ADEN lakkok akcióban


Ezt a manikűrt már korábban meg akartam csinálni, de aztán inkább másik mellett döntöttem, pedig ha tudtam volna, hogy ilyen kellemes szép lesz a végeredmény, biztosan nem halogattam volna. A 4-es számú, krémes finisű pasztell rózsaszín ADEN lakk még a Pixibagben volt (bejegyzés ITT), az 36-os árnyalatú csillámos fedőlakk pedig egy ADEN csomagban érkezett, amiről ITT láthattok videót.
Ha kíváncsiak vagytok rá, mit alkottam ezzel a két lakkal, akkor kattintsatok tovább.



Na jó, igazából nem alkottam olyan nagyon extrát, de mégis annyira tetszik a végeredmény. 
Először felkentem a pasztellrózsaszín lakkot két rétegben. Szép krémes finise van, picit csíkoz, de két rétegben szépen fed. Majd jött az apró ezüst csillámos fedőlakk szintén két rétegben, és ez tette fel az i-re a pontot, merthogy ettől lett olyan csodásan sziporkázó az összhatás, főleg ha rásüt a nap. Sziporkázó, ugyanakkor mégis valahogy kicsit olyan fagyos, és jeges, úgyhogy csak bámulom a körmeimet, és bámulom... és bámulom... és bámulom. Amúgy szép a rózsaszín lakk is, de önmagában szerintem annyira nem egy hűha, viszont ezzel a fedőlakkal párosítva igazi csajos-csillogós, de mégsem túl hivalkodó manikűr lett a végeredmény, úgyhogy azt hiszem jól megjegyzem ezt a csillámos lakkocskát magamnak, lesz itt még izgalmas párosítás ezzel ;). 
Az ADEN termékeket megrendelhetitek ITT.



 Hogy tetszik Nektek ez a párosítás?


Szandra

Facebook Youtube Instagram Twitter BloglovinPinterest


You Might Also Like

39 megjegyzés

  1. Nagyon cuki, kis ártatlan-selyemcukorkás :-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett :) Egyszerű, de mégis nagyszerű ;)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól néz ki, tetszenek ezek az új Aden lakkok! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett :) Néztem a honlapjukat, jajj mennyi szépség! Azt viszont nem jelzik sehol, hogy akció van (vagy valamit már megint nem vettem észre:D), bár röhejesen olcsók a lakkok. Nem tudod véletlenül, hogy ez meddig fog tartani?

    VálaszTörlés
  5. Nagyon cuki manikűr lett!
    Egyre szimpatikusabbak ezek az új Aden termékek, egy-két dolgot nekem is ki kell próbálnom :-)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép, igazi jéghercegnős! :)

    VálaszTörlés
  7. Tetszik. Egyszeru megis kiralylanyos :-)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszik, olyan hercegnős-balerinás. :)

    VálaszTörlés
  9. De gyönyörű szépen, és ha van kedved egy nagyon szép romwe ruháért játszani szívesen látnálak a blogomon-> http://ruhamania.blogspot.hu/2014/01/giveaway.html
    x
    Bianka

    VálaszTörlés
  10. Aranyos lakkok, szerintem a kettő együtt telitalálat. :)

    VálaszTörlés
  11. gyönyörű együtt :) Ha egy ezüstre kented volna rá ezt a fedőlakkot, tiszta CG Gossip over gimlets lenne :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem fogom még ezt kenni még mindenfélére :).

      Törlés
  12. @katacica Minden hónapban más-más 4 terméket akcióznak, amiről hírlevélben és a Facebook oldalukon is írnak. Most a tégelyes tus, az alapozó, az Office Look kollekció minden körömlakkja és a kefés szemöldök ceruza van akcióban. Az akció azt jelenti igazából, hogy 1-et fizet 2-t kap, de egyébként tényleg verhetetlen az ár-érték arány. A rúzsok nagyon jól pigmentáltak, kipróbálni is érdemes, ennyi pénzért!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez valóban így van, és szuperek az akciók :)!

      Törlés
    2. Ó, köszi az infókat, akkor feliratkozom ideoda, hogy lássam miújság:)

      Törlés
  13. Csodaszép lett így kombinálva. :) Egyébként Aden lakkokat én Shopline-ról szoktam rendelni, mert ott is viszonylag nagy a választék plusz van személyes átvétel, ami nálam nem utolsó szempont. :)

    VálaszTörlés
  14. nagyon szép, olyan visszafogott és mégis kicsit extra :) arra lennék kíváncsi, hogy aden termékeket mostantól már csak rendelni lehet? mert ha jól emlékszem régebben voltak boltok ahol lehetett kapni őket... vagy azokat már teljesen megszüntették? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg lehetett amúgy régebben boltokban is kapni, hát ezt most nem tudnám Neked biztosra mondani, hogy van-e még vagy nincs, de szerintem vannak még viszonteladók :).

      Törlés
  15. Ma teljesen véletlenül bukkantam rá egy boltban Szegeden, megvettem a 4-est, aztán ide tévedtem. Még nem próbáltam ki, de mostmár tudom, hogy a záróvizsgámon ezt fogom viselni :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentedet. Minden megjegyzést elolvasok és moderálás után közzé teszek, de előfordulhat, hogy erre várni kell 1-2 napot.

Subscribe