Új ecsetek

Az Instagramon láthattátok, hogy a Mikulás idén néhány új Real techniques ecsettel lepett meg, aminek nagyon-nagyon örültem, ugyanis imádom ezeket az ecseteket, a régebbiekről ITT olvashattok posztot.
Egy három ecsetből álló szettet, az úgynevezett "travel essentials" szettet, valamint  a "setting brush" ecseteket kaptam meg. Ezeket most szeretném picit részletesebben is bemutatni, hogy melyik mire való, mire használom őket.





Travel essentials szett

Ez három ecsetet tartalmaz:
1. Domed shadow brush: ez tulajdonképpen egy picit tömöttebb lapos ecset. Ezt lehet felvinni festéket a szemhéjra, de akár satírozásra is lehet használni. Sőt a korrektort is szuperül fel lehet vele vinni a szem alá, és szépen el lehet dolgozni.

2. Essential foundation brush: egy nem túl nagy méretű, lapos alapozóecset. Én nem igazán szeretem ezt a fajta ecsetet alapozáshoz, viszont a mérete miatt szépen el lehet dolgozni vele a korrektort a szem alatt, illetve szerintem akár krémes, vagy folyékony highlightert szépen fel lehet vinni vele az arccsontra.
3. Multi-task brush: igazából emiatt az ecset miatt vágytam erre a szettre, mivel sajnos önmagában nem lehet rendelni, csak így ebben a hármas szettben. Én amúgy képek alapján azt hittem, hogy nagyobb a feje, de így is nagyon szeretem. Ahogy neve is mutatja, ez egy többfunkciós ecset: használható púderezésre, de akár pirosításra és bronzosításra is, én ez utóbbira használom, és imádom. Nézzétek el nekem, hogy "koszos", de tegnap is, meg ma is használtam.

A szetthez jár egyébként egy kétfunkciós tartó is, amiben egyrészt az asztalra állítva lehet tárolni az ecseteket, másrészt utazáshoz is ideális, hiszen összecsukva megvédi az ecseteket, ITT tudjátok megnézni.

Setting brush
Igazából nem nagyon tudom, hogy hogyan is lehetne megfelelően magyarra fordítani, mert igazából ez is egy többfunkciós ecset. Viszonylag pici feje van, így tökéletesen és precízen lehet vele kontúrozni, és highlightert felvinni- én erre használom-, de akár pirosításra is lehet használni.

A korábbi Real techniques ecseteimmel is nagyon elégedett, éppen ezért szerettem volna újabbakat is. Mindegyik extra puha, szintetikus szálakból készült, nagyon igényes, ugyanakkor masszív az ecsetek kidolgozása. Nekem különösen tetszik még az is, hogy különböző színű a nyelük :).
A régebbiekből gyakorlatilag még egyetlen szál sem hullott ki, pedig rendszeresen használom és mosom őket, bízom benne, hogy ezek is hasonlóan jól bírják majd.

Ha szeretnétek ti is ilyen ecseteket, akkor az alábbi két cég Magyarországra is szállít:



You Might Also Like

13 megjegyzés

  1. Ezeket az ecseteket már én is néztem, de eddig elvetettem a beszerzését.
    Gratula hozzájuk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nagyon szeretem őket, nagyon elégedett vagyok velük, abszolút megérik az árukat!

      Törlés
  2. Szia! Az lenne a kérdésem, hogy mennyire húzós az iherb szállítási díja Magyarországra? A stippling brush-ra nagyon fáj a fogam...
    A blogod pedig szuper, látogatni fogom ezentúl :)
    Üdv: Nóri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nóri! Örülök nagyon:)!
      Hát az az igazság, hogy amikor én rendeltem, ingyenes volt a szállítás, de lehet, hogy akkor csak valami akció volt, mert most már nem láttam ilyen opciót, viszont úgy láttam, hogy a standard szállítás az 6 dollár, a victoriahealth oldalon pedig 7,95 font.

      Törlés
    2. Köszönöm az infót, akkor ezentúl figyelem az akciókat :)

      Törlés
    3. Sziasztok!
      Én Jan 6-án rendeltem megy az ecseteket iherb-ről, 4$ volt a szállítás. Még nem érkezett meg, pedig már extázisban égek. :D
      A honlap szerint 8 munkanap az átlag szállítási idő Mo-ra.
      Remélem tudtam segíteni! :)
      Xéni

      Törlés
  3. Megbízható? ( ez a rendelés?) :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem igen, én eddig kétszer vagy háromszor rendeltem erről az oldalról, és semmi gond nem volt :)!

      Törlés
  4. és hogyan folyik ez a rendelés?
    meg kell adni egy bankkártyaszámot? a lakcimet? és várhatóan mikor érkezik meg? (és $ ban kell utalni ugye?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából már nem mostanában vásároltam innen, szóval nem emlékszem pontosan, hogy hogy van, de az oldalon olyan kártyával tudsz fizetni, amivel lehet neten vásárolni (elvileg azok a kártyák, amiknek a hátulján van egy háromjegyű biztonsági kód), ezzel fizetsz, és meg kell adnod egy számlázási és szállítási címet (a kettő lehet ugyanaz). Ha ezzel kéred a szállítást Global Priority Mail by DHL, akkor elvileg 8 munknap, de ez sztem átlag, ettől lehet rövidebb, neadjisten hosszabb is, de nekem mindig megjött kb. egy hét alatt ha jól rémlik.

      Törlés
  5. Köszönöm :)

    VálaszTörlés
  6. Good response in return of this matter with solid arguments and telling everything about that.


    Look into my homepage ... frances perkins center

    VálaszTörlés
  7. bookmarked!!, I love your website!

    my website vakantiehuisjes in frankrijk

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe