Bordó homoklakk Mikulásra - Flormar Passionate Dots körömlakk teszt


Mostanában elég sokat találkozhattok itt nálam homoklakkokkal, de valahogy a Flormar Passionate Dots kollekcióban található PD02-es piros homoklakk valahogy mégis más mint, az eddigiek. Merthogy ez nem olyan csillogó-csillámos, mint az eddigiek, de mivel szépséges piros színe mégiscsak felkeltette az érdeklődésemet, így tökéletes választás lehet így Mikulás környékén, de még akár karácsonyra.
Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy miben más még, mint az eddig próbált homok finisű lakkok, akkor olvassatok tovább.










Amikor vizsgálgattam üvegen keresztül, első, de még második ránézésre sem mondtam volna azt róla, hogy ez egy homoklakk... az eddigi ilyen típusú lakkjaimnál azért valahogy már a csomagoláson keresztül is látszódott a textúra, hol jobban, hogy hol kevésbé, de ez ránézésre egy szimpla csillámos, piros lakknak tűnt. Így aztán még inkább vártam, hogy felkenve mi sül ki belőle.
Hagyományos, hosszúkás ecsete van. Nem mondom, hogy annyira odavagyok ezekért, ha már választani lehetne, akkor jobban szeretem a szélesebb ecseteket, mert én, aki kicsit bénácska vagyok körömfestésben (és ezt persze úton-útfélen hangoztatom is, hogy senki el ne felejtse :D), könnyebben, szebben és gyorsabban tudok dolgozni azokkal, de tulajdonképpen ezzel sincsen semmi baj.
Festés közben elsőként az tűnt fel, hogy elképesztően gyorsan szárad, persze egy homoklakk esetében ez annyira nem meglepő talán, de ez még az általam próbált többi homoklakknál is sokkal gyorsabban szárad.
A másik nagy pozitívuma, hogy már egy rétegben is szépen fed, de számomra két rétegben hozta meg igazán a várt hatást. Amúgy a többi homoklakkomhoz képest kevésbé érdes, picit inkább olyan bőr hatású. És bár az üvegen keresztül láthatók csillámok, ez felkenve nem igazán érvényesül, inkább mattnak mondanám, de azért mégsem teljesen. Viszont én tettem rá egy réteg fedőlakkot is, és így azért picit csillogóbb lett. 
A színe szép bordó, itt a képeken világosabbnak tűnik, mint amilyen valójában. Az évnek ebben az időszakában remek választás ez a szín, hiszen nem túl kirívó, viszont a homok finis miatt mégiscsak izgalmasabb egy szimpla piros lakknál.
A hab a tortán pedig az, hogy nagyon tartós is, öt napig gond nélkül tartani a tempót velem, akkor csak azért mostam le, mert már szerettem volna valami mást a körmeimre :D. 

Nos nagyon örülök, hogy hozzájutottam ehhez a lakkhoz, köszönet érte a Flormar Hungarynek. Először picit szkeptikus voltam, de aztán bebizonyosodott, hogy ez igenis egy jó kis lakk.

Megtaláljátok további négy árnyalatban a Flormar pultoknál a bevásárlóközpontokban, valamint a NailLand Hungarynél.



Nyugtassatok meg kommentben, hogy nem csak én cuppantam rá ennyire a homoklakkokra... :D!



Szandra






Follow on Bloglovin

You Might Also Like

27 megjegyzés

  1. Nagyon szép színe van, tényleg igazán Ünnepi hangulatú! :)

    VálaszTörlés
  2. Nem csak te!Bennünket is elkapott a homoklakk láz:P

    VálaszTörlés
  3. IMÁDOM ezt a lakkot:))) a héten láttam valamelyik videódban, és rögtön szaladtam is megvenni. Előlépett új kedvenccé, olyan szépséges színe, és finise van, és bár sokkal sötétebb/mélyebb színe van mint az üvegben, még jobban is tetszik így:)
    szóval köszönet érte:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy tényleg inkább bordós, mint pirosas, itt a kép nekem is picit csalóka, de tényleg gyönyörű szín, örülök, hogy Neked is megtetszett :)!!

      Törlés
  4. Megnyugtatlak, hogy én is rákaptam a homoklakkokra :D Ha nem látom itt a blogodon a Rimmel lila színű homoklakkját, tuti észre sem veszem hogy létezik :O Ezúttal is köszönöm neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit, én is tök véletlen bukkantam rá a Rossmannba, de annyira bejött, hogy egy másik árnyalatot is megvettem :)!

      Törlés
  5. Én ma vettem meg a két Rimmel homoklakkot, végre rájuk találtam és nem órákkal, napokkal később jutott eszembe, hogy meg kellett volna néznem őket. Ráadásul akciósak is voltak :) A hat Moyra lakkot pedig a Télapó hozta :$ Nagyon feldobta ez a nyolc színes üveg a napom :) Viszont annak örülök, hogy nem vagyok pesti és nem szoktam rendelni neten, mert azt hiszem, hogy minden pénzem a Golden Rose és a Flormar szépségeire költeném :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is megvettem a Rimmel Aurora space dustot is szintén akciósan ;)!
      Most képzeld el azt, hogy én meg a NailLandtől 5 percre dolgozom... :D

      Törlés
    2. Bele se merek gondolni :D Láttam az új szerzeményeidet és csodásak, nem győzöm like-olni őket :) El sem tudom képzelni, hogy bírod ki, hogy ne nézz oda minden nap végén és vásárolj fel minden homoklakkot :D

      Törlés
  6. A színe tényleg szép...nem megbántásból, de nekem ilyen a felülete, ha azt gondolom, hogy jó ötlet az alaplakkot fedőlakknak is használni és elmegyek aludni. Na, akkor reggelre pontosan ilyen párnanyomatos mintákkal ébredek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát azért nem teljesen ugyanaz a kettő, bár ez még egy szimplább homoklakk, de pl a Rimmelt, vagy a Golden Rose, ami még pluszban gyönyörűen csillog is és picit érdes a felülete, azt azért egy párnával nem lehet elintézni... meg kérdés hogy néz ki utána a párna :D

      Törlés
  7. imádom a homoklakkokat, van már itthon jó pár árnyalat, de ez nem tetszik. nem tetszik a finish (szép magyar szóval élve :D), de azt hiszem úgy összességében nem tetszik piros/bordó színben. nem tudok megbarátkozni velük, legyen szó opi-ról, essence-ről, golden rose-ról vagy akár flormar-ról. azt hiszem ez tényleg csak az én hibám, nem a lakk hibája :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs ezzel bajjal, nem vagyunk egyformák, nem tetszhet mindenkinek minden :). Amúgy más mint az eddig homoklakkjaim, kevésbé csillogós és kevésbé érdes a felülete, de pont ettől érdekes számomra :)!

      Törlés
  8. nekem meg pont ebből a post-ból tetszett meg a homoklakk, mert ez tényleg más, mint a többi! úgyhogy tegnap el is mentem az Arénába és beújítottam a sötét lila színnel, jaj olyan nagyon szép! (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is eközött, meg a lila között vacilláltam, hajszállal nyert ez de biztosan a lila is nagyon szép :)!!!

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe