Ötletek karácsonyi ajándékokhoz


Hét elején már volt hasonló témájú bejegyzésem, de ott inkább ilyen csináld magad ötleteket adtam. Viszont tudom azt, hogy nem mindenkinek van ideje/türelme/kézügyessége/kreativitása ahhoz, hogy saját magam készítsen ajándékokat, így a mai bejegyzéssel nekik szeretnék segíteni. Próbáltam kategóriákba rendezve összeválogatni ajándékokat, hogy kicsit megkönnyítsem a böngészést, bízom benne, hogy találtok jó ötleteket, most még pont időben vagytok, hogy beszerezzétek őket. Minden terméknél találtok linkeket, ahol a további infókat megtaláljátok.




Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy az itt látható ajándékok nagy része nőknek való, de lesz néhány tippem férfiaknak is. Tudom, hogy ebayről, meg hasonló oldalakról sok mindent olcsóbban be lehet szerezni, viszont ha most rendeltek onnan, már nem biztos, hogy megérkezik karácsonyig, úgyhogy szándékosan nem tettem bele ilyen oldalakat, de ettől függetlenül van azért 1-2 netes ajándék is, de ezek mind olyanok, ahonnan még megérkezik karácsonyig az ajándék, ha most megrendelitek.
Illetve árak tekintetében is próbáltam széles skálán mozogni, találtok olcsóbb és drágább ajándékokat is, úgyhogy bízom benne, hogy mindenki talál az ízlésének és pénztárcájának megfelelő meglepetéseket.


Csajosságok
Mondhatnám azt is, hogy ezek olyan igazi romantikus, nőies hangulatú meglepetések. Minden ami csipkés, rózsaszín, virágos, olyan dolgok, amiknek például méltó ékei lehetnek egy igazi hölgy szobájának, vagy táskájának. Lánytestvérnek, barátnőnek bármelyik tökéletes választás lehet.
My EQUA fekete csipkemintás kulacs   >>   ||   H&M parfümös üveg alakú telefontok iPhone 5/5s-re   >>   ||   H&M Home virágos doboz   >>   ||   F&F rózsaszín, szőrös papucs   >>   ||   Claire's masnis neszesszer   >>   ||   Mark Maddox rózsaszín-rose gold óra   >>   ||   Claire's ékszertartó   >>


Otthoni wellness élményhez
Nincs is annál jobb dolog, mint megajándékozni valakit egy kis wellness élménnyel. És ehhez nem kell egy hétvégére befizetned, elég ha összeválogatsz néhány dolgot, amivel az otthonában teremthet olyan hangulatot, amitől igazán el tud lazulni, fel tud töltődni és közben még szépül is.
Butlers kádra helyezhető tartó   >>   ||   The Body Shop argánolajos ünnepi válogatás   >>   ||   H&M virágos, szatén kimonó   >>   ||   Bomb Cosmetics Lime Blossom tégelyes gyertya   >>    ||    H&M Home törölköző   >>   ||   Claire's szemmaszk   >>   ||   The Body Shop vanilia brulee fürdőzselé   >>


Cukiságok
Mondhatnám azt, hogy kishúgnak, fiatalabb lányrokonnak tökéletesek ezek a cuki ajándékok, de én majd' 30 éves fejjel is imádom az ilyen dolgokat és bármelyiknek örülnék. #sorrynotsorry :D
F&F piros, mézis papucs   >>   ||   Butlers bagoly alakú melegíthető párna   >>    ||   F&F pingvines pulcsi   >>   ||   ASOS cicafüles neszesszer   >>   ||   Claire's pingvines jegyzetszett   >>   ||   My EQUA sütis kulacs   >>   ||   H&M mopszos neszesszer   >>   ||   Butlers szívecskés müzlistál   >>


Édesszájúaknak
Azt hiszem ezt a típust nem kell bemutatnom: imádják a csokit és gyakorlatilag bármilyen édességet. De ha idén valami izgalmasabbal szeretnéd meglepni, mint egy nagy, édességgel teli ajándékkosár, akkor íme néhány ötlet.
H&M Home feliratos konyharuha   >>   ||   Butlers csokifondü   >>   ||   Butlers forró csoki pálcika   >>   ||  Butlers sütis jegyzetfüzet   >>   ||   Claire's Chupa Chups ajakápoló szett   >>   ||   H&M feliratos felső   >>   ||   Butlers csokimintás édességtartó/fémdoboz   >>


Kütyümániásoknak
Azt hiszem mindannyian ismerjük ezt a típust: le sem teszi a telefont a kezéből. Neki igazán könnyű ajándékot venni, vegyél valamilyen kiegészítőt a kütyüjéhez és máris jó vagy nála. De fontos, hogy pontosan tudd a telefonja típusát, hogy biztosan azzal kompatibilis tartozékot válassz.
Claire's távirányító selfie készítéséhez   >>   ||   Claire's világító fülhallgató   >>   ||   Powerban hordozható mobiltöltő   >>   ||   Mini bluetooth hangszóró   >>   ||    Claire's Selfie telefontok iPhone 4/4s   >>   ||   H&M fülhallgató elosztó   >>


A kávé/tea szerelmeseinek
Ilyet is biztosan mindenki talál a környezetében. Szerintem őket is könnyű meglepni, hiszen egy doboz különlegesebb kávénak, vagy teaválogatásnak is nagyon tudnak örülni, de van még itt néhány dolog, amivel meg lehet lepni őket.
H&M Home teáskanna   >>   ||   Butlers 4-es cappuccino sablonszett   >>   || Starbucks tumblerek - infó: Starbucks kávézók   ||   H&M Home Café feliratú szalvéta   >>   ||   Butlers fém kávésdoboz   >>   ||   H&M Home teáskanna alakú alátét   >>   || Butlers fa teafiltertartó doboz   >>


Konyhatündéreknek
Ajándékok anyukáknak, nagymamáknak és bárkinek, aki szeret sütni-főzni.
H&M Home tortatálca   >>   ||   Jamie Oliver 15 perces kaják   >>   ||   Butlers menütábla   >>   ||   Butlers konyhai mérőóra   >>   ||   Butlers sütisdoboz   >>   ||   Butlers sütipecsét   >>   ||   H&M Home feliratos kötény   >>   ||   Butlers füzet recepteknek   >>


Szépségcsomagok
Ha nincs kedved, vagy időd, hogy magad válogass össze ajándékokat, akkor ma már rengeteg előre összeállított csomag közül választhatsz, főleg ami a kozmetikumokat illeti, nagyon jókat lehet találni. Viszont fontos, hogy vedd figyelembe annak a bőrtípusát és "preferenciáit", akinek a csomagot vásárolod, akkor nagyon nem lőhetsz mellé :).
Garnier ajándékcsomag neszesszerben, tartalmaz egy Garnier BB krémet és Garnier micellás vizet, ára 2999 Ft   ||   NIVEA kényeztető csomag 5 termékkel   >>   ||   The Body Shop epres exkluzív válogatás 6 termékkel díszdobozban   >>   ||   Rimmel Royal Plush ajándékcsomag 4 termékkel   >>   ||   Bomb Cosmetics Édességek földre ajándékcsomag   >>   ||   Vichy Idéalis ajándékcsomag díszdobozban   >>   ||   L'Oréal ajándékcsomag, tartalmaz egy So Couture szempillaspirált és micellás vizet, ára 4499 Ft


Férfiaknak
És végül, de nem utolsó sorban jöjjön néhány ajándéktipp hímnemű szeretteinknek. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én mindig velük vagyok a leginkább bajban, ami az ajándékokat illeti. De ha van valamilyen hobbijuk, akkor azon a vonalon el lehet indulni. Én most inkább ilyen "általánosabb" ajándékokat próbáltam összeválogatni, de azért próbáltam a sál és zokni helyett picit talán izgibb meglepiket keresni.
NIVEA Original ajándékcsomag   >>   ||   Philips elektromos borotva   >>   ||   H&M kesztyű érintőképernyős telefonhoz   >>   ||   Alumínium telefontok iPhone 5/5s-re   >>   ||   Króm pénzcsipesz   >>   ||   The Body Shop kengermagolajos szett ajándékdobozban   >>   ||   Butlers asztali csocsó   >>




Bízom benne, hogy tudtam Nektek hasznos ötleteket adni
az ajándékvadászathoz :).



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest




You Might Also Like

13 megjegyzés

  1. A csajos részről bármelyik dolgot elfogadnám, kivéve talán az ajándékcsomagokat. :D Azt a Nivea pasis csomagot viszont tuti megnézem magamnak, mert a másik felemet az istenért sem tudom rávenni a rendes arcápolásra pedig szüksége lenne rá... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem ezzel vagyunk így páran, mármint ami a pasi arcápolást illeti, én is meg fogom ajándékozni valami "kencével", és figyelni fogok rá, hogy használja is ;).

      Törlés
  2. Szandra, nagyon szuper ajándékötleteket adtál!! :)
    Az összeset el tudnám fogadni magamnak is.... ;)
    Ha esetleg érdekel, indítottam a blogomon egy karácsonyi nyereményjátékot, ahol általam készített természetes szépségápolási csomagot lehet nyerni ;)
    Itt megtalálod:
    http://drus-paradise.blogspot.hu/2014/12/karacsonyi-nyeremenyjatek.html

    VálaszTörlés
  3. Tea/kávéimádó, kütyübuzerátor és otthoni wellness-es etapból jöhet minden. Jézuska, lépj meg idén ezek közül valamivel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy találtál magadnak több mindent is, mehet a link a Jézuskának ;).

      Törlés
  4. Nagyon szupi ajándék ötleteket válogattál össze, szerintem én is nagyjából bármelyiket elfogadnám :D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó kis dolgokat szedtél össze. Szinte mindet elfogadnám. :)

    VálaszTörlés
  6. ebből már 4 év alatt elég sok mindent "ellőttem". Azóta inkább én készítek dolgokat, mert azok sokkal szívhez szólóbbak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ui.: idén egyedi párnahuzatot, mintás gyertyát, saját fotókkal készített naptárat (grafikus vagyok + fotózok) csináltam. De ezen felül még vannak ötleteim, amiket szakmámon kívül is, megtudok valósítani :) hálisten neten annyi minden fent van, hogy még gondolkoznom sem kell :D

      Törlés
    2. A DIY ajándékötletek már megvoltak a múlt hétfői inspirációs posztban, de ezzel a bejegyzéssel azoknak szerettem volna segíteni, akiknek nincs idejük/türelmük/kézügyességük saját kezűleg készíteni ajándékokat.
      De örülök, hogy Te magad készíted az ajándékokat ;).

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe