A boyfriend jeans háromszor


Még mindig nagy divat a boyfriend farmer, és mivel pár napja végre nekem is sikerült beszerezni egyet az F&F-ben, így arra gondoltam, hogy csinálok egy posztot, amiben megmutatom, hogy ez igenis egy sokoldalúan használható darab. Kedvünkre variálhatjuk, hogy milyen felsővel és kiegészítővel párosítjuk, és így szinte bármilyen alkalomra hordható. Három szettet fogok mutatni, és egyúttal megmutatom Nektek néhány új F&F-es szerzeményemet, és bár lesznek régebbi darabok is, amúgy minden, amit a posztban láttok, onnan van. 
Remélem tetszeni fog Nektek ez a bejegyzés:).




Először is nézzük a főszereplőt: ezt a boyfriend farmert a JOY-napokon vásároltam az F&F-ben, egy eléggé bő fazonú darabot választottam (a női farmereket ITT találjátok az F&F weboldalán). Szándékosan, mivel tele vagyok passzos, skinny farmerekkel, így szerettem volna végre valami igazán laza, lezser darabot. Enyhén koptatott, nincs rajta szakadás, viszont nagyon tetszik, hogy belül a derekán mintás anyag fut végig, bár ez nyilván nem látszódik, amikor rajtam van :D. Természetesen úgy hordom, hogy feltűröm a szárát.
1. Munkahelyi szett
A farmert elsőként egy lazacszínű pólóval párosítottam, aminek az a különlegessége, hogy a hátán a nyakánál van egy kis csipkebetét, elöl pedig össze lehet kötni (a női felsőket ITT találjátok az F&F weboldalán). A krémszínű cipő egy régebbi darab, de hétköznapokra tökéletes: elegáns, mégis kényelmes. A táskába pedig bőven belefér minden, ami egy hosszú munkanaphoz kellhet.

2. Hétvégi szett
Ez már egy lazább szett: a fekete feliratos póló egyértelműen uralja a szettet, így egy egyszerű, szürke kistáskát választottam hozzá. Ez egy régebbi darab, de nagy kedvencem, mert a legszükségesebb dolgok pont beleférnek, a kis szürke slip-on-ban pedig akár kirándulni is lehet (megtalálod az F&F weboldalon ITT).
3. Fesztiválozós szett
Lassan itt a fesztiválszezon, és ezzel a szettel szerintem nem lehet mellélőni: rojtok, gyöngyök, egy kis neonszín. A póló bővebb fazon, így nagyon kényelmes. A rojtos táska egy régebbi szerzemény, de nagyon szeretem, mivel a hosszú vállpántnak köszönhetően átvetve is hordható (a kiegészítőket ITT találjátok az F&F weboldalán). A gyöngyös saru pedig felteszi a szettre a pontot.

Remélem tetszett Nektek ez a bejegyzés,
és kedvet kaptatok, hogy szétnézzetek az F&F-ben :).



Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest


You Might Also Like

36 megjegyzés

  1. Nagyon tetszenek ezek a nadrágok, de nem mindenkinek áll jól. Sajnos több olyan lányt is látok az utcán, akik felveszik és (nem túlzok) legalább 15 kilóval tűnnek többnek, mint amik valójába...Nagyon nagyon szerettem volna én is egyet, pont az F&F-ben néztem ki az álom boyfriend farmert *.* Felvettem és inkább rémálom boyfriend farmerré vált, szóval szépen lemondtam róla..:D :D (persze titokban még mindig odavagyok érte :3 )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként valóban nem egyszerű megtalálni a tökéletes fazont, én is sokáig keresgéltem, de végül ez tetszett a leginkább :)!

      Törlés
  2. A fesztiválos szett a kedvencem! Sajnos nekem sem áll jól ez a fazon, de azért még próbálgatni fogok, hátha találok olyat, amivel elégedett leszek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes keresgélni, hátha találsz egy olyat, ami tetszik magadon, mert nagyon kényelmes és sokoldalú darab :).

      Törlés
  3. Nagyon tetszik mindhárom szett! :)
    Képeken nagyon tetszenek az ilyen nadrágok, de én annyira nem érzem a magaménak. Túl alacsonynak és túl szélesnek érzem magam hozzá(de remélem, hogy nemsoká ez megváltozik ;) ).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyilván ha nem érzed jól magad valamiben, akkor nem kell erőltetni, meg ez a farmer valóban megosztó darab, valaki vagy imádja, mások meg utálják, de nem is baj :).

      Törlés
  4. Annyira irigylem azokat a lányokat, akiknek ez jól áll. Sajnos én nem tartozom ebbe a csoportba, így le kell mondanom róla :(.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó de kár :(. Érdemes amúgy több helyen is megnézni és több fazont is felpróbálni, mert ebből is több verzió létezik, és akár egy kis apróság a fazonban is nagyon sokat számíthat. De ha nem érzed magadénak, az sem baj :).

      Törlés
  5. Felsőrésztesók vagyunk! Még néhány hete az F&F zsákmányomban az első szettben látható egy példánya hozzám is beköltözött :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó :), az egy nagyon csini felső, nem csodálom, hogy Te is megvetted :).

      Törlés
  6. és tényleg nem szaggatott (ki nem állhatom a szaggatott farmert, és csak azt látok mindenhol ebben a fazonban), viszont azt megmondanád, hogy mennyire magas a dereka? amit még a szaggatottnál is jobban utálok, az a magas derekú nadrág (nekem a normál derékmagasság már túl magasnak számít). köszi előre is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szaggatott, nem bizony :). Viszont ezt a nadrágot úgy kell hordani, hogy kb. a csípőnél van, tehát picit lóg az ülepe, nem nagyon, de egy kicsit igen. Amúgy ha "normálisan" vennéd fel, akkor azért csipő fölött végződne.

      Törlés
    2. persze, ez egyértelmű, nyilván ezért is akarom ezt a fazont, mert lezser, és a nyarat általában farmerben csinálom végig (nem hordok sem szoknyát, sem sortot), viszont ha nagyon magas a dereka, akkor kábé a térdemig lóg az ülepe, és az már nem lezser, hanem igénytelen :-)

      Törlés
  7. Nekem is sikerült a hétvégén eljutnom egy F&F üzletbe, én is beszereztem egy olyan felsőt, ami az első szettben található, csak én nem lazac színben, hanem kékes árnyalatban! Nagyon tetszik a csipkebetét a hátulján, elegáns, mégis kényelmes, bármikor megállja a helyét szerintem. A farmerral én is kacérkodtam, de mondván úgysem állna jól fel sem próbáltam. Egyébként tetszik mindhárom szett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látom az a felső többek tetszését elnyerte :), de tényleg nagyon helyes :). Nehéz dolog amúgy ez a farmer, mert ebből is létezik többféle fazon, szűkebb, bővebb, szaggatott, stb. szóval érdemes több helyen többfélét felpróbálni, amíg megtalálod a tökéletes darabot :).

      Törlés
  8. Szerintem borzasztóan undorítóak ezek a nadrágok. Egyre megy azzal az arab nadrággal,aminek a földig ér az ülepe, vagy hogy hívják. Semmiképp nem lehet csinos egy ilyen nadrág, ami lóg az emberen!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a kettő egyáltalán nem ugyanolyan, ez egyáltalán nem lóg annyira, int azok a háremnadrágok, és igenis fel lehet csinosan is öltözni ezekkel a farmerekkel is :). De persze nem tetszhet mindenkinek ugyanaz :).

      Törlés
  9. Kedves nevtelen hozzaszolo! Sztem meg nem undorito a baggy farmer, sot! Gyakran hordok ilyet es nem erdekel, h mas mut gondol rola, mert en jol erzem magam benne. Nekem kenyelmes es szeretem. Lesz****om, h mas, aki az utcan setal nem lat csinosnak benne. Modellkedtem sok-sok evig es meg mjndig ugyanolyan csinos vagyok, mint voltam, ezert en zsakot is felvehetek, mert jol all :P
    Akinek nem tetszik, az nezzen eloszor tukorbe :D
    Zita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zita, tökéletesen egyetértek Veled! és nagyon jól szórakoztam a hozzászólásodon :D Irigyellek is, biztos vagyok benne, h jól is áll kb. minden, amit felveszel, főleg, ha kellő magabiztossággal viseled (de ez mindenkire igaz :)) Én nem hordok olyan buggyos nadrágot, mert nem áll jól, de egy csomó más meg igen, szóval nem panaszkodom :))) a boyfriend nadrág határeset, persze rengetegen vannak, akiken istenien néz ki mindenhogy/mindennel, nekem arra kell figyelnem, h nagyon nőies felsőkkel, és magassarkúval párosítsam (és valami szép, élénk rúzzsal :)) Ezért nekem a fenti összeállítások kicsit "túl lazák", de az biztos, h rohangálós napokon szuperek!

      Törlés
    2. Ezek valóban inkább lazább szettek, de simán fel lehet venni blézerrel is, és magassarkúval és, akkor nagyon csinos és nőies szetteket lehet kihozni ebből a farmerből. Amúgy szerintem a háremnadrág tök más, de akinek az tetszik, hordja egészséggel, engem nem zavar az sem :).
      Egyébként meg valóban igaz, hogy amiben az ember jól érzi magát, az a legjobb, akkor úgyis sugárzik róla, hogy rendben van, és szereti azt, amit visel :).

      Törlés
    3. Nati, orulok, h jol szorakoztal a hozzaszolasomon :)
      A vegletek embere vagyok es tenyleg vicces, de tobbszor kaptam bokot pasiktol, amikor a baggy farmeromat vettem fel. De azt szerintem eszre sem vettek, az osszhatas a lenyeg:) meg en is meglepodtem rajtuk:D
      Szandra, tok jok a szettek! En szeretem a bf jeanst, de a baggyt is akar elegansabb, csajosabb cuccokkal, blezerrel kombinalni. Nagyon jol tud mutatni!
      Szandra, johetnek meg szettek :)
      Zita

      Törlés
    4. Kedves Zita!
      Attól, hogy Te csinosnak látod magad ezekben az undorító nadrágokban, még nem biztos, hogy az is vagy ;) Ahogy Téged nem érdekel más véleménye, úgy mást sem, jelen esetben engem sem a Tiéd! Senkit nem érdekel, hogy modellkedtél, az még nem áll egyenes arányban a csinossággal :) A pasik meg ilyenek, bókolnak, tök mindegy, hogy hogy nézel ki, mivel mindenkinek más tetszik.
      Én is ajánlanék egy tükröt meg egy kis jómodort! :)

      Törlés
    5. Kedves Névtelen, undorító az - már elnézést -, ha kutyaszarba lépsz az utcán. Az ha valaki olyan stílusú ruhát hord, ami neked nem tetszik az távolról sem nevezném "undorítónak". A jómodorról ennyit. Amit beleraksz, azt kapod vissza.

      Nekem tetszenek ezek a nadrágok, mert megfelelő alakon és kiegészítőkkel nagyon sikkes tud lenni, viszont én még nem találtam olyan fazont, amiben nem úgy néznék ki, mint aki rossz szekrénybe nyúlt. Nehéz feladat, szerintem túl vékony vagyok ehhez :).

      Törlés
    6. Valóban nem könnyű megtalálni azt a fazont, ami jól mutat, és amiben komfortosan érzi magát az ember. Egyébként úgy vagyok vele, hogy lehet valaki azt mondaná, hogy nem áll jól ez a fazon nekem, és nem kéne erőltetnem, de én nagyon kényelmesen érzem magam benne, jó egy kicsit néha elengednie magát az embernek, és nem egy szűk skinny farmerbe préselni magát, hanem egy kicsit bővebb fazonba, ami attól még ugyanúgy lehet csinos :).

      Törlés
    7. Egyetértek, lehet bárkinek bármilyen alakja, ha nem érzi magát komfortosan és büszkén a ruháiban, az úgyis szembetűnik - és ennek az ellenkezője is :). Nekem a nadrágvásárlás amúgy is egy cécó, rengeteg apróságon múlik az egész, egy kis koptatás, a zseb, az árnyalat, jó legyen csípőben, de ne lógjon a combomon stb.

      Ez a boyfriend fazon teljes kilépés a komfortzónámból, annyira megszoktam a "cuppanós" vonalat :D. Viszont roppant kényelmesnek tűnik, és néha megéri bátornak lenni. Nagyon vékony lányoknak lenne esetleg valami tipped, hogy mik lennének előnyösebb pontok egy ilyen nadrágnál?

      Nézegettem őket, de félek, hogy a fiús alkatom miatt úgy néznék ki, mintha kifogytam volna belőlük :C.

      Törlés
    8. Szerintem arra figyelj, hogy ne válassz olyan fazont, ami túl bő, vagy túl lógós, és akkor nem lesz gond. Tény, hogy utána kell járni a tökéletes fazonnak, de ha megvan a tökéletes darab, imádni fogod :).

      Törlés
    9. Köszi a tippet, remélem megtaláljuk egymást a nacival :)

      Törlés
  10. Szerencsés vagy Szandra, mert én egyáltalán nem szoktam Tescoban jó dolgokat látni, nem hogy annyit, amennyit te :D :) Melyik Tescoba jársz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezt már többektől hallottam, hogy némelyik Tesconak siralmas a ruha kínálata :(. Én amúgy a budaörsibe járok, illetve Budapesten néha a Fogarasi útiba és az Aréna Plázába.

      Törlés
  11. Az első szett tetszik a legjobban. :)
    Szerintem ez tipikusan az a ruhadarab, ami vagy nagyon jól áll valakinek vagy nagyon nem. Persze sok múlik azon, hogy ki milyen fazont választ. Ha valakinek amúgy is vastagabb a lába, akkor érdemes nem túl bőt fazont, koptatás nélküli darabot venni. Ha valaki alacsony, akkor pedig mindenképp ajánlott magassarkút viselni hozzá.
    A harmadik szettel nekem csak annyi a bajom hogy szerintem fesztiválra baromira nem praktikus a szandál. Tapasztalatból tudom, hogy sokszor még a tornacipő is csupa kosz vagy sár lett. Láttam már lányokat szandálban olyan fekete lábbal mint az utcagyerekek. Arról nem is beszélve, hogy a koncerteken a tömegben hányszor lépnek a lábadra. :D Egy ilyenben meg azért Auuu. :D

    Nemrég írtam egyébként egy "How to wear" cikket a bf jeans-ről, ha gondolod nézd meg. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban igaz, hogy vagy jól áll valakinek, vagy nem, de tényleg nagyon sok múlik a fazonon, mert ebből is van bővebb, szűkebb stb.
      Jó hát a fesztiválos igazából csak azért lett fesztiválos, mert olyan "hippis" kicsit a gyöngyök, meg rojtok miatt, de amúgy valóban sokan inkább tornacipőt, vagy nyári csizmát vesznek fesztiválra, a por miatt praktikusabb :).

      Törlés
  12. Én szerintem nem viselném, mert nem állna jól, de akiknek jól áll, azokon jól tudni mutatni szerintem :) Persze jól kell párosítani a többi darabbal, itt a 2. szett tetszik legjobban, a 3.-ból meg kell az a saru! :D

    VálaszTörlés
  13. Szerintem ez most nem jött át. Nem igazán nőiesek, nekem igénytelennek tűnnek az ilyen típusú szettek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy nem tetszett, de tisztában vagyok vele, hogy a boyfriend jeans megosztó darab, sokaknak nem tetszik.

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe