Real Techniques Modern natural paletta - teszt

Szerintem többetek nevében beszélhetek, amikor azt mondom, nagyon izgatott lettem, amikor meghallottam, hogy a Pixiwoo lányok a szuper ecsetek után két limitált sminkpalettát is piacra dobtak. Akinek vannak Real Techniques ecsetei, az tudja, hogy mennyire szuperek és jó minőségűek, élvezet sminkelni velük, így nem tudtam megállni és megrendeltem az egyik palettát. Kicsit vacilláltam, hogy a kettő közül melyik legyen, de végül a Modern Natural mellett döntöttem, ami inkább természetesebb sminkek elkészítésére alkalmas. Ha kíváncsiak vagytok rá részletesen is, akkor kattintsatok tovább.




A palettát a Real Techniques hivatalos weboldaláról rendeltem INNEN, 25 dollárba került, plusz 2,5 dollár volt a szállítási költség és kb. két hét alatt ideért.
Ebben a dobozban érkezett, volt mellé egy kis üdvözőkártya, és amin én nagyon meglepődtem: kaptam a rendelésem mellé ajándékba egy kis ecsetet is, mégpedig a pointed liner brusht. Nekem ez amúgy nem annyira tusecsetnek tűnik, sokkal inkább rúzsecsetként tudom elképzelni, vagy mondjuk belső szemzugba is remekül odafér, esetleg az alsó pillák tövéhez. De a lényeg, hogy nagyon örültem neki, mert egyáltalán nem számítottam rá erre a kis meglepire :).
A palettának műanyag csomagolása van és mágnessel záródik. Nem azt mondom, hogy extra masszív, de könnyű és nem is lötyög. Egyszerű, de funkcionális csomagolás, én szeretem, hogy átlátszó a teteje, így látni lehet, mi van benne.
Ez egy multifunkciós paletta, hiszen található benne három fényes szemhéjpúder: egy pezsgőszínű (Quicksand), egy aranyos-barnás (Gold Metal) és egy szürkés-lilás, csillámos árnyalat (Nightshade). Ezen kívül van benne egy matt, középbarna szemhéjpúder (Caramel Mocha), egy sötétbarna zselés tus/krémes szemfesték (Dark Chocolat), egy matt, barackos-rózsaszínes pirosító (Coral Sunset), egy pezsgőszínű krémes highlighter (Champagne) és két mini szájfény (Copperhead és Nectar), vagyis egy komplett sminket el lehet készíteni ezzel a kis szettel.
A szemhéjpúdereknek nagyon bársonyos, finom textúrájuk van, szinte alig porolnak, remekül lehet satírozni őket, és nagyon jól pigmentáltak, egyet kivéve: a legvilágosabb szín nem az igazi, legalábbis amikor swatcholtam, ez azért lehetne kicsit pigmentáltabb, de a belső szemzugban mégis nagyon jól működik, mert szépen kiemelte azt. A zselés tusnak szép kakaóbarna színe van - no nem a Nesquick, hanem az az igazi sötét kakaó :D. Igazság szerint részemről inkább lehetett volna még egy szemhéjpúder a tus helyett, de végülis tetszik, hogy barna tus került ebbe a palettába, ez valahogy különlegesebb, hiszen feketét mindenhol talál az ember.
A pirosítónak nagyon kellemes, üde színe van, nagyon jól mutat világos, de akár sötétebb bőrtónuson is, bár lehet, hogy ott építeni kell. A highlightert imádom: mivel krémes termékről van szó, így csak ujjal szépen eldolgozza az ember és gyönyörűen kiemeli az arccsontot.
Én a szájfényektől annyira nem estem hanyatt, a swatchok se nagyon látszódnak, de nem ez a lényeg ebben a palettában. A Copperhead picit barnás árnyalatú, arany csillámokkal, de az ajkakon ebből csak némi csillám látszódik; a Nectar pedig gyakorlatilag színtelen az ajkakon. Én inkább egy nagyobb szájfényt tettem volna bele, ami kicsit élénkebb és némi színt is ad ajkaknak. De végülis így utazóméretű terméknek jó a palettába, meg amúgy a textúrájukkal nincs bajom, mert nem ragacsosak, csak kicsit többet vártam ennél.
Nem azt mondom, hogy ez a világ legtökéletesebb palettája és nem tudok semmibe belekötni, de ami jó benne, az viszont tényleg nagyon jó. Szép természetes, nappali és akár sötétebb sminkeket is lehet készíteni vele, vannak azért variációs lehetőségek még ezzel a négy szemhéjpúderrel is. A pirosító és a highlighter pirospont, a két szájfény nekem viszont inkább fekete, a tus iránt meg kicsit valahogy olyan "közömbös" vagyok, de még így is bőven pozitív irányba billen a mérleg nyelve a Modern Natural palettát illetően.



Ti használtok Real Techniques ecseteket?
És követitek a Pixiwoo lányokat Youtube-on?




Szandra
Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest


You Might Also Like

12 megjegyzés

  1. Naná, hogy követem, és naná, hogy használom az ecseteket! :D Pont tegnap ugrott be a kosárba a szivacskájuk. Köszi a gyors tesztet! :) Most nagyon elgondolkodtam rajta, nagyon tetszik, hogy ilyen kis komplex. Biztosan sok videót fognak csinálni velük a lányok, talán úgy könnyebb lesz választani. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Real Techniques weboldalon, amit belinkeltem fent is, már van is videó, amiben ezzel a palettával készítenek sminket :).

      Törlés
  2. Feldobtad a naomat ezzel a poszttal! Igen követem őket és már vagy két hete láttam náluk a palettákat. Én is ezt választottam volna :) köszi a tesztet! És igen használom az ecseteiket! Neked köszönhetem ;) Egy gyors kérdés: hallottál már az Ó utcai smink boltról? Amikor palettát szerettem volna venni a sminkes ismerőseim azt ajánlották. Tök jó volt, saját palettát állíthattam össze egy igényes fém dobozba. És a helyszínen mindent ki is lehetett próbálni! Jó hétvégét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan? Még nem hallottam róla, de nagyon köszönöm a tippet, egyszer elmegyek oda :)!

      Törlés
  3. Követem , de nem használok:// Viszont nagyon szépek a színek!!:))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek a színei ennek a palettának, a Night Owl-ban viszont gyönyörűek a pirosítók. Azon nem is gondolkodsz, hogy megrendeled?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az is nagyon tetszett, így sokáig vacilláltam, hogy melyiket rendeljem meg, szóval lehet hogy azt is meg fogom később :).

      Törlés
  5. Imádom a pixiwoo csajokat. Az ecsetek szuperek és a palettával is szemezek. Régóta keresek valami kompakt terméket, mert utálom hogy egy rakat tégelyt kell tárolni stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg jó, hogy szinte minden benne van, ami kellhet egy szép sminkhez :).

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe