzékenyebben érintenek a dolgok és az igazságérzetem nem hagyta...
      De örülök, hogy tetszik a lakk :).

      Törlés
  28. Egyébként pont hogy a rövid festett köröm most a divat, nem a hosszú. De ez is egyéni dolog, ki hogy szereti.

    VálaszTörlés
  29. Egyébként annyira szubjektív, hogy ilyen képek láttán kinek milyen véleménye és benyomásai fogalmazódnak meg. Mindenkinek más tetszik, mindenkinek más a stílusa. Ezt tudomásul kell venni. Én személy szerint általában hosszú vagy félhosszú körmöket viselek, de ez nem jelenti azt, hogy nem csodálok meg máson, egy teljesen más formájú körmön olyan manikűröket, amilyeneket pl. én nem szoktam viselni. Nekem meg az egyenesen szimpatikus, hogyha valaki nem az uralkodó divat után megy.
    Tudjuk, hogy a blogok és a instagtam is pl. tele vannak hosszabbnál hosszabb, a szivárvány színeiben pompázó körmökkel, de mindenki egyéni ízlését tiszteletben kell tartani. Az ápolt köröm pont ott kezdődik, ahogy ezek a körmök kinéznek. Nem rágott, nincs a bőr beszakítva, látszik, hogy folyamatosan karban van tartva, és nem egy hentesmunka.
    Az olvasó nagyon könnyű helyzetben van, munka után, vagy szabadidejében olvasgatja ezeket az írásokat, nézegeti a képeket, melyeket a szerzők gondosan, fáradtságos munkával állítanak össze. Kommentelni nem kötelező, de ha már valaki úgy dönt, hogy hozzászól az írásokhoz, akkor minimum tisztelnie kéne a szerző cikkekbe, és eleve a blogjába fektetett hitét, lelkesedését, energiáját. Dunát lehet rekeszteni a blogokkal manapság, ha az itt olvasott tartalom nem megfelelő, akkor máshol kell keresgélni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút egyetértek Veled mindenben, amit írtál :). Amúgy attól, hogy nekem rövid körmeim vannak, meg ilyen a formájuk, nem azt jelenti, hogy a hosszabbak ne tetszenének, csak én az enyémet így szeretem, nekem így kényelmes, meg praktikus :).

      Törlés
    2. Így van. De ebből is látszik, hogy akik a körmöd kinézetén akadtak fel, elfelejtik azt, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen élünk, gondolkodunk, viselkedünk, cselekszünk, hordjuk a hajunkat és festjük a körmünket és stb... Sokan azt várják el, hogy a hosszú (néha az életre is alkalmatlan) körmöket lássák, de egy rövid körmöm is jól tud mutatni a színes lakk. És egyébként is annyi oka lehet, hogy valami rövid körmöt visel, mondjuk nem szereti a hosszút, a munkájában-életében akadályozza, vagy pl. olyan gyenge hogy nem tud jobban megnőni, akármi. Aki kötekedni akar, az megtette volna akkor is, ha két centi hosszú körmöd van, és teljesen hibátlan. Akkor kifogást talált volna a kép minőségében, a háttérben, hogy milyen betűtípussal írtál, vagy hogy miért reggel tetted ki a bejegyzést este helyett vagy fordítva.

      De egyébként a kommentelgetés mint olyan, érdekes dolog. Nálam sokszor van, hogy falom a jobbnál jobb bejegyzéseket, nyugtázom, hogy nagyon nagyon jók, de eszembe nem jutna írni bármit is, egy like-al jutalmazom, ami már elismeri a szerzőt.

      Törlés
    3. Ezzel én is pont így vagyok, sok jó kis bejegyzést, meg videókat látok, de sokszor nem is kommentelek alájuk, néha rámjön, és akkor írok :). Meg persze látok kevésbé jól sikerült bejegyzéseket is, de soha nem jutna eszembe valaki munkáját "fikázni", vagy ilyesmi, valószínűleg attól, hogy nem sikerült jól, attól még sokat dolgozott vele, és az az ő munkája, ha valami nem tetszik, inkább magamban tartom.

      Törlés
  30. Többször is végig olvastam, jól értelmeztem-e. Tehát azért vagy igénytelen és ápolatlan, mert az egyik ujjadon a körmöd pár mm-el hosszabb, mint a többin (ami egyébként, fel se tűnik, ha nem mondják)?
    Ne, légyszí, mondd, hogy nincsenek ennyire fogalomzavaros, kákán is csomót kereső emberek, mert sírnom kell az ilyen nagymértékű, primitív, agyhalott gondolatoktól. :S
    Egyébként jobb, ha ki sem megyünk ezentúl az utcára, hiszen az arcunk két fele sem szimmetrikus (bármennyire fáj és nem hajlandók egyesek tudomásul venni, ez így igaz). :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínűleg nekik mindenük tökéletes, ezért egyből kiszúrják az ilyen tökéletlenségeket :D.

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe