Csókos ajkak | Maybelline Baby Lips teszt


Bár a Müllerekben már régóta lehet a Maybelline már-már ikonikusnak mondható ajakápolóit, a magyar drogériákba hivatalosan néhány hete érkeztek meg és mivel ebből az alkalomból hatot is kaptam tesztelésre, így mindenképpen szerettem volna megosztani Veletek a tapasztalataimat. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy nekem bevált-e a Maybelline Baby Lips és hogy a hat közül melyik a kedvencem, akkor kattintsatok tovább.




Bár külföldön szerintem legalább 20 féle verzióban kapható a Baby Lips, én már annak is örülök, hogy a hagyományos verzión kívül jött két árnyalat az Electroból is és nagyon-nagyon bízom benne, hogy itt nem állnak meg.
Úgy általánosságban azt mondanám, hogy ez a hat ajakápoló nem a nagyon száraz, cserepes, repedezett ajkakra való, azokra ennél több kell, ezek egy ici-picit talán csúszkálnak is. Viszont akinek nincsen szüksége extra ápolásra, azoknak egy jó kis mindennapi ajakápoló lehet. A termékek egy része 8 órás hidratálást ígér, amit én sajnos nem tudok megerősíteni, ennél azért jóval hamarabb újra kell kenni.
Ha egy kis színt is szeretnétek az ajkakra, akkor érdemes valamilyen színezett verziót választani, de azért azt előre bocsátom, hogy túlzottan élénk színhatásra és pigmentációra ne számítsatok - persze ez függ az ajkak eredeti színétől is. Túlzottan tartósnak sem mondanám őket, ami nem meglepő, hiszen ezek színezett ajakápolók, nem pedig tartós ajakrúzsok.
De nézzük akkor őket sorban.
Balról jobbra: Hydrate, Peach Kiss, Cherry Me, Pink Punch, Strike a Rose (electro), Pink Schock (electro)

Hydrate - 8 órás hidratálást ígér és 20-as fényvédő is van benne, ami nagyon jó, hiszen az ajkakat is védeni kell a nap káros sugaraitól. Teljesen egyszerű, színtelen ajakápoló, egy kis fényt ad az ajkaknak, gyümölcsös rágó illata van. 
Peach Kiss - Szintén 8 órás hidratálást ígér, meg egy kis színt is. Enyén barnás-barackos árnyalat és nagyon apró kis csillámok is vannak benne, amik felkenve nem igazán látszódnak. Nagyon enyhe barnás nude színt ad az ajkaknak. Ennek is édeskés illata van, de kevésbé gyümölcsös, mint az előző
Cherry Me - Ne tévesszen meg senkit a termék narancsos-pirosas színe, mert egyrészt nem ennyire élénk az ajkakon, illetve felkenve inkább rózsaszínes. Cseresznyés illata van és 8 órás hidratálásával igazi kellemes nyári viselet.
Balról jobbra: Hydrate, Peach Kiss, Cherry Me, Pink Punch, Strike a Rose (electro), Pink Schock (electro)
Pink Punch - ez a hideg tónusú rágógumi rózsaszín az ajkakon is egészen jól látszódik, főleg ha több rétegben tesszük fel. Szerintem viszont ez tipikusan az rózsaszín, amitől a fogak sárgábbnak tűnhetnek, szóval nem mindenkinek lehet előnyös. Az illata engem kevésbé emlékeztet puncsra, de végülis nem rossz.
Strike a Rose (Electro) - az utolsó kettő Baby Lips már az Electro családhoz tartozik és nálam minden szempontból ez a kettő a nyerő, de leginkább csomagolás és pigmentáltság tekintetében, sőt egészen jól hidratálnak is. Egy rétegben természetesebb a hatás, több rétegben pedig egészen jól látható, élénk színt érhetünk el vele az ajkakon. És természetesen ennél is megvan a gyümölcsös illat.
Pink Shock (Electro) - save the best for last, nekem az összes közül ez lett a legnagyobb kedvenc., ezt használtam a legtöbbet az össze közül. Ez az előzőhöz képest sötétebb, kicsit talán lilásabb rózsaszín, szeretem az ilyen típusú árnyalatokat, nem túl Barbie-s, kicsit talán érettebb, de mégsem túl sok. Gyümölcsillat, hidratálás, mi kell még.
Balról jobbra: Hydrate, Peach Kiss, Cherry Me, Pink Punch, Strike a Rose (electro), Pink Schock (electro)
Ahogyan láthatjátok, a bőrre felkenve jobban érvényesül a Baby Lipsek igazi színe, az felkenve más színt adhatnak az ajkak eredeti színétől függően.
Balról jobbra: Hydrate, Peach Kiss, Cherry Me, Pink Punch, Strike a Rose (electro), Pink Schock (electro)
Azt nem mondom, hogy nem tudok élni nélkülük, ha egy szimpla ajakápolót keres az ember, akkor van ennél jobb is. Viszont azok, amit jól látható színt is adnak az ajkaknak biztosan népszerűek lesznek, a Pink Shockot kifejezetten megszerettem és mindig nálam van a táskámban.
Ha jól láttam, most már a dm-ekben és Rossmannokban is kitették őket, ajánlott fogyasztói áruk 899 Ft.

De hogy Nektek is szerezzek egy kis örömöt, most két szerencsés egy-egy Baby Lips-et nyer, valamint mellé egy Colorama All Access NY Top Coat fedőlakkot. A játék részleteiért kattintsatok IDE.




Ti próbáltátok már a Maybelline Baby Lips ajakápolókat?



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest







You Might Also Like

8 megjegyzés

  1. Nekem a Cherry van meg, naaaagyon szeretem:))

    VálaszTörlés
  2. A kezeden szépek a swatchok, viszont kár, hogy a rólad készült fotók nagyon hideg kékek, így nem lehet megkülönböztetni sem az árnyalatokat..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit rendetlenkedik sajnos a gépem,és még nem sikerült megfejtenem az okát :(, de az ajkaimon egyébként sem nagyon látszik a különbség. A karomon azért látszódott jól, mivel a bőröm elég fehér, az ajkaim viszont sötétebbek, így sajnos nem érvényesülnek rajta túl jól a színek....

      Törlés
  3. Még nem is láttam ilyesmit errefelé. Hát sokat nem színez, de a hidratálása, főleg nyáron, nekem elég lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért több réteggel élénkebb szín is elérhető, főleg azoknál, akiknek nagyon világosak az ajkai.

      Törlés
  4. Hát egy ilyet be kell szerezni :) Nincs fura íze? :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe