KIKO szerzemények

Szóval az úgy volt, hogy néhány nappal ezelőtt, egészen pontosan Húsvét vasárnap este éppen az aznapi őrületen próbáltam túltenni magam: mondjuk úgy, hogy a gyerekeknek kissé bekavart az időjárás és/vagy a Húsvét és bizony eléggé próbára tették az idegeimet aznap. Úgyhogy zombiként feküdtem az ágyon és már éppen azon gondolkodtam, hogy betömök egy csokinyulat, csak hogy valami jó is történjem végre, amikor is jött egy hírlevél a KIKO-tól, hogy a limitált sminkekre 2+1 akció van a webshopban. Több se kellett, már kattintottam is a linkre, gondoltam csak szétnézek, de amint ezt a lenti kép is mutatja, nem csak nézelődtem, ooops...! De legalább ez nem hízlal, mint a csoki! :D
Ez most kimondottan egy szerzeményes bejegyzés lesz, vagyis megmutatom miket vettem, illetve megosztok veletek egy-két első benyomást is, illetve hogy mi az, amit megbántam, hogy megvettem, merthogy ilyen is van.


KIKO Fall 2.0 bronzosító és pirosító duó
Először is, amikor megláttam, hogy mekkora ez a bronzosító, majdnem dobtam egy hátast, mert szerintem a büdös életben nem fogok ennyit elhasználni. Másodszor viszont annyira jó nagy a tükör benne. Harmadrészt pedig egyelőre nem tudom, hogy hogyan is állok ezzel a bronzosítóval... nagyon pigmentált, nagyon kevés kell belőle, de talán egy ici-picit meleg tónusú az én ízlésemnek és bőrszínemhez, nem is tudom, határeset (lentebb a harmadik képen a bal szélső színminta, 02 Bronze melange árnyalat). Egyébként nem matt, van egy enyhe fénye, szóval szép természetes hatást lehet elérni vele, de még gondolkodom rajta.



A kis pirosító duót viszont imádom (01 New coral). Na nem külön használva a két színt, hanem összekeverve - bár annyira picike a két szín, hogy nem is nagyon tudnám külön-külön használni őket. Viszont ha összemixelem a két színt, akkor egy kellemes, üde, enyhén fényes, barackos árnyalatot kapok, ami szerintem tökléletes, én legalábbis imádom az ilyen színű és finisű pirosítókat. Amúgy sajnos eléggé porol, úgyhogy nem lehet nagyon körözgetni benne az ecsettel, de elnézem neki, mert amúgy tényleg egy jó kis pirosító. Egyértelmű, hogy megtartom.

balról jobbra: KIKO Fall 2.0 Baked Bronzer 02 Bronze Melange, KIKO Fall 2.0 Duo Blush 01 New coral külön-külön a két szín és jobb szélen összekeverve

KIKO Matte Effect púder és KIKO arcpaletta - 01
Mivel jön a nyár, így nagyon kell nekem egy jó mattító púder, úgyhogy arra gondoltam, kipróbálok valami újat. Bár ez nem limitált termék, ha jól emlékszem, viszont akciós volt. Egyelőre még nem volt alkalmam annyit és úgy tesztelni, hogy részletes véleményt tudjak mondani róla, egyelőre egy korrekt kis mattító púdernek tűnik, viszont azt fontos kiemelnem, hogy enyhén rózsaszínes árnyalatú, ahogyan, ahogyan az a képen is látszódik és ha túl sokat visz fel belőle az ember, vagy nem dolgozza el szépen, akkor ez a rózsaszínes árnyalat látszódhat is a bőrön. Amúgy meg sajnálom, hogy nincs hozzá szivacs, mert amúgy egy nagyon kis kompakt, jól záródó, tükrös púder, tökjó kis táskába dobós darab lenne, ha lenne hozzá szivacs...


Ez a hármas arcpaletta (01-es árnyalat) sajnos nem jött be nekem, leginkább a színei miatt: a webshopos képek alapján nem tűnt annak, de élőben valahogy túl meleg és túl sötét nekem. Bár a pirosítót még talán el tudnám használni, de a highlighter és a bronzosító egyáltalán nem az én árnyalatom. Pedig amúgy szépen pigmentáltak és szép fényes finisük van, de azt hiszem el fogom adni, mert tudom, hogy nem használnám ki.

KIKO Face palette - 01

KIKO Into the dark metálfényű folyékony szemhéjpúder és folyékony ajakrúzs
Ezeknek muszáj volt a dobozkáját is lefotóznom, mert irtó cuki, ahogy kukucskál ott az a cica. :) 
A dobozon az áll, hogy ezek folyékony szemfestékek és tényleg azok, méghozzá nagyon folyékonyak. Ugyanis le akartam fotózni őket úgy, hogy kivettem az applikátort és elfektetem a tubust, de konkrétan kifolyt belőle a szemfesték... Szóval nagyon vigyázni kell velük, mert ha leejti az ember, akkor ennek nagyjából annyi. Ez talán negatívum, az viszont mindenképpen pozitívum, hogy baromi pigmentáltak, hihetetlenül intenzív színük van és ha ezeket felkened a szemhéjadra, utána le nem robbantod onnan, úgyhogy gyorsan kell dolgozni velük.
A 01-es egy gyönyörűséges, meleg tónusú arany, szinte világít, annyira fényes, a 02 pedig egy csodaszép, gazdag, bordó árnyalat. Még ki kell találnom, hogy hogyan is tudok igazán szép sminket készíteni ezekkel, mi is a megfelelő technika, de amúgy imádat mindkettő.


Ahogyan a folyékony ajakrúzs is imádat - legalábbis a maga módján. Merthogy amikor felkentem az ajkaimra, konkrétan úgy néztem ki, mint egy őrült... Én szeretem a metálfényű ajakkencéket, de ez egyszerűen túl fényes, túl sok, úgyhogy már majdnem azon gondolkodtam, hogy megválok tőle, amikor is bevillant, hogy mi lenne, ha szemfestékként használnám?! És tényleg, mi lenne? Szerintetek lehet? Mondjuk ha a számra felkenhetem, akkor gondolom a szememre is, vagy nem? Mert amúgy annyira szép intenzív színe és metálfénye van ennek is, de az ajkaimon képtelen vagyok hordani.



KIKO Unlimited Stylo ajakrúzs és Extra Sculpt szempillaspirál
A végére hagytam a két kedvencemet. :) Ez a rúzs egyszerűen álom: a csomagolása, a textúrája, a színe, minden! Imádom! Majdhogynem géles állagú, nagyon könnyen siklik az ajkakon, már-már túl könnyen is, szóval figyelni kell, hogy el ne csúszkáljon, érdemes egy jól tapadó ajakkontrúceruzát felvinni alá. De amúgy tényleg nagyon tetszik, nagyon kényelmes viselet az ajkakon, ez a szín (04) abszolút én vagyok, nagy kedvenceim ezek a picit mályvás, picit bogyósgyümis színek.
A KIKO Extra Sculpt szempillaspirálról pedig már biztosan hallottak azok, akik nézik Kathleen Lights videóit. Ugyanis neki nagy kedvence ez a spirál és pont amiatt rendeltem meg, mert ő rengeteget áradozott róla és úgy voltam vele, hogy ha már amúgy is rendelek a KIKO-tól és amúgy is pont akciós ez a spirál, akkor miért ne próbálnám ki? Az igazat megvallva, amikor kibontottam ezt a spirált, picit meglepett a keféje: nem rémlett, hogy ilyen alakú, meg valahogy olyan nagynak tűnt, úgyhogy kissé szkeptikus voltam az első használat előtt. De való igaz, hogy nagyon szépen kiemeli a pillákat, íveli és dúsítja őket, szóval tényleg nagyon szép hatást lehet vele elérni, de azért rá kell érezni erre kefére. Én az első használatnál jól össze is kentem vele a szemhéjamat (bár én szinte minden spirállal összekenem, de ezzel a szokásosnál is jobban), viszont szerintem ha az ember ráérez arra, hogy hogyan is kell jól használni ezt a spirált, akkor nagyon szép pillákat lehet csinálni vele.





Ti próbáltátok már a KIKO sminkeket?



Szandra

You Might Also Like

1 megjegyzés

  1. Én abszolút KIKO párti vagyok, mióta először kaptam, teljesen beleszerettem.. :) Azóta mindig bevárom, hogy Angliába vagy Olaszországba utazzak, aztán a fél fizum ott hagyom, biztos ami biztos :D

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe