Max Factor Face Finity All day flawless 3 in 1 alapozó teszt
Jópár napja beszámoltam róla Nektek, hogy a Rossmannban egy szuper akció keretében beszereztem a Max Factor új (vagy talán már nem is annyira új) alapozóját, ráadásul még egy ajándék False lash effect szempillaspirál is járt hozzá. Azóta már többen kértétek, hogy írjak tesztet az alapozóról. Azóta használtam, kitapasztaltam, úgyhogy most már azt hiszem, hogy eljött az ideje, hogy megosszam Veletek a tapasztalataimat.
Na de hogy mit it tud ez az alapozó? A csomagolás szerint 3 az 1-ben tehát primer, korrektor és alapozó egyben, ráadásul 20-as fényvédőt is tartalmaz, én a Beige 55-ös árnyalatot vettem meg.
Az alapozó masszív üvegben van és pumpás kiszerelésű, ez így teljesen rendben is van, igényes és higiénikus. Egy pumpálásnyi tökéletesen elég az egész arcomra, én ecsettel szoktam felvinni, azzal tökéletes a végeredmény.
Állagra krémes, viszonylag sűrű, picit talán nehezebb alapozó, főleg a L'oreal alapozóimhoz képest, azok sokkal folyósabbak ehhez képest.
Na de hogy mit it tud ez az alapozó? A csomagolás szerint 3 az 1-ben tehát primer, korrektor és alapozó egyben, ráadásul 20-as fényvédőt is tartalmaz, én a Beige 55-ös árnyalatot vettem meg.
Az alapozó masszív üvegben van és pumpás kiszerelésű, ez így teljesen rendben is van, igényes és higiénikus. Egy pumpálásnyi tökéletesen elég az egész arcomra, én ecsettel szoktam felvinni, azzal tökéletes a végeredmény.
Állagra krémes, viszonylag sűrű, picit talán nehezebb alapozó, főleg a L'oreal alapozóimhoz képest, azok sokkal folyósabbak ehhez képest.
A fedése erős közepes, talán az egyik legjobban fedő alapozóm, nagyon elégedett vagyok vele ezen a téren, mivel nekem korántsem makulátlan az arcom. Bár a csomagolás szerint ez egyben korrektor is, én azért a szemem alá külön használok világosító korrektort.
A másik, amivel nagyon elégedett vagyok, az az, hogy az én bőröm kombinált (mármint nem azzal vagyok elégedett, hogy a kombinált a bőröm :D): vagyis a T-vonalam zsírosabb, az arcom többi része pedig viszonylag száraz ilyenkor télen, így viszonylag nehéz olyan alapozót találni, ami az arcom mindegyik részére megfelelő. Ez viszont egy olyan alapozó: reggel fél 7 körül szoktam sminkelni, és koradélutánig sem fényesedik át ezzel a T-vonalam, persze úgy, hogy az alapozót púderrel fixálom. Ugyanakkor az arcom szárazabb részein is jól működik, nem hangsúlyozza a száraz részeket. Egyszerűen tökéletesen működik a kombinált bőrömön.
Na de hogy miért vártam a teszttel?! Hát azért, mert miután elkezdtem használni, rá pár napra kipattogott a bőröm... nem voltam benne biztos, hogy ettől, de az is lehet, hogy igen. Úgyhogy tartottam pár nap szünetet, és szép fokozatosan újra elkezdtem használni. Nem használom minden nap, nem merem, de most rendben vagyok vele.
Én végszóként azt mondanám, hogy szerintem ez egy igazi őszi-téli alapozó, nyárra nekem túl sok lenne, ahhoz azért ez nekem túl "masszív", viszont ebben az időszakban tökéletes. Vegyes bőrön tökéletesen működik, de megkockáztatom, hogy száraz és akár zsíros bőrűeknek is jó lehet. Főleg azoknak ajánlom, akiknek vannak bőrhibái, mivel ahogy írtam, elég jó a fedése.
Árban húzósabb, mint egy átlag drogériás alapozó, de érdemes figyelni az akciókat, és akkor beruházni rá, mert megéri.
Ha kíváncsiak vagytok, hogy mutat bőrön, EBBEN a videóban meg tudjátok nézni.
Ti milyen alapozót használtok télen? Esetleg próbáltátok már ezt?
4 megjegyzés
Én is kipróbáltam, nekem is kipatotogott az arcom tőle, és nagyon kiszárította a bőröm:(
VálaszTörlésNekem szerencsére nem szárította, meghát abban sem vagyok biztos, hogy ettől pattogott ki, de eléggé elképzelhető, de úgy tűnik most normalizálódott a bőröm.
Törlésa honlapodon? :]
VálaszTörlésAmúgy annyira kiábrándító számomra, ha ilyen "nagyobb" márka terméke csalódás (akár nekem, akár másnak :( )
:D ez van, ha az embernek egyszerre több mindene pörög az agya :D.
TörlésHát igen, egy ilyen márka termékével szemben azért nagyok az elvárások, pláne mert nem is olcsó... én amúgy kb. 80%-ban elégedett vagyok vele.
Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.