Hétkezdő inspirációs képek #47



Lehetne ennek a válogatásnak a neve "Évkezdő inspirációs képek" is, hiszen ez 2014 év első ilyen válogatása, ez annyira izgi.
Most egyébként picit a szokásosnál is személyesebb lett ez az összeállítás, ugyanis kaptam, illetve vettem magamnak két olyan ruhadarabot, amikkel kapcsolatban a Pinteresten is inspirálódtam, annyira jó képeket találtam, hogy ezek csak még inkább megerősítettek abban, hogy milyen remek darabok.
Ha kíváncsiak vagytok rá, mik ezek, akkor olvassatok tovább!
Kellemes inspirálódást!





Nos az egyik ruhadarab, az konkrétan ez a színes, kockás Zara sál, amit a férjemtől kaptam karácsonyra, és nagyon-nagyon örültem neki. És nem csak azért, mert baromi jól néz ki, és nagyon fincsi puha, hanem mert remekül kombinálható szinte bármivel: farmerrel, szövetkabáttal, blézerrel,  kötött pulcsival, fehér blúzzal, vagy éppen bőrdzsekivel is.
Apropó bőrdzseki: a karácsony utáni vásárlás legbecsesebb szerzeményem egy fekete (mű)bőr dzseki lett, amit bár most még ebben az időben nem tudok hordani, de már alig várom, hogy felvehessem, különösen a fenti sállal. Ez is nagyon jól variálható, hiszen hordható farmerrel, basic fehér pólóval, de akár csipkeblúzzal is, szövetnadrággal, vagy éppen színes ruhával is. Vagyis annyira jól kihasználható, hogy nem is értem eddig hogy tudtam meglenni nélküle :D!
Egyébként meg továbbra "kockás-szerelem" van.
Ezen a képen a gyönyörűséges kockás sál mellett felhívnám a figyelmet arra a gyönyörűséges táskára is, mind színben, mind fazonban telitalálat nálam.
És ha már táska, akkor ezt a fekete, oversize borítéktáskát is elfogadnám...
... meg ezt a bézs kicsikét is :).
 Nem is tudom eldönteni, hogy itt a karkötő, vagy a pulcsi tetszik-e jobban? Na jó, a karkötő... vagy inkább a pulcsi... neeeem, legyen a karkötő... vagy inkább a pulcsi :D?
Mi a közös a következő két képen? A csini kalap. Pluszpont az első képen a kabátért, az alsón pedig a nyakláncokért, jameg a bordó színért ;)!
 Basic outfithez jól passzol egy hatalmas (mű)szőrme gallér.



Remélem tetszettek a képek, aki többet is szeretne látni, az keressen a Pinteresten alexandratvsb néven: http://www.pinterest.com/alexandratvsb/



Szandra

Facebook Youtube Instagram Twitter Bloglovin Pinterest




You Might Also Like

8 megjegyzés

  1. Hmm, ez a kockás sál a képek alapján tényleg egy alapdarab. :) Én nagy sálas vagyok, de a kockás mintát nem szeretem, úgyh biztos kimaradok belőle, de azért kíváncsi vagyok, Te hogyan fogod viselni. (gndolom mindenhogy...) :D

    A gyönyörűséges táskához ha szabad akkor egy kis személyes: ok, h az ebay-en fillérekért lehet kapni a szivárvány minden színében, de annyit is ér... :/ Kb. 1 hónapig használható, úgyh aki kicsit gondolkodik ilyesmin NE TEGYE. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mármint nem az a téglalap alakú bíborszínű szépség, hanem ami felette van kézitáska, és őrült módon vásárolják a lányismerőseim az ebayről. ;)

      Törlés
    2. Én is rendeltem egy olyan táskát az ebayről, hát nem mondom, hogy egy minőségi darab, de igazából még abszolút egyben van, bár az is igaz, hogy én nem használom minden nap, csak alkalmanként.

      Törlés
  2. Mindig annyira jó képeket válogatsz össze! Viseld egészséggel a sálat, nagyon szép darab :)
    Az a bordó táska tényleg gyönyörű!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)! Az a táska nekem is nagyon tetszik, főleg a színe :)!!

      Törlés
  3. Csodás sálat kaptál, szuper választás volt a férjedtől! :) Én a H&M-ben néztem ki a Zara-hoz nagyon hasonló darabot, még erősen gondolkodom rajta, csak a 10 fok tart vissza, vajon lesz-e még tél mostanában? *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ma bizony a nyakam köré tekertem, úgyis egy vékonyabb dzsekit vettem fel, szóval jól is jött egy kis plusz meleg, meghát jövőre is lesz tél ;)!!!

      Törlés
  4. Oh azok a kockás sálak és a bőrkabik! *.* Nagyon szeretem az ilyen bejegyzéseidet, mindig csodálom, hogy milyen fantasztikus érzékkel válogatod össze a képeket. :)
    Nálam is van hasonló bejegyzés, ha gondolod nézd meg. :)
    http://moonangelstories.blogspot.hu/2014/01/weekly-inspiration.html

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe