A nagy micellás víz teszt
Személy szerint nagyon vártam már, hogy megírhassam ezt a bejegyzést. Mégpedig azért, mert tudom, hogy sokaknak nincs "szíve" kiadni annyi pénzt a Bioderma Sensibio H20 micellás vízre (ITT és ITT írtam már róla részletesebben, meg számtalan videóban, bejegyzésben említettem már), és ezt meg is értem, mert alapvetően tényleg nem olcsó. Bár azt is meg kell hagyni, hogy valóban nagyon jó arctisztító, de szerintem ezt már mondtam elégszer, hiszen már nagyon régóta, nagy megelégedéssel használom. Viszont egy jó ideje azon vagyok, hogy találjak Nektek egy hasonlóan jó, de olcsóbb alternatívát. Jelentem ez a projekt sikerrel zárult, úgyhogy a bejegyzés végére ez is kiderül, hogy melyik termék az. Összehasonlító bejegyzés következik kérem szépen, amiben a már jól ismert Bioderma Sensibio H20, a L'ORÉAL 3az1-ben, az Eveline 3az1-ben, valamint a La Roche-Posay micellás vizet hasonlítom össze.
Mivel nekem a Bioderma Sensibio H20 volt az első ilyen típusú termékem, így ez elég magasra tette a mércét. Amit én elvárok egy micellás víztől az az, hogy alaposan és kíméletesen tisztítson (én általában szemfesték, esetleg egyéb smink eltávolítására használom), frissítse és nyugtassa, viszont ne szárítsa vagy irritálja a bőrt, főleg a szememet.
Nálam szinte alapkövetelmény, hogy a micellás víz ne tartalmazzon illatanyagot. Itt a La Roche-Posay terméke (ITT írtam róla részletesebben) már fenn is akadt a rostán, merthogy ennek bizony van illata. Mármint nagyon kellemes frissítő illat, csak én jobb szeretem, ha egy micellás víz illatmentes. Már csak azért is, mert érzékeny a bőröm az illatanyagokra, meg én olyan lemosónak, ami főként a szememmel érintkezik, jobban szeretek illatmentes termékeket használni, hiszen akkor még kisebb az irritáció veszélye. De akit ez nem zavar, vagy nem érzékeny a bőre az illatokra, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani ezt is. A másik három termék illatmentes, azoknál tényleg olyan érzésem van, mintha tiszta vízzel mosnám le a bőrömet.
Tisztítás szempontjából- és itt most elsősorban a szemsminkre gondolok, mivel azon lehet igazán jól lemérni, hogy mennyire távolítják el hatékonyan a sminket- a Bioderma és a L'ORÉAL tökéletesen egy szinten mozog, szorosan mögöttük pedig ott van a La Roche-Posay is. Ezekkel átitatunk egy vattakorongot, finoman rányomkodjuk a szemünkre, picit hagyjuk, hogy hasson, majd óvatosan, dörzsölés nélkül letöröljük a szemfestéket, nagyon szépen eltávolítja mindhárom termék. És hát valahol a sor legvégén ott kullog az Eveline micellás vize. Sajnos ez termék a szemsmink eltávolítását illetően csúfosan elbukott: sokkal többet kell használni belőle, mint a másik három termékből, maszatol, és többször át kell törölni a szemkörnyéket, viszont ennek az érzékeny területnek ez nem tesz annyira jót.
A frissítő és nyugtató funkciót tekintve nagyjából egy szinten mozog nálam mind a négy termék. Használatuk után nem szükséges lemosni az arcot, de mivel én az esti arctisztítási folyamat első lépéseként használom, így is, úgy is áttisztítom még utána a bőrömet más termékekkel. Viszont van, hogy reggelente micelllás vízzel átitatott vattakoronggal szoktam áttörölni a bőrömet, és egyáltalán nincs ragacsos, vagy húzódó érzés egyik után sem, nem szárítanak, hagyják lélegezni a bőrt, de aki szeretné, akár át is öblítheti vízzel utána az arcát. Ja és a szemet sem csípi egyik sem.
És akkor a végén jöjjenek a piszkos anyagiak: a Bioderma Sensibio H20-ból a legkisebb kiszerelés, a 100 ml-es flakon kb. 2500 Ft körül mozog, tehát egyáltalán nem mondható olcsónak. Viszont mindig szoktak lenni remek akciók, amikor pl. a 250 ml-es áráért lehet megvenni az 500 ml-est, vagy valamilyen más Bioderma termék mellé adnak ajándékba egy kis 100 ml-es flakont, illetve netes patikákban is érdemes nézelődni, mert én tavasszal ott csaptam le nagyon jó áron az 500 ml-es kiszerelésre. De akár a Glamour napokon, vagy egyéb kuponos napokon is érdemes keresni a kedvezményes Bioderma kuponokat.
A L'ORÉAL 3az1-ben micellás vizet és 1300 Ft-ért vettem dm-ben (200ml-es), de azóta láttam még ennél is olcsóbban pl. Tescoban, de amúgy valamennyi drogériában és hipermarketekben is megtaláljátok.
A La Roche-Posay micellás arctisztítójából nekem egy 50 ml-es flakon van, amit egy tesztcsomag keretében kaptam, de neten megnéztem, hogy a 200 ml-es kiszerelés valamivel több mint 3000 Ft-ba kerül. Beszerezhetitek gyógyszertárakban, és netes patikákban.
Az Eveline arctisztítója árát tekintve nagyjából együtt mozog a L'ORÉAL termékével, mivel a 200 ml-es flakon a Tescoban 1200 Ft körül van, de megtaláljátok szerintem ennél akár olcsóbban is drogériákban valamint hipermarketekben, sőt akár kozmetikai webshopokban is.
És akkor a végső ítélet: a fentebb leírtak alapján, illetve ár-érték arányban véleményem szerint a legjobb választás a L'ORÉAL 3az1-ben micellás víz. Ugyanolyan jól tisztít mint a Bioderma, illatmentes, nem irritál, nem szárítja a bőrt, frissít, viszont egy 100 ml-es Bioderma flakon áráért kb. kettő darab 200 ml-es flakonnal vehetünk a L'ORÉAL termékéből, azért ez nem mindegy. Ettől függetlenül imádom-szeretem a Biodermát, és számomra mindig is az marad az első, és az etalon, de ha van egy ugyanolyan jó termék sokkal olcsóbban, akkor az mindenképpen jöhet.
U.I.: Időközben már több blogon is találkoztam a Make Up Plazanál kapható Paese micellás vízzel, ami szintén eléggé ígéretesnek tűnik, szerintem előbb- utóbb ki fogom próbálni azt is, majd ha ezek elfogytak :D!
Ti használtok micellás vizet? Ha igen, melyikre esküsztök?
Szandra
49 megjegyzés
Most már tényleg csekkolni fogom ezt a L'Oréalosat :-)
VálaszTörlésHelyes-helyes :)!
TörlésMég nem próbálkoztam a micellás vizekkel, mert általában jobb szeretem a krémes-tejes lemosókat, de annyian dícséritek ezt a L'Oréal terméket, szerintem veszek egyet belőle én is :-)
VálaszTörlésÉn a szemfesték lemosására jobban szeretem ezeket a micellás vizeket, mert ha ez belemegy a szemembe nem gáz, viszont amikor ilyen krémes-tejes ment bele a szemembe, az mindig nagyon kellemetlen volt, irritálta, volt amelyik csípte is :(.
TörlésÉn jó ideje a Biodermát használom. Mindig akcióban szoktam megvenni, úgy elviselhető az ára. :)
VálaszTörlésÉn is egyszer egy szupi akcióban vettem meg az 500 ml-est a 250-es áráért, az úgy elég korrekt, de ha mondjuk pont úgy fogy el, hogy nincs akció, akkor azért elég húzós. És jó tudni, hogy ez a LOREAL ugyanazt tudja, csak kevesebbért :)!
TörlésNekem Eveline Micelláris folyadékom van, bár nem ez a típus. Rossmannban 900ft az ára annak amit én használok, illatmentes. Most kezdem meg a harmadik flakont belőle, nagyon csípem!!! Hiperszáraz, érzékeny a bőröm ezért is szeretem ezt a arctisztítót mert nem szárít, kíméletes de jól eltávolítja akár az erősebb sminket is (90%-ban)
VálaszTörlésNekem a többihez képest valamivel gyengébben teljesített, a többi hatékonyabb sminkeltávolítás területén, de ettől még nem rossz :)! De örülök, hogy Neked bevált!!!
TörlésEngem picit zavar a L'Oreal összetevő, de tény, hogy eddig csak jót hallottam róla. Talán ha elfogy a Paese akkor kipróbálom, jelenleg ő a favorit. Összességében szerintem a Bioderma volt az első és persze, hogy a legelterjedtebb, de mára elég sok alternatíva akad jóval kedvezőbb áron.
VálaszTörlésÍgy van, és én ennek nagyon örülök, hogy több cég is kijött hasonló termékkel, úgyhogy van választék :)!!!
TörlésNekem eddig a Biodermából a zöld volt meg eddig, majd még nálad olvastam az Eveline másik fajta micellás vizéről (az is átlátszó, az üvegen kékes felirat van, gondolom tudod melyik :D), és nem tudom, én már akkor nem láttam nagy különbséget a kettő között. Tegnap pedig pont voltam a Rossmannban, ahol a L'Oreal most egy ezresre le volt akciózva, úgyhogy nem bírtam ott hagyni, főleg, hogy én is úton-útfélen most erről olvasok, és még ennek a tetejében már csak egy árválkodott ott! :D Szóval a lényeg a lényeg, nekem az Eveline is bevált hatásosságot tekintve (ahogy B Nixon is mondja, nekem is kellemes a száraz bőrömre), viszont a L'Oreal-ról is csak jó tudok mondani, jó barátok leszünk, érzem! :D
VálaszTörlésTudom melyik az a kékes üveges Eveline, régebben használtam azt is, kb ugyanazt tudta, mint ez a rózsaszínes, nem rossz amúgy, de nekem sminkeltávolításban hatékonyabb a többi.
TörlésA Rossmannban most 999Ft a L'Oreal :) természetesen vettem is belőle :) Ha elfogy a Bourjois kétfázisú lemosóm akkor elkezdem a L'Orealt :)
VálaszTörlésHallottam róla én is, hogy Rossmannban most nagyon olcsó :)!!!
TörlésMég sosem próbáltam micellás vizet!:) De jól hangzik!:) Díjat kaptál tőlem!:) http://tatusblogja.blogspot.hu/2013/10/liebster-dij-testverkodextol.html
VálaszTörlésJajj nagyon aranyos vagy, köszönöm :)!!!
TörlésÖrülök ha örülsz!:) Nagyon szeretem amit csinálsz,meg az életvidámságod!:)
TörlésA Bioderma H20 a barátunk, de zuhanyzáshoz - tisztító gél, hab - melyik terméket javasolnád? Most fogy el a Clinique 3 lépése..
VálaszTörlésÉn most arctisztításra a The Body Shop kamillás arctisztító vajat használom, illetve tesztelem a La Roche Posay Effaclar arctisztító gélt.
TörlésNálam be volt tervezve a Bioderma a Glamour-napokra, de ahogy egyre többet látom ezt a L'oreal-t lehet h végül először ezzel próbálkozom. Bár most elbizonytalanodtam, mert a Pixiboxban van egy Vichy-s ami az egyik kedvenc márkám... Jáááj! :D
VálaszTörlésÉn még sajnos nem kaptam meg a PIXIBOX-ot, nem ért végül ma ide hozzám :(, de már nézegettem másoknál, hogy mi van benne, kíváncsi vagyok :)!!!
TörlésSzandra akkor te első lépésként a micellás vizet használod arctisztításként és utána? :)
VálaszTörlésIgen, ezzel mosom le a szemsminket, utána The Body shop arctisztító vajjal az egész arcomat, aztán Garnier essentials nyugtató tonik, majd arckrém.
TörlésÉn a biodermát ajándékba kaptam még nyár elején a színezett fényvédő mellé! Tényleg nagyon jó termék, abszolút meg vagyok elégedve vele! Viszont az árát illetően én is keresgéltem valami olcsóbbat! Olvastam a L'oréál-ról, amit meg is vásároltam a napokban /bár még nem próbáltam ki/. Jövőhét péntekig 999Ft-ért tudjátok megvenni a Rossmann üzleteiben! :)
VálaszTörlésSzerintem Neked is be fog jönni a LORÉAL :)!!!
TörlésEn elkotelezett hive vagyok a biodermanak, mivel meg sosem kellett, hogy csalodjak benne. Egyszeru es nagyszeru. Az en borom mar attol allergias lesz, ha ranezek egy ket kremre, igy eleg nagy rettegessel tolt el barmi ujnak a kiprobalasa. En mondjuk mindig 500ml-s verzioban vasarolom, es vmilyen akcioban, es ugy mar azert nem olyan orult draga. En is szemsmink eltavolitasra hasznalom elso lepesben, es neha csak ugy attorlom az arcom. Tokely!
VálaszTörlésÉn is így használom, és hát a Bioderma örökös kedvenc, az tuti :)!!!
TörlésKöszi ezt a jó kis posztot!
VálaszTörlésÉn is most vettem meg a L'orealt. Szerintem jó lett a reklám kampányuk a tv-ben, most boldog boldogtalan ezt veszi. :)
Evelin micellás vizet használtam előtte, csak egy új kék színűt. Ebbe tuti nics az benne amit a L'orealba beletettek. Most akkor meneszthetem a Balea 2fázisú szemfestéklemosómat is... :D
Régebben én is használtam a kék flakonos Eveline-t, kb. ugyanazt tudja ez a rózsaszín flakonos is, de szerintem a L'ORÉAL jobb és nem sokkal drágább.
TörlésJa ér a reklámja nekem is nagyon tetszik, egyszerű, szép, letisztult! Palvin Barbi tökéletes!
Télleg az a Palvin Barbi...csak most esett le, pedig már mióta bámulom azt a reklámot. :D
TörlésEz nagyon hasznos volt, köszönjük szépen! Ugyanazon a véleményen vagyok, mint Te, azaz Bioderma a favorit, de az ára miatt kipróbálom a L'oreal-t! Köszi szépen!
VálaszTörlésNagyon szívesen, örülök, hogy hasznos volt :)!!!
TörlésÉn még sosem használtam ilyen micellás vzet. De akkor ez leszedí a masszívabb tust meg a szempilla spirált is és még jó az arc többi részére is? Én jelenleg külön terméket használok szemre és arcra.
VálaszTörlésErika
Így van, szépen eltávolítják a sminket (az Eveline viszont kevésbé hatékony), bár én még vízálló termékekkel nem próbáltam, mert az nem használok, de ha valami esetleg "ragaszkodóbb", akkor azt szoktam csinálni, hogy átitatom micellás vízzel a vattát, rányomkodom a szemhéjamra, és ott tartom pár másodpercig és akkor tutira lejön :)!
TörlésÉs természetesen az arc többi részére is használható, szinte bármilyen bőrtípusra :)!
Mivel még van egy fél lityósom és most épp két bontott ajándék kicsit használok, biztosan jó ideig maradok a Biodermánál, ha már 3-4 éve hű társam. :)
VálaszTörlésIgazából úgy vagyok vele, h egy icipicit se szeretnék se szemet csípőt, se kevésbé hatékonyat, ha akciósan veszem az ára se vészes a fél literesnek, ráadásul baromi sokáig elég (oké, előfordul, h napokig nem sminkelek), semmi sem indokolja, h leváltsam. De persze jó, h már vannak olcsóbb alternatívák! :)
Ebben az irritáció, meg hatékonyság kérdésben én sem vagyok hajlandó alább adni, éppen ezért örülök, hogy rátaláltam a L'ORÉAL-ra, mert ez minden tekintetben van olyan jó, mint a Bioderma, de jóval olcsóbb, és ez azért manapság nagyon fontos tényező. Persze ettől még a Bioderma az örök kedvenc és etalon :)!!!
TörlésAhh az eveline egy nagy rakas........ :-) sminket szetmaszatolni es arcoz ragacsossa tenni, na azt nagyon tud. A lorealt most vettem meg es minden tekintetben perfekt. Mint altalaban a loreal cuccok :-) müllerben ausztriaban alap aron 4euro. Nemtom otthon müllerben hogyan mozog, de ez eleg jo sztenderd arnak.
VálaszTörlésEvi
Az Eveline tényleg így ahogy mondod, maszatol és ennyi... Nálunk most változó áron mozog a L'ORÉAL mert elég sok helyen akciózzák, de átlag 1000-1200 Ft körül van.
TörlésA szempillaspirált is jól lehozza a micellás víz? Sajnos az eddig használt szemfesték lemosómtól árpa lett a szememen, nem is egy :( úgyhogy próbálok most minél kíméletesebb megoldást keresni szemfesték lemosásához
VálaszTörlésAbszolút lehozza a spirált is, kivéve az Eveline, az inkább csak szémaszatolta, de a többi szépen eltávolítja azt is :)!
Törlésa Bourjoisnak is van micellás víze. nekem személyszerint nagyon tetszik. én a müllerben vettem 1500Ft körüli áron, nagyon megszerettem, a vitaminos tonikkal együtt.
VálaszTörlésHű tényleg? Nem is tudtam :)!
TörlésSzia Szandra! Kíváncsi vagyok, hogy a szülinapi Pixiboxban lévő Vichy-féle micellás vízről hogyan vélekedsz.. (Lehet, hogy már írtál is róla, csak nem vettem észre..) Őszintén szólva a júniusi Pixibox előtt én nem is ismertem a micellás vizeket, aztán ez a Bioderma H2O nagyon bevált az én érzékeny szememre, és ahogy épp elfogyott volna, jött a Vichy verziója, úgyhogy szerencsém volt.. :) Ezt is bírja a szemem, ami nagy szó! Igaz az elmúlt kb. egy hétben, amióta használom, smink nem volt rajtam, úgyhogy arról nem tudok nyilatkozni, hogy szemsmink eltávolításban mennyire hatékony. Ha elfogy, akkor pedig mindenképpen kipróbálom a L'Oréal-ét, mert az a tapasztalatom, hogy a L'Oréal termékei nem irritálják a szemem, vagy legalábbis kevésbé (sminktermékeit is beleértve), mint a többi márka cuccai..
VálaszTörlésÜdv: Anita
Lancome Eau Micellaire Douceur most a kedvenc, bár az ára horribilis (én ajándékba kaptam a Lancome-tól), 7-8000 Ft körül van egy 200 ml-es kiszerelés. Én ilyen jót még nem használtam, nagyon száraz a bőröm, de ez egyálalán nem irritálja vagy szárítja. Van, hogy hidratáló krém se kell utána. Nem tudom mi lesz, ha egyszer elfogy... :)
VálaszTörlésHű ez nagyon jól hangzik, bár tény, hogy elég borsos az ára, nekem még a Bioderma is kicsit sok, de most épp sikerült akcióban elcsípnem :)
TörlésAz mondjuk hozzátartozik az igazsághoz, hogy van illata, bár az én bőrömet nem zavarja. Most szereztem be a L'Orealt akciósan, remélem beválik :)
TörlésAz én bőrömet sem minden illat zavarja amúgy, de általában az ilyen nagyon erős, művi illatok igen. Remélem beválik a L'Oréal :).
TörlésNekem Eveline-es van. És nagyon bevált. Nekem nagyon jól lemossa a sminkem, pedig alig néhány cseppet használok belöle. Épp ma újitottam be egy Garnier-est is, kiváncsi vagyok az mennyire válik majd be. Amúgy én az Eveline-est, csak azért vettem meg, mert akciós volt a Tescoban, 400 Ft volt. Úgy voltam vele, hogy ennyit meg ér, de nem hittem az efféle csoda arclemosókban, de amióta használom sokkal szebb az arcbőröm. Egyszerűen imádooom <3
VálaszTörlésDe jó, örülök, hogy bevált Neked. Szerncsére ma már tényleg nagyon széles a választék micellás vizekből, mindenféle típusba és árkategóriában megtalálhatók, így mindenki megtalálhatja a magának valót :).
TörlésKöszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.