Hétkezdő inspirációs képek #49


Mostanában kissé sűrűek és "zaklatottak" a napjaim, sokat dolgozom és sok minden történik velem, de ezek a hétkezdő inspirációs képek egyfajta állandóságot jelentenek számomra, hiszen ezeket hozom Nektek minden hétfőn, én is várom őket, meg úgy látom, hogy Ti is. Jó nézegetni őket és kicsit ábrándozni, vágyakozni, hogy miket vennék fel, ha mondjuk jobb idő lenne (bár így is melegebb van most, mint az ilyenkor szokásos), vagy ha bátrabb és kísérletezőbb lennék, de legfőképpen azért szeretem őket, mert ötleteket merítek belőlük :)! Remélem Ti is.
Kellemes inspirálódást!






Ha már a jó időt emlegettem, többek között az ilyen kis cipellők miatt várom igazán azt a kellemes, 20 fokos tavaszi időjárást. Bár van egy olyan érzésem, hogy amikor majd tavasznak kellene lennie, akkor jön el a tél, aminek ugyebár most kellene lennie.
És ha már cipő: annyira tetszenek az ilyen kicsit maszkulin, kicsit extrémebb darabok, de valahogy nyuszi vagyok ilyesmit hordani. Bár ehhez az is nagyban hozzájárul, hogy nálunk ritkán találni ilyen darabokat, a netes cipőrendeléssel meg egyelőre még bizalmatlan vagyok.
Ez a kép főként a kalap miatt kerül ide, nagyon tetszik ez a fazon, de igazából az egész outfit nagyon tetszik, úgy ahogy van. Minden darab egyszerű, de mégis annyira finom és nőies az összhatás, csodás.
De hoztam Nektek még néhány kedvenc outfitet: ez az első áll a legközelebb a szívemhez. Tetszik a szakadt, felhajtott farmer és a fehér blúz, bár én begombolnék még egy gombot :D. A kalap és a csizma pedig tökéletes, legszívesebben most belebújnék egy ilyen szettbe.
Itt egyértelműen a pulcsi viszi a prímet, bár ha nem lenne a kis narancssárga táska és a leopárdmintás cipő, talán még unalmas is lenne ez az összeállítás, de így telitalálat, hiszen van benne egy kis huncutság :).
És a jolly joker szett: vannak napok, amikor valami annyira nagyon jó outfitet szeretnék összehozni, de aztán végül kb. csak egy ilyenre futja, de mégis imádom az ilyen összeállításokat. Nem nagyon lehet mellélőni vele, hiszen kényelmes, bő, ápol és eltakar, így az ember "biztonságban" érzi magát benne.
Őszinte leszek: ezen a képen nem igazán tetszik a táska... mondhatnám úgy is, hogy kiráz tőle a hideg, egyedül a színe a bejövős. De a többi: a sál, a blézer, a naci, a cipő, minden tökéletesen passzol, odavagyok érte.
Már megint a bőrdzseki, mondhatnátok, de tényleg annyira univerzális darab, és nem lehet vele mellélőni, szerintem rojtosra fogom hordani az enyémet :D!
De hogy ne csak mindig a bődzsekiket ajnározzam, jöjjön egy szép kabát is, valami csodás ez a szín.
Perfect
Színek és minták csodás kavalkádja. És a rúzs...!!!
Vastag, cicás tusvonal tökéletes kivitelezésben. Ja és nem tudom mi az, ami ott az ujján lóg, de gyönyörű.
Tudom, hogy ez a fajta manikűr tavaly, vagy tavalyelőtt volt nagy divat, de én most kaptam kedvet az elkészítéséhez, úgyhogy szerintem hamarosan találkozhattok majd a blogon erre a koncepcióra épülő körmös bejegyzéssel :).
 És a végére hagytam az ékszereket, mert most is találtam pár szépséget.
(Képek forrása: http://www.pinterest.com/alexandratvsb/)


Nektek hogy telnek a napjaitok mostanság? Pörgés van, vagy inkább nyugi?


Szandra

Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest

You Might Also Like

10 megjegyzés

  1. Szuper kis válogatás:) A kedvenceim az outfit képek!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép képek, mint mindig! :) Az ombre mani és a J.Crew nyaklánc az abszolút kedvencem és a bordó táskás outfit is csodás! :)

    Nálam is vannak képek és egy nyereményjáték is, ha gondolod nézz be. :)
    http://moonangelstories.blogspot.hu/2014/01/weekly-inspiration_20.html

    VálaszTörlés
  3. Csodaszépek azok a loaferek, én is várom a jó időt, hogy újra hordhassak ilyet, és persze remélem, találok is valami szép darabot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj, hogy mindig találok szépet, nem is egyet... úgy kell visszafognom magam :D!!!!

      Törlés
  4. Én is imádom a bőrkabit. Egyet már el is használtam teljesen. :D :( Nagyon szerettem azt. Vettem helyette másikat, de ezt nem szeretem annyira. :( Úgyhogy keresgélek :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá-hajrá, szerintem ahogy tavaszodik, egyre több boltban lesznek jó kis kabik, biztos fogsz találni :)!

      Törlés
  5. Ezek a fiús cipők szerencsére nem az eseteim, ezen nem veszünk majd össze :)))
    Turkáltam egy tökéletes bőrkabátot a múltkor: nem motorosdzsekis stílusú, hanem olyan nőies-blézeres,gombokkal, de attól, h fekete (és nem mondjuk púderszínű-amire szintén vágyakozom, de az most mindegy :D), szóval attól lesz vagány, alig várom, h felvessem már vmihez :)))
    Az ombre manikűr ki van zárva, h valaha is kimegy a divatból, a legmenőbb dolog, ami körmökkel történhet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát jó, akkor a cipőkön nem veszünk össze :D!!!!
      Na most megint rámjött a "turkálhatnék", nem ártana már nekem is elmennem :)!
      Az ombre manikűr meg szerintem is maradjon ;)!!!!!

      Törlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe